Rózsaszínű levelek 31

A feladó neve: Timó K. I. honv. menetezred
             címe: Martini zászlóalj Bányai század
             Tábori posta 350 szám

Tábori levél

Cím: Szépreményű Zajác Antonia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest

Előző levelek (térképen szürkével): • Galícia, 1915. szeptember 13. • Galícia, 1915. szeptember 9. • Galícia, 1915. augusztus 27. • Galícia, 1915. augusztus 22. • Galícia, 1915. augusztus 6. • Galícia, 1915. augusztus 2. • Galícia, 1915. július 25. • Galícia, 1915. július 14. • Galícia, 1915. július 12. • Galícia, 1915. július 6. • Galícia, 1915. június 25. • Galícia, 1915. június 10. • Debrecen, 1915. június 5. • Budapest, 1915. június 1. • Budapest, 1915. március 1. • Budapest, 1915. február 10. • Kecskemét, 1915. január 30. • Duklai-hágó, 1915. január 11. • Felsőhunkóc, 1915. január 4. • Sztropkó, 1914. december 31. • Budapest, 1914. december 23. • Budapest, 1914. december 21. • Budapest, 1914. december 11. • Budapest, 1914. december 2. • Budapest, 1914. november 28. • Budapest, 1914. november 27. • Budapest, 1914. november 18. • Budapest, 1914. október 27. • Debrecen, 1914. szeptember 25. • Szerencs, 1914. augusztus 28.

Drága kis anyukám

Szept. 14.

E lapot kora reggel írom sűrű köd van és nem tudok aludni. örömmel veszem tudomásul hogy hogy újra haza fogsz térni. Sokkal jobb lesz neked és anyádnak és testvérednek. legalább együtt nem lesz olyan unalmas. Most nem irhatok csak egy pár sort mert csak pillanatnyi időm van. még egészséges vagyok most. a jövő mit hoz azt nem tudni

csókollak millioszor

Károly

egyelőre nem kell hósapka
semmi. Isten veled
mégegyszer


[Zavaros végű, nehezen magyarázható levél, már amennyire száz év múltán a holt betűkből kitalálható, mi történt ezen a napon. A szokott, kissé szálkás ceruzás írás a menetrendszerű hibákkal, pontatlanságokkal egyszerre szétesik, összefüggéstelenné válik, és a szétzilált levél záróköve, az „Isten veled” végleges búcsúzást sejtet.

Talán Höfer altábornagy szeptember 14-i napi jelentése a hadszíntérről adhat valamennyi segítséget. A galíciai frontnak erről a szakaszáról például ezt írja: „…Dubnónál és a Stubiel szakaszon mindenütt nagy veszteségekkel utasítottuk vissza az ellenséget.” – A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…]

Rózsaszínű levelek 30

A feladó neve: Timó Károly I. honv. menet ezred A feladó czime: Martini zászlóalj Dr Szabó század

Tábori posta. 350.

Tábori postai levelezőlap

Cím: Szépreményű Zajác Antonia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest

Előző levelek (térképen szürkével): • Galícia, 1915. szeptember 9. • Galícia, 1915. augusztus 27. • Galícia, 1915. augusztus 22. • Galícia, 1915. augusztus 6. • Galícia, 1915. augusztus 2. • Galícia, 1915. július 25. • Galícia, 1915. július 14. • Galícia, 1915. július 12. • Galícia, 1915. július 6. • Galícia, 1915. június 25. • Galícia, 1915. június 10. • Debrecen, 1915. június 5. • Budapest, 1915. június 1. • Budapest, 1915. március 1. • Budapest, 1915. február 10. • Kecskemét, 1915. január 30. • Duklai-hágó, 1915. január 11. • Felsőhunkóc, 1915. január 4. • Sztropkó, 1914. december 31. • Budapest, 1914. december 23. • Budapest, 1914. december 21. • Budapest, 1914. december 11. • Budapest, 1914. december 2. • Budapest, 1914. november 28. • Budapest, 1914. november 27. • Budapest, 1914. november 18. • Budapest, 1914. október 27. • Debrecen, 1914. szeptember 25. • Szerencs, 1914. augusztus 28.

