Megfejtett enigmák

1977-ben jelent meg a Poesía. Revista ilustrada de información poética folyóirat első száma, amelynek kiadását – o tempora, o mores… – teljes egészében a spanyol kulturális minisztérium fedezte, és Gonzalo Armero szerkesztette felülmúlhatatlan eleganciával. Első számától kezdve rabul ejtett hibátlan tipográfiája és a felfedezés varázsa, amelyet minden egyes lapja ígért. A folyóirat 1980-as kilencedik számában jelent meg Luis Robledo Estaire egy máig emlékezetes tanulmánya, amelyben először olvastunk az „enigmatikus kánonokról”, és először találkoztunk Juan del Vadónak (1626-1691), e különös rejtvények szerzőjének nevével. Idővel személyesen is megismertük Luis Robledót, aki máig jó barátunk, s aki annyi év után most végre könyv formájában is közzétette az „enigmatikus kánonokat”. Igaz, közben megváltoztatta a műfaj elnevezését. A nemrég megjelent könyv címe: Los emblemas musicales de Juan del Vado (Juan del Vado zenei emblémái, Madrid: Fundación Caja Madrid, 2009). A könyv magában foglalja Luis Robledónak a zenei emblémákról és Juan del Vado figurájáról írott tanulmányát, Vado saját kézzel írott és rajzolt, s a madridi Biblioteca Nacionalban őrzött emblematikus kottáit, valamint a zene átírását modern partitúra formájában, amely megfejti „enigmáikat” és újra előadhatóvá teszi őket.

Juan del Vado ezeket a zenei emblémákat egy 1677 és 1679 között összeállított misekönyv bevezetőjének szánta, amelyet II. Károly mostohatestvérének, Don Juan José de Austriának készített a királyi kápolnában való használatra.






„Szonettek helyett ezeket az enigmatikus impresákat avagy zenei problémákat kínálom ajánlásképpen könyvem elején, amelynek végén megtalálható feloldásuk avagy az általuk rejtett titkok kulcsai, azazhogy zenei kulcsaik, ütemezésük és szüneteik. Némely kulcsnak igen sűrű a foga, s ezért nem könnyű hamisítani; s ha valaki oly tehetséges, hogy ennek híján álkulccsal is ki tudja nyitni és felfedni a rejtélyt, az büntetés helyett dicséretet érdemel. Vizsgáld meg őket, mert méltók a felnyitásra, s mindezek után szabadságodban áll ítéletet mondani könyvemről ahogy neked tetszik, hiszen én is ugyanezt tettem másokéval, így hát egyikünk sem különb a másiknál.” (Madrid, Biblioteca Nacional, Ms. M/1323, „Előszó e fakultás magisztereihez és nagy méltóságú cenzoraihoz”)
A szintén Juan del Vadótól származó M/1325 kéziratban további két zenei embléma található, amelyeket végül is kihagyott a királyi kápolnának átadott misekönyvből.



Nagy kár, hogy a modern kiadás nem tartalmaz CD-t, amelyen meghallgathatnánk e játékos kompozíciókat II. Károly zseniális udvari csembalistájától, akinek hagyatékában 20 mise, 2 lamentatio, 96 spanyol nyelvű vallásos kompozíció és a madridi Palacio del Buen Retiróban előadott 6 komédia zenéjének partitúrája maradt ránk. De Luis Robledo átírása után most már ki-ki maga is megpróbálkozhat előadásukkal.

Exemplum

Nagyon meghatott ez a virág, amelyet nap mint nap láttam Pucónban.


Törékeny makacssággal hajtott ki a beton egy alig észrevehető repedéséből.


Ez az erő és kitartás olyan volt, mint egy példázat. Szembenézni a nehézségekkel, fölébe kerekedni az ellenséges környezetnek, és a szüntelen küzdelem közepette semmit sem veszíteni szépségéből, frissességéből és életöröméből.

Jó embléma lenne belőle.

