Rózsaszínű levelek 28.


Absender:
Odesilatel:
Nadawca:
Mittente:
Pośiljatel:
Posiljać:
Presentatur:
Timó K. I. honv.
menet ezred
Martini zászlóalj
Bányay VI. század

Feldpostkorrespondenzkarte

Szépreményű Zajác Antonia úrhölgynek
III. Kis-Korona utca 52.
Budapest





Előző levelek (térképen szürkével):

Galícia, 1915. augusztus 22.
Galícia, 1915. augusztus 6.
Galícia, 1915. augusztus 2.
Galícia, 1915. július 25.
Galícia, 1915. július 14.
Galícia, 1915. július 12.
Galícia, 1915. július 6.
Galícia, 1915. június 25.
Galícia, 1915. június 10.
Debrecen, 1915. június 5.
Budapest, 1915. június 1.
Budapest, 1915. március 1.
Budapest, 1915. február 10.
Kecskemét, 1915. január 30.
Duklai-hágó, 1915. január 11.
Felsőhunkóc, 1915. január 4.
Sztropkó, 1914. december 31.
Budapest, 1914. december 23.
Budapest, 1914. december 21.
Budapest, 1914. december 11.
Budapest, 1914. december 2.
Budapest, 1914. november 28.
Budapest, 1914. november 27.
Budapest, 1914. november 18.
Budapest, 1914. október 27.
Debrecen, 1914. szeptember 25.
Szerencs, 1914. augusztus 28.
Kedves AnyukámAgusztus 27-én

Lapjaid melyeket 29 én küldtél megkaptam és igaz hogy alig vártam de nem értem miért tal(l)álod furcsának hogy otthon kaptak tőlem lapot mikor én mindig párosával adom fel a leveleket, söt ha te sürüben irnál nem volna baj mert én csak anyit írhatok mindig hogy jól érzem magam de te mégis többet.

Szerezd meg az augusztus 22 iki estet abban kissé jobban tájékozódhatsz hogy mit csináltunk. (molnár ferenc cikkében). ö itt is volt nálunk.

Cseresznyét és paprikát láttam de nem ettem, Azt hagyjuk jobb időkre.

azt hiszemhogy a télből már nem lesz részem, elég volt a multban

Ölelek csokollak sokszor a te Károlyod



[Ha közvetve is, mert a cenzúra tökéletesen működik, de némi képet kaphat a fronton lévő katonák életébe a magát beleélni akaró kései kíváncsiskodó.

A levélből kitűnik, hogy a frontnak azt a szakaszát, ahol Károly szolgált, felkereste Molnár Ferenc haditudósító, a jó nevű újság- és regényíró, majd élményeit megosztotta Az Est olvasóival.

Tudósításait egybegyűjtve már 1916-ban megjelentette a Franklin Társulat Egy haditudósító emlékei címmel. Addig üsd a vasat, amíg meleg!

Molnár Ferenc haditudósítóként (Országos Széchényi Könyvtár / Színháztörténeti Tár, KB 838/1964)


Rövid keresgetéssel pontosan azonosítható a lövészárkoknál tett látogatás írásos nyoma a 411. oldaltól:

„A ZLOTA-LIPÁNÁL

Panowice, augusztus

A délelőttöt a budapesti I. honvéd-gyalogezred állásaiban töltöttem. A hogy az ember szinte várta: a tartalékok egy erdőben valóságos városligetet rendeztek be gunyhókkal, bódékkal, hintákkal, a parancsnokuknak ízléses villát építettek, maguknak pedig kabaré-szinpadot állítottak. Az építkezés, a felírás, mind csupa ötlet. Van bakakorzó, dalárda, kuplé, «velenczei éj», sokszorosított műsor, iparművészeti munka: fehér mészkőből szobrok faragása, fiatal fenyőből remekbe nyesett botok, pipák, szipkák, van «költemény», dal, Telefon-Hírmondó (csöndes estéken összekapcsolják a lövészárkok telefonjait és hegedülnek, énekelnek, szavalnak a telefonba), ujságolvasás, sétatér (egy táblán: «A gyepre lépni szigorúan tilos»), van konferanszié, czigányprímás, akrobata – Pest itt is Pest maradt…

…A fiatal ezred első parancsnoka Csicsery Zsigmond ezredes volt, a kit magasabb megbizatás más térre szólított. Most Frauendorfer Ferencz alezredes a kommandáns, Tauffer, Martini és Ghiczy kapitányok a zászlóaljparancsnokok, az ezred állóharczot vív, a pesti gyerekek nehéz és vad harczok után a lövészárok-háborúban mutatják meg, mit tudnak…”


A hely és a személyek tökéletesen azonosíthatók: a budapesti I. honvéd-gyalogezrednél járt az író, megemlítve ott a rózsaszínű levelek feladójánál állandóan visszatérő nevet, Martini zászlóalj parancsnokot.

A háborús cenzúra nyilván szigorúan megszűrte, és szándékoltan idilli kép leírását sugallta a tudósítónak, aki így nyugtatta meg az aggódó családokat. Talán a Timó és Zajácz családok otthon maradottjait is, ha egyáltalán kezükbe került Az Est.

Megtalálja azonban Molnár Ferenc a cenzúra szigorán keresztüljátszva magát, hogy néhány sorban megvillantsa az olvasóinak a háború valóságát:

„…Soha nem írtam betűket papírra ilyen reménytelenül, mint mostanában. Nem lehet a háborút hazaírni. A ki itt van, az beszéd nélkül is megérti egymást… az írni-akarás husz éves betegsége itt olyan forrósággal bánt, hogy el lehet felejteni minden okosságot, csak írni, írni haza – mértföldeken át, a hegyek fölött izgatottan hazakiabálni Galicziából, hogy nem otthon van a világ közepe, hanem itt ebben a piszokban, ebben a porban, az árkok, turások, fakeresztek közt, a hol a föld lyukaiból reménykedve pislognak ki a csukaszürke gyerekek…”]

Nincsenek megjegyzések: