Világítótornyok


Bejártuk Georg Braun és Franz Hogenberg Civitates orbis terrarumának – amelynek hat fólió kötetét 1572 és 1617 között publikálták – valamennyi ragyogó metszetét, világítótornyok után kutatva, amelyeknek fénye akkoriban a kikötők bejáratától vagy a hegyfokokról útmutatást adhatott a hajósoknak. Különös módon az eredmény nem valami fényes. Csak azokat találtuk, amelyeket alább közzé is teszünk.

A messinai világítótorony

A genovai világítótorony

Még az alexandriai világítotorony sem kapott különösebb figyelmet vagy megjegyzést Braun művében. Lehetséges, hogy Georg Braun (1541-1622), aki egész életét Kölnben élte le, távol a tengertől, fel sem tudta fogni, milyen életfontosságúak ezek a tornyok oly sok tengerparti város számára.

Az alexandriai világítótorony

Az adeni világító- és őrtornyok

A kevés kommentár egyike, amelyet Braun a hajókat irányító őrtornyoknak szentel, ennek a metszetnek a feliratán olvasható: ADEN, Arábia jeles kereskedővárosa, ahol az Indiából, Etiópiából és Perzsiából érkező kereskedők találkoznak egymással. Aden jeles város, amelyet mind fekvése, mind falai kiválóan megerősítenek; híres számos gyönyörű épületéről, s szirtek és magas hegyek által védett, amelyeknek csúcsán fáklyák égnek útmutatásul az öböl felé a tengerjáró hajók számára. Valamikor félsziget volt, de mára az emberi kéz szorgos munkájának köszönhetően teljesen víz veszi körbe.”


Egy szigeten, attól a perctől fogva, hogy az ember megtelepszik rajta, a világítótornyok, őrtornyok és jelzőtornyok a parti táj elválaszthatatlan részét alkotják. E tornyok némelyike arra szolgál, hogy a saját hajókat kalauzolja biztos kikötőbe, míg mások arra, hogy az ellenséges hajók észrevétlen érkezésétől óvja a szigetet. Mallorca története, mint ahogy nem is igen lehet másként egy sziget esetében, az inváziók és kifosztások története.

A pollençai római híd

Ám Mallorca legfőbb védelmét nem az őrtornyok jelentették, hanem a kopár hegylánc, amely meredeken szakad a tengerbe végig az északi part mentén, mintha a sziget gerince volna. A Serra de Tramuntana a sziget sík belső vidékeit is védi az északi szelektől, amelyek nagy erővel csapnak le az Oroszlán-öböl felől, s amelyek télen annyira meggyötrik a védtelen Menorcát. Ez az áldott hegylánc, a rablók és csempészek fészke, gyötrött törzsű vén olajfák otthona, amelyet évezredek alatt kemény munkával, követ kőre rakva dolgoztak meg a termőföldet megtartó alacsony támfalakkal, telehintve remeteségekkel, mészégető kemencékkel, hógyűjtő kutakkal, szénégető kunyhókkal, tölgyerdőkkel, óriásokról és elrejtett kincsekről szóló legendákkal, a mai naptól a UNESCO Világörökségének része.


A Serra de Tramuntana mindkét végpontján egy-egy világítótorony áll. Északon a Formentor-hegyfokon, délen az Andratx melletti Sa Mola platóján.


A formentori világítótorony a Baleári-szigetek legmagasabban fekvő tornya, amelynek építése rendkívüli erőfeszítést kívánt. A munkásoknak Cala Murtából elindulva több mint húsz kilométeres meredek hegyi úton kellett eljutniuk idáig. Ma, amikor már sokkal kényelmesebb út vezet ide, még mindig meglehetősen pontos képet alkothatunk itt a hegyvidék hagyományos életéről és élővilágáról. Az első turistaboom idején, a 60-as évek közepén az 1929-ben megnyitott Hotel Formentor Spanyolország egyik legelőkelőbb szállodájává vált, s még ma is azt példázza, milyen lenne, ha Mallorca a minőségi turistaipart célozná meg az olcsó tömegturizmus helyett.