Bori notesz

Ha Radnóti Miklósnak az iménti bejegyzésben említett kéziratos verseit soha nem publikálnák, nem érné nagy kár a magyar irodalmat. De van egy olyan kézirata, amely ha nem maradt volna ránk, éppen a legnagyobb, legérettebb, leginkább letisztult versei vesztek volna oda. Márpedig nem sok hiányzott hozzá, hogy megsemmisüljön. Ez a Bori notesz.

„Drága Életem, ma volt a szemle, most már végleges, öt század, köztük a mienk is Szerbiába
megy, Borba vagy Boryba, nem tudom, mi a neve, rézbányába. (…) Teljesen apatikus
vagyok, csak azt tudom, hogy szeretnék még élni veled és dolgozni.”
Radnóti levele a sződligeti gyűjtőtáborból, 1944. május 24.

A Magyarországot 1944. március 19-én megszálló német hadsereg májusban 3000 zsidó munkaszolgálatos szerbiai kiküldését követelte a magyar hadügyminisztériumtól. Radnótiék munkaszázada június elején érkezett meg a Bor környéki Lager Heidenauba. A tábor helye ismert, maradványai ma is állnak, de én csak hozzávetőlegesen tudtam megjelölni a helyét a leírások alapján: „Žagubica fölött a hegyekben”, ahogy Radnóti írja a notesz első öt versének datálásában.

A Bori notesz címlapja. A notesz lapjainak képei a Radnóti-hagyatékról készített honlapunk megfelelő oldalaira mutatnak.

A notesz egyszerű szerb iskolásfüzet. Nem tudni, hogyan került Radnótihoz, hiszen a Bor környéki táborokban szigorúan tilos volt az érintkezés a helyi lakossággal. Nyomtatott felirata szinte biztosan hazafias fantázianév: a Belgrádtól délre álló Avala tanúhegy neve, ahol 1934-től az I. világháború szerb hőseinek mauzóleuma állt, majd – különös egybeesésként a füzet sorsával – itt emeltek emlékművet a második világháború áldozatainak is.

Az Avala-hegy, innen

Sándor szerb király megkoszorúzza az Avala-hegyi hősi emlékművet, 1934

Radnóti tíz verset jegyzett be a füzetbe július 22. és október 31. között. Datálásuk valószínűleg nem a vers keletkezésének hanem bejegyzésének dátuma, hiszen a Nyolcadik eclogát egyszer bejegyezte július 22-i dátummal, majd áthúzta, és csekély változtatással ismét bejegyezte augusztus 23-án.

A Nyolcadik ecloga első, áthúzott változata

Nem tudjuk, csak ennyi verset írt-e Radnóti a táborban, vagy többet, de csak ennyit tisztázott le a noteszben. A notesz a Hetedik eclogával kezdődik, pedig Radnóti utolsó ismert eclogája az Ötödik volt 1943 novemberében. Vagy a bevonulása előtti napon, május 19-én írt Töredéket szánta hatodiknak, vagy a Hatodikat már a táborban írta, de nem került bele a noteszbe.

Az első öt vers a táborban született, a többi a Magyarország felé vonuló munkaszolgálatosok útjának más-más pontján. Az első öt versből – Hetedik és Nyolcadik ecloga, Levél a hitveshez, A la recherche, Erőltetett menet – Radnóti még elindulás előtt másolatot készített, amelyet átadott fogolytársainak, hogy juttassák haza. A másik öt, amelyek többsége már útközben keletkezett – Gyökér, Első, Második, Harmadik és a költő halálát megjósoló Negyedik razglednica – csak a noteszben maradt fenn.

A költő halála előtt négy nappal, október 31-én külön papírra – egy csukamájolaj-konzerv címkéjének hátuljára – írt Negyedik razglednica

Amikor Radnótit és huszonegy társát az őket kísérő katonák november 4-én Abdán megölték, a noteszt is vele temették. Több mint másfél éven át volt a föld alatt. Amikor 1946 júniusának végén a tömegsírt felnyitották, a bori fogolytársaknak külön kéziratlapokon is átadott öt vers szövege már sok helyen elmosódott. Az az öt vers azonban, amely csak a Bori noteszben maradt fenn, tökéletesen olvasható.


