Rózsaszínű levelek 28.

Absender: Odesilatel: Nadawca: Mittente: Pośiljatel: Posiljać: Presentatur:

Timó K. I. honv. menet ezred Martini zászlóalj Bányay VI. század

Feldpostkorrespondenzkarte

Szépreményű Zajác Antonia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest

Előző levelek (térképen szürkével): • Galícia, 1915. augusztus 22. • Galícia, 1915. augusztus 6. • Galícia, 1915. augusztus 2. • Galícia, 1915. július 25. • Galícia, 1915. július 14. • Galícia, 1915. július 12. • Galícia, 1915. július 6. • Galícia, 1915. június 25. • Galícia, 1915. június 10. • Debrecen, 1915. június 5. • Budapest, 1915. június 1. • Budapest, 1915. március 1. • Budapest, 1915. február 10. • Kecskemét, 1915. január 30. • Duklai-hágó, 1915. január 11. • Felsőhunkóc, 1915. január 4. • Sztropkó, 1914. december 31. • Budapest, 1914. december 23. • Budapest, 1914. december 21. • Budapest, 1914. december 11. • Budapest, 1914. december 2. • Budapest, 1914. november 28. • Budapest, 1914. november 27. • Budapest, 1914. november 18. • Budapest, 1914. október 27. • Debrecen, 1914. szeptember 25. • Szerencs, 1914. augusztus 28.

Kedves Anyukám

Agusztus 27-én

Lapjaid melyeket 29 én küldtél megkaptam és igaz hogy alig vártam de nem értem miért tal(l)álod furcsának hogy otthon kaptak tőlem lapot mikor én mindig párosával adom fel a leveleket, söt ha te sürüben irnál nem volna baj mert én csak anyit írhatok mindig hogy jól érzem magam de te mégis többet.

Szerezd meg az augusztus 22 iki estet abban kissé jobban tájékozódhatsz hogy mit csináltunk. (molnár ferenc cikkében). ö itt is volt nálunk.

Cseresznyét és paprikát láttam de nem ettem, Azt hagyjuk jobb időkre.

azt hiszemhogy a télből már nem lesz részem, elég volt a multban

Ölelek csokollak sokszor a te Károlyod


[Ha közvetve is, mert a cenzúra tökéletesen működik, de némi képet kaphat a fronton lévő katonák életébe a magát beleélni akaró kései kíváncsiskodó.

A levélből kitűnik, hogy a frontnak azt a szakaszát, ahol Károly szolgált, felkereste Molnár Ferenc haditudósító, a jó nevű újság- és regényíró, majd élményeit megosztotta Az Est olvasóival.

Tudósításait egybegyűjtve már 1916-ban megjelentette a Franklin Társulat Egy haditudósító emlékei címmel. Addig üsd a vasat, amíg meleg!

Molnár Ferenc haditudósítóként (Országos Széchényi Könyvtár / Színháztörténeti Tár, KB 838/1964)

Rövid keresgetéssel pontosan azonosítható a lövészárkoknál tett látogatás írásos nyoma a 411. oldaltól:

„A ZLOTA-LIPÁNÁL

Panowice, augusztus

A délelőttöt a budapesti I. honvéd-gyalogezred állásaiban töltöttem. A hogy az ember szinte várta: a tartalékok egy erdőben valóságos városligetet rendeztek be gunyhókkal, bódékkal, hintákkal, a parancsnokuknak ízléses villát építettek, maguknak pedig kabaré-szinpadot állítottak. Az építkezés, a felírás, mind csupa ötlet. Van bakakorzó, dalárda, kuplé, «velenczei éj», sokszorosított műsor, iparművészeti munka: fehér mészkőből szobrok faragása, fiatal fenyőből remekbe nyesett botok, pipák, szipkák, van «költemény», dal, Telefon-Hírmondó (csöndes estéken összekapcsolják a lövészárkok telefonjait és hegedülnek, énekelnek, szavalnak a telefonba), ujságolvasás, sétatér (egy táblán: «A gyepre lépni szigorúan tilos»), van konferanszié, czigányprímás, akrobata – Pest itt is Pest maradt…

…A fiatal ezred első parancsnoka Csicsery Zsigmond ezredes volt, a kit magasabb megbizatás más térre szólított. Most Frauendorfer Ferencz alezredes a kommandáns, Tauffer, Martini és Ghiczy kapitányok a zászlóaljparancsnokok, az ezred állóharczot vív, a pesti gyerekek nehéz és vad harczok után a lövészárok-háborúban mutatják meg, mit tudnak…”

A hely és a személyek tökéletesen azonosíthatók: a budapesti I. honvéd-gyalogezrednél járt az író, megemlítve ott a rózsaszínű levelek feladójánál állandóan visszatérő nevet, Martini zászlóalj parancsnokot.

