Vasárnap délután


Vasárnap délután befogattunk a kocsiba, s a városba hajtattunk, hogy megtekintsük a jeles pesti árvizet


hogy fotón büszkélkedhessünk el Wang Weinek a mi nagy vizünkkel (klein aber mein)


ha nem is akkora mint a néhány évvel ezelőtti, amely azóta sem apad Szüts Miklós festményén az Európa Kiadó tárgyalójának falán


meg hogy letegyük a fordítás korrektúráját a kiadó postaládájába


meg hogy megkocsikáztassuk Vidrocskát, aki, mióta tavaly egy hónapig zsinórban hordtuk az állatorvoshoz, él-hal az autóért


meg hogy megnézzük azt a humuszbárt, amelyet pár hete találtunk, amikor indiai barátunknak vegetáriánus éttermet kerestünk a belvárosban.


Széchenyi István velünk nézi az áradást. „A nagy reformer, az első magyar közlekedési miniszter emlékének állíttatta a Magyar Államvasutak, 1988”. Pont jó helyre ide a Duna partjára, hogy garantáltan ne lássa, mit műveltek a magyar államvasutakkal.


A humuszbár az Alkotmány utca elején van, közel a Bajcsy sarkához, ahol az ír sörözőben egy boszniai amerikai őrmester meg akarta venni a nyúlszőr kalapomat. Nem hitte el, hogy két házzal odébb még mindig lehet ilyen békebelit venni. Azóta már nem is lehet.


A békebeli házak még megvannak.


A Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézete, Quittner Zsigmond első műve, aki a századforduló nagy Gesamtkunstwerkjét, a Gresham-palotát ** építette.


Mellette az éjjel-nappali fénymásoló, amellett meg a humuszbár.


Visszajáró vendégek lelkesen írják:

I was in Budapest for 5 days, and I probably ate here 10 times. It was incredible. It’s run by a hilarious Israeli guy who brings the best of Israeli cuisine to Budapest: fantastic hummus, falafel, sabir, shakshuka, mint tea, etc. So, so unbelievably cheap and so fantastically delicious.


Honlapjuk is van, „hogy eszed a hummuszt, és megmondom, ki vagy” pszichológiai teszttel, meg házhoz is szállítanak. De azért csak más kiülni ide vasárnap délután.


Vidrának, akárcsak a parton, itt is nagy sikere van, etetik-itatják, kutyatörténetekkel traktálják. Még a tulajdonos is kijön megsimogatni, pedig látszik, hogy tart tőle, de hát csak nem éghet le a pincérlányok előtt. Legközelebb Burkust hozzuk, neki mekkora sikere lesz a nyolcvan kilójával!


A fogások pedig fönségesek. Shakshuka, jemeni bableves, baklava. Könnyűek, kifinomultan fűszerezettek. Mentatea ingyen. Két Sheng évek óta az izraeli falafelezők legendáival fájdítja a szívünket. Végre nálunk is lett. Hogy örül majd neki, ha idelátogat.


Wang Weinek és Két Shengnek, szeretettel.


Hogyan lettem Eco spanyol fordítója


Amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung a legutóbb a Wang folyóról írt, kezdeném, szerényen lesütött szempillám alól elégedetten figyelve a hatást.

De hát épp ez az, hogy a FAZ nem írt a Wang folyóról. Legalábbis a nevét és az URL-jét le nem írta semmiképp.

Kezdem hát úgy, hogy a FAZ irodalmi mellékletét lapozgatva bukkantam Eco új német könyvének recenziójára Andreas Platthaus tollából „Wissen stinkt nicht”, „A tudás nem bűzlik” címmel. Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá, mert a cikk egy olyan könyvcímmel kezdődött – és a terjedelem felében ezzel foglalkozott –, amely sok-sok órányi kutakodást szerzett nekem két éve, amikor Ecótól A rútság történetét fordítottam: La polychrésie de la race allemande, „A német faj sokszarúsága.” Eco ugyanis a címet következetesen polychesie-vel idézte, ami semmit sem jelent. Annak idején végül arra kellett jutnom, hogy nem is látta a könyvet, amelyről írt, hanem csak egy katalógusból idézte hibásan. A FAZ cikke azonban most arról tudósított, hogy Eco spanyol fordítója is belebotlott ugyanebbe a problémába, s őt sem hagyta nyugodni, hanem utánanézett a dolognak. Rettentő kíváncsi lettem, mire jutott.

Dieser Titel wiederum trieb den spanischen Übersetzer Ecos zu einer aufwendigen Internetrecherche an, weil er seinen Lesern im Gegensatz zu Eco eine Übersetzung des französischen Titels bieten wollte, diesen aber unverständlich fand. Schließlich bekam er Auskunft von einem russischen Kollegen über die richtige Schreibweise, und tatsächlich stieß er sogar noch auf einen weiteren Antiquariatskatalog, in dem die bislang einzige bekannte ausführliche Wiedergabe des Bérillon-Aufsatzes zu finden war: „La polychrésie de la race allemande. Das übertriebene Darmleerungsbedürfnis der deutschen Rasse. Superlienteria germanica. – Extrait des Bulletins et Mémoires de la Société de Médecine de Paris, séance du 25 juin 1915. P., Maloine & fils, 1915. 24 × 16 cm, 20 p. Broché.“ Seitdem, so beklagt der spanische Übersetzer, sei dieser Eintrag aber wieder aus dem Netz verschwunden. Die Geschichte der Suche nach dem in mehrfacher Hinsicht verderbten Titel hätte Umberto Eco gefallen – und mutmaßlich kennt er ihr Ergebnis auch, denn in der gerade erschienenen Übersetzung seiner 2006 auf Italienisch publizierten Textsammlung „La memoria vegetale e altri scritti di bibliofilia“, die im Original noch von „La polychesie“ sprach, steht nun korrekt „La polychrésie“.

Ez a cím Eco spanyol fordítóját is kimerítő internetes kutatásra indította, mert Ecóval szemben fordítást is szeretett volna adni olvasóinak a francia címről, amelyet azonban érthetetlennek talált. Végül egy orosz kollégája világosította fel őt a helyes írásmódról, s ezután valóban rá is lelt egy antikváriumi katalógusra, amelyben szerepelt a Bérillon-mű eddig ismert egyetlen pontos címleírása: „La polychrésie de la race allemande. Das übertriebene Darmleerungsbedürfnis der deutschen Rasse. Superlienteria germanica. – Extrait des Bulletins et Mémoires de la Société de Médecine de Paris, séance du 25 juin 1915. P., Maloine & fils, 1915. 24 × 16 cm, 20 p. Broché.” Azóta, panaszolja a spanyol fordító, már ez a katalóguscédula is eltűnt a netről. A többszörösen is romlott cím utáni kutatás története bizonyosan tetszett volna Ecónak is – aki feltehetően ismeri is ennek eredményét, mert 2006-ban olaszul kiadott La memoria vegetale e altri scritti di bibliofilia című szöveggyűjteményének most megjelent fordításában ott, ahol az eredetiben „La polychesie” állt, már helyesen „La polychrésie” szerepel.

