A Wang folyó útjai 2018-ban


A Wang folyó túrái olvasóink kérésére nőttek ki a blogból. Immár hatodik éve szervezünk utakat olyan vidékekre, amelyeket jól ismerünk és szeretünk, s amelyek nem szerepelnek a turistairodák reklámjaiban, vagy ha igen, akkor sem ilyen mélyen alámerülve a hely történelmében és mindennapjaiban, a kis utcák szövetében, belső udvarokban, csak helyiek által látogatott kávézókban és kocsmákban: a Mediterráneumba, Kelet-Európába, a Kaukázusba, Iránba, a Távol-Keletre.

Útjaink nem társasutazások, sokkal inkább baráti túrák. Szinte mindig van valaki, aki bevallja, hogy soha nem akart társasúton részt venni, de a blog kínálatának nem tudott ellenállni. A végén pedig megkönnyebbülten könyveli el, hogy de hisz ez nem is volt társasutazás. Amit igazán nagy elismerésnek tartunk.

Friss híreinkért iratkozzon fel levelezőlistánkra a wang@studiolum.com címen!
2018. évi túranaptárunk az előző utak és blogtalálkozók beszélgetései, s az ezt követő levelezések során alakult ki. A résztvevők mondták meg, hová mennének legszívesebben, s a körlevélben kiküldött első javaslatra érkezett szavazatok döntötték el, mit szervezzünk meg ezek közül. Közben néhány útra be is telt a kisbusznyi, 16 főnyi létszám. Úgyhogy aki a jövőben szeretne beleszólni a túranaptár alakulásába, és biztos akar lenni, hogy nem marad le a legnépszerűbb utakról, iratkozzon fel a listára a wang@studiolum.com címen!

Az előző években sok olyan út volt, amelyet csak egyszer vagy kétszer szerveztünk meg, s közben egyre nagyobb lett irántuk az érdeklődés. Az idei első félévben ezért sok ismerős utat hirdetünk meg újra. Ismét bejárjuk az ismeretlen Velencét, az iráni történelmi városokat, Lemberget és Máramaros-Bukovinát. A május, mint mindig, a Kaukázus hónapja, amikor újra végigjárjuk Örményország és Grúzia jórészt ismeretlen nevezetességeit. Idén először megyünk a három kultúra meghatározta Andalúziába a pompás nagyhétre, és szarajevói hosszú hétvégével folytatjuk a Balkán felfedezését.

Naptárunk most még csak az első félév útjait tartalmazza, amelyeket már mind megszerveztünk és körlevélben is meghirdettünk. A következő hetekben folytatjuk a további utak megszervezését, amelyeket fokozatosan rakunk fel ide, s egyúttal hírlevelet is küldünk ki róluk.

Túráinkról rendszeresen tartunk előzetes ismertetőket, történeti-művészettörténeti előadásokat, útibeszámolókat is. Ezekről is a fenti hírlevélben küldünk értesítést.

Az egyes túrákra jelentkezni vagy azokról érdeklődni ugyancsak a wang@studiolum.com címen lehet. Válaszként részletes programot küldünk minden egyéb tudnivalóval együtt. Bevált szokás szerint az utakra, ha repülünk, a repülőjegyet ki-ki maga veszi meg, az összes többit én intézem. A részvételi díjak rendszerint kétágyas szoba egy ágya (reggelivel), a bérelt busz és a vezetés árát foglalják magukban; ahol ennél többet, azt külön megírom. Aki egyágyas szobát kér, írjon, hogy rákérdezzek a felárra. Ahol a részvételi díjat csak hozzávetőleg adtam meg, ott ez még függ a résztvevők számától, és az ennek megfelelő végső szállodai ajánlattól.


