Tibet: Klöster öffnen ihre Schatzkammern

Kiállítás, Dahlem, 2007. február 21 - május 28

Minthogy a Studiolummal nemrégen készítettük el a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteménye Kőrösi Csoma Sándor-gyűjteményének és tibeti különgyűjteményének internetes bemutatóját (ez itt a reklám helye), ezért a tibeti kiállítást néztem meg először. Ott is maradtam zárásig. Dahlem csak kis falatokban emészthető.

A kiállítást tavaly év végén szervezte meg a Kulturstiftung Ruhr Essen az esseni Villa Hügelben, s onnan hozták át most Dahlembe. A kiállítás történelmi jelentőségű: most láthatók először tibeti kolostorok kultikus tárgyai Tibeten kívül. A katalógus bevezetőjében a szervezést vezető Jeong-Hee Lee-Kalisch leírja, hogy a német-kínai kulturális együttműködés keretében 2003 óta járnak Tibetbe terepmunkára, s ennek során sikerült rávenni a legnagyobb tibeti kolostorokat, hogy engedjék kiállítani mindmáig használatban lévő szobraikat, festményeiket, liturgikus tárgyaikat, összesen százötvenet, az 5. századtól napjainkig. Szép, ahogy írja: hogy noha a tibeti szerzetesek minden erőfeszítésük ellenére sem voltak képesek felfogni a „kiállítási tárgy” nyugati fogalmát, mindazonáltal megértették, hogy a nyugati kutatóknak ez valamiért nagyon fontos, és készségesen együttműködtek a számukra felfoghatatlan cél érdekében.

A két szemlélet különbségét jól mutatja többek között, hogy a kultuszszobrok, amelyeket a tibeti kolostorokban drága ruhákba öltöztetnek, a dahlemi kiállításon e díszruha nélkül láthatóak, mintegy az európai szobor-fogalomnak adott engedményként, amely ráaggatott fölöslegnek tekinti a ruhákat. A gótikus Pietákat is gazdag barokk ruhába öltöztetik a Mária-búcsújáróhelyek oltárain, de ha egyszer múzeumba kerülnek, akkor már csak az eredeti szobrot állítják ki. A katalógus azonban szerencsére a kolostorokban felvett, „öltöztetett” képüket is bemutatja, úgy, ahogyan a tibeti hívők találkoznak velük.

A tárgyakat a tibeti kolostori kultúra néhány fontos alaptémája szerint csoportosították, és így is magyarázzák el őket a termenkénti összefoglaló tablókon: tibeti rendalapító-képmások, sztúpa, mandala, hangszerek, orvoslás, és így tovább. Minden bizonnyal azért, hogy fogódzót nyújtsanak az európai látogató számára, aki valószínűleg először találkozik ezzel az ismeretlen és bonyolult kultúrával. Ezzel azonban arra ösztönzik, hogy a tárgyakat mint e koncepció illusztrációit, s nem mint önálló műtárgyakat szemlélje.

A kiállítás rövidített katalógussal felérő flash-bemutatója – még az esseni hónapokból – itt látható. A tematikus koncepció itt háttérbe szorul, s a tárgyakat önálló fotókon, külön-külön magyarázó szöveggel látjuk. Ennyi elég is ahhoz, hogy sikerüljön, ami a kiállításnak nem: műtárgyként bemutatni a tárgyakat.

Dahlem

Ha az ember három-négy óra alatt Mallorcáról Csömörre ér, igazából fel sem fogja, milyen messze járt. Ezért – amikor nincs közvetlen járat – nem rossz az az egy nap berlini zsilipelés, hogy az embernek legyen ideje ráérezni az utazás ízére.

Régen tervezem, hogy ezt a zsilipelős napot Dahlemben töltöm. Sok éve voltam utoljára Dahlemben. Még miskolci antropológiai vargabetűm idején sulykolta Kunt Ernő, hogy a dahlemi etnográfiai múzeumba föltétlenül el kell menni, mert válogatott tárgyak vannak intelligens módon kiállítva. Így is volt. Akkoriban, jó tizenöt éve máshol még nem alkalmazták azt a pontszerű megvilágítást, amely a sötét teremben önálló teret rajzol minden egyes tárgy köré, elszigetelve őt a terem és a többi tárgy kontextusától, hogy ezektől független életre keljen és így kínálja fel magát befogadásra, mintegy vizuálisan is érzékelhetővé téve az „autonóm műtárgy” fogalmát. Emlékszem, amikor először voltam itt, a gandharai Buddha-kiállításnál nem tudtam tovább menni, ott töltöttem a délutánt.

Dahlemben az is megejtő, hogy a múzeum egész terét – sőt környezetét, a metrómegállótól kezdve – megszervező Gesamtkunstwerk. Most éppen kelet-ázsiai különkiállításai vannak. Ezért a kávézó – az egész épület nagy központi csarnoka, minden kiállítás innen nyílik és ide vezet vissza – japán ikebanákkal díszíti asztalait, és a kávézó terében felállított vitrinekben kis keleti fűszerkiállítás látható. A múzeumi könyvkereskedést pedig a kiállítások idejére ugyancsak a kelet-ázsiai könyvek uralják, amihez nemcsak saját meglévő anyagukat csoportosították át, de a világ sok más múzeumából is beszerezték a megfelelő könyveket és katalógusokat, sőt antikváriumokból is vásároltak idevágó anyagot, úgyhogy kínálatuk messze jobb, mint egy tanszéki szakkönyvtáré.

Hat órakor pedig, amikor a kiállítások bezárnak, előadások kezdődnek a látogatók számára, egészen nyolcig, mialatt a könyvesbolt és a kávézó is folyamatosan üzemel. Ma egy Berlinben néprajzot tanuló, kedves és tájékozott, apró termetű tibeti nomád nő tartott előadást, gyönyörű tibeti ruhában. Szép németséggel adott összefoglalót a tibeti különkiállításról, s amikor egyszer-egyszer nem jutott eszébe a megfelelő kifejezés, az is jó alkalom volt a megejtő kelet-ázsiai bocsánatkérő mosolyrepertoár megcsillogtatására. A végén tapsot kapott, s biztos, hogy az ott összegyűlt száz emberen – meg a barátaikon, meg e napló olvasóin – keresztül tett akkora szolgálatot a tibeti kultúra ügyének, mint maga a kiállítás.

A Wang folyó versei

Wang Wei (699-761) gyakran vonult vissza az udvarból birtokára, a Wang folyó völgyébe, ahol – mint Julio César Abad Vidal írja Pilar González España által fordított verseinek előszavában – „hagyta, hogy az órák teljenek, s elvégezzék benne munkájukat”.

Barátjával, Pei Divel hosszú utakat tett a völgyben, s amit láttak, egyfajta költői játékként mindketten leírták a másik számára.

Így született meg a Tang-kori költészet egyik szép gyűjteménye, A Wang folyó versei.

Így teszünk mi is ebben a gyűjteményben.

Emlékükre álljon itt első versük, mindkettőnk nyelvén.

新家孟城口 古木馀衰柳 来者复为谁 空悲昔人有。 nueva casa cerca de los muros de Meng viejos árboles algunos sauces mortecinos me pregunto quién habitará este lugar después de mí por el que ya habitó inútil es la tristeza új ház Meng falánál vén fák korhadó füzek vajon ki lakik majd itt utánam a volt lakót gyászolni minek