Meglepetten kell konstatáljam, hogy ez a spanyol fordító, akár a viccben – én volnék. Platthaus nyilván a bejegyzés angol nyelvű változatát olvasta, s a blog spanyol címéből – Poemas del río Wang – vélhetett spanyolnak. Eddig még úgy-ahogy elmegy. No de a többi se stimmel. Az „orosz kolléga,” akire véletlenül találtam rá a neten, szintén nem tudta a helyes írásmódot, hanem a helytelent támasztotta alá zseniális módon hamis etimológiákkal. A katalóguscédulára, s ezáltal a helyes polychrésie alakra végül nem is a kulcsszó, hanem egy francia nyelvi kvíz sugallata, majd a „Berillon+race allemande” szavakra való keresés alapján találtam rá. Mindezt leírtam schwarz auf weiss, idézetekkel és bekötött hivatkozásokkal.

Platthaus a „Lohnende Internetrecherchen” – „Az internetes keresés kifizetődik” címet adja kutatásom rövid összefoglalójának. Cikke azonban azt illusztrálja, hogy a felületesség, a félig elolvasott információk továbbadása és a név és hivatkozás nélküli idézés is kifizetődik. Unwissen stinkt nicht?

Játék

BrueghelUmberto Eco a listákról szóló új könyvében kitüntetett helyet szán Rabelais-nak, aki az 1532-től öt könyvben kiadott Gargantua és Pantagruel-ben megteremtette az abszurd lista műfaját:

Ám az a szerző, aki mintha csak azért gyártotta volna végeérhetetlen listáit, hogy farba rúgja a Sorbonne tudósainak minden rend iránti igényét, Rabelais volt. Nyilvánvalóan semmi sem magyarázhatja, miért kellett ilyen sok és hallatlan módját felsorolni a hátsó fél tisztogatásának, ennyi jelzőjét a hímtagnak, ennyi fajtáját az ellenség lemészárlásának, ilyen rengeteg és ennyire haszontalan könyvét a Szent Viktor-apátságnak, ennyiféle kígyót, vagy ilyen sok játékot, amelyet Gargantua játszani tudott (és Isten tudja, honnan volt rá ideje, hogy mindet játssza is).

Eco ennek megfelelően a könyv szöveggyűjteményébe is bőségesen válogatott a Gargantua és Pantagruel-ből, amivel nehéz helyzetbe hozta a fordítót, legalábbis a magyart.

Magyarul ugyanis a műnek nincs teljes fordítása. Faludy György ugyan nekiállt és el is készült az első három könyvvel, mielőtt 1956 novemberében meglépett volna az országból, ám a kéziratok itthon maradtak és elkallódtak. A 80-as években szinte csoda folytán került elő a Pantagruel óriáskirályfi kalandjait elbeszélő második és harmadik könyv kézirata, amelyet a JATE 1989-ben ki is adott, ám az atya, Gargantua király igen csodálatos életét elbeszélő első könyv örökre elveszett. Brueghel, GyermekjátékokA szemelvényeket, amelyeket Eco az első könyvből vett, újra kell fordítani, miközben a fordító szeme előtt folyton ott lebeg a Faludy által a Pantagruel-ben felállított mérce.

Itt van mindjárt az a lista, amelyet Eco utolsónak említ: a Gargantua által ismert játékok, szám szerint kettőszáztizenöt. Többféle fordítói megoldás lehetséges. A filológus – mint például Nyári-Kepüs Bálint, aki 1995-ben adta ki a saját Pantagruel-jét (sajnos Gargantuá-t ő sem készített) – valószínűleg minden játék nevét szó szerint lefordítaná, s lábjegyzetben mellékelné mindazt, amit sikerült kiderítenie róluk. Ez a „mindaz” azonban igen kevés. A játékok közül már a mai franciák is alig ismernek egy-kettőt. Yves Rifaux, az annecyi Gyerekmúzeum kutatója még néhány éve is azt gondolta, hogy legtöbbjüket Rabelais találta ki, mígnem sok éves kutatómunkával sikerült 190-et azonosítania a 215 közül. Másfelől a francia elnevezések (listájukat lásd ugyanott, a nevek után zárójelben áll a mai francia szóalak) szó szerinti magyar fordítása annyira semmit sem mond nekünk, hogy ilyen módon elsikkadna az a hangulat, amelyet a játékok e bősége a francia olvasó számára teremt.

Rifaux-nak nagy segítségére volt az azonosításban az idősebb Pieter Brueghel Gyermekjátékok (1560) képe, amelyen kétszáz körüli gyerek közel nyolcvan korabeli játékot játszik. Az ábrázolt játékokat legutóbb Edward Snow elemezte részletesen, húsznak a leírása az Avedon játékmúzeum szájtján is olvasható. A Kolibri színház a Reneszánsz Éve ürügyén tavaly decemberben vitte színpadra a képet, amiről két videót is felraktak.

id. Pieter Brueghel, Gyermekjátékok (1560)
Az Eco által idézett olasz fordítás – Mario Bonfantini, Einaudi, 2005 – eklektikusabban jár el. Sok elnevezést a franciához hasonló olasz formában vesz át, még ha nincs is ilyen olasz játék, de még többet létező olasz játékok nevével helyettesít. A lista, különösen a sok archaikus és hosszú név miatt olyan szép, és egyébként olyan nehezen hozzáférhető, hogy teljes egészében idézem. Ha másban nem, legalább a hangzásában gyönyörködjünk.

