Említettük már az egykori dalolást a lwówi kocsmákban (reméljük, ezt is tudjuk majd illusztrálni), de amit ugyanabban az időben, az 1920-as években a Szerb-Horvát-Szlovén királyságában gramofonlemezre vettek, az egyszerűen lélegzetelállító. Az alább hallható gramofonlemezek olyan csodálatos virtuozitásról, a hangszeres és énektudás olyan magas szintjéről tanúskodnak, ami tökéletes ellentétben van a balkáni zenétől alkotott mai sztereotípiáinkkal. Ezek a melódiák a belgrádi füstös kocsmákba, a szarajevói piac lármájába, egy csodás, napfényes világba röpítenek el bennünket így tél közepén. Hallgassuk tehát Mijat Mijatovićot és Dušan Popaz cigányzenekarát. Ha a szívünk kicsit hevesebben kezd dobogni, az nem a véletlen műve.
Képeinkkel néhány régi ismert és ismeretlen magyar zenekarnak állítunk emléket.
Mijat Mijatović 1887-1937
Mijat Mijatović Belgrádban
Jedren grade
Šorom ide mlad momak
Magyari Imre (1899-1940) és zenekara
Vino piju, nane, age Sarajlije
Pertis Pali (1906-47) és zenekara. 1937.
Az ő unokája Kelemen Barnabás világhírű magyar hegedűművész.
Az ő unokája Kelemen Barnabás világhírű magyar hegedűművész.
Jávor Pál mulat
Zorule
Dombi Pista (1895-1944) és zenekara. 1935
Sto si Leno na golemo
ifj. Oláh Kálmán (1910-?) és zenekara. 1940
Imam Jednu Želju
Kupi mi majko top
Ismeretlen cigányzenekar 1934. július 15-én, délután 5 órakor, Pócsmegyeren, nagyszüleim unokatestvéreinek kettős lakodalmán. Figyeljük meg öntudatos, büszke tekintetüket ahogy a kamerába néznek. – Az eredeti üvegnegatívok a huszadik század hányattatásai alatt sérültek
Eto tako živim ja
12 megjegyzés:
Ha már megkommentálom saját magam :) vasárnap a népzenei magazinban volt egy interjúrészlet Sebő Ferenccel aki azt mondta, hogy nagyon utálja azt a szót, hogy hagyományőrzés. Ha már őrizni kell valamit az régen rossz, akkor az már nem mindennapi élő dolog. Elnézve a régi zenészek képeit, ahol tökéletes polgári "hétköznapi" módon látjuk őket (mint kapcsot kvázi a "polgárság" felé) és hallgatjuk ezeket a dallamokat ahol aztán bosnyáktól magyarig minden van, na akkor azt hiszem igazat kell adni Sebő Ferencnek... akkor még a "hagyományőrzés" a mindennapok élő része volt.
Pazar pozt, gr. Lájkoltam is:-)
Annyi, hogy Belgrádba szerencsére kezd visszatérni a minőségi cigányzene, kávéházi zenész kultúra.
Üdv:
Styxx
Akkor megyünk videokamerával, ha a youtube-on előbb nem találunk :) köszöni szépen a két Tamás a like-ot
Mióta hallottam, nekem is Sebő Ferenc megjegyzése jár a fejemben. A "hagyomány" fogalom mára már túltelítődött, s gyakran erőteljes ideológiai árnyalatokat ölt. Igen, a hagyományt (kiknek a milyen örökségét / életvilágénak mely szeletét, vagy az egészet, miért, hogyan???) "őrző" attitűd pedig valóban idegen azok számára, akiknek ezek a jelenségek / megnyilvánulások az élet természetes és szerves részét képezték. Egyébként a 20. század elejének észak-amerikai antropológusai nevezték magukat "megmentőknek", amikor a kortárs indián kultúrák "pusztuló értékeit" igyekeztek megismerni / felgyűjteni/archiválni.
Kimondottan undorodtam mindig is a cigányzenétől. Most viszont, amikor szépen sorban ráklikkeltem Deák úr válogatásaira - hiszen ha már a "Wang folyón" van valami, akkor az minden bizonnyal értéket kell képviseljen! - visszavonom amit eddig gondoltam.
És úgy eszembe jutott egy barátom, aki - jó boros-ember lévén - azt szokta mindig mondani, hogy "a magyar ember csak cigányzenére tud igazán jól mulatni", s azt hiszem, igaza volt.
Nem tudom mit utáltam eddig!? Talán a csiricsáré, anti-magyar, sőt "magyarosch" "Piroschkásch" "fokosch-gulásch", rittyentős cigányzenét. Pedig tavaly nyáron is, egy a Balatontól Veszprém felé vezető út mellett, egy régi malomból kialakított igazi vendéglőben olyan frenetikus cimbalomzenét hallottam, hogy percekre elállt a szavam is, még enni is elfelejtettem.
Hagyományőrzés.