Radnóti a notesz első lapjára, mintha előre sejtette volna sorsát, ötnyelvű kérést írt a notesz majdani megtalálójához, hogy juttassa el azt az otthoniakhoz. A szöveg felülről lefelé egyre kevésbé olvasható: az angol változatot most sikerült először rekonstruálnunk.


A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött Radnóti-hagyaték tegnap ünnepélyesen megnyitott honlapján a Bori notesz külön fejezetet kapott. Közzétettük teljes facsimiléjét, minden egyes lap felnagyítható képét, a versek átírását a modern magyar kiadásból illetve Emery George angol fordításából, és ahol lehetett, a fogolytársak által hazahozott kézirat-változatok képét is. A notesz A la recherche, „Az elmúlt idő nyomában” című versének – talán Radnóti legszebb versének, életére való utolsó visszatekintésének – kézirata pedig ott áll nemcsak a Bori notesz, hanem a honlap minden oldalának hátterében.


A la recherche

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Kiadatlan

Ha az ember elnézi a könyvespolcon a klasszikusok tekintélyt és megbízhatóságot sugárzó Összes Műveit, el sem tudja képzelni, hogy akadhat olyan Mű, amely fennmaradt, de mégsem került bele az Összesbe. Különösen ha olyan jelentőségű költőről van szó, mint Radnóti Miklós. Pedig van ilyen. Noha a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába tavaly bekerült Radnóti-hagyaték feldolgozása még folyamatban van, a feldolgozást végző Babus Antal pillanatnyi állapotfelvételéből, amelyet holnap teszünk közzé a Radnóti-hagyatékot bemutató honlapon, kiderül, hogy a hagyaték jó néhány olyan verset, versrészletet, műfordítás-változatot, prózai írást és töredéket őriz, amely mindmáig ismeretlen a nagyközönség számára.

A honlapon felsorolt példákból csak egyet szeretnénk megemlíteni a kíváncsiság felkeltésére és a holnapi bemutató megelőlegzésére: Radnóti Miklósnak Babits Mihályról írott gúnyversét.


A vers persze nem teljesen ismeretlen, hiszen Ferencz Győző, a hagyaték kurátora tavaly már említést tett róla a költő születésének századik évfordulójára megjelent monumentális monográfiájában. Radnóti versei között azonban soha nem adták ki, és kéziratát is a honlapon tesszük először közzé.

Ferencz Győző Radnóti és Babits viszonyának külön fejezetet szentel (amely itt teljes egészében olvasható). Ebből ismerjük a vers előzményeit. 1933 februárjában jelent meg Radnóti Lábadozó szél című verseskötete. A kötetről számos kritika jelent meg, többnyire Radnóti egyetemi társainak tollából s ennek megfelelő méltató hangnemben, ám a legjelentősebb, amelyet Babits írt a Nyugat február 16-i számában, elsősorban költői nyelvének keresettségét és erőltetett népiességét hányta a szemére:

„…[Radnóti Miklós], akinek új könyve paplanomon hever, s akinek modern szabadvers-uniformisa alatt halkabb líra gyenge szíve dobog: ilyen virágénekeket dalol:

Minden alszik itt, két virág is szotyogva
egymásra hajlik…
s rotyogva nő…

Ahol a virágok is szotyognak és rotyognak, ott nem csoda, ha a napfény »hasra fekszik utakon, és nagyokat mélázva vakarja farát«. Ebben a költészetben a Kraftausdruckok pótolják az erőt, a pongyolaság a spontánságot, paraszti születés a hivatottságot s a fenegyerekség a tehetséget.”

Radnóti mélyen szívére vette a kritikát. Február 17-én ezt jegyezte be naplójába: „Megjött az új Nyugat. Babits brutálisan nekimegy új könyvemnek.”