a goffo, a chi fa l’uno fa l’altro, a primiera, alla sequenza, a vola, a domino, a piglia piglia, al tarocco, al trionfo, a cocchinverde, chi vince perde, alla Piccarda, al belinato, al cento, alla penitenza, alla sfilata, alla riffa, a disgrazia, a glic, alla furba, agli onori, a passadieci, alla morra, al trentuno, agli scacchi, a pari e sequenza, alla volpe, ai trecento, a campana, alla sfortunata, alla bianca, alla condannata, alla buona ventura, a carta voltata, a tre dadi, al malcontento, alle tavole, al lanzichenecco, a nic noc, a cucú, alla lurca, a chi ce l’ha lo dica, alla rana, a piglia, nada, gioca, fori, al birignao, all’accoppiata al trictrac, al nano, a tutte tavole, a dichiarare, a tavole voltate, a rinnegabío, al forzato, alla dama, alla babbuina, a primus, secundus, a piè di coltello, alla mosca, a franco il quadri, a pari o caffo, a testa o croce, a marmotta, agli aliossi, alla biglia, a ciabatta, al gufo, a caccialepre, alla tirintintana, a scappa scappa porcellino, alle gazze, al corno, a bue cacciato, a civetta, a pizzicato, a beccasú, all’asino vola, a toni-mini, a trotta trotta somarello, a dàgli arrí, a buricchetto, a son seduto, alla barba d’oribus, alla boschina, a tira spiedo, a botte in fiera, a compare dammi il sacco, a coglionmontone, a buttafuori, alle fiche di Marsiglia, alle chiavi, alle guardie, a scuoiaconiglio, a ramazza, a uncino-madama, a vender l’avena, al tizzone, alle risposte, a giudice vivo e giudice morto, al fabbroferraio, a scappa villano, ai sassolini, al gobbo in corte, a San Trovato, a pizzica orecchio, al pero, a pimpompetto, al trallalà, al circolo, alla troia, a pancia-a-pancia, alle vallette, a verghetta, a spannina, a ci sto anch’io, a spegnimoccolo, ai birilli, al volano, a piastrelle, a far centro, a prendi Roma, Brueghela toccamerda, al Siam, a boccia corta, alla greca, a rimbalzino, alla pentolaccia, a cosí mi piace, al mulinello, alle giuncate, a baston corto, alla prillavola, a mosca cieca, a picchetto, a gallina bianca, al lupo, al truccino, al castelletto, all’ínfilata, a fossette, alla ronfa, alla tromba, al monaco, a capinascondere, all’incantato, alla palla, alla spola, a sculaccioni, al manico di scopa, a San Tommaso ficcanaso, alle lumachine, a sei senza verde! a Quaresima, alla forcola, a saltacavallina, a tutti in fila, a peto in gola, a dammi la lancia Guglielmino, a brindello, ai tre covoni, alla betulla, a mosca pazza, a pesciolino mio diletto vieni, alle domande, a nove mani, a testa in giú, alla seggiolina, al cavallino, alla grulla, al gallo canta, a mosca cieca, a guardagli il muso, allo spione, al rospo, a pallamaglio, al pistone, al diabolo, alle regine, ai mestieri, a testa-a-testa o testa-a-piè, alla Pinotta, a mano morta, ai buffetti, a scuffia madama, a staccia buratta, al seminato, al ghiottone, al molinetto, a non si passa, alla giravolta, all’acculattata, al contadino, al gufo, a schioppetto matto, alla bestia morta, a monta monta la scaletta, al porcello morto, a cul per terra, a piccioncino, alla caccia al terzo, a scappellotto, a saltasiepe, a tagliar la strada, a scornabue, a maglia maglia batticulo, a è scappato l’uccellino, al passavanti, a far le fiche, alle pernacchie, a pestamostarda, allo zoppo, a chi ci casca, a salincerchio, a pigliatesta, alla gru, a taglia taglia, alla tecca, alle sberle, a buffettoni.

Ezen felbátorodva én is valami hasonlóval próbálkozom. Ahogy a Faludy-fordítás is aktualizál a hatás kedvéért, gyakran szándékosan anakronisztikusan, úgy én is azt határoztam, hogy a kétszáztizenöt francia játékot ugyanennyi létező magyar játékra cserélem, köztük jó pár olyanra, amelyeket Rabelais ugyan még nem ismerhetett, de a mai olvasónak annál otthonosabban csengenek. Forrásaim a legautentikusabbak voltak: a magam emlékein túl Kinga, aki gyakorló anyaként, Eszter, Sára, Dodó és Ábel, akik gyakorló gyerekként, valamint Ildikó, aki az ő gyakorló tanítónőjükként up-to-date a témában, s akiknek ezúton is köszönöm szakértői véleményüket.

…vagy ilyen sok játékot, amelyet Gargantua játszani tudott (és Isten tudja, honnan volt ideje, hogy mindet játssza is): adj király katonát, aki kapja marját, alsóst, Amerikából jöttemet, amőbát, bakugrást, barkóbát, bigézést, biliárdot, birkózást, blekkdzsekket, botfogást, botoshunyót, bridzset, bújócskát, bukfencet, cicázást, cigánykereket, ciróka marókát, cseréptörést, csigabiga gyere kit, csigázást, csön csön gyűrűt, csuprosdit, csülközést, csűr ide csűr odát, dámát, dióvadászatot, dominót, durákot, dzsókert, ég a gyertya éget, egér egér ki a házbólt, égető labdát, egy aranyat leltemet, egy előrét, egy megérett a megyet, erdélyi filkót, erre csörög a diót, eszperentét, falhoz verőt, fáraót, farkasszemnézést, Brueghelfecskét látokot, fecskézést, fejest, fej vagy írást, fekete dámát, fekete fehér igen nemet, fekete pétert, felsőst, ferblit, filkót, focit, fogócskát, fordulj bolhát, francia sakkot, full extrát, fülhúzást, gazdálkodj okosant, gin römit, gólya viszi a fiát, golyózást, gombozást, gót, görcölést, grundbirkózást, gulajszát, gumizást, gyorspostát, gyufaszálhúzást, halászást, hatan vannak a mi ludainkat, hátonlovaglást, hazárdot, hintázást, hol az olló komámasszonyt, holló holló hol az ollót, honfoglalót, hosszú bakugrást, húgomasszony ki vagyokot, huszonegyest, ispilángot, itt a piros hol a pirost, itt egy kis kutat, jókai hármast, kacsázást, kacsintóst, kakasviadalt, kanászost, kanasztát, kapókövezést, kardozást, karibi pókert, karikahajigálást, karikázást, kaszinót, kent kupét, kenyerezést, kérdezz-feleleket, kézcsipkedőt, ki nevet a végént, kidobóst, kiki maga mesterségét folytassát, kincsőrzést fél lábon, kinél van a sulykolót, kiszorítósdit, kockázást, kopózást, korcsot, koszorú koszorút, körberótát, lábfogót, lánc lánc eszterláncot, langamétát, legyen ön is milliomost, legyeset, libapásztor meg a bíró fiát, lóg a lába lógát, lórumot, macskázást, mahdzsongot, makaót, malmot, malom alatt jártamot, mancsozást, máriást, memoryt, menj el a híd alattot, métázást, mit visz a hajót, mit zörgeteket, mocsarazást, monopolyt, most viszik most visziket, ne lépj a körbét, ne lépj ki a körbőlt, ne nézz hátra jön a farkast, nem ér a nevemet, négyen vannak odaküntet, nintendót, nyitva van az aranykaput, nyuszi ül a fűbent, orosz rulettet, ország-várost, ostáblát, ostorcsapót, ördögfejet, ördöglakatot, ördögmotollát, pacs pacsot, pányvázást, partizánt, pasziánszt, paszulyverést, pecsenyeforgatást, pénzfeldobást, pilinckázást, pingpongot, plébános kalapját, pókert, pórumot, preferánszot, rablórömit, rablóultit, rikikit, rókacsapdát, rómázást, rotaryt, römit, sakkot, sári kati mari hoppot, seggrepacsit, snapszert, snóblit, snúrt, sógit, som egy som kettő som hármat, sótörést, szánkózást, szegényemberezést, szembekötősdit, színcápát, szkanderozást, sznúkert, szókirakót, szókobant, szópókert, szótoldót, szpídet, találd ki mit árulokot, talicskázást, tamagucsit, tantrixot, tarokkot, tekét, tetrixet, texasi pókert, tizenkét kecskét, topázást, torpedót, triktrakot, trisák tarokkot, tüzet viszeket, tvisztert, ugróiskolát, ugrókötelezést, ultit, utolsó pár előre fusst, üsd a medvét, vadszamarat, vakvadászt, varjú károgot, veres pétert, verespecsenyét, zálogosdit, zsinegfogyasztót, zsírozást.