A háborús cenzúra nyilván szigorúan megszűrte, és szándékoltan idilli kép leírását sugallta a tudósítónak, aki így nyugtatta meg az aggódó családokat. Talán a Timó és Zajácz családok otthon maradottjait is, ha egyáltalán kezükbe került Az Est.

Megtalálja azonban Molnár Ferenc a cenzúra szigorán keresztüljátszva magát, hogy néhány sorban megvillantsa az olvasóinak a háború valóságát:

„…Soha nem írtam betűket papírra ilyen reménytelenül, mint mostanában. Nem lehet a háborút hazaírni. A ki itt van, az beszéd nélkül is megérti egymást… az írni-akarás husz éves betegsége itt olyan forrósággal bánt, hogy el lehet felejteni minden okosságot, csak írni, írni haza – mértföldeken át, a hegyek fölött izgatottan hazakiabálni Galicziából, hogy nem otthon van a világ közepe, hanem itt ebben a piszokban, ebben a porban, az árkok, turások, fakeresztek közt, a hol a föld lyukaiból reménykedve pislognak ki a csukaszürke gyerekek…”]

Szemmelverés ellen

Szemmelverés elleni nazarok egy azerbajdzsáni szuvenírboltban, a Wikipedia Nazar szócikkéből

A szemmelverés fenyegetését az egész Mediterráneum jól ismeri, akárcsak ellenszerét, a szem alakú talizmánt, amely visszatükrözi a gonoszra annak ártó pillantását. A talizmán sokféle formájú lehet. Arab területen a hamza – „Fatima keze” – a leghatásosabb, tenyerén a védelmező szemmel, míg török vidéken a koncentrikus körökkel festett kék színű stilizált szem, a nazar.

A török FlyAir légitársaság szemmelverést elhárító nazar formájú emblémája, illetve leharcolt bérelt buszunk talizmánja mostani azerbajdzsáni utunkon (alatta a Konstantinápoly 1453-as bevételét ünneplő emblémával)

A szemmelverés fenyegetését a hagyományos zsidó kultúra is ismeri, és hasonló bajelhárító formulákkal védekezik ellene. A „Mirjam keze”, a fent említett arab „Fatima keze” zsidó változata mellett a Wikipedia „Szemmelverés” cikkében olvassuk:

Sok vallásos zsidó kerüli a beszédet értéktárgyaikról, s az őket vagy különösen gyermekeiket ért szerencséről. Ha mégis ilyesmi kerül szóba, a beszélő vagy a hallgató hozzáteszi: „b'li ayin hara” (héber), azaz „ártó szem nélkül legyen”, vagy „kein eina hara” (jiddis), gyakran összevonva „kennahara”, azaz „ártó szem ne lássa”.

Pontosan ennek a gesztusnak egy vizuális változatát látjuk Qubában, a hegyi zsidó településen, ahol a rendkívül gazdag kaukázusi zsidók az erdélyi és máramarosi „cigánypalotákhoz” fogható elképesztő, sokemeletes, márvánnyal borított, reprezentatív palotákat emelnek, s a nyilvánvaló irigység ártó szándékától a talizmán helyi, török változatával, a nazarral védelmezik őket.

Szemmelverést elhárító nazar egy újonnan épült gazdag hegyi zsidó ház kapuján. Hegyi zsidó negyed, Quba, Azerbajdzsán

A qubai hegyi zsidó negyedben az azerbajdzsáni muszlimok között elterjedt nazar több házon is felbukkan, gyakran a lyukas kőből készült „szamaritánus mezuza” mellett, amelyről a következő posztban írunk majd.