Április 12-én pedig papírra vetette a fenti Április című verset, amelyet azonban aztán soha nem közölt. Jól tette. Hiszen ez a vers önmagában is bizonyítja, hogy Babitsnak igaza volt, amikor még kiforratlannak és modorosnak ítélte a pályakezdő Radnóti költészetét.

Április

Mélán, rozsdálló róka
zászlós farkára száll
a csipogó madár
és fene farkasokkal
göndör barik ügetnek együtt,
hogy lássák, ha kontyba űl
asszonyom fején
a kemény aranysörény.


És csudálják róla verseim,
melyek gurulnak ott
az ég tetején;
madár eltátja csőrét
úgy csudálja
s csudálja róka, farkasok.
Barik is olykép: hogy
Szájukból kibillen fogsoruk!


Ajánlás:

Ó, emberek! Babitsnak torkát
Fojtsa füstként e boldog ének
és pöttyentsen fejére
fán rejtező madár.

Ez a düh a következő években is tüzelte Radnótit a művészetét szerinte el nem ismerő Babits ellen. Ferencz Győző számos erre utaló idézetet hoz kiadatlan naplóiból és levelezéséből (értékelésükhöz lásd Vári György kritikáját is). Csak 1936-tól kezdve békült meg vele, amikor Babits végre a Nyugat asztalához engedte őt, majd az egyik legnagyobb irodalmi kitüntetésnek számító Baumgarten-díjat is oldaítélte neki. 1941. augusztus 5-én pedig mélyen megrendítette őt Babits halálhíre:

„Tegnap éjjel meghalt Babits. A Nyugat új számáért megyek fel a szerkesztőségbe s ifjabb [Gellért] Oszkár mondja. Sokáig álltam ott. Hisz tudtam, tudtam, de annyiszor volt már »nagyon rosszul«. (…) Nagyon magánosnak érzem magam. Nem voltam »bizalmas barátja«, de a tudat, hogy él, ha betegen is, hogy él… ki védi most már azt, (milyen nehéz meghatározni, hogy mit!) azt, amit védeni kell. Kinek a tekintetét érezzük író jobbkezünkön? Egyetértve vele s ellentmondva Neki, ő volt mindig a mérték és a példa. (…) tanár volt, a Nagy Tanár is ő volt, a versek »nagy tanárja«.” (Ikrek hava)

Babits halálára írta Csak csont és bőr és fájdalom című versét is. Ennek kéziratát – amelyben szintén olvasható egy soha nem publikált versszak – ugyancsak első ízben tesszük közzé a Radnóti-hagyaték honlapján. Az 1933-as és 1941-es két vers nemcsak azt mutatja, mekkora utat járt be Radnóti Babits elutasításától mesterként való elfogadásáig. Hanem azt is, hogy költészete mennyit fejlődött e nyolc év alatt. Amiben vitathatatlanul nagy szerepe volt Babits 1933-as kritikájának.




Csak csont és bőr és fájdalom
Babits Mihály halálára

1.
Látjátok, annyi szenvedés után most
pihen e hűvös, barna test.
Csak csont és bőr és fájdalom.
S akár a megtépett, kidőlt fatörzs
évgyűrűit mutatja,
bevallja ő is gyötrött éveit.
Csak csont és bőr e test.
De most a nemzeté is
csak csont és bőr és fájdalom. Íme,
Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!
Ó, requiem aeternam dona ei… Domine!

2.
Szavak jöjjetek köré,
ti fájdalom tajtékai!
ti mind, a gyásztól tompa értelem
homályán bukdosó szavak,
maradjatok velem:
gyászold omló göröngy,
sírj rá a sírra most!
jöjj, könnyű testű fátyol
ó, takard be,

s akit már régen elhagyott a hang, -
gyászold meg őt, te konduló harang,
lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,
s gyászolj megint
te csilla szó, te csillag,
te lassú pillantású szó, hold,
s ti többiek! ti mind!
3.
Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly
árván maradtunk most a Művel itt.
Nagysága példa. És magasság.
És szédület. Szívet dobogtató.