Nagy dolog, hogy ennyi játékot össze tudtunk még szedni. Hiszen Bruce van Patter szájtja frappánsan illusztrálja, mennyit játszanak még manapság Brueghel játékai közül. (Vigyük a kép fölé az egeret, és ne csak az utcát figyeljük, hanem az ablakokat is, s aztán még kattintsunk a középső piros kabátos figurára.)

Ha bárkinek eszébe jutna még olyan játék, amelyet föltétlenül szerepeltetni kellene a listán, írjon mielőbb. Kéziratleadás a hétvégén.

A gyermek Krisztus vesszőparipán lovagol, Stuttgart, 16. sz. első fele, kézirat margójánA gyermek Krisztus vesszőparipán lovagol (miközben a 91. zsoltárnak megfelelően
áspiskígyón tapos). Rajz kézirat margóján. 16. sz. első fele.
Stuttgart, Württembergische Landesbibliothek,
Cod. theol. quart. 136

Civilhírek

Csömör, Kálvária-domb a mezőről nézve
Azzal kezdődött, hogy ki akarták vágni a fejünk fölül az erdőt. Ezúttal a szokásostól eltérően nem az önkormányzat hozzá nem értése vagy a tűzhöz közel állók kapzsisága inspirálta a kezdeményezést, hanem a helyi katolikus egyház egyik jeles oszlopa, aki az elmúlt években a falu több erdejét kiirtotta már állandó tettestársával, egy gödöllői fakitermelő vállalkozóval együtt. A recept egyszerű. Ráijesztenek a tulajdonosokra, akik húsz éve kárpótlásként kapták a maguk erdőrészecskéjét, hogy a törvény szerint az erdő gondozásának elmulasztásáért büntetés jár, majd mindjárt előzékenyen fel is ajánlják, hogy aláírás ellenében ők ingyen átvállalják az erdő gondozását. Amikor pedig a tulajdonosok 50%-ának aláírása összejön, ők kivágják az erdőt, a fát persze saját zsebre értékesítve. A törvény szerint ugyanis, bármilyen hihetetlen, a tarvágás is az erdőgondozás egyik lehetséges fajtája.

Az önkormányzat felelőtlensége most csupán annyiban nyilvánult meg, hogy már évekkel ezelőtt elejét vehették volna a dolognak, s az M0-s autópálya felé hang- és porszigetelőként szolgáló Kálvária-erdőt véderdővé nyilváníthatták volna. De ehelyett még a tulajdonosok kezdeményezését is elutasították, akik ingyen felajánlották a maguk részét az önkormányzat számára és gondozásába.

Csömör, Vízmű sor a mezőről nézve
Nem is rajtuk múlt, hogy ez a történet most kivételesen jó véget ért. A falu tiltakozását a hivatalosan néhány éve megalakult, de már a 90-es évek óta tevékeny Csömöri Civil Egyesület szervezte meg, akik korábban már az M0-ssal kapcsolatos visszaélések ellen is sikeresen mozgósították a falut és az országos sajtót. Most is szórólapon hívták fel a falu lakóit a veszélyre, tüntetéseket, önkormányzati és egyházi egyeztetéseket hívtak össze, értesítették a sajtót (ezúton is köszönik Syr Wullam segítségét a Rádió mozgósításában), és úgy tűnik, sikerült elérni egyfelől hogy a duó elálljon a szándékától, másfelől pedig hogy az önkormányzat a tulajdonosokkal egyeztetve tényleg vegye saját gondozásba és nyilvánítsa véderdőnek a Kálvária-dombot.

Addig azonban sok víz lefolyt a Csömöri-patakon, s nyilvánvalóvá vált az, ami – si licet muscam elephanto conferre, mondaná Erasmus, ha szabad a legyet az elefánttal egy napon említeni – épp ezekben a napokban a teheráni twitteresek között is: hogy real time információmegosztás nélkül nem lehet civil mozgalmat szervezni. Ezért a Studiolum, amely eddig csupán szimpátiával figyelte az Egyesület működését, felajánlotta, hogy információs honlapot készít nekik.


Csömöri Hírek logoÉs a honlap – ta-damm – elkészült. Már két hete üzemel, és minket is meglep, mennyi mindenről érdemes hírt adni a faluban. Jeles események, választási elemzés, civil kezdeményezések, a falu égető problémái, pénzügyi elemzés, intézményi programok. Különösen nagy örömömre szolgált, hogy végre megvalósíthattam azt az interaktív csömöri szeméttérképet, amelyet oly régóta tervezek. És lesz még tovább is: a szeméttérkép párdarabjaként interaktív térkép Csömör szép pontjairól, fogyatkozó parasztházakról, kirándulóhelyekről, természetvédelmi területekről, az elhagyott zsidó temetőről, régi határkeresztekről. Rendszeres és részletes híradás az önkormányzati ülésekről. Riportok a falu ezért vagy azért „érdekes” lakóival. Nyilvános webfórum. A falu részletes bemutatása, amelynek készülő változatába olvasóink már bónuszként beletekinthetnek.

Nekem mint iranistának az a bónusz, hogy épp néhány hete tették váratlanul közzé, hogy az önkormányzat testvértelepülési kapcsolatot kezdeményez egy iráni várossal – Magyarországon, azt hiszem, elsőként. A szervezés persze a szokásos teszetoszasággal zajlik, amelynek éppen a Csömöri Hírek ma reggeli cikke állít görbe tükröt. De mindegy is, fő, hogy legyen valami a dologból. Én mindenképpen drukkolok. És biztos, ami biztos, a Hírek hamarosan megjelenő idegennyelvű összefoglaló oldalát a jelenlegi testvértelepülések nyelve, a szlovák, olasz és angol mellett perzsául is elkészítem.

Csömör, a budai hegyek a mezőről nézve

Hajnali madár

„Biszmilláh-madár”, a Bismillah al-rahman al-rahim, „Isten, a jóságos és irgalmas nevében” koráni vers betűiből összerakva. Khaleelullah Chemnad kalligráfiája.

Para significar la divinidad, un persa habla de un pájaro que de algún modo es todos los pájaros.

Ha az istenséget akarja kifejezni, a perzsa egy madárról beszél, amely valami módon az összes madarat jelenti.
Jorge Luis Borges, El Aleph, 1949

Ilyen előkelő helyet foglal el a madár a perzsa művészetben és költészetben, például Hushang Ebtehaj modern szúfi költőnek a Kamkar együttes által megzenésített Idegenekként versében – amelyet egy másik Biszmilláh-madárral illusztráltunk –, vagy Omid H. Hassam Budapest-fotósorozatának záróképén, amelyről mindjárt Mohammad Reza Shajarian, a legnagyobb perzsa klasszikus énekes Saz-e khamush, „Néma lant” című szép lemezének borítója jutott eszembe.