Mindenképpen e hotelnek köszönhető, hogy a formentori világítótorony vendégkönyve olyan jeles látogatók kézjegyét őrzi, amilyen például a Királyok Királya, Hailé Szelasszié, Salamon király és Sába királynője egyenes ági utóda, aki itt töltötte az 1967-es év telét.


Nem kevésbé lenyűgöző környezetben áll a hegyvidék déli végpontján a sa molai világítótorony, ám ami itt leginkább szembeötlik, az az a gátlástalan pusztítás, amelyet az építőipari spekuláció művel az egész szigeten, s amely nem ismer se törvényt, se semmiféle örökségvédelmet. Lehetséges, hogy az UNESCO nyilatkozata valamelyest gátat vet ennek a pusztításnak, de mi ehhez a magunk részéről nem sok reményt fűzünk. Elég meghallgatni a helyi kormány- és ellenzéki pártok nyilatkozatait, akik egyaránt azon örvendeznek, hogy így majd még több turista jön Mallorcára. Valakinek már nyilván meg is fogant a fejében a hegylánc egyik végétől a másikig ívelő autósztráda gondolata, amelynek révén a vendég fél óra alatt megtekinthetné mindkét világítótornyot, hogy aztán visszatérjen a hotelbe vacsorára, vagy bevegye magát egy diszkóba, vagy felüljön a legközelebbi repülőgépre, és még napnyugta előtt otthon legyen. Sajnos az őrtornyok nem nyújtanak védelmet az effajta ellenség elől.

Gyerekjáték



Sam Ehrlich - Con Conrad: There’s nobody at home but me. Első világháborús brit hazafias dal, a kotta kiadva New Yorkban, 1918

A garden gate, a lad of eight
dressed in a uniform of brown.
Across the way, a troop that day,
we’re getting volunteers in town.
“Who’s home with you my boy,” they cried.
The child saluted and replied:

My brother’s over in the trenches
And sister’s gone to nurse out there
While Daddy’s making ammunition,
My Mama also does her share.
I’ve got my uniform all ready,
A soldier boy, I’d like to be
So if you’re over here
For a brave volunteer,
There’s nobody home but me.

A snow white bed, a curly head,
a mother kisses baby dear
her sleepy boy awakes with joy
and cries, “The soldier boys were here,
they came to take us all away,
and mother I was proud to say:

My brother’s over in the trenches…”
Egy kerti kapu, egy nyolcéves fiú,
barna uniformisba öltözött.
Szemközt egy csapat: a városban aznap
önkénteseket verbuválnak.
„Ki van itthon nálatok, fiú?” kérdezik.
A gyerek szalutál, és így válaszol:

Bátyám odaát van a lövészárokban
Nővérem is ott nővérkedik
Papa muníciót készít
és Mama is a dolgát teszi.
Nekem kész az egyenruhám,
szívesen lennék katonagyerek,
úgyhogy ha egy derék
önkéntesért jöttek,
akkor nincs más itthon, csak én.

Egy hófehér ágy, egy göndör fej,
egy anya megcsókolja drága gyermekét:
álmos fia örömmel ébred,
és azt kiáltja: „A katonafiúk
itt voltak, hogy mindenkit elvigyenek,
és anya, büszke voltam, hogy azt mondhatom:

Bátyám odaát van a lövészárokban…”

A háborút, akárcsak a kormány bármely más termékét, el kell adni a lakosságnak. Edward Bernays, a modern propaganda atyja és az amerikai első világháborús propagandakampány szervezője „engineering of consensus”-nak, a konszenzusteremtés technikájának nevezte a propagandát, s ha valamihez, hát a háborúhoz igazán szükség van konszenzusra. Hitler a Mein Kampf-ban a silány német propagandában látta az első világháború elvesztésének egyik fő okát, amit David Welch azzal egészít ki a Germany, Propaganda and Total War, 1914-18-ban (2000), hogy nem annyira a propaganda minőségével, mint inkább a súlyával volt a baj, azzal, hogy a császár és a hadvezetés nem tulajdonított nagy jelentőséget a közvélemény nyomásának s ebből következően befolyásolásának.

