Hogyan lettem Eco spanyol fordítója


Amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung a legutóbb a Wang folyóról írt, kezdeném, szerényen lesütött szempillám alól elégedetten figyelve a hatást.

De hát épp ez az, hogy a FAZ nem írt a Wang folyóról. Legalábbis a nevét és az URL-jét le nem írta semmiképp.

Kezdem hát úgy, hogy a FAZ irodalmi mellékletét lapozgatva bukkantam Eco új német könyvének recenziójára Andreas Platthaus tollából „Wissen stinkt nicht”, „A tudás nem bűzlik” címmel. Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá, mert a cikk egy olyan könyvcímmel kezdődött – és a terjedelem felében ezzel foglalkozott –, amely sok-sok órányi kutakodást szerzett nekem két éve, amikor Ecótól A rútság történetét fordítottam: La polychrésie de la race allemande, „A német faj sokszarúsága.” Eco ugyanis a címet következetesen polychesie-vel idézte, ami semmit sem jelent. Annak idején végül arra kellett jutnom, hogy nem is látta a könyvet, amelyről írt, hanem csak egy katalógusból idézte hibásan. A FAZ cikke azonban most arról tudósított, hogy Eco spanyol fordítója is belebotlott ugyanebbe a problémába, s őt sem hagyta nyugodni, hanem utánanézett a dolognak. Rettentő kíváncsi lettem, mire jutott.

Dieser Titel wiederum trieb den spanischen Übersetzer Ecos zu einer aufwendigen Internetrecherche an, weil er seinen Lesern im Gegensatz zu Eco eine Übersetzung des französischen Titels bieten wollte, diesen aber unverständlich fand. Schließlich bekam er Auskunft von einem russischen Kollegen über die richtige Schreibweise, und tatsächlich stieß er sogar noch auf einen weiteren Antiquariatskatalog, in dem die bislang einzige bekannte ausführliche Wiedergabe des Bérillon-Aufsatzes zu finden war: „La polychrésie de la race allemande. Das übertriebene Darmleerungsbedürfnis der deutschen Rasse. Superlienteria germanica. – Extrait des Bulletins et Mémoires de la Société de Médecine de Paris, séance du 25 juin 1915. P., Maloine & fils, 1915. 24 × 16 cm, 20 p. Broché.“ Seitdem, so beklagt der spanische Übersetzer, sei dieser Eintrag aber wieder aus dem Netz verschwunden. Die Geschichte der Suche nach dem in mehrfacher Hinsicht verderbten Titel hätte Umberto Eco gefallen – und mutmaßlich kennt er ihr Ergebnis auch, denn in der gerade erschienenen Übersetzung seiner 2006 auf Italienisch publizierten Textsammlung „La memoria vegetale e altri scritti di bibliofilia“, die im Original noch von „La polychesie“ sprach, steht nun korrekt „La polychrésie“.

Ez a cím Eco spanyol fordítóját is kimerítő internetes kutatásra indította, mert Ecóval szemben fordítást is szeretett volna adni olvasóinak a francia címről, amelyet azonban érthetetlennek talált. Végül egy orosz kollégája világosította fel őt a helyes írásmódról, s ezután valóban rá is lelt egy antikváriumi katalógusra, amelyben szerepelt a Bérillon-mű eddig ismert egyetlen pontos címleírása: „La polychrésie de la race allemande. Das übertriebene Darmleerungsbedürfnis der deutschen Rasse. Superlienteria germanica. – Extrait des Bulletins et Mémoires de la Société de Médecine de Paris, séance du 25 juin 1915. P., Maloine & fils, 1915. 24 × 16 cm, 20 p. Broché.” Azóta, panaszolja a spanyol fordító, már ez a katalóguscédula is eltűnt a netről. A többszörösen is romlott cím utáni kutatás története bizonyosan tetszett volna Ecónak is – aki feltehetően ismeri is ennek eredményét, mert 2006-ban olaszul kiadott La memoria vegetale e altri scritti di bibliofilia című szöveggyűjteményének most megjelent fordításában ott, ahol az eredetiben „La polychesie” állt, már helyesen „La polychrésie” szerepel.