Shajarian, Saz-e khamush, Néma lant, lemezborító
Shajariant a lemezen Kayhan Kalhor kíséri kamancsén, iráni hegedűn, míg Hossein Alizadeh taron, a jellegzetes nyolcas alakú iráni lanton. Mindketten hangszerük legkiválóbb iráni mesterei, mindkettőtől többször is raktunk már fel zenét. Dobon – tombakon – Shajarian fia, Homayun kísér.

Ők négyen adják elő az alábbi videón is a legnagyobb 20. századi perzsa költő, Malek o-Sho'arâ Bahâr versét, a Morgh-e sahâr-t, a Hajnali madarat. A felvétel a híres 2003-as bami koncerten készült, amelyet Shajarian szervezett a harmincezer halálos áldozattal járó bami földrengés túlélőinek megsegítésére. A közönség éppúgy tombol és sír, ahogy mi sírtunk az egész közönséggel együtt, amikor 2007-ben Iszfahánban a mester ezt a dalt is előadta.

A dal sok más változatban is megtalálható a neten és perzsa CD-ken: ugyanebben a felállásban három évvel később, ahol jobban lehet látni az előadókat, Shajarian és az azeri kamancsés Habil Aliov előadásában, teljesen azeri stílusban, vagy a tehetséges fiatal női (!) tarjátékos, Sahba Motalebi szólójával. Mindenütt érdemes beleolvasni a kommentekbe is, amelyek egy kicsit megmutatják, mit jelent ez a dal az irániaknak.

A vers Morteza Neydavud zenéjével és Shajarian előadásában az egyik legnépszerűbb perzsa dallá vált a 60-as évek óta. Talán azért is, mert a 20. századi iráni történelem nem szűkölködött hajnalvárásokban, mint azt a korábban idézett Üstökösök és éjszakák is tanúsítja.


Morgh-e sahâr nâle sar kon
dagh-e ma-râ tâzeh tar kon
z âh-e sharar bâr in ghafash-râ
bar shekan o zir o zebar kon.
Bolbol-e par baste-ze konj-e ghafash dar â
naghme-ye âzâdi-ye no'e bashar sar â
v’az nafasi
arse-ye in khâk-e tude-râ.
Zolm-e zâlem yor-e sayyâd
âshiyânem dâde bar bâd.
Ey Khodâ ey falak ey tabi'at
shâm-e târik mâ-râ sahar kon.
مرغ سحر ناله سر کن
داغ مرا تازه تر کن
ز آه شرر بار ، این قفس را
بر شکن و زیر زبر کن
بلبل پر بسته ز کنج قفس درا
نغمه آزادی نوع بشر سرا
وزنفسی عرصه این خاک توده را
پر شرر کن
ظلم ظالم ، جور صیّاد
آشیانم ، داده بر باد
ای خدا ، ای فلک ، ای طبیعت
شام تاریک ما را سحر کن


Hajnali madár, fájdalmasan dalolj,
emlékeztess friss fájdalmamra,
égető leheleteddel
törd össze, nyisd meg ezt a kalitkát.
Rab fülemüle, szállj ki kalitkádból,
zendíts a szabadság dalára,
s egy lehelettel
lobbantsd lángra a föld lomhaságát.
A zsarnokok kegyetlensége, a vadászok vadsága
összetörte szélnek kitett fészkem.
Ó Isten, ó világ, ó természet
fordítsd hajnalra sötét éjszakánkat.

A fülemüle – mint erről majd külön is szeretnénk írni – a perzsa költészetben szinte toposz-szerűen az emberi lélek, mégpedig az Isten után vágyakozó lélek jelképe. (Nem véletlen, hogy ilyen jelentésben vette át a keleti szefárd költészet is, amely egyébként az Istent jelképező madár toposzát is ismeri.) S a perzsa gondolkodásban az Isten utáni vágyakozás egészen szorosan összefügg az evilági korlátoktól való megszabadulás, az abszolút szabadság vágyával. „Szabadság, szerelem” helyett a perzsa „Szabadság, Isten”-t mond, ezer rafináltan kidolgozott formában. Ezért énekelhetik és éneklik is ezt a dalt egyszerre mint zsoltárt, himnuszt és mozgalmi dalt.

Mir Hussein Musavi párthíve a 2009-es iráni választások előestéjén, madaras plakáttalMir Hussein Musavi elnökjelölt nevét hirdető szórólap
a 2009. június 12-i iráni választások előestéjén.

Azeri zokni

2007 késő őszén vettük a tabrizi bazárban. Jegyajándéknak készítették. Az ékszerek Mashad melletti nomád törzsektől származnak. A szőnyeget – amely valójában nem szőnyeg, hanem egy szétnyitott tevetarisznya – bakhtiari nomádok szőtték Iszfahán fölött a hegyekben. Nekidőlve szoktam esténként olvasni.


A múlt héten választások voltak Iránban. Sokan kétségbe vonják a hivatalos eredmények valódiságát. Az egész ország tüntet. Mikor ezt írom, sokszázezres tömeg gyűlt össze Teheránban. A hírek szerint a milícia éles lőszer használatra kapott engedélyt. Tegnap Iszfahánban már szíven lőttek egy fiatal fiút.


Teherán lakói napok óta ugyanúgy tömegesen imádkozzák a háztetőkön az „Allahu akbar”-t – „Isten a legnagyobb” – mint az 1979-es forradalom idején. Mi is már napok óta intenzíven imádkozunk értük. Kérünk mindenkit, hogy imádkozzon Iránért.

Hallgatni a harangokat

Tizenkilencedik század vége, háromnegyed tizenkettő, Róma. Meleg.


Bár a Trasteverén, szemben a Santa Mariával. Késő februári vasárnap, délelőtt háromnegyed tíz. A bárban csak egy római család van kicsi gyerekekkel, reggelizni jöttek le. Narancslé, kávéillat. A bejárati falon két kép, nem túl figyelemfelkeltő.


Marco, te recordamos.
Eras el viejo amigo,
la plaza, los rumores
de la fuente, el pacífico
sonido de las horas,
el lento, el pensativo
Marco de mirar triste,
tierno y casi perdido,
gruñidor y orgulloso,
a veces, pero digno.
Las noches de verano
eran bellas contigo.
Escuchabas la música
o dormías tranquilo.
Marco, estás con nosotros,
sigues aquí, estas vivo.

Con las campanas de Santa María,
los que no te olvidamos y quisimos
te llamaremos y veremos siempre
en el aire y la luz trasteverinos.
Marco, nem felejtünk.
Öreg barátunk voltál,
a tér maga, a szökőkút
csobogása, az órák
nyugodt kondulása,
a lassú, tűnődő, a gyengéd,
szomorú, szinte elveszett
tekintetű Marco,
a morgós, a gőgös olykor,
de mindig méltóságteljes.
Szépek voltak a nyári
esték veled.
Hallgattad a zenét
vagy aludtál nyugodtan.
Marco, velünk vagy
itt vagy, itt élsz velünk.

