Másodszor szól a kakas

Ámos Imre: Álmodó rabbi, 1938

Hála Julia inspiráló kommentárjának a Szól a kakas már angol nyelvű blogbejegyzése alatt, újabb fantasztikus összefüggésekre derült fény a magyar-zsidó népdal és a szefárd szerelmes dal közt.

Mint írtam, a két dalt összekötő vékonyka kapocs a Cur mi-selo című pijut, amely az egyik dalnak két héber szövegsort, a másiknak pedig dallamot kölcsönzött. A hasonlóság azonban távolról sem merül ki ennyiben. A két dal azonos helyszínen indul: zöld erdőben, illetve virágzó fák között. Az időpontok közt is felfedezhető párhuzam, melyet az első dalban a kakas hajnalt hirdető kukorékolása jelez, míg a szefárd dalban a fülemülék éneke a fa ágain. Az utóbbin a beavatatlan szem hamar átsiklik, ám a régi spanyol költészetben jártas olvasó itt a műfaj egy jellegzetes toposzára ismerhet, amelyet a spanyol költészet az arab aranykor poétikájából vett át: a szerelmesek éjszakai meghitt együttlétének hajnali madárdal vet véget, amely a reggel és a keserű elválás közeledtét hirdeti.

Hasonlóan lényeges közös vonás, hogy a szeretett lény mindkét versben allegorikus madárformában jelenik meg, s az is, ahogy az énekes fájdalmas, epekedő szívvel hívogatja a madarat.

S miért hívogatja? Erre adja mindkét vers talán a legmeglepőbb és legváratlanabb választ: hogy megváltsa őt! A szefárd dal utolsó sorában a megváltás szó szerint szerepel – „salvame” –, míg a Szól a kakas már utolsó strófája egyértelműen a Messiás, a Megváltó eljövetelével kapcsolja össze a szerelmes és szerettének végleges egyesülését.

Ennél szebben nem is záródhatna a magyar hászid dal, a szefárd szerelmes ének és az ünnepi vacsorát záró jámbor héber pijut kapcsolatszövevényét feltáró körutazásunk.