Kedves Fiacskám!

Szept. 13.

Most épen pihenőben vagyok mert minden második nap van és szinte városban érzem magam 600 lépésre a rajvonalból egy uradalomban.

ma jöttek pestről, ismét több ismerősöm. A Halek Anna férjével tudod talán mi történt, az otthoni lapban írtam meg. szerencséje van annyiban hogy úgy járt mint a ti Feritek. Én is majd ugy jártam mert én sem voltam tőle messzire. Megmondhatod a feleséginek.

Hogy érzed magad fiacskám? Te azt mondod hogy én keveset írok. Te nem látod át a helyzetet Ha időm van és alkalom, ugy rögtön írok nektek mert egyéb szórakozásom ugy sincs, mint ha kapok és küldök levelet.

A viszontlátásig millio csókot küld a b.-d zs. Károly.


[Bújócska a cenzúrával. Hogy mi történt Halek Anna férjivel, talán csak gyanítani lehet, de hogy a levelek címzettjének, Antónia úrhölgynek a kárpitos bátyjával, a Ferivel mi történt, az a nyugati hadszíntérről hazaküldött levelezőlapjából megsejthető.]

Zajácz Ferenc óbudai kárpitossegéd képeslapja a nyugati frontról

Rózsaszínű levelek 29

A feladó neve: Timó K. I. honv. menetezred
             címe: Martini zászlóalj Bányai század
             Tábori posta 350 szám

Tábori levél

Cím: Szépreményű Zajác Antonia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest

Előző levelek (térképen szürkével): • Galícia, 1915. augusztus 27. • Galícia, 1915. augusztus 22. • Galícia, 1915. augusztus 6. • Galícia, 1915. augusztus 2. • Galícia, 1915. július 25. • Galícia, 1915. július 14. • Galícia, 1915. július 12. • Galícia, 1915. július 6. • Galícia, 1915. június 25. • Galícia, 1915. június 10. • Debrecen, 1915. június 5. • Budapest, 1915. június 1. • Budapest, 1915. március 1. • Budapest, 1915. február 10. • Kecskemét, 1915. január 30. • Duklai-hágó, 1915. január 11. • Felsőhunkóc, 1915. január 4. • Sztropkó, 1914. december 31. • Budapest, 1914. december 23. • Budapest, 1914. december 21. • Budapest, 1914. december 11. • Budapest, 1914. december 2. • Budapest, 1914. november 28. • Budapest, 1914. november 27. • Budapest, 1914. november 18. • Budapest, 1914. október 27. • Debrecen, 1914. szeptember 25. • Szerencs, 1914. augusztus 28.

Kedves kis anyukám

Szept. 9.

A Gödöllöi lapod megkaptam melynek végtelenül örvendtem. othonrol már 3 hete nem kaptam levelet csak töled. hallom hogy az anyám beteg volt hál isten csakhogy jobban van. én nem érzem magam a legjobban, nagyon meg vagyok fázva, mert itt már nagyon rosz időjárás van, hideg és esös, olyan mint pesten novemberben. most nagyon kritikus napokat éltem át, már épen elég lett volna a jobol, és hogy oly közönyösen irok, azon egy cseppet se csodálkoz. dacára hogy minden gondolatom otthon van, mert a sok izgalomtol és fáradalmaktol egész elfásul az ember. és hidd el, fiacskám, az én helyzetemben más sem tudna máskep lenni. de bizom az istenben ha szenvedések árán is, eljö még az a nap, amikor ismét viszatérhetek szeretett enyéimhez és akkor pótolva lesz minden. mostanában ha nem kapsz oly sürün levelet ne lepődj meg, mert nincs mindig időm és alkalmam. én amenyire csak lehet vigyázok magamra és te csak légy nyugodt és bizál a jövőben.