A Santa Maria harangszavára
mi, akik szeretünk és nem felejtünk
hívni fogunk és mindig látni fogunk
a trasteverei párában és fényben.

Az a római reggel, és a vers Marcóról, amelyet Alberti a Roma, peligro para caminantes (1968) kötetbe is felvett, Ahmatovát olvasva jutott ma eszembe, akit éppen Alberti és María Teresa León fordítottak gyönyörűen spanyolra. Én persze inkább csak játékból fordítom magyarra.

Но я предупреждаю вас,
Что живу в последний раз.
Ни ласточкой, ни кленом,
Ни тростником и ни звездой,
Ни родниковою водой,
Ни колокольным звоном -
Не стану я людей смущать
И сны чужие навещать
Неутоленным стоном.
Már most figyelmeztetnélek
hogy ezúttal utoljára élek.
Sem mint fecske, sem mint nyárfa,
sem mint csillag, nád susogása,
sem mint forrásvíz csobogása,
sem mint a harang zúgása
nem fog senkit megzavarni,
idegenek álmát háborgatni
valaha-voltam sóvárgása.

És minden alkalommal, amikor kerek órakor felhangzik a környékbeli templomok harangja, arra gondolok, hogy a harangok is olyasvalami maradványai, ami éppen csak hogy létezik még, vagy inkább egy olyan Atlantisz visszhangjai, amely már rég megszűnt létezni. És az is eszembe jut, hogy azon a napon – és eljön az a nap –, amikor a harangok nem szólnak többé, már nekem sem lesz sok kedvem élni.

Irán választ


Amikor ezt írom, Teherán utcáin áll a bál, reggel nyolcig, a választások kezdetéig. Az északi gazdag negyedektől a déli bazárig hömpölyög a nép a világ leghosszabb utcáján, a 30 kilométeres Vali Asr sugárúton, túlnyomórészt fiatalok – Irán lakosságának 70%-a 30 év alatti – az autók leálltak, zene harsog, az aszfaltot a már szét nem osztogatott választási szórólapok borítják: „Hová lett az olaj ára?” „Bye-bye, Ahmadinejad!” Hogy a holnapi elnökválasztás mit hoz, azt még nem tudni, a két legfőbb esélyes, Mahmud Ahmadinejad és Mir Hossein Musavi a statisztikai hibaszázalékon belül 50-50%-ra áll. Teherán népe, biztos ami biztos, előre ünnepel, hiszen a holnap esti, jóval nagyobb ünneplésen a tömeg felének már nem lesz erre oka.


Ahhoz képest, hogy Irán az utóbbi néhány évben regionális hatalommá vált – elsősorban az amerikaiak áldozatos munkájának köszönhetően, akik hatalmas önköltségen megsemmisítették két legfőbb riválisát, Irakot és Afganisztánt, s az észak-iraki kurdok támogatása által közös platformra hozták harmadik riválisával, Törökországgal – a nyugati sajtó meglepően keveset foglalkozott az iráni elnökválasztással. Főleg kis színesek jelentek meg néhány hetente, az „iráni nép” – értve ezen a teheráni belvárost, ahol a riporter körbekérdezett – elégedetlenségéről, arról, hogy mind a négy elnökjelölt egykutya, mert egyformán támogatja az iráni atomot (az ellenkezője politikai öngyilkosság volna), hogy az Őrök Tanácsa gondosan megszűrte a jelölteket, úgyhogy csak a politikailag abszolút megbízhatóak kerülhettek ringbe, s hogy a Tanács a megválasztott elnök hatalmát is alapvetően korlátozza. Ezek szerint, szűri le a nyugati sajtó, nem igazán van tétje a választásnak. Mintha senki sem hallott volna a kommunizmusról, s nem tudná, micsoda különbség lehet egy Andropov és Csernyenko, Gierek és Jaruzelski, Grósz és Pozsgay között.


A múlt szerdai, kemény hangú Ahmadinejad-Musavi TV-vita teljes felvétele (1,5 óra)

Aki megélte, milyen jelentősége lehet egy merészebb kiállításnak, néhány centivel hosszabb hajnak vagy rövidebb szoknyának, az tudja, micsoda különbséget jelent, hogy az engedélyezett játéktéren belül melyik jelölt milyen helyet foglal el. A plebejus származásával – kovács fia – büszkélkedő, és plebejus modorával tüntető, a protokollt tudatosan mellőző Ahmadinejad, amióta hat éve feltűnt a semmiből, a megosztásra játszik: a külpolitikában Irán és Amerika, az országon belül az iszlám és az iszlám ellenségei között. „Nincs konzervatív és nincs reformer”, írja tanácsadója, Fatemeh Rajabi a kormányhoz közel álló Ansar napilapban, „csak az Isten útja és a Sátán útja”. Musavi, az elismert festő és építész, a teheráni művészeti akadémia alapítója, 1981 és 1989 között, az iraki háború rettenetes időszakában az ország szilárd kormányzásával máig tartó népszerűséget szerzett egykori miniszterelnök árnyaltabban fogalmaz. A Spiegelnek adott részletes interjúban önmagát „reformer konzervatívnak” de leginkább is „centristának” minősíti, a feszültségek enyhítését, az ország egységét, a külfölddel való tárgyalásokat, és az Ahmadinejad-kormány katasztrofális populista gazdaságpolitikájának – a hivatalos infláció 25%, a valóság sokkal magasabb – leállítását hangsúlyozza. Ez még mind belefér a hivatalosan engedélyezett mozgástérbe.


A választási bizottság tagjai egy teheráni zsinagógában berendezett választási körzetben a 2008-as parlamenti választások idején.

Külön említést érdemel a nemzetiségi kérdés, amely Iránban – ahol a népességnek alig több, mint 50%-a perzsa – különösen kényes probléma. Az iszlám köztársaság központosító, a nemzetiségek igényeit figyelmen kívül hagyó politikájával szemben Musavi, aki maga is azeri származású, nyitást ígér. Érdemes egymásra vetíteni Irán nemzetiségi megoszlásának térképét (a Courrier International mai számából) és az április végi választási közvéleménykutatás országos megoszlását a Jomhoriyat napilapból, ahol a Musavi-párti zöld tartományok többségükben a sűrűn lakott, fejlettebb és városias nemzetiségi régiókat, az Ahmadinejad-párti piros tartományok inkább a ritkán lakott, félsivatagos földművelő vidéket jelentik.



Az elmozdulás finom jelzései közé tartozik, hogy 1979 óta első ízben lép politikus felesége a nyilvánosság elé. Musavi felesége, Sahra Rahnavard – az Al-Zahra női egyetem dékánja, 1997 és 2005 között a reformpárti Khatami elnök tanácsadója – férjével együtt utazza be az országot, s vele együtt, sőt – Iránban hallatlan dolog – kézenfogva lép fel a választási gyűléseken. Ez az egyenrangúság kimondatlan választási ígéretetet jelent, és tömegesen állítja Musavi mellé a női szavazókat, mint azt a CNN alábbi felvétele is tanúsítja.