Érteni, de inkább érezni vélem Sebő Ferenc megjegyzését, és nem vagyok én akkora zenei szakember, hogy vitassam a véleményét, de talán nem a "hagyomány" kifejezés ellen akart szólni, hanem a mesterségesen gerjesztett, vagy a tényleges háttér nélküli, művi, talaj nélküli nem létező "hagyomány" központilag gerjesztett "őrzése" ellen.
Én nem érzem a "hagyomány" szónak sem az "avítt" értelmét, sem amit Lind Asszony/Úr mondott, a "túltelítettséget" sem a kifejezésben (sőt, én mindig is igencsak tiszteltem a hagyomány őrzését és életben tartását. Lsd: Hegedűs a háztetőn Tradition c. dalát.)
Talán itt lehet a hiba, amikor "keresni" kell a hagyományt és az nem spontán. Nem őgy létezik, észrevétlenül, mint a levegő. A hagyomány nem kereshető, nem található és így tényleg nem "őrizhető", mert vagy van, vagy nem hagyomány. Pl. aki "keresi Petőfit", vagy keresnie kell, annak felesleges is "megtalálnia", mert soha nem lesz az övé, mert már a "keresés" előtt elvesztette. Szerintem.
Az előbbi példámnál maradva: a boros barátom szerintem "hagyományőrző" és neki nem túltelítettsége van (bár néha van, de akkor mástól), hanem nála a hagyományőrzés az "ragaszkodás", kapaszkodás abba a világba, amit ismer, amit örökölt, aminek a szabályai számára ismerősek és amit értékesnek, iránymutatónak tart. Amit az apja, nagyapja, az ősei is mind jónak, értékesnek tartottak. Ami nélkül nem tud élni, és talán senki sem tud élni (csak ezt nem tudja).
[Fenyő Miklóssal volt nemrégiben egy műsor a Kossuthon. Arról mesélt, hogy a szülei 56-ban "disszidáltak" s ha az édesanyján múlt volna, akkor örökre ott maradnak. De aztán az édesapja elkezdett magyar cigányzenét hallgatni a rádióban, és azt vették észre, hogy ha ezt hallgatja, mindig sír, amikor és ami után meghallgatta. Mert valahogy nála a cigányzene a Hazát jelentette - a "hagyományt"? - hazajöttek. A Haza talán a hagyomány. Is.
Innen indult a Hungária együttes pályája, de ez már egy nem ide tartozó történet...]
Köszönöm, hogy meghallgattak!
ui: Deák Úr, a "Tetszik" természetesen járt!!!
Nézz be a blogomba, nagyon sokat kapok tőletek!
A film eredeti címe, a Skupljaci perja tollkereskedőket jelent?
A konzervativizmus alapgondolata az organicizmus, a szerves fejlődés. A tradíciók is változ(hat)nak, ami egy konzervatív számára elfogadhatatlan - gondolom én, aki nem vagyok annyira az -, az a hagyományteremtés. Úgyhogy a hagyományőrzés mellett probléma a -teremtés is. Főleg az olyan helyeken, ahol igazi, továbbvihető hagyomány, pl. politikai értelemben, nem volt. Ott mihez térjen vissza a jónép? A kommunizmus által megszakított fejlődést hol folytassuk? Ez talán igaz Magyarországra is, hatványozottan Oroszországra. A cigányokat mindez - boldog nép? - nem érintette, mert minden korban periférián mozogtak, vészesen fenyegette őket az elszigetelődés. Ez jótékonyan konzervált is sok mindent kultúrájukban. Nos, ahogy én elnézem a dolgokat, hagyományőrzésre, sírva vígadásra, lélekrázó cigány balladák éneklésére lesz bőven esély a közeljövőben. Szomorú iróniával: a cigánykultúra reneszánsza előtt állunk.
Fegya mesélte egyszer, azokat az alapmotívumokat, amelyekre alapozza zenéjét, és amivel már világhírű lett, egy öreg cigány muzsikustól tanulta Munkácson. A zsidó zenészeket mind egy szálig elvitték, cigány maradt néhány. Korábban gyakran muzsikáltak együtt, persze, hogy tudta az összes dallamot. A XX. század eleji zsidó népzenét egy cigány örökítette át, hogy aztán az a finnyás úri közönség elé kerüljön. Mélység és magasság!
Gyagya udvariasságnak hangzik, de tényleg nagyon köszönöm a hozzászólásokat - ugyanis pontosan az volt a szándékom a bejegyzéssel, hogy EZ a beszélgetés ÍGY meginduljon. Ennélfogva én is hosszú leszek most és csapongó.
Az a dolog száz százalék: mindmáig széles fogalmi zavar uralkodik népzene, cigányzene, magyar dal (vagyis latinul: magyar nóta) tárgykörében. Illik manapság még mindig leszólni akár ezeket akár az operettet, de tegyük a szívünkre a kezünket: a legócskább operett színreviteléhez is akkora zenei tudás kell, ami a mai könnyűzene "iparban" elképzelhetetlen.