A háborús propaganda többek között azzal veszi rá a lakosságot a háború terheinek vállalására, hogy bagatellizálja a vérontást. A fiúk jó helyen vannak, csak egy kis kirándulásra mentek, s mire a falevelek lehullanak, itthon lesznek. A képeslapok és plakátok is többnyire a tábori pihenőn vidáman szórakozó legényeknek, vagy a puskacsőre támaszkodva a hegyek ormán merengő romantikus ifjaknak ábrázolják a katonákat.

E maszkírozás technikái között külön műfaj a katonák infantilizálása, kisgyerek formában való ábrázolása, ahogy azt már a japán háborús kimonókon is láttuk. Ezek a képek szerves folytatásai annak a propagandának, amely papírkatonákkal készítette fel a kisfiút a háborúra. A kisgyerek csak a papírkatonásdit folytatja odafönn a Kárpátokban vagy a verduni mezőn, nem árt senkinek, s ővele se történhet semmi baj. A tisztelt szülő ne nyugtalankodjék: játék az egész, szép hazafias játék.

Florence Notter: Soldier Bob guarding Mother’s Land, az egyik legnépszerűbb első világháborús brit hazafias gyerekkönyv, 1915 k.

Az első világháborúban több hadviselő fél is jelentetett meg olyan rajzokat, amelyek korabeli katonának öltözött gyerekeket ábrázolnak. Ezeknek a képeknek a referenciája szándékosan ingadozik: nem határozható meg pontosan, vajon bájos kisgyerekként ábrázolt igazi katonákról van-e szó, vagy a korabeli harci cselekményeket imitáló gyerekekről, akik egyszersmind így készülnek fel a nekik szánt szerepre. Az alábbiakban egy orosz képeslap-sorozatot látunk a világháború elejéről.

Én az ellenséggel nem hiába harcoltam; lám, milyen trófeát szereztem!

Első, felületes pillantásra azt hinné az ember, hogy az orosz katonácska orosz sasos zászlót tart a kezében, de közelebbről megnézve nem, ez egy másik sas, a Kárpátokon ideátról.


Nis. Csapataink összehangolt támadásával sikerült elfoglalnunk az ellenségtől fővárosunkat,
az ostromlott Belgrádot. A sikerbe vetett hitünk és királyunk iránti szeretetünk
segítettek nekünk a főváros visszafoglalásában. Belgrád a miénk!

A szerb újsághírnek álcázott, de orosz nyelvű szöveg a képeslap-sorozat keletkezését is datálja. Belgrádot 1914. november 30-án foglalta el az Oskar Potiorek vezette osztrák-magyar hadsereg, akiktől a szerbek Radomir Putnik marsall vezetésével december 15-én foglalták vissza. 1915. október 9-én ismét osztrák-magyar kézre került egészen 1918. november 5-ig. A sorozatot tehát valamikor 1915 elején adhatták ki.

Kicsi a bors, de erős.

A békés lakosság védelmezője.

Téli hideget, nyári meleget, mindent elvisel a mi őrszemünk.

A katonának fegyver a barátja, kondér a tányérja, füst a melege.

Ó, kedvesem, vajon hogy élsz nélkülem?

Levél haza.

Nincs annál rosszabb, mint feleségnek férje, férjnek felesége nélkül.

Álmodozás „Róla”.

Когда мы были на войне… (Mikor háborúban voltunk). Kozák dal a Русичи előadásában. Köszönet a felvételért Natasának a Nagy Háború blogról!

Когда мы были на войне,
Там каждый думал о своей
Любимой или о жене.

И я, конечно, думать мог,
Когда на трубочку глядел,
На голубой ее дымок.

Но я не думал ни о чем,
Я только трубочку курил
С турецким горьким табачком.

Как ты когда-то мне лгала,
Но сердце девичье свое
Давно другому отдала.