Egy másik finom jelzés az internet használata. Iránban, ahol az internet-használat széles körben elterjedt, a kormány minden módon igyekszik ezt ellenőrzése alatt tartani. Ahmadinejad külön internet-kommandót állított fel az „internetbűnözés” ellen, amelynek első számú célpontjai a bloggerek. (A világ blogjainak negyedik leggyakoribb nyelve a perzsa.) Az országos Gerdab TV-n külön műsor foglalkozik a bloggerek befeketítésével, immorálisként, Nyugat-barátként való beállításával. Musavinak ugyanakkor saját szájtja, internetes hírrovata, választási YouTube-oldala, választási twittere, és sok ezernyi támogató oldala és fóruma van.


Nem tudni még, milyen eredményt hoz a holnapi nap (amely egyébként is csak a választás első fordulója). Annyi azonban már bizonyos, hogy az elmúlt hónapok előre nem sejtett, és az 1979-es forradalom óta nem látott politikai lázba hozták Iránt.

Wisława Szymborska: Lehetőségek

Négylábú állatok Bartholomaeus Anglicus „Le Livre des Proprietés des Choses” c. könyvéből, ford. Jean Cordichon, 14. sz. Reims, Bibl. Municipale Ms. 993 fol. 254v.
Lehetőségek

Jobban szeretem a mozit.
Jobban szeretem a macskákat.
Jobban szeretem a tölgyeket a Warta mentén.
Jobban szeretem Dickenst, mint Dosztojevszkijt.
Jobban szeretem, ha az embereket szeretem,
mint ha az emberiséget.
Jobban szeretem, ha van cérna és tű a kezem ügyében.
Jobban szeretem a zöld színt.
Jobban szeretem nem az értelmet hibáztatni mindenért.
Jobban szeretem a kivételeket.
Jobban szeretek elsőnek kimenni.
Jobban szeretek az orvossal beszélni
mások bajáról.
Jobban szeretem a vonalkázott régi rajzokat.
Jobban szeretem, ha a versírás miatt nevetnek ki,
mint ha azért, mert nem írok verset.
Jobban szeretem a szerelemben
a nem kerek évfordulókat,
hogy minden nap ünnep legyen.
Jobban szeretem a moralistákat,
akik semmit sem ígérnek nekem.
Jobban szeretem az előrelátó jóságot a vaknál.
Jobban szeretem a földet civil ruhában.
Jobban szeretem a győztes országoknál
a legyőzött országokat.
Jobban szeretem, ha van tartalék.
Jobban szeretem a káosz poklát a rend poklánál.
Jobban szeretem a Grimm-meséket a címoldalaknál.
Jobban szeretem a virág nélküli levelet
a levél nélküli virágnál.
Jobban szeretem az ép farkú kutyát.
Jobban szeretem a világos szemet,
mert az enyém sötét.
Jobban szeretem a fiókokat.
Jobban szeretek sok dolgot, amelyet itt nem említettem
sok, itt nem említett más dolognál.
Jobban szeretem a nullákat ömlesztve
mint számmá felsorakoztatva.
Jobban szeretem a rovarok idejét,
mint a csillagokét.
Jobban szeretem lekopogni.
Jobban szeretem nem kérdezni, meddig még és mikor.
Jobban szeretem még azt a lehetőséget is
számításba venni,
hogy megvan a maga értelme a létnek.
.....Możliwości

Wolę kino.
Wolę koty.
Wolę dęby nad Wartą.
Wolę Dickensa od Dostojewskiego.
Wolę siebie lubiącą ludzi
niż siebie kochającą ludzkość.
Wolę mieć w pogotowiu igłę z nitką.
Wolę kolor zielony.
Wolę nie twierdzić,
że rozum jest wszystkiemu winien.
Wolę wyjątki.
Wolę wychodzić wcześniej.
Wolę rozmawiać z lekarzami
o czymś innym.
Wolę stare ilustracje w prążki.
Wolę śmieszność pisania wierszy
od śmieszności ich niepisania.
Wolę w miłości rocznice nieokrągłe,
do obchodzenia na co dzień.
Wolę moralistów,
którzy nie obiecują mi nic.
Wolę dobroć przebiegłą
od łatwowiernej za bardzo.
Wolę ziemię w cywilu.
Wolę kraje podbite niż podbijające.
Wolę mieć zastrzeżenia.
Wolę piekło chaosu od piekła porządku.
Wolę bajki Grimm
od pierwszych stron gazet.
Wolę liście bez kwiatów
niż kwiaty bez liści.
Wolę psy z ogonem nie przyciętym.
Wolę oczy jasne, ponieważ mam ciemne.
Wolę szuflady.
Wolę wiele rzeczy, których tu nie wymieniłam,
od wielu również tu nie wymienionych.
Wolę zera luzem
niż ustawione w kolejce do cyfry.
Wolę czas owadzi od gwiezdnego.
Wolę odpukać.
Wolę nie pytać jak długo jeszcze i kiedy.
Wolę brać pod uwagę nawet tę możliwość,
że byt ma swoją rację.

Nem akarok, nem is tudnék versenyezni Kerényi Grácia vagy Csajka Gábor Cyprian gyönyörű fordításaival a vékonyka Szymborska-válogatásban, amelyet 1997-ben, a Nobel-díjra adott ki a Jelenkor. Csak pontos fordítást szeretnék adni, mint más verseknek is ebben a blogban. De most ez sem könnyű. Éppen az a szó, amelynek ismétlődései mint a csigolyák alkotják a vers gerincét, nem létezik a magyarban. Woleć – „jobban szeretni”, mi csak nehézkesen körülírva tudjuk visszaadni ezt, minden sor döccen az elején, míg a lengyelben könnyedén peregnek. Különleges szó ez, más szláv nyelvekben nincs párja. A cseh a magyarhoz hasonló körülírásra kényszerül: mít raději, mít radši, míg az orosz a nehézkes предпочитать-ot használja rá. Nekik sincs könnyű dolguk. Kíváncsi leszek, hogy fordítják majd Umberto Eco új szöveggyűjteményében – La vertigine della lista, „A lista mámora” – amelyhez én a magam fordítását készítettem, s amely egyszerre jelenik meg majd sok nyelven karácsonyra.

Pedig a vers mélysége épp abból fakad, hogy nem egyszerűen a lubić vagy miłować, „szeretni”, hanem a woleć, „jobban szeretni” ismétlődik benne. Azt hangsúlyozza, hogy minden szeretet választás, lemondás valami más szeretetéről. Az odafordulásban mindig benne van az elfordulás sok más lehetőségtől, a döntés felelőssége.