Szemmelverést elhárító nazar hegyi zsidó ház kapuján, a „szamaritánus mezuza” mellett. Hegyi zsidó negyed, Quba, Azerbajdzsán

Az életre való felkészülést nem lehet elég korán kezdeni. Az azerbajdzsáni édességipar a „Nazar” nevű cukorkával támogatja ebben az azeri ifjúságot. A cukorkának nemcsak neve emlékeztet a szemmelverés elleni amulettre, de zacskóján is ott látható a jól ismert talizmán. Nyilvánvalóan a cukor nélkül maradt társak irigysége ellen.

„Nazar” elnevezésű azerbajdzsáni cukorka a szemmelverést elhárító talizmánnal. Kálmán Dani fotója egy útszéli vegyesboltban Quba mellett

Rózsaszínű levelek 27.

Absender: Odesilatel: Nadawca: Mittente: Pośiljatel: Posiljać: Presentatur:

Timó K. I. honv. menet ezred Martini zászlóalj Bányay század 350. posta

Feldpostkorrespondenzkarte

Szépreményű Zajác Antonia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest

Előző levelek (térképen szürkével): • Galícia, 1915. augusztus 6. • Galícia, 1915. augusztus 2. • Galícia, 1915. július 25. • Galícia, 1915. július 14. • Galícia, 1915. július 12. • Galícia, 1915. július 6. • Galícia, 1915. június 25. • Galícia, 1915. június 10. • Debrecen, 1915. június 5. • Budapest, 1915. június 1. • Budapest, 1915. március 1. • Budapest, 1915. február 10. • Kecskemét, 1915. január 30. • Duklai-hágó, 1915. január 11. • Felsőhunkóc, 1915. január 4. • Sztropkó, 1914. december 31. • Budapest, 1914. december 23. • Budapest, 1914. december 21. • Budapest, 1914. december 11. • Budapest, 1914. december 2. • Budapest, 1914. november 28. • Budapest, 1914. november 27. • Budapest, 1914. november 18. • Budapest, 1914. október 27. • Debrecen, 1914. szeptember 25. • Szerencs, 1914. augusztus 28.

Kedves Anyukám

Aguszt 22.

Rég várt lapod ma kaptam meg s már azt hittem hogy egészen elfelejtettél. 4 ike óta ez az első lap amit tőled kapok. Már kezdtem bosszankodni. Nagyon örvendtem hogy Feri irt és igy látod, nem szabad a reményt feladni. Most már csak türelmessen várni kell mig haza fog térni. Én felőlem szintén teljes nyugalomban lehetsz. Már hoszab ideje teljes csendben vagyunk, annyira amennyire ahogy harctéren már lehet.

Képzelheted, ha a rajvonalban katonazene játszik. ez a musziknak is tetszik, ők is türik lövés nélkül.

A munkahelyen semmi különös. Béla szintén elment ujra biztosan az olasz harctérre, Kozma(novics) lent van valahol Dalmáciában.

Más ujság egyelőre nincs.

Ölel csokol sokszor Károly


[Timó Károly csapatának holléte, pontosabb helye azon kívül, hogy az orosz fronton harcol, teljesen kiolvashatatlan a tábori lapokból. Hogy az egyes ezredek, századok és szakaszok pontosan hogyan kavarogtak, magukkal sodorva Timó Károly magy. kir. gyalogos honvédet, száz év után már szinte lehetetlen nyomon követni. És ha a részleteket mégis azonosítani tudnánk, mint téli sebesülésének pontosabb helyét, abból, amit ő és a bajtársai ott és akkoriban gondoltak és éreztek, semmit sem tudunk elképzelni. Műhelybéli paszományos társai szerteszét szóratva a mindenféle frontokon. Hiányozhatnak a mind nagyobb tételekben igényelt fekete bojtok, zsinórok, rojtok piacán.

Tökéletesen működik a cenzúra. Csak a tábori posta bélyegzője és magán a lapon feltüntetett 350-es szám ad némi megfogható, kisegítő adatot a jelenkorban kutakodónak.

A tábori posták felépítéséről számos áttekintő ismertető kereng a világhálón.