Я только верной пули жду,
Чтоб утолить печаль свою
И чтоб пресечь нашу вражду.

Когда мы будем на войне,
Навстречу пулям полечу
На вороном своем коне.
mikor háborúban voltunk,
ki-ki saját kedvesére
gondolt, vagy feleségére

gondolhattam volna én is
mikor pipára gyújtottam
a pipának kék füstjénél

de nem gondoltam én arra
hanem csak a pipát szívtam
keserű török dohányát

hogy énnekem hogy hazudtál
de azt a leányszívedet
régen odaadtad másnak

már csak azt a golyót várom
bánatomat hogy kioltsa
gyűlöletnek véget vessen

mikor háborúban leszünk
vígan nyargalok elébe
fekete holló paripámon

Öröm rágyújtanunk a forró ütközet után.

A képen látható mahorka, a Nicotiana rusticá-ból előállított jellegzetes orosz kapadohány öt-tízszer annyi nikotint tartalmaz, mint a nemes dohány, a Nicotiana tabacum, s ezért a katonák fájdalomcsillapítónak és enyhe kábítószernek is használták. Az első világháborúban külön gyűjtést rendeztek rá a katonák számára, de a második világháborúban is kedvelt volt a vöröskatonák és az SS-be lépett észt fiúk között egyaránt.

Három erősségi fokozatban

„Dohányra a katonáknak. Adakozzatok május 20-21-én.” A füstfelhőből a „Спасибо – Köszönöm” felirat rajzolódik ki

Balra: az ostlandi (azaz észt) német protektorátus (1941-44) fővárosában, Revalban (Tallinn)
készített mahorka. Jobbra: „A front mahorkára vár! Muszáj mahorkát
adnunk a Vörös Hadseregnek!”

Sok fáradságba került egy géppuskát összebarkácsolnom

Az ünnepet is megültem, fenyő nélkül nem maradtam.

Tartásáról, kiállásáról megismerni a tapasztalt katonát.

Nem jelöli sem kő, sem kereszt, ahol / az orosz zászlót dicső sírba tettük / egyedül a tenger hullámai magasztalják / a Varjag hősi halálát.

Ez a négy sor annak a népszerű dalnak az utolsó versszaka, amely a „Varjag” (Varég) cirkáló pusztulását beszélte el. A cirkálót az orosz-japán háború legelején, 1904. február 9-én a koreai Csemulpo kikötőjében, tehát semleges vízen támadta meg a japán flotta. A legénység a túlerővel szemben is felvette a harcot, majd amikor már reménytelennek látszott a védekezés, felrobbantották a hajót, hogy ne kerüljön ellenséges kézre. A csatáról 1946-ban Viktor Ejszymont rendezésében film is készült, amelyben a Varjag szerepét nem kisebb „színész” alakította, mint maga az Aurora hadihajó. Az alábbi videón ennek jelenetei kísérik a Vörös Hadsereg Kórusa által előadott dalt.



A dal és a film a valóban hősies gesztus mellett nem emlékezik meg néhány apróságról. Az egyik, hogy csak a hajó veszett oda, s a legénységnek sikerült partra szállnia. A másik, hogy a japánok kiemelték és megjavították a Varjagot, amelyből aztán Soya néven a japán haditengerészet cirkálója lett. Sőt mi több, a „jeltelen sírba” süllyesztett zászlót is megtalálták, amelyet Japán 1945-ös veresége után Korea vásárolt meg az amerikaiaktól, s ők adták nemrégen hosszú távú múzeumi kölcsönbe Oroszországnak. De amiről 1915-ben végképp nem eshet szó, az az, hogy a dal szövegét osztrák költő, a pacifista Rudolf Greinz írta a csata után németül, a háborút elítélő szöveggel, s csak Jevgenyija Sztugyenszkaja 1904. áprilisában megjelent orosz fordításában lett a ma is ismert hazafias dallá.