4.
Ki nézi most tollat fogó kezünket,
ha betegen, fáradtan is, de mégis...
ki lesz az élő Mérték most nekünk?
Hogy összetörte már a fájdalom,
nézd, ezt a költeményt is.
Mit szólnál hozzá?
lám az eljövő
költőnek is, ki félve lép még
most már a Mű a mérték.

S nem érti árvaságunk,
ha bólintunk: halott már...
nem ismert téged, ágyadnál nem ült,
s nem ült az asztalodnál.

Nem tudja majd, mi fáj...
s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, –
mint egymástól mi,
évek óta már,
mint jelszót, hogy: „ki járt kint nála?
Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?”

5.
Halott keze nem fogja már a tollat,
béhunyt szeme nem lát több éjszakát.
Örök világosság, kibomló égi láng
röppen felé a földi füstön át.

Don Quijote Patagóniában


Zapalában alig sétálunk egy utcányit, máris a patagón sztyeppe egy nem várt lakójával találjuk magunkat szemben.


Nem kétséges, hogy ez a vidék kitűnő színhely lenne quijotei kalandok számára (ahogy valóban az is volt nem egyszer), akárcsak hűséges és bölcs fegyverhordozókkal folytatott hosszú eszmecserékhez.


Zapala, Restaurante Don Quijote. Ha legközelebb erre járunk, asztalhoz ülünk.


Néhány nappal később az Andok láncainak túloldalán egy chilei Don Quijote várt minket. Szemmel láthatóan annak az unokaöccse, amely Regazzoni óta rója az argentin pampát. Ez Pucónban, a tó és a Villarica vulkán között halad előre rendületlenül a sors és saját megszállottsága által számára kijelölt úton.


Töredék


Radnóti Miklóst háromszor hívták be munkaszolgálatra.

Először 1940. szeptember 9. és december 18. között vezényelték Erdélybe, a volt román határ drótsövényeinek elbontására.

Másodszor 1942. július 1-től 1943. áprilisáig dolgozott földmunkán ugyancsak Erdélyben, majd Hatvanban a cukorgyárban és gépüzemben.

Harmadszorra 1944. május 20-án vonult be. Az akkor már német megszállás alatt álló Magyarországról a szerbiai Bor környéki táborokba – Lager Berlin, Lager Heidenau, Lager Brünn – vitték őket bányamunkára és vasútépítésre. A Vörös Hadsereg közeledtére innen indították útnak őket gyalog szeptember 17-én Magyarország felé.

Utolsó bevonulása előtti napon, május 19-én írta Töredék című versét.

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult, s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
a élő irigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
s várta, hogy talán megszólal újra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

Ugyanezen a napon Radnótinak is írtak. Takarítónőjük hagyott levelet az asztalon.


Kedves Dr úr.
Sajnálom hogy személyesen nem köszönhettem el. Kivánok Dr úrnak minden jót eröt egészséget hogy kibirja eszt a rettenetes változást, énis fogok imádkozni hogy eröben egészségben viszont láthasam
Dr úrat L.

Radnóti még olvasta ezt a levelet. A vers kéziratával együtt elhelyezte iratai közé. Nemhiába végzett kereskedelmi iskolát, mindig akkurátus rendet tartott papírjai között, háztartási kiadásaikról és verseinek megjelenéséről egyaránt precíz könyvelést vezetett.


A kézirat és a levél tavaly került az Akadémia könyvtárába Radnóti Miklós teljes kéziratos hagyatékával együtt, amelyet felesége, Gyarmati Fanni adományozott a könyvtárnak. Gyarmati Fanni ekkor kilencvenhét éves volt, Radnóti pontosan száz lett volna. A centenáriumra a könyvtár kiállítást szervezett az éppen csak beérkezett, még fel sem dolgozott hagyatékból. A kiállított dokumentumok között ott volt a kézirat és a levél is.