A tábori posták szervezete

Számomra a kiinduló támpontot az osztrák filatelistáknak egy angol nyelvű honlapja adja. Ez feltünteti azoknak a hadosztályoknak a nevét, amelyeknek levelezését az adott számon jelölt tábori posta továbbította. Eszerint Károly az ID 55, azaz az 55. Infanterie-Division (55. gyalogos hadosztály) szolgálatában állt, aminek a főparancsnoka Ignaz Fleischmann generálmarsall volt ebben az időben. A főparancsnok 1914 októberétől 1915 októberéig vezette csapatait. Mindezek az adatok a hadosztályparancsnokok angol nyelvű adatbázisából olvashatók ki néhány kattintással.

Néhány további kattintással pedig elérhetővé válnak a hadosztályok legfontosabb forrásai. Eszerint harci tevékenységük és főbb ütközeteik 1915 augusztusában és szeptemberében:

A kelet-galíciai offenzíva augusztus 26. és szeptember 6-ika között zajlott, a Szeret folyó menti ütközetek szeptember 6-ika és 12-ike között. Ahhoz, hogy a galíciai hadi eseményeket időben és térképen legalább utólag nyomozni lehessen, sokat segít a már többször idézett Arcanum Kft. gondozásában publikált maps.hungaricana.hu oldal.

Galizien (Karpathen), Bukowina nebst anschiesendem Ungarn, Russland U. s. w. (Ludwig Ravensteins Kriegskarte N. 26.

Aztán 1915. szeptember 13-ika és 14-ike folyamán Burkanow és Luck térségében az oroszok ellentámadásba lendültek.]

Következő levél: 1915. augusztus 27.

Talált tárgy értelmezése

Archeológusok a sok ezer éves tárgyak kialakítása és történelmi kontextusuk alapján részletesen rekonstruálják a tárgy funkcióját és használatát, valamint a használó társadalom életmódját és mentalitását. Mit rekonstruálnak majd e sosem látott tárgyakról, amelyeket két napja helyeztek ki egész Berlinben?


1. A korabeli berlini társadalomban, különösen alkonyat után, amikor ki-ki valamilyen társas eseményre igyekezett, a középosztály tagjai közül sokan jártak az utcán és a tömegközlekedési eszközökön nyitott sörösüveggel a kezükben. Tudjuk, hogy más korabeli társadalmak ezt a szokást prosztónak tartották, de kik vagyunk mi, hogy sok ezer évvel ezelőtti társadalmak szokásai fölött pálcát törjünk.


2. Amikor az üveg kiürült, azt kidobták. A korabeli berlini társadalom a korabeli európai normákhoz képest viszonylag tisztaságszerető volt, s ezért az üres üvegeket lehetőleg a kellő sűrűséggel felszerelt utcai szemétládákba dobták, kivéve a moabiti bevándorló-negyedben, ahol a normák hiányos elsajátítása, a kreuzbergi yuppie-negyedben, ahol a normák tudatos negligálása, illetve a köpenicki náci-negyedben, ahol a bevándorlók és a yuppie-k miatti frusztráció okán a szemétláda mellett a földön törték össze. Ezek azonban a berlini utcai sörivókon belül összességükben is törpe minoritást képviseltek.

3. A korabeli berlini társadalomnak nem elhanyagolható szegmense volt a guberálók altársadalma, akiknek a tíz centért visszaváltható sörösüvegek és sörösdobozok fontos bevételi forrást jelentettek. Szándékosan nem mondunk osztályt vagy réteget, mert származásuk, képzettségük, megélhetésük és ideológiájuk szerint igen sokféle csoportba sorolhatók voltak, a plain alkeszektől a polgári imázsukat minden erővel tartó nyomorgó nyugdíjasokig, akik hajnali egészségügyi bicikliútjukon megállnak a buszmegállókban, a rózsafa levelébe törlik az elhajított sörösdobozt, s azt gondosan elrakva karikáznak tovább (ma reggeli feljegyzés).

„A negyedben sok embert szegénység sújt. Sokuknak sikerül helyzetüket elleplezni, mások visszahúzódnak, és láthatatlanná válnak.”