A Varjag hősi haláláról egyébként egy másik, korábbi himnusz is létezik, amelynek Плещут холодные волны, „Hideg hullámok háborognak” kezdetű szövegét J. Repinszkij írta mindössze két héttel a csata után, dallamát pedig a sztavropoli székesegyház kántora, V. Benevszkij és N. Bogorogyickij egyetemi hallgató szerezték. Az egyházi zene stílusában íródott, s a „Szent András-keresztes zászlót” emlegető gyászdal azonban érthető módon 1917 után háttérbe szorult, annyira, hogy orosz fórumokon még ma is sokan rácsodálkoznak, noha egyszersmind meg is állapítják, hogy „ez a Varjag igazi dala!”



Akár levesen, akár kásán – kemények a mi fiúink!

Nézzetek erre a csodára, a szörnyű török flottára.

A század kutyája és én elválaszthatatlan barátok vagyunk.

„Nyelvet fogtam!” (erről lásd még itt is)

Felirat: Пожертвуйте, adakozzatok! – Mért mentek mind el mellettem, a dobozkámba semmit sem tesztek.

Bezzeg kétszer is meggondolták volna, ne félj, hogy továbbmennek-e adakozás nélkül, amikor maga Alekszej Nyikolajevics trónörökös állt ki dobozkájával gyűjteni a hadsereg számára!


Arra jó a csuka a tóban, hogy a kárász ne aludjon.

És vajon mit csinálnak a fiúk ott a messzi távolban? Talán valami rosszat tesznek a szomszéd fiúknak, mint ez a kép sugallja? Szó sincs róla. Játszanak, kérem, játék az egész!

Már csak azért is, amit itt láttam, biztosan kitüntetnek a kereszttel.

A bátor kozáknak szórakozás csupán a támadás.

Az ellenség itt csak bajra talál szárazon és vízen.

Az ágyúdörgés meg nem szűnik, az ellenség fogyatkozik.

A lövészárokban.

Sőt kifejezetten azért mentek ki a határba, hogy barátkozzanak a szomszéd fiúkkal.

A subája bárányból, de a szíve emberből.

Szűkösen, de nem mérgesen.

És még ha olykor összezördülnek is, az sem véresen komoly. Katonadolog.

Keserűen sír a Vili gyerek, alaposan megkapta a magáét.

Váratlan vendég a tatárnál rosszabb.

Aki másnak vermet ás, maga esik bele

Éggel, széllel ne barátkozz, légy hű drága Földanyánkhoz.

Éljenek derék fiaink, a félelmet nem ismerő orosz pilóták!

És persze a harctér legfőbb vonzereje az ápolónő-romantika.

A szem, nem a golyó járja át a szívet.

Tűrj, kozák, atamán leszel.

Jobb ahhoz nem hozzászokni, akinek majd el kell menni.

Vigasztalás nekem a séta a nővérrel az ütközet után.

A nővér tekintete vigasztalás a forró ütközet után.

Vigasztalást nyújt nekünk a nővér a harc mezején.

Az utolsó képek gyerekkatonákat ápoló gyereknővérei egyszersmind arra is rávilágítanak, amire egyébként a beköszöntő dal megfelelő sora is: hogy mit vár el a haza a nőktől, s milyen szerepre készíti fel az ilyen képekkel játszó kislányokat. Ahogy Celia Malone Kingsbury megfogalmazta For Home and Country: World War I Propaganda on the Home Front (2010) c. könyvében:

A fiatal lányokat arra tanítják, hogy táplálják és vigasztalják a katonákat, akik a dicsőségért harcolnak. A legelső egységet, a családot, s gyermekeik szolgálatán keresztül az államot szolgálják. Ezek a lányok majd férjhez mennek, s ők lesznek a holnap anyái, akik összetartják a családot, míg a férj elmegy a munkába vagy a háborúba, s később, amikor az állam többet kíván, elküldik fiaikat, a gyermekkatonákat is a háborúba, és lányaikat, hogy ápolják őket.

És így megy előre a világ.

Brit, francia, belga és amerikai frontkórházi nővérek. Lányok számára készült kivágós játék. Reilly and Britton Company, 1918