Feltámadás

Délelőtt tízkor indulok a csoporttal Mardin keresztény negyedének bejárására. Már messziről látom, hogy a Surp Hovsep (Szent József) örmény katolikus templom utcájának sarkán feldíszített ló várakozik kurd gondozójával. Márpedig ez nagy eseményre vall, ott szoktak megjelenni a lovak, hogy az ünneplőbe öltözött kisfiú vagy az esküvői fotózásra öltözött menyasszony némi pénzért pózolhasson velük, netán rajtuk. De milyen esemény lehet itt vasárnap délelőtt tízkor? A lefelé ereszkedő mellékutcában nincs más épület, csak a Surp Hovsep, az pedig már évtizedek óta zárva van. Igaz, az utóbbi években nagy helyreállítás folyt itt, tűnődtem is rajta, hogy mivé alakítják át a templomot. Lenézek a mellékutcába, s azt látom, hogy ott ünneplőbe öltözött férfiak várakoznak, aztán pedig lentről felfelé jövő családok sétálnak be a templom kapuján. Csak nem nyitott ki? Leszaladok megnézni.

A kapu valóban nyitva van, a családok valóban befelé haladnak. Én is velük tartanék, de a kapuban álló öltönyös férfiak közlik, hogy zárva. „És ők?” kérdezem a befelé menőkre mutatva. „Nekik nyitva van.” „És másoknak mikor lesz?” „Máskor.” „Mikor máskor?” „Két hét múlva”, próbál leszerelni egy addig néma öltönyös a hátsó sorból. Odanézek, s az öltönyös mellett ismerős arcot pillantok meg. „Edip!” kiáltom örömmel. A szír orthodox templom gondnoka az, akivel tavaly a látogatások után sokat beszélgettem. „Thomas!” kiáltja ő is. Kezet fogunk. „Engedjétek be, jó ismerős”, mondja az öltönyösöknek. „Egy kis csoporttal vagyok, nyolc fő. Bejöhetnének ők is?” kérdezem. „Persze”, mondja Edip, és az öltönyösök szolgálatkészen utat engednek nekünk.

„Mi van itt?” kérdezem Ediptől immár az udvaron. „Helyreállították az örmény templomot. Ma szentelik fel.” „Ennyi örmény van Mardinban?” mutatok a szinte teli templomra, ahová még mindig mennek be az ünneplőbe öltözött emberek. „Nem. De minden keresztény eljött, ez mindannyiunk ünnepe”, mondja. És tényleg, a kapun most ismerős arcok lépnek be, a szír orthodox templom plébánosa és az ünnepi ornátusba öltözött szír orthodox metropolita. Befelé tartanak, mi is megyünk utánuk.

A templomban már zajlik a szentelési szertartás. Az örmény püspök és a kórus már a templom hátuljában, a karzat alatt vannak. A szertartás és az énekek szövege örmény, de olykor-olykor törököt is hallok belé vegyülni.

Előremegyek az oltárhoz, ahol egy örmény pap már készíti elő a celebrálást, s oldalt a padokon a szír papok ülnek mint vendégek. Kisvártatva befejeződik hátul a szentelés, és a papok és a kórus a püspök vezetésével előrejönnek. Kezdődik a liturgia, örmény nyelven, örmény énekekkel.

Bő kurd nadrágom, kalligrafikus Hafez-idézettel ellátott fekete ingem felkelti az egyik fiatal ajtónálló figyelmét, aki rákérdez: „Are you Christians?” „Yes”, válaszolom, „magyarok, Budapestről”. Megnyugodva mosolyog ránk.

A Surp Hovsep templomot 1894-ben építtette a mardini örmény katolikus hitközség. Az örmények túlnyomórészt az önálló örmény apostoli egyházhoz tartoznak, amely monofizita, tehát nemcsak a katolikusoktól, de még az orthodoxoktól is elkülönül. Az egyház egyik ága azonban különféle történeti okok miatt elfogadta a római pápa vezető szerepét, miközben megőrizte saját örmény liturgiáját és egyházi nyelvét. A törökországi és szíriai örmény katolikus metropólia székhelye éppen Mardin. Ennek az ágazatnak az itteni székesegyháza volt a nemrég felkeresett Vörös Templom is, amelyet ma Európa hét legveszélyeztetettebb műemléke között tartanak számon. És ennek plébániatemploma a Surp Hovsep is. A templomot az 1915-ös örmény népirtás után laktanyának majd árvaháznak használták. Később – egy forrásom szerint 1949-ben – az örmény közösség visszakapta, de aztán a túlélő örmények elköltözése miatt és anyagi eszközök híján évtizedekig bezárva állt. Ezért olyan nagy ünnep a mai újjászentelés napja, hiszen a népirtás óta először 2015-ben állítottak helyre újjá örmény templomot Törökországban, s azóta is talán csak egyet vagy kettőt.

„Hányan vannak még örmények a városban?” kérdezem a fiatal ajtónállót. „Talán hat vagy hét család lehetünk”, feleli. Bárcsak a templom újjászületése a közösség megmaradását is jelentené.