A viszontlátásig millioszor ölell csokol a te szerető t.cs.d.

Károly


[Ez a levél és az utána következők az előző tábori postai levelezőlapok közzététele után kerültek elő, így az elképzelést, hogy éppen 100 évvel a megírásuk, esetleg postára adásuk után jelenjenek meg bejegyzésként, itt fel kellett adni. Kivárva az évfordulót, 101 év múltán közöljük őket]

Hamis barát

A postai bélyegzőkhöz gyakran fűződnek meglepő történetek. Az alábbi történetnél meglepőbbet azonban, ahogy az Index bulvárrovatában írnák, ma már nem fognak olvasni. Egy árverési szájton bukkant fel ma az alábbi tárgy:

„Poštovní úřad Ilnice feliratú cseh és szerb feliratos postabélyegző Ilnice albán település / cca 1910 Albania, Ilnice Czech postal station seal maker 36 mm”

Valóban történelmi pillanat, a „boldog békeidők” multikultijának betetőzése lehetett, amikor a festői szépségű balkáni hegyek között, a mai macedón határtól nem messze fekvő Ilnicë albán hegyi településen megnyílt az első postahivatal. És micsoda postahivatal! Kétnyelvű, cseh és szerb feliratos bélyegzővel, rajta az osztrák császári vagy az albán királyi kétfejű sas helyett a kétfarkú oroszlánnal. Mindez 1910-ben, négy évvel a Nagy Háború és nyolc évvel a nagy közép-európai határmozgások előtt. Milyen harmóniája a közép-európai népeknek! Ó, ha így maradt volna!


De hát nem maradt így. És talán nem is volt így soha. Hiszen honnan ered a helymeghatározás? Onnan, hogy a Google az „Ilnice” keresőszóra az albán hegyi falut dobja ki. Más eredmény nincs. Ha azonban józan ésszel belegondolunk, hol használhattak egyidejűleg hivatalos nyelvként cseh és cirill betűs feliratot a kétfarkú oroszlán égisze alatt, akkor rájövünk, hogy ez csakis az egykori Monarchia srévizavé átellenes másik sarkában, a Magyarországtól 1920-ban Csehszlovákiához csatolt Ruszinszkóban lehetett. S akkor már könnyű rátalálni a Nagyszőlőstől nem messze, az Ilnyicka-patak partján fekvő Iloncára (csehül Ilnice, ruszinul Ильниця, románul Ilniţa, mai ukrán hivatalos nevén Ільниця), amelynek persze a Google a pecséten szereplő egyetlen történelmi névalakját sem ismeri.

A nyelvészetben „faux-ami”, hamis barát az a szó, amely hasonlóan hangzik két nyelven, de valami egészen mást jelent. Mint a cseh Ilnice és az albán Ilnicë.  A fenti árverési leírás arra is rávilágít, hogy kellő körültekintés és forráskritika nélkül a Google is lehet a te hamis barátod.

Iloncáról nem találtunk egykorú képeslapot. Ez itt a szomszédos falut, a főúthoz és a vasúthoz közelebb eső, s ezért képeslap-vásárlókra inkább számot tartó Ilosvát ábrázolja. Végül is még mindig közelebb van oda, mint Ilnicë.

És Kő Pálnak (Péternek) köszönhetően most már Iloncáról is van képeslapunk, feltehetően az 1939-1944 közötti magyar világból, amikor a cseh világ multikultijának Ruszinszkóban végleg leáldozott.