4. A korabeli berlini középosztálybeli utcai sörivók körében közismert volt a palackbegyűjtés mint a másik szegmens megélhetési forrása. Ezért a kiürült sörösüvegeket, hogy a begyűjtők munkáját megkönnyítsék és higiénikusabbá tegyék, hallgatólagos megegyezéssel a szemétládák mellé/alá helyezték. A szolidaritás elve ugyanis magasan premizált értéke volt a korabeli berlini társadalomnak. Ezáltal azonban ugyanakkor negligálták a „szemetet a szemétládába” elvet, amelyen Berlin fenntartható köztisztasága alapult.

5. A berlini magisztrátus, amely a polgárok megregulázása helyett felmerülő igényeik kiszolgálását tartotta feladatának, úgy oldotta meg ezt a konfliktust, hogy az újrahasznosíthatatlan hulladéknak szánt szemétládák mellett a funkciónak megfelelően kialakított sörösüveg-átadó harmonikákat szerelt fel ugyanazon oszlopokra. Esztétikájukon még van mit csiszolni, de funkciójukban megfelelnek egyfelől a szolidaritásukat kifejezni kívánó, másfelől a megélhetésüket minél kisebb szemetelés árán megteremteni törekvő berliniek igényeinek.

Sett'ispadas de dolore

Eva Lutza (trombita, ének): Sett’ispadas de dolore (A fájdalom hét kardja) (video itt). Középkori szárd Mária-siralom, máig éneklik nagyhéten Szardínia falvaiban.

Pro fizu meu ispriradu a manos de su rigore sett’ispadas de dolore su coro mi han trapassadu. Truncadu porto su coro su pettus tengo frecciadu de cando mi han leadu su meu riccu tesoro fui tant’a cua chignoro comente mi es faltadu sett’ispadas de dolore su coro mi han trapassadu. In breve ora l’han mortu pustis chi l’han catturadu bindig’oras estistadu in sa rughe dae s’ortu e bendadu l’ana mortu cun sos colpos chi l’han dadu sett’ispadas de dolore su coro mi han trapassadu. Morte no mi lesses bia morte no tardes piusu ca sende mortu Gesusu no podet vivever Maria unu fizu chi tenia sa vida li han leadu sett’ispadas de dolore su coro mi han trapassadu.

Fiamért, aki az erőszak kezén kilehelte lelkét a fájdalom hét kardja járta át a szívemet Szívem összetört keblem nyíl járta át elragadták mellőlem drága kincsemet úgy, hogy nem is tudom, hogyan tűnt el a fájdalom hét kardja járta át a szívemet Gyorsan halálra adták miután elfogták tizenöt óra volt csak a kerttől a keresztig. Megkötözték, ütötték-verték úgy gyilkolták meg a fájdalom hét kardja járta át a szívemet. Halál, ne hagyj élni engem, halál, ne késlekedj mert ha Jézus meghalt, nem élhet Mária: egyetlen fiam volt, elvették az életét a fájdalom hét kardja járta át a szívemet.

Giovanni Tedesco: Feszület-töredék. Perugia vagy Siena, 1460 k. Berlin, Bode Museum

Szellemfelirat

مرگ بر شاه marg bar shâh, halál a sahra. Most, 2015 júliusában. Harminchat évvel a forradalom után, Iszfahánban, a bazár mögötti sikátorokban.

„Negyven nappal a qomi események után az emberek Irán számos városában összegyűltek a mecsetekben, hogy megemlékezzenek a mészárlás áldozatairól. Tabrizban a feszültség akkorára nőtt, hogy felkelésben tört ki. A tömeg végigvonult az utcákon, s azt kiáltozta: „Halál a sahra!” A hadsereg kivonult, és vérbe borította a várost. Sok százan meghaltak, sok ezren megsebesültek. Negyven nap múlva a városok ismét gyászba öltöztek – ezúttal a tabrizi mészárlás áldozatairól kellett megemlékezni. Egy városban – Iszfahánban – az elkeseredett és feldühödött tömeg ismét az utcára özönlött. A hadsereg körbevette a tüntetőket, és tüzet nyitott. Még több ember halt meg. Ismét eltelt negyven nap, s a gyászoló tömeg immár tucatnyi városban gyűlt össze, hogy megemlékezzen az Iszfahánban elesettekről.”