Csuk és Mak

Andrej Kuznyecov: Csukcs repper

A középkori kerékpár lengyel fogadtatása kapcsán arról beszélgettünk Juliával – át az Egyenlítőn, az északi féltekéről a délire, a kora nyárból a késő őszbe –, hogy melyik nép számára melyik másik képviseli az ostobaság etalonját a viccekben. Az amerikaiak számára állítólag épp a lengyelek. A spanyolok számára a gallegók, azaz az Atlanti-óceán-parti, hagyományosan igen szegény Galicia lakói. Az argentinok számára is a gallegók, mondja Julia, de ezen ott a spanyol félsziget valamennyi lakóját értik. A „chiste gallego”-ra rákeresve gallego viccek ezreit adja ki a net.

– Hallod, Manolo – mondja a gallego – adj egy másik sampont.
– De hát ott van egy bontatlan a fürdőben.
– Igen, de arra rá van írva, hogy száraz hajra, én meg már bevizeztem.


És nálunk? Különös, de mintha nekünk nem lenne ilyenünk. A magunk bolondjait a rendőrökben találjuk meg, akárcsak az olaszok. Gyerekkoromban keringtek még anekdoták a rátótiakról, de mára nyomuk veszett. Vannak még a székelyviccek, de ezekben a látszólagos ostobaság többnyire svejki agyafúrtságot és rezignált öniróniát takar.

Ahol viszont bőven akad nemzetiség minden típusú viccre, az Oroszország. A viccbéli gazdagok hagyományosan grúzok – bár az utóbbi években egyre inkább a novüje russzkije, az orosz újgazdagok veszik át a szerepüket –, az agyafúrtak zsidók, a még agyafúrtabbak örmények, az ostobaságig pedánsok észtek, míg a pusztán ostobák, a legtöbb orosz anyekdot főszereplői és a vacsoraasztalok legkedvesebb virtuális vendégei – a csukcsok.

Lakást kap a csukcs a toronyház tizedik emeletén. „No milyen?” kérdezik. „Á, egyfolytában fáj a lábam a lépcsőmászástól.” „Hogyhogy, nincs lift?” „Van, de ki van írva: négy személyre, és szörnyű soká tart a másik hármat összevárni.”

A csukcsoknak szenteltelt számos történet, karikatúra és rajzfilm közül a legjobban egy sokoldalú fiatal grafikus, Andrej Kuznyecov Csuk és Mak sorozatát szeretem, amely az egykori pionyírregényre, a Csuk és Gek-re játszó cím alatt azt mutatja be, miként birkózik meg a csukcs az informatika korának kihívásaival. A képek természetesen nem a csukcsokat, hanem a számítógépes világot parodizálják a csukcsviccek eszközeivel és jellegzetesen fanyar orosz iróniával. A 2005-ben indított sorozat az orosz net több pontján is felbukkan, de leghitelesebb forrása valószínűleg az Ieroglif közösségi szájt, ahol a művész maga rakja fel az újabb képeket, és válaszol a rajongók kérdéseire.

Custom Air

„Még, még, elge! Tüungü MacBook Air berelcsa!

A képek feliratai első pillantásra zavarba ejtőek. Mintha tényleg a csukcsok paleoszibériai nyelvén szólnának, bár egyes nézők tatárra gyanakszanak. Mindenképpen érthetetlenek az olvasók számára. Valószínűleg épp ez a cél. „Megtudhatnánk, mit mondanak a szereplők?” kérdezi valaki még az első képek alatt. „Szerintem minden világos”, válaszolja a mester. „Egypár kulcsszót mindig elhintek benne.” Ebből az egypár – gyakran eltorzított – orosz szóból és a kép aláírásából kell kihámoznunk a lényeget.

Webdesign

„Hehe! Csukcs maga pülge vebdizájn!” A szó szerint monumentális weblap feliratai: Szájt; Ki vagyok; Hol vagyok; Fotók. A viccek gyakori orosz figuráját, a geológust, akit a csukcs a maga egyszerű eszközeivel gyakran „felülmúl”, itt a profi honlaptervező váltja fel.

Hacker

A csukcs öröme azonban nem sokáig tart. A hacker szó szerint feltörte a weblapot. A „ki vagyok”-ra a „balek” választ adta.

Linukh

Kuznyecov ál-csukcs feliratainak eredetileg halandzsa kifejezései szélsebesen elterjedtek a neten, s mára az orosz netzsargon szerves részévé váltak. Mai használatukból visszafejtve pedig az eredeti feliratok is értelmezhetőek: „Vindü jokkhere! Csokhcsa kulge tür Linukh!” – „A Vindóznak annyi! Kúl csukcs Linuxot használ!” A pedánsabb olvasók azonban kifogásolják, hogy hogy kerül a pingvin az északi sarkkörre, s hogy ha a csukcs a képernyőbe installálja, akkor bizonyára iMacről van szó, amelyre Linux nem rakható fel. De hát írjuk ezt is a csukcsság számlájára.

Internet-szolgáltató

„Sámánkodj! Sámánkodj szörnyen! Okhne internet elge szüktüm!” Valaki meg is jegyzi: „hogy kerül egy ilyen értelmetlen szó, hogy internet egy egyébként ennyire világosan érthető mondatba, hogy okhne elge szüktüm?” Azóta már az „elge szüktüm” is bevett netes kifejezéssé vált, nagyjából „megvan izibe” jelentéssel.


Természetesen a néger mondat is hangulatfestő szöveg csupán. A csukcs szavaiból kivehető a „spam” és az előbbi képről már ismert „szüktüm”.

Bluetooth

Hangkártya IIII-Pro

„Kétségtelenül a legvalósághűbb hangzással”, írják a kommentátorok.

Virtuális valóság

„Megette?” kérdezik többen döbbenten. „Nem”, válaszolják a geekek. „Skint cserélt.”

Agitátor

Kakukktojásként néhány olyan kép is bekerült a sorozatba, amelyek a csukcsoknak nem az új, hanem még a régi világhoz való alkalmazkodását illusztrálják. „És a gyárak! A gyárak is a tieitek!” Az olvasók rosszalják, hogy ezen a képen – szoros kivételként – nincs egyetlen csukcs szó sem, de többen helyeslik, mondván: forradalmat csinálni csak oroszul lehet.

És a szobor áll

Kuznyecov figuráit mások is átvették. Alább a „Csukcs halász” fantázianevű ukrán sprotni címkéjén látjuk.


Hasonló figurákkal játszik a fantasztikus „A világ bölcsődalai” rajzfilmsorozat csukcs darabja is:


De Kuznyecov maga is sok népszerű rajzfilmet készített az utóbbi években, többek között csukcs földről is, „A csaló varjú” címmel. A mesét orosz nyelven mondják alá, de anélkül is meg lehet érteni a történetet.


Még szebb azonban a „Hogyan szedték rá a kígyót” című, valahol Afrikában játszódó rajzfilmje, amelyben egyetlen szó sem hangzik el.


Kuznyecov egyéb munkáiról, Cseburáska-paródiáiról, modern lubokjairól és szúnyog-sorozatáról majd még külön is szeretnék írni.