Téli zene

Elhagyva Alaverdi városát, amely kimeríthetetlennek látszó bányáinak méhéből időtlen idők óta bőkezűen látja el rézzel az egész régiót, s átkelve a 12. századi hídon, amelynek korlátján négy kőmacska szunnyad a napon, majd nekivágva a meredek hegyi ösvénynek, hamarosan Sanahin kolostorához jutunk. Innen látszik Haghpat kolostora is, túloldalán a mély völgynek, az Örményország északi Lori tartományát átszelő Debet folyó mellékágának. A név, „sanahin”, a Wikipédia szerint annyit jelent: „idősebb amannál”, nyilvánvaló utalással a szemközti vetélytársra.

Majdnem egy éve, hogy ott jártam, csak néhány órával a hatalmas télvégi hóesés után. A levegő friss volt és csípős, s a délutáni napsütésben a víz bőven csörgedezett a fákról, amelyeknek ágai még mindig mélyre hajoltak a gyorsan olvadó teher alatt. Ahogy gyakran teszem ismeretlen helyeken, mindenekelőtt felvételt készítettem a hely hangjairól.

Most értesültem róla nagy örömmel, hogy ezt a felvételem helyet kapott a tekintélyes A Closer Listen szájt „Best Winter Music of 2016” listáján:

„A nula szájt filecastjai a legtitokzatosabbak közé tartoznak. Rendszeresen tesz közzé olyan mindennapos helyszíni felvételeket, amelyek nagy erővel idézik fel a helyet és az időt. Az alábbi az örményországi Sanahin kolostorból származik, ahol „kásásodik és elnehezül a késő téli hó, s bőségesen csörgedezik a délutáni napsütésben”. A felvétel arra is utal, hogy az évszak változása a lélek változásával is jár: a nehéz terhek könnyebbé válnak, a szív felolvad, a szem ismét a nap felé fordul. Érdemes meghallgatni nula legújabb szerzeményét is: cold fire.”


A tél zenéje Sanahinban. Lloyd Dunn felvétele, 2016. február (11'10")

Lásd az eredeti bejegyzést is saját szájtomon.

A győzelem ára. Valerij Faminszkij képei

Sebesült katonák menekítése kutyafogaton. „Zeelov-magaslat”, Németország, 1945. április

Ha második világháborús szovjet fotókról van szó, legtöbbünknek valószínűleg Jevgenyij Halgyej ikonikus képei jutnak eszünkbe, még ha a fotós nevére nem emlékszünk is, hiszen 1948-as félreállításától kezdve képeit név nélkül publikálták újra meg újra. A háború kitörésének bejelentését az utcán hallgató moszkvaiak, a rénszarvas a fölötte elhúzó (odaretusált) bombázókkal, a Reichstagra győzelmi zászlót kitűző katona (karján két órával), a romos útkereszteződésekben cirill útjelző táblák mellett mosolyogva forgalmat irányító orosz katonalányok, a csillagos zsidó házaspár a budapesti utcán, a német trófeák az 1945. júniusi moszkvai felvonuláson.

A háborúban persze igen sok hivatásos vagy amatőr fényképezett a front mindkét oldalán. A képek azonban, miután aktualitásuk megcsappant, többnyire feledésbe merültek. Csak az utóbbi évtizedekben kerülnek elő tömegesen hagyatékokból, és vetnek váratlan új fényt az emlékezetünkben ikonikus fotókba merevült történelemre. Írtunk már ilyen példákról német és magyar fotográfusoktól. Néhány napja pedig az egykori Szovjetunióból került elő hasonló hagyaték, ahonnét, azt hihettük volna, már minden háborús emlék közkinccsé vált.

Várakozás az elsősegély-kocsira. Kelet-Németország, 1945. április

Arthur Bondar ukrán fényképész éveket töltött az ukrán és orosz háborús veterán-generáció dokumentálásával. Ismert minden háborús fotóalbumot és publikációt. Ezért lepődött meg nagyon, amikor idén augusztusban a Facebookon keresztül egy hivatásos háborús fotóriporter hagyatékát kínálták neki eladásra, Valerij Faminszkijét. Bondar sosem hallott még Faminszkijről.