Ryszard Kapuściński: A sahinsah, 1982

Ashura-napi gyászdal Abolfazlról, Husszein imám testvéréről, aki bátyjával együtt esett el Kerbalánál. Mint korábban írtuk, ez a síita vértanúság-paradigma meghatározó eseménye.

Abbas (Magnum Photos) fotója, 1979

Jöjjön velünk Iránba!

Irán nem tartozik a felkapott turistacélpontok közé. Nagy szerencsénk ez, mert ha az ország lenyűgöző szépsége, a városok kulturáltsága, az emberek kedvessége, a történelmi emlékek sokasága, a kifinomult zene és művészet, a fantasztikus iráni konyha közismert volna, lépést sem tudnánk tenni a turistáktól, s nem invitálhatnánk olvasóinkat olyan exkluzív utakra, mint ez a mostani, amellyel elkezdjük bejárni Iránt.

Elkezdjük, mondom, mert Irán hatalmas ország. Egyik sarkától a másikig kétezerötszáz kilométer, s akkor még csak egyetlen utat jártunk végig. És közben roppant változatos ország, ahol annyi látnivaló van, a kurd hegyvidék tavaszi virágpompájától a kermáni sivatag elképesztő színeiig, az ezeréves városoktól a selyemutak karavánszerájaiig, a nomád törzsektől az évszázados bazárokig, ahová a törzsek tavasszal színes menetben hozzák le a télen a hegyekben megszőtt szőnyegeket. Hogy mindezt lássuk, többször vissza kell térnünk. Mostani, első utunkon október 22-től november 1-ig Perzsia történelmi középső tengelyét járjuk végig, a régi városok láncát Teherántól Perszepoliszig.



Soheil Nafisi: همه فصلن دنیا Hame-ye faslân-e donyâ, „A világ minden évszaka”. A ترانهای جنوب Tarânehâ-ye jonūb, „Déli dalok” (2010) lemezről. Egyszer már idézve ennél a kedves posztunknál, Alieh Sâdatpur fotója is onnan.



Repülőnk október 22-én délben indul és késő este érkezik Budapestről Isztambulon át a Teherántól délre fekvő nemzetközi repülőtérre, s innen bérelt busszal mindjárt az autópályán két órára fekvő Kashanba megyünk. A következő nap ugyanis Irán legnagyobb vallási ünnepe, Ashura napja, amelyen – ha már ilyen szerencsénk van – mindenképpen olyan hagyományos városban kell részt vennünk, mint a sok ezer éves karavánszeráj-város, Kashan. Az egész várost átfogó ünnepség-sorozat, a felvonulások és nyilvános szertartások mellett bejárjuk az agyagból épült óvárost, megnézzük a történelmi kereskedőházakat, s este az ötszáz éves szafavida kert – világörökség – melletti hagyományos teaházban vacsorázunk. Szállásunk egy négyszáz éves polgárházban lesz, amelyet kurd fiatalok alakítottak át hagyományos stílusú vendégházzá (erről még részletesen, interjúval együtt írunk).


Október 24-én, szombaton busszal kirándulunk a Kashantól délre fekvő hegyvidékre. Elhaladunk a natanzi urándúsító központ mellett (fényképezni szigorúan tilos, de nézni nem), megállunk a mongol kánok által épített 13. századi natanzi mecsetnél, majd elérünk Abyanehbe, a Vörös Faluba. Bejárjuk a falut és környékét, piknikezünk a patak partján (ahová Hamid barátunk, a helyi szálloda tulajdonosa szamárháton szállítja ki nekünk az ebédet), majd délután visszaérünk Kashanba. Körülnézünk a kashani bazárban – amely tegnap az ünnepség miatt zárva volt –, és este közösen főzünk perzsa vacsorát Farshaddal, a vendégház fiatal kurd vezetőjével.


