Civilhírek

Csömör, Kálvária-domb a mezőről nézve
Azzal kezdődött, hogy ki akarták vágni a fejünk fölül az erdőt. Ezúttal a szokásostól eltérően nem az önkormányzat hozzá nem értése vagy a tűzhöz közel állók kapzsisága inspirálta a kezdeményezést, hanem a helyi katolikus egyház egyik jeles oszlopa, aki az elmúlt években a falu több erdejét kiirtotta már állandó tettestársával, egy gödöllői fakitermelő vállalkozóval együtt. A recept egyszerű. Ráijesztenek a tulajdonosokra, akik húsz éve kárpótlásként kapták a maguk erdőrészecskéjét, hogy a törvény szerint az erdő gondozásának elmulasztásáért büntetés jár, majd mindjárt előzékenyen fel is ajánlják, hogy aláírás ellenében ők ingyen átvállalják az erdő gondozását. Amikor pedig a tulajdonosok 50%-ának aláírása összejön, ők kivágják az erdőt, a fát persze saját zsebre értékesítve. A törvény szerint ugyanis, bármilyen hihetetlen, a tarvágás is az erdőgondozás egyik lehetséges fajtája.

Az önkormányzat felelőtlensége most csupán annyiban nyilvánult meg, hogy már évekkel ezelőtt elejét vehették volna a dolognak, s az M0-s autópálya felé hang- és porszigetelőként szolgáló Kálvária-erdőt véderdővé nyilváníthatták volna. De ehelyett még a tulajdonosok kezdeményezését is elutasították, akik ingyen felajánlották a maguk részét az önkormányzat számára és gondozásába.

Csömör, Vízmű sor a mezőről nézve
Nem is rajtuk múlt, hogy ez a történet most kivételesen jó véget ért. A falu tiltakozását a hivatalosan néhány éve megalakult, de már a 90-es évek óta tevékeny Csömöri Civil Egyesület szervezte meg, akik korábban már az M0-ssal kapcsolatos visszaélések ellen is sikeresen mozgósították a falut és az országos sajtót. Most is szórólapon hívták fel a falu lakóit a veszélyre, tüntetéseket, önkormányzati és egyházi egyeztetéseket hívtak össze, értesítették a sajtót (ezúton is köszönik Syr Wullam segítségét a Rádió mozgósításában), és úgy tűnik, sikerült elérni egyfelől hogy a duó elálljon a szándékától, másfelől pedig hogy az önkormányzat a tulajdonosokkal egyeztetve tényleg vegye saját gondozásba és nyilvánítsa véderdőnek a Kálvária-dombot.

Addig azonban sok víz lefolyt a Csömöri-patakon, s nyilvánvalóvá vált az, ami – si licet muscam elephanto conferre, mondaná Erasmus, ha szabad a legyet az elefánttal egy napon említeni – épp ezekben a napokban a teheráni twitteresek között is: hogy real time információmegosztás nélkül nem lehet civil mozgalmat szervezni. Ezért a Studiolum, amely eddig csupán szimpátiával figyelte az Egyesület működését, felajánlotta, hogy információs honlapot készít nekik.


Csömöri Hírek logoÉs a honlap – ta-damm – elkészült. Már két hete üzemel, és minket is meglep, mennyi mindenről érdemes hírt adni a faluban. Jeles események, választási elemzés, civil kezdeményezések, a falu égető problémái, pénzügyi elemzés, intézményi programok. Különösen nagy örömömre szolgált, hogy végre megvalósíthattam azt az interaktív csömöri szeméttérképet, amelyet oly régóta tervezek. És lesz még tovább is: a szeméttérkép párdarabjaként interaktív térkép Csömör szép pontjairól, fogyatkozó parasztházakról, kirándulóhelyekről, természetvédelmi területekről, az elhagyott zsidó temetőről, régi határkeresztekről. Rendszeres és részletes híradás az önkormányzati ülésekről. Riportok a falu ezért vagy azért „érdekes” lakóival. Nyilvános webfórum. A falu részletes bemutatása, amelynek készülő változatába olvasóink már bónuszként beletekinthetnek.

Nekem mint iranistának az a bónusz, hogy épp néhány hete tették váratlanul közzé, hogy az önkormányzat testvértelepülési kapcsolatot kezdeményez egy iráni várossal – Magyarországon, azt hiszem, elsőként. A szervezés persze a szokásos teszetoszasággal zajlik, amelynek éppen a Csömöri Hírek ma reggeli cikke állít görbe tükröt. De mindegy is, fő, hogy legyen valami a dologból. Én mindenképpen drukkolok. És biztos, ami biztos, a Hírek hamarosan megjelenő idegennyelvű összefoglaló oldalát a jelenlegi testvértelepülések nyelve, a szlovák, olasz és angol mellett perzsául is elkészítem.

Csömör, a budai hegyek a mezőről nézve

9 megjegyzés:

anna írta...

ötfős csömöri delegáció iránba. ez szép. és a szöveg, amit nyomnak...

Zsanna írta...

Kedves Studiolum!

Naponta zarándokolok vissza a blogodba. Nagyon nagy csodálattal tekintek az információmennyiségre, amit közzéteszel, a művésziességre, ahogy közzéteszed. Az igényességedre. Korábban ilyesfajta áhítatot csak egyszer éreztem, amikor kislányként Szerb Antalt olvastam.
Szeretnék megismerkedni veled. Hajlandó lennél megadni az e mail címedet?

Studiolum írta...

Kedves Zsuzsanna,

nagyon köszönöm, igazán megtisztelsz, de azért Szerb Antalt túlzásnak érzem. Licet muscam elephanto conferre?

Szerintem a legjobban éppen ezekből az írásokból lehet megismerni az írójukat – mint Erasmus arcképének mottója mondja, ha már őt idéztem: „Hűbb képet adnak róla írásai” – de ha úgy gondolod, itt az e-mail címem: studiolum qukac studiolum com.

Studiolum írta...

anna: nagyjából ott vannak elmaradva retorikában, ahol az iráni rezsim, megtalálta zsák a fótját…

egy másik rajongó írta...

off, de muszáj: kúl csukcsok az englishrussia.com-on!

Studiolum írta...

(itt, ugye?) Nyomasztó.

Évazsuzsanna írta...

El vagyok ragadtatva, gratulálok! Eddig is nagyon szerettük Csömört, ám most, hogy el kell adni hétvégi - gyönyörű panorámás - kertünket, fájó szívvel olvasgatom a "Civilhírek" beszámolóit.

Studiolum írta...

Még most gondolják meg magukat, itt a felvirágzás küszöbén! :)

Studiolum írta...

Kedves Zsuzsanna,

nem tudom, írtál-e, de én csak most láttam, hogy a megadott címemet átszervezés miatt törölték. Úgyhogy ha úgy gondolod, a tv qukac studiolum com címre írj.