Elmúlt Kínák

Néhány hónap múlva lesz negyven éve, hogy 1972 februárjában, huszonöt év diplomáciai szünet után Nixon amerikai elnök látogatást tett Pekingben. Ez a gesztus áttörést hozott nemcsak a kínai-amerikai kapcsolatokban, hanem a hidegháború egész frontján is, és a Szovjetunió is azonnal látogatásra hívta meg az amerikai elnököt. Ekkor indulnak meg újra a kulturális kapcsolatok Kína és a Nyugat között. Kínában például – bizonyos iskolákban – bevezetik az angoltanítást, Nyugaton pedig ettől fogva hódít tért a hagyományos kínai orvoslás.

A Life magazin gazdag színes képanyaggal kísérte a Nixon elnök útjáról szóló tudósítást. A képek a protokoll-események mellett bemutatják Peking utcáit – még járt a villamos, és voltak közép-európai kinézetű házak! –, a Tienanmen teret és a mongol eredetű hutong-negyedek romantikus sikátorait, amelyek akkoriban Peking nagy részét tették ki, de bontásuk már a 80-as évek végén megindult, és a 2008-as olimpiára felkészülve úgy felgyorsult, hogy mára már csak skanzenként maradt belőlük egy-két tömb. Látunk jeleneteket az elnök műemléklátogatásairól, a katonai díszszemléről, és a tiszteletére előadott forradalmi operáról, amely különös jelentést nyer azáltal, hogy harminc évvel később Nixon in China címmel amerikai opera készült erről a látogatásról, amelyben ennek az operaelőadásnak a foszlányai is felbukkannak.






Ahhoz képest, hogy huszonöt éve nem járt amerikai fotós Kínában, a képek rendkívül érzékenyek, és mentesek egyfelől a romantikus orientalizálástól, másfelől a kommunistaellenes sematizmustól. Persze nem hagyják „megjegyzés” nélkül a hadsereg vasfegyelmét vagy az előadás forradalmi pátoszát, de feltűnően hiányoznak róluk azok a képi közhelyek, amelyekkel a korabeli nyugati sajtó a kommunista világot kommentálta. Nem hangsúlyos rajtuk a szegénység, sok olyan költőien ködös téli jelenetet látunk, amelyeket a nyugati sajtófotó a „saját világ” ábrázolására tartott fenn, és szereplőik személyesek, nem uniformizáltak. A korabeli ikonikus pekingi biciklis fotókkal ellentétben – amelyeken tízezer dermesztően egyforma biciklista halad egy irányban Peking főútján – itt minden egyes biciklistának arca van.

Ez a korabeli amerikai fotóstól szokatlan figyelem érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a Life fotográfusa, John Dominis már húsz éve fényképezte a távol-keleti világot. Miután fotósként végzett a Freemont High Schoolon és az University of South Californián, 1943-tól a japán fronton szolgálva ismerkedett meg a Távol-Kelettel. Leszerelése után, 1950-ben már önként jelentkezett tudósítani a koreai háborúból. Fényképezett Thaiföldön, Burmában a Buddha 2500. születésnapján, Laoszban, a vietnami háborúban, és azokban a kínai tartományokban, ahová amerikai fotós ekkoriban eljuthatott: Tajvanon és Hongkongban. Ezekben az években ismerte meg belülről ezt a világot, és itt tanulta meg, hogy ne az egzotikumot, hanem a személyeset keresse és ábrázolja benne.

1959-ben Tajvanon, Taipeiben és környékén készült sorozatán egy elemi iskolát látunk, egy esküvőt, a város utcáit és üzleteit, politikusokat. Az ország elnökét, Csang Kaj-seket, és feleségét, Soong May-linget, akiről már írtuk, hogy két nővérével együtt a „három Kína”, a kommunista szárazföld, a brit Hongkong és a Kuomintang-Tajvan három „first lady”-je voltak. Nekünk, akik hozzá vagyunk szokva a kommunista Kínát ábrázoló archív fotókhoz, szokatlan ez az alternatív Kína a másfajta, nyitottabb arcokkal, a lassanként beszüremlő amerikai ruha- és hajviselettel, az ötvenes évek amerikai plakátjainak és tipográfiájának kínai megfelelőivel. Mint teszteltem, a kínaiaknak is.










A „harmadik Kínából”, Hongkongból a Life Dominis több mint hatszáz felvételét őrzi. Itt most csak egy száz körüli sorozatot mutatunk be, egy 1961-es dzsunka-esküvő felvételeit. Noha nincsenek sorrendben, mire az összeset végigjárjuk, összeáll a fejünkben az egész szertartás és a rokoni háló. Ezek a képek is azt mutatják, milyen érzékenyen és figyelmesen fotózta Dominis ezt a távol-keleti világot. És egyszersmind azt is, mi volt az a világ, amely a szárazföldi Kínában is lehetett volna, és amely ott éppen ezekben az években veszett el örökre.