Október 25-én, vasárnap reggel busszal megyünk át a két órára fekvő Iszfahánba, közben néhányszor megállunk szép látványoknál, hagyományos településeken. Iszfahán Irán legszebb városa, amely sok évszázadon át főváros is volt. Ezen és a következő napon bejárjuk a várost. A központban lévő szállodánkból a hatalmas bazáron át jutunk el a főtérre, amelyet a művészettörténet a világ tíz legszebb tere között tart számon. Megnézzük az örmény kézművesek kék csempéivel díszített Imám-mecsetet, az ezeréves Pénteki mecsetet, bejárjuk a nyolcszáz éves, és még ma is eleven zsidó negyedet, Irán legnagyobb zsidó központját, s az ötszáz éves Si-o-se azaz Harminchárom lyukú hídon átkelünk a Zayande, azaz Életadó folyó túlpartján fekvő örmény negyedbe. Felkeresünk perzsa kerteket és palotákat, megpróbálkozunk a bazár bejárásának eleve reménytelen kísérletével, nomád szőnyegeket nézünk, régi teaházakban vacsorázunk, hagyományos koncertet hallgatunk.


Október 27-én, kedden kora reggel távolsági busszal megyünk át a négy órára lévő Yazdba, a sivatag peremén fekvő karavánszeráj-városba. Bejárjuk az agyagból épült óváros labirintusát, amely még archaikusabb, mint Kashané, megnézünk ma is működő karavánszerájokat, sok száz éves mecseteket, polgárházakat, szentélyeket. Az ókori Perzsia zoroasztriánus vallásának – amelyet az iszlám mint „a könyv vallását” megtűrt – ma Yazdban van a legtöbb követője, így hát felkeresünk zoroasztriánus szentélyeket, és a városon kívül fekvő „csendtornyokat”, ahová a halottak testét helyezték ki elporladni, hogy se a föld, se a víz, se a tűz szent elemét ne szennyezzék. Hagyományos karavánszerájban eszünk hagyományos karaván-vacsorát, másnap pedig autóbusszal kirándulunk az iráni sivatag legszebb vidékére, amely itt nemzeti park.


Október 29-én, csütörtökön átbuszozunk Sirázba. Ez az út utazásunk leghosszabb szakasza, 400 kilométer, de autópályán tesszük meg, s közben többször megállunk szép látványoknál, történelmi emlékeknél, és ami a legfontosabb, Siráz előtt Perszepolisznál, az ókori Perzsia romjaiban is lenyűgöző fővárosánál, ahol nagyon részletes művészettörténeti vezetést tartok a jó állapotban fennmaradt épületekről, domborművekről és királysírokról. Késő délután érünk Sirázba, ahol aznap és másnap délelőtt megnézzük az óvárost, a bazárt, a gyönyörű mecseteket és polgárházakat. Délután pedig belföldi repülővel megyünk vissza Teheránba.


Utolsó napunkon, október 31-én Teheránban összegezzük benyomásainkat. A fiatal – 1790-ben alapított – fővárosban nem sok történelmi emlék van, eleget is láttunk idáig, szabadon sétálunk a modern belvárosban, piknikezünk a tavaly megnyitott Taʿbiat-parkban, a világ legnagyobb gyalogos hídjánál, majd este ezer méterrel magasabban, hegyek alatt patak mellett, a város fölött fekvő Darband mulatónegyed egyik hagyományos teaházában költjük el búcsúvacsoránkat. Kora reggel repülünk vissza, Isztambulon át déltájt érünk Budapestre.


Iránról és a perzsa kultúráról már nagyon sokat írtunk a Wang folyón, és még fogunk is sokat, különösen a meglátogatandó helyekről. A perzsa témájú posztokat a Perzsa levelek posztban gyűjtjük folyamatosan, nézzenek újra és újra vissza. És ha bármire kíváncsiak, jelezzék, megrendelésre is szívesen írunk posztot.

A részvételi díj – amely magában foglalja a szállodákat reggelivel (kétágyas szoba fele), a távolsági és bérelt buszokat, a repülőjegyet Sirázból vissza Teheránba, valamint perzsául tudó és az iráni kultúrában járatos művészettörténész kalauzolását, aki én volnék – 700 euro. Ehhez járul még a repülőjegy (jelen pillanatban Budapest-Isztambul-Teherán és vissza 330 euro), valamint az iráni vízum kb. 100 eurós díja. A jelentkezési határidő augusztus 20, csütörtök, a szokásos wang@studiolum.com címen.