„A negatívokat átnézve rádöbbentem, milyen egyedülálló történelmet tartok a kezemben, amilyet még senki nem látott. A legtöbb közismert háborús szovjet fotó propaganda céljára készült, a Vörös Hadsereg győzelmeinek dicsőítésére, igen gyakran beállítottan. Faminszkij képei a háború áldozatokban mért árát, s az egyszerű emberek életét mutatják a front mindkét oldalán.”

A család magas árat kért a gondosan katalogizált gyűjteményért. Korábban próbálták már eladni közgyűjteményeknek is, de azok csak ingyen tudták volna átvenni: Oroszországban a gyűjteményi gyarapításra már nem jut az állami költségvetésből. Szerencsére Bondarnak éppen volt még pénze a tavaly megjelent, nagy sikerű Тени звезды Полынь (Az Ürömcsillag árnyéka) című Csernobil-fotóalbumából. „Azonnal elkezdtem beszkennelni a negatívokat”, írja tegnapelőtti cikkében, „s minél több képet szkenneltem be, annál többre értékeltem ismeretlen történelmünknek ezt a páratlan tanúját.”

Németország, 1945 április-május

Valerij Faminszkij röviddel halála előtt diktálta le két oldalnyi életrajzát gyermekeinek. 1914-ben született Moszkvában. Mindkét szülője a Vörös Hadseregben harcolt 1918-tól a polgárháború végéig. Ő tizenéves korától fotóstúdióban dolgozott, majd a Vörös Hadsereg moszkvai Katonaorvosi Múzeumának fotósa lett. 1941-ben a belorusz frontra küldték, hogy az ottani sebesült katonák kórházi ellátását dokumentálja. Majd bejárta a Krímet, Lengyel- és Németországot, végül Berlint is. Az Arthur Bondar által idáig beszkennelt és közzétett képeken is elsősorban kórházakat látunk és sebesülteket. De nemcsak azokat. Menekülő német családokat, kimerült hadifoglyokat, elpusztult városokat, a mindennapos túlélésért küzdő civileket. Mérhetetlen szenvedést és szenvedőket mindkét oldalon, minden pátosz és propaganda nélkül.

Berlin külvárosa, 1945. május

Bondar valamelyest tévedett, Faminszkij nem teljesen ismeretlen. Hét képét, úgy tűnik, korábban publikálták már, mert megtalálhatóak a 2. világháború felvételeinek szentelt Военный альбом (Háborús album) szájton, s három azonos a Bondar által már beszkenneltekkel. De csupán az általa idáig közzétett három tucat felvételből látszik, mennyire más képet közvetített a háborúról, a „fiúkról” és az ellenségről, mint amit a kor elvárt, s ez magyarázza, miért nem ismerünk tőle több fotót. Reméljük, hogy Arthur Bondar jóvoltából hamarosan többet is megismerhetünk.

A teheráni diákok utcája Szicílián

Emlékszik még valaki a 2009. júniusi iráni elnökválasztásra – amelyről annak idején elsőként tudósítottunk a magyar neten –, amikor a reformpárti jelölt, Mir-Hossein Mousavi hívei annak hírére, hogy a konzervatív Mahmoud Ahmadinejad választási csalás révén szerzett hihetetlen többséget, utcára vonultak, és hét hónapon át tüntettek az iráni városokban? A rendőrséggel, a Basiji konzervatív milíciával és a Forradalmi Gárdával való összecsapásban több tucatnyian meghaltak, s országszerte több ezer tüntetőt és a Zöld Mozgalommal szimpatizálót tartóztattak le, akiknek nagy részét a börtönben kínozták, erőszakolták vagy ölték meg. A konzervatív rezsim, amely 1980 óta számos felkelés leverésén edződött meg, nyilvánvalóan nem engedhette meg hatalmának megkérdőjelezését. Ugyanakkor belátták, hogy muszáj lazítaniuk a biztonsági szelepeken, s a 2013-as választáson zöld utat adtak a reformpárti Hassan Rouhani elnökké választásához. Az új elnöknek köszönhetően Irán külpolitikai kapcsolatai hatalmasat javultak, és a belpolitikai légkör is érezhetően szabadabbá vált. Az irániak manapság erre az örvendetes változásra figyelnek. A 2009-es Zöld Mozgalomról nemigen beszélnek.