Meglepetten kell konstatáljam, hogy ez a spanyol fordító, akár a viccben – én volnék. Platthaus nyilván a bejegyzés angol nyelvű változatát olvasta, s a blog spanyol címéből – Poemas del río Wang – vélhetett spanyolnak. Eddig még úgy-ahogy elmegy. No de a többi se stimmel. Az „orosz kolléga,” akire véletlenül találtam rá a neten, szintén nem tudta a helyes írásmódot, hanem a helytelent támasztotta alá zseniális módon hamis etimológiákkal. A katalóguscédulára, s ezáltal a helyes polychrésie alakra végül nem is a kulcsszó, hanem egy francia nyelvi kvíz sugallata, majd a „Berillon+race allemande” szavakra való keresés alapján találtam rá. Mindezt leírtam schwarz auf weiss, idézetekkel és bekötött hivatkozásokkal.

Platthaus a „Lohnende Internetrecherchen” – „Az internetes keresés kifizetődik” címet adja kutatásom rövid összefoglalójának. Cikke azonban azt illusztrálja, hogy a felületesség, a félig elolvasott információk továbbadása és a név és hivatkozás nélküli idézés is kifizetődik. Unwissen stinkt nicht?

11 megjegyzés:

Syr Wullam írta...

A link FAZ-beli hiányától nekem ez a link ugott be:

http://index.hu/velemeny/jegyzet/2009/06/25/ki_lop/

Amúgy: hehe, már a német precizitás is a múlté.

SW

anna írta...

eine Art von világhír....

Studiolum írta...

ja, világhírű spanyol kollégám…

Marguerite írta...

úgy tűnik nekem, hogy a kisebbség minden ellenkező irányú erőfeszítése ellenére az internetnek ez alaptermészete. mint a fülbesúgós játék, csak az kérdés, hogy hol, és hogy mivé torzul az információ, az nem, hogy előbb-utóbb torzulni fog.
(apropo, annak a játéknak nincs valami érdekes neve?) :)

Studiolum írta...

nem hiszem, hogy műfaji (internet) a probléma, már csak azért sem, mert a FAZ jellemzően papíralapú

vagy ha műfaji, akkor annak neve „zsurnalizmus”, és az, mint Syr Wullam helyesen rámutat, nem volt jellemző a FAZ-ra, ótempora!

a játékban (deigen! Grätzel Józsefnél a Siccben még volt neki neve, csak már nekem nincs Grätzel Józsefem) épp az a szép, hogy két lépés között csak picit torzul az információ, és csak a kör végére adódik össze jelentősen a zaj. Itt meg már első lépésben minden falsch. Pedig a szegény játékosoknak nem is áll rendelkezésére semmilyen zajkorrekciós eszköz, az újságírónak meg elvben igen: mondjuk a kétszeri elolvasás (vagy legalább az egyszeri végigolvasás) lehetősége.

(ésakkor a hivatkozás nullává torzulásáról még nem is beszéltünk, pedig annak saját műfajneve van, fel is vettem a kulcsszavak közé :)

Syr Wullam írta...

Grätzer lesz az, mesterem. ;-)

Studiolum írta...

na látod, hát ennyire nincs meg…

nyolcévesen olvastam utoljára, csoda, hogy az umlautra egyáltalán emlékszem és nem csak légypiszoknak láttam…

Syr Wullam írta...

Nem is olyan régen újra kiadták. Nekem is elő kellene kotornom, már ha nem maradt gyerekkorom színhelyén ...

Azért a filosz már nyolcévesen is filosz, így az umlaut, hogy úgy mondjam, el is várható. Vö. "Piszkos tizenkettő":

Donald Sutherland: Aztán használni is tudja a fegyverét, katona?
N,N.: Igenis.
Donald Sutherland: El is várom.

Vagy valami ilyesmi. :-)

Marguerite írta...

persze, minden konkrét. ellenvetésben igazad van, de engem nem tántorít el attól a megérzéstől, hogy az internet okozza ezt az óriási váltást a műveltség, vagy inkább az információkezelés szerkezetében. pl azt a jelenséget is akár, hogy "már a FAZ sem a régi".
ez nem menti fel természetesen az újságírót a trehányság, pláne a lopkodás vétke alól.
de mondom ezt nézelődő laikusként csak.

Hogy mennyire nagy a változás, azt egy másik magyar történet is illusztrálta nemrég, nem kis enyveskezű zöldfülű újságíró, hanem régi offline szerző, a blogszférában gereblyézget, aztán saját neve alatt országos napilapban közread. mi ez?
s azt hiszem, tele vagyunk efféle történetekkel igazából.

(vagy túl nagyívű elmélet, hogy valami tendenciát látok?)

Studiolum írta...