Másképp megfogalmazva: van előadói válság is. Ha Studiolomnak nincs ellenére, én szívesen csinálok egyszer egy posztot ugyancsak húszas évekbeli magyar gramofonlemezekből - szerintem ugyanezt a csodabizsergést, amit Dusan Popaz okoz, a poszt képein szereplő ismert művészek játéka is elő fogja idézni. Ha jól emlékszem a sztorira, talán Agócs Gergely népzenész volt az, aki húszas évekbeli teljesen standard kávéházi cigányzenés (hangsúlyozom a cigányzenét) gramofonlemezek hallgatásakor kapta oda a fejét hogy "ez mi?" - és így érkezett a népzenéhez.
Ugyanez fölülről : a valóban megtörtént eset szerint 1980-85 táján Yehudi Menuhin a Margitkert étterembe vetődött és meghallván Boros Lajos játékát, ezt mondta : "Azt hittem eddig, hogy tudok hegedülni, de most ezt át kell gondolnom" és olyan "hegedűversenyt" rittyentettek ketten ott helyben, hogy még külön interjú is született belőle. (Ez nem a Csontváry- illetve a Seres Rezső-sztori átírása. Ez így volt.)
Én nem csak családi nosztalgiából és tiszteletből raktam be a két utolsó képet, hanem meg akartam mutatni, hogy külső megjelenésükben is mennyire egyek a jugoszláv cigányzenész, a magyar sztárprímás és a (vélhetően) nevesincs lakodalmi banda. Meglepő módon ez a felállás kb. az ötvenes évekig élt - utána pedig a cigányzene "nacionalista giccsé" változott, de helyette elindult egy bizonyos típusú népzenei mozgalom. Gondoljuk csak a Körhinta c. film fantasztikus zenéjére a lakodalmi jelenetekben, vagy a különböző táncfilmekre - hogy aztán (a bántás legkisebb szándéka nélkül de ki kell mondani) elérkezzünk a hatvanas évek kaboslacis, verébismadaras, álcigányos álmagyarnótájához, ami külsőségeiben sajnos mindmáig ilyen.
Mert visszalépve egy fél mondattal az előadói válsághoz: anno ilyen utcanevek énekeltek magyar dalt, nótát, akármit is cigányzenére mint Székely Mihály, Basilides Mária, Palló Imre, Blaha Lujza stb. Nekik nem is derogált ez, és elő is tudták adni a dalokat.
Zárva ezt a jó kis csapongó posztmodern hozzászólást én szubjektíve ezért adtam volna már Kossuth-díjat régen Sebő Ferencnek, mert a táncház mozgalomban ugyanazt látjuk élőben, mint ami akkor volt élő a kávéházi képeken. Akkoriban az emberek öltönyben mentek a kávéházba, ma farmerban táncolnak a táncházban. És így azonos a táncház a fotón szereplő kávéházzal.
hogy nincs ellenemre, az a legkevesebb, poszt rendel!
Kedves Deák Úr! Egyáltalán nem "gyagya" udvariasság...
Sok oldalon megfordulok, de ez az az oldal, ahol mindig valódi és építő beszélgetések részese lehetek.
S ez nem utolsó sorban - talán - Studiolum uramnak is köszönhető, aki minden hozzászólást valamilyen formában megtisztel mindig, egy válasszal, egy köszönettel, egy megjegyzéssel, s valamiért az IQ 70 alatti hozzászólások erről az oldalról elmaradnak, s rengeteget tanulhatunk egymástól.
Talán mert IQ-ék nem szeretik sem az orosz, sem a spanyol, sem a kínai nyelvet...? vagy csak nem tudják, hogy létezik ilyen? Ki tudja!?
És ez nem udvariaskodás részemről.
Amiért újra visszaélek a türelmükkel az az a megdöbbenés, hogy említette Sebő Ferenc nem létező Kossuth-díját.
Ez valami kolosszális hiba! Már legalább hármat megérdemelt volna és egy Corvin láncot is.
Szerintem.
Van neki MR Nívódíja, SZOT-díja, Állami díja, Magyar Művészetért Alapítvány díja, Planetáris Gondolkodásért díja (megosztva Halmos Bélával), Budapestért Díja, Príma díja, Pro Cultura Urbis díja, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetése, de se Kossuth- se Széchenyi díja nincs. remélem a Szent István érdemrend egyik első kitüntetettje lesz, nem kompromittálva a Kossuth-díj degradáló személyiségeivel.
[Bezzeg Fekete Jánosnak, Pióker Ignácnak, Kónya Lajosnak (neki 2 is) és Gerő Ernőnek van Kossuth díja. Hm, ... látszik, mi az érték ebben az országban.]
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Mijat Mijatovics mozgóképen énekel 1933-ból.
Megjegyzés küldése