A kiállítás internetes változata most készült el a könyvtár és a Studiolum együttműködésében. Bemutatója egy hét múlva, február 24-én délután 3-kor lesz az Akadémia könyvtárában. Jöjjenek el rá. Utána az interneten is közzétesszük. Olvasóink első kézből értesülnek róla.

Radnóti Miklós tagsági igazolványa az Írók Gazdasági Egyesületében. Az abdai tömegsírból való kihantolásakor találták meg többi iratával és az utolsó verseit őrző bori notesszel együtt.


Gyorshír: Kinek a dala?


Most érkezett a hír, hogy Adela Peeva fantasztikus Kinek a dala? című dokumentumfilmjét holnap, február 17-én 23:10-től sugározza a Duna TV. A film, amelyet 2003-ban az év legjobb európai dokumentumfilmjének jelöltek, annak az idehaza leginkább Üszküdara címmel ismert késő-oszmán vándordallamnak az útját követi végig a Balkánon, amelyről korábban már részletesen írtunk. Ott be is illesztettük a filmet a Googlevideóról, de hát holnap este nyilván sokkal jobb minőségben adják, azonfelül nyilván magyar fordítással. Föltétlenül nézzék meg!

Mindenki a fedélzetre

A Zapalából Villa Pehueniába vezető út tágas síkságokon halad át. A horizont változatlan csíkja a hosszú órák alatt megfájdítja a szemet, míg a láthatáron fel nem tűnnek az Andok első láncai.

Csak nagy ritkán bukkan fel egy-egy autó.


Az úton törpenandu-család szalad át, olyan gyorsan, hogy nem sikerül lefotóznunk őket.

Hamarosan azonban náluk is meglepőbb család kerül lencsevégre.


Lassan beérünk egy jócskán leharcolt Ford Falcont, amely úgy meg van rakva, mintha az egész család költözne, vagy valami elhagyatott helyre készülne hosszú vakációra.

A zűrzavaros rakomány közepén meglepő tétel vonja magára a figyelmet.


Egyetlen családtag sem maradhat ki a nagy eseményből, még ha a kocsiban már nem is jutott hely a kutyának. Vajon hogy képes megmaradni odafenn?

És főleg mit gondolhat magában az egész utazásról?



Két év kert


Kata, mint minden évben, most is felrakott egy csokrot, nyolcvankilenc képet az elmúlt év kerti fotóiból. Nézzenek bele. Találomra is rákattinthatnak a nagy mozaik egy-egy kockájára, de ha szabad javasolnom, érdemes a legelső képet, a kis japán juhart és a vörös liliomokat felnagyítani, és aztán engedni, hogy a jobboldali kezecske vezessen tovább képről képre. Akkor kicsiben átélhetik azt, amit mi éltünk át egy év leforgása alatt a kertben.

Tél

Tavasz



Nyár

Ősz

Tél

Ha az ember sok éven át együtt él a kerttel, nemcsak a kertet látja évről évre gyarapodni, hanem az évszakok számát is. Hiszen a kikelet egészen más időszak mint a húsvéti magnóliavirágzás, a rózsákba öltözött júniusi kert mint a lusta, párás augusztusi dzsungel. Egészen önálló évszak a fák színesedésének két hete,  amely élesen különbözik az egyre hosszabb deres, de még langyos őszvégtől. És még az az abszurditás is értelmet kap, hogy miért tél közepén kezdődik az új év, hiszen az évet lezáró havas elpihenést össze sem lehet hasonlítani az évet kezdő fagyos, jeges, embert-állatot meggyötrő téllel, az év leghosszabb szakával.


A tavalyi év ünnepélyes lezárásával együtt az új évre is programot hirdetünk. A Kertbarát Magazin még tavaly év végén kérte fel Katát, hogy írjon cikksorozatot a kertről a lap minden idei számában. Az első szám már meg is jelent. A többinek a terve Kata kerti blogjában olvasható.