Mint tendenciában, azt hiszem, igazad van. Érdekes volna tudásszociológiailag megvizsgálni, miért van ez így.

Az egyik, ami eszembe jut, hogy az internet előtt a háttér-tudás eléggé behatárolt volt és kontrollálható. Egy-egy területen mindenki tudta, mit lehet tudni, és ha valaki valami ezen kívül állót írt, azt gyorsan le lehetett csekkelni. Most viszont bárki bármilyen írásához olyan mennyiségű infót szerez gyorsan, amit a legtöbb esetben reménytelen is lenne csekkelnünk, ezért aztán nem is tesszük úgy, mint tizenöt éve. A kontroll lazulásával pedig az idézés színvonala is zuhan.

A másik, hogy mialatt ennek a háttér-tudásnak a hozzáférhetőségét megtanulta az ember, azzal együtt az idézés etikáját is eléggé beledrillezték. Fordítva: aki nem ismerte az idézés koreográfiáját, az valószínűleg azt sem tudta, hol keresse a könyvtárban azokat a könyveket, amelyekből lophatna vagy felületesen idézhetne.

A harmadik ok egy átmeneti jelenség. Hogy ugyanis akik ennek a nyomtatott tudásnak a kezelését elsajátították, azok – már csak védekezésképpen is – lebecsülően viszonyulnak az interneteshez. (Rengeteg ilyen esetet mesélhetnék a 90-es évek elejéről, amikor ős-számítógépesként humán intézményekben figyeltem közelről ezt a váltást.) Az igazi tudás az, ami ki van nyomtatva, az se mellékes, hol. Publikálás = nyomtatás, minden egyéb a szóbeliség állapotában leledzik, ami meg a neten kering, az ráadásul egyfajta szemétdomb is. Emiatt aztán szabadon guberálható is, mint azt egy jeles avantgárd művészünk nyíltan kijelentette egy éve, egész blogot alapozva erre (és felháborodva, hogy mások ezt nem így látják). Vagy mint az említett offline szerző (akiről azért már korábban is járták történetek). Ez a harmadik tényező a nyomtatott generáció kihalásával ill. az internetes akadémiai autenticitás formáinak kialakulásával valószínűleg idővel háttérbe szorul.

Syr Wullam írta...

Höhö, ez az "offline szerző" = "plagizátor" nagyon ütős! Mellesleg a szóban forgó ember elég könnyen megúszta: volt anyalapjától kesztyűs kézzel rúgták ki (képzavar! képzavar!), most meg, gondolom, már a másik zászlóshajóról pecázik az elektonikus zavarosban, több zsetonért.

Ami mármost a témát illeti:

1. Félig-meddig mi is az ún. nyomtatott generáció tagjai vagyunk, ezért vannak bizonyos előnyeink. Pl. különbséget tudunk tenni megbízható, ellenőrzött és nem megbízható, ellenőrizetlen információ között - ami a felnövekvő internetes nemzedéket nem mindig (vagy nem igazán) jellemzi. Hozhatnék példákat, de ebben a körben nem kell.

2. Az új nemzedékbe tartozók többsége nem olvas teljes szövegeket; az éppen szükséges információ kell nekik, a l'art pour l'art olvasásra nincsen idejük. Az idő, ugye, pénz. Az egyetemi képzés is ezt a tendenciát erősíti: a tanárok növekvő hányada elégszik meg a szkennelt/fényképezett és feltöltött szövegtöredékek ismeretével a vizsgán. Lassan újra divatba jönnek a florilegiumok is, gondolom.

3. Egyre több olyan cikket olvasok, amelynek írója a terjedő elektronikus szövegkiadásokat használja. Az egy-két mondatos kontextusból rakják össze az új, saját textust, ami akkor vicces, ha az éppen nem keresett részben van az extra információ. Ezeknek az adatbázisoknak más hátrányuk is van; ezt majd egyszer együtt és részletesebben is, nemdebár, mesterem?

4. Itt jutunk el a FAZ szerzőjéhez: fogadjunk, hogy az új generációhoz tartozik! Google indít, "eco + brutezza" (vagy valami ilyesmi) bebillentyűz, Wang folyó kiugrik, infó meg is van, kevés munka, nagy hatékonyság, lehet is menni a kasszához. Lebukik? Na és? Nem kopipésztelt, csupán "konstruktívan" használt fel egy szöveget. Van gond? Nincs. Unwissen stinkt nicht, pecunia non olet.