A szicíliai Salemi városkában azonban máig emlékeznek a tiltakozásokat megindító teheráni diáktüntetőkre. Irán városaiban még folytak az összecsapások és a letartóztatások, amikor a város polgármestere, Vittorio Sgarbi 2009 októberében felvetette, hogy a városban nevezzenek el utcát a teheráni diákokról. Az ókori görög eredetű, majd az arabok által mai nevén újjáalapított hegyi városban a normann erődhöz és az 1968-as földrengésben félig leomlott spanyol székesegyházhoz vezető utca november 27-én, az itt rendezett olaszországi zsidó kulturális fesztivál idején kapott új utcatáblát, szemléltetve, hogy Salemi valóban a béke városa.


2010 januárjában pedig – amikor Iránban még mindig tartottak a tüntetések – a város háromnapos perzsa kulturális konferenciát szervezett iráni filmesek, művészek, írók, újságírók és bloggerek közreműködésével. Az iráni filmről szóló háromnapos szemináriumot a neves rendező és színész, Babak Karimi vezette, aki a 2001-es A titkos szavazás című filmben a 2009-eshez nagyon hasonló politikai helyzetet ábrázolt. Salemit, amelyet Garibaldi 1860. május 14-én, szicíliai partraszállásakor egy napra ünnepélyesen Itália fővárosává nyilvánított, a résztvevők most három napra Perzsia fővárosává választották. A várhoz felkanyarodó középkori arab utcácska táblája erre emlékezteti a történetet ismerő helyieket és a nevet meglepetten böngésző utazót.

Magyar narancs Szicílián

„Fiam, nincs boruk.”

Képünkön az Üdvözítő az Ő szegény szicíliai népének nagyobb öröme végett türelmesen borrá változtatja azt a sok lőrét ott a legfelső polcon Cataniában, a II. Viktor Emánuel utcai élelmiszerboltban. És ha már ezt megcselekszi, úgy egy füst alatt valami még gyanúsabb italt is ihatóvá változtat két polccal lejjebb.

„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”

Szicíliában, a narancs hazájában – ahol a gasztro-történetírás szerint Európában először honosították meg a Kínából behozott citrus sinensist – újabb honfoglalás készülődik. A magyar narancs követel új életteret magának, sőt a Hargita tiszta narancsleve kívánkozik új pohárba.


Közvetlenül a vörösnarancslé mellett, amely éppen itt, Cataniában védett földrajzi eredetnév, büszkén veti égnek arany cseppjeit az a nemes nedű, amelynek vesszejét még Pelikán elvtárs plántálta a pannon síkra.

Rázd fel! • Idd meg! • Mmmm… élvezd a különleges élményt!

A dunaharaszti narancsligeteket a Némedi út mentén mindenki ismeri, ehhez kár megjegyzést fűzni. A három egymásnak ellentmondó származási megjelölés közül azonban utolsó viszi el a pálmát, ahol a narancstermesztésben még gyermekcipőben járó Svájcot az ebben sokkal előrébb tartó Románia segíti ki a kvóta teljesítésében. De végtelen az Úr irgalma, s árulnak még svájci narancsot Szicíliában!


Taberna Mylaensis: La Sicilia è la terra di li rosi, Szicília a rózsák földje (és többé nem a narancsé!) A gyönyörű Allah Muntagna (1996) CD-ről, amelynek dalai végig kísérnek minket a szigeten.