Január 10-14.: Az ismeretlen Velence. „Apám két épületre korlátozta velencei látogatásait: a Szent Márk bazilikára és a Harry’s Barra”, írja John Julius Norwich, Velence nagy monográfusa. A mai turisták sincsenek másként. Ezen a hétvégén azonban továbblépünk, és sikátorról sikátorra, házról házra, a Lidótól a ma is élő zsidó negyedig bejárjuk Velencét, és megismerjük mindennapjainak történelmét. Részletekért érdemes beletekinteni a tavalyi velencei túra meghirdetésébe, és átnézni Velencéről írott bejegyzéseinket. • Érkezés egyénileg, ajánlottan repülővel, részvételi díj (szállás reggelivel, egynapos bérlet kishajókra, vezetés) 350 euro.

Február 26 – március 2.: Purim Eszter királynő sírjánál. A bibliai Eszter királynő sírja Hamadánban a legfontosabb zsidó zarándokhely Iránban. Az ő történetéhez kötődő Purim – a „zsidó farsang”, amely idén február 28-ára és március 1-re esik – itt kiemelkedő ünnep. A túrát elsősorban erre szervezzük, de előtte eltöltünk másfél napot Isztambul óvárosában, majd a Teheránba visszafelé vezető úton Szolejmanijében, Öljeitü nagykán mauzóleumánál is (világörökség). Ez az út igazából opcionális „előtúra” azok részére, akik a következő túrán is részt vesznek:

Március 2-12.: Irán történelmi városai. Irán hatalmas és minden részében más-más módon gyönyörű ország. Csak több alkalommal, sok év alatt lehet bejárni. Első találkozásra azonban mindenképpen a történelmi városok tengelye a legjobb, amelyet ezen a túrán végigjárunk, Teherántól Kashanon, a legrégibb kereskedővároson és Abyaneh egykori zoroasztriánus városán, Iszfahánon, a legszebb perzsa városon és Yazdon, a sivatag széli karavánszeráj-városon, a régi perzsa szent helyeken, Pasargadén és Perszepoliszon, majd Shirazon, a költők, a szerelem és a bor városán át vissza (belföldi repülővel) Teheránig. • Repülő Pestről Isztambulon át Teheránba és vissza kb. 300 euro, részvételi díj 900 euro, egyágyas felár 230 euro. A purimi „előtúra” felára 400 euro.

Március 28 – április 4.: Nagyhét Andalúziában. Spanyol vidéken egész nagyhéten át tartanak az egész városra kiterjedő, pompás felvonulások és szertartások. Különösen így van ez Andalúziában, amelynek nagyheti felvonulásairól már kétszer is írtunk. Egyhetes túránkon a tartomány történelmi városait Malagától Granadán, Úbedán és Córdobán át Sevilláig végigjárva mindenütt részt veszünk a legszebb szertartásokon, s emellett megismerjük e három kultúra által formált tartomány arab és zsidó múltját és emlékeit is. • Repülő Pestről Malagába és vissza kb. 150 euro, részvételi díj 600 euro.

Április 6-9. és 12-15.: Hosszú hétvége Lembergben. Lemberg/Lviv/Lwów Kelet-Európa egyik leggyönyörűbb városa, amit az elmúlt száz év történelmi viszontagságai sem tudtak eltörölni. Az egykori Monarchia egyik legsokszínűbb városát sok nemzetiség – lengyelek, örmények, zsidók, ukránok, németek, magyarok és mások – együtt tették gazdaggá. Építészete éppolyan nagyszerű volt a reneszánszban, mint a szecesszió idején. Ezt a várost járjuk be két egymást követő hosszú hétvégén, amelyek közül az első az orthodox húsvét idejére esik: a soknemzetiségű, sokvallású város görögkatolikus, orthodox és örmény hívei ezekben a napokban nemcsak a templomokban, de az egész városban ünnepelnek. Odafelé felkeressük Drohobycz barokk városkáját, Bruno Schulz szülőhelyét, visszafelé pedig Bolechów zsidó temetőjét, az egyik legszebb és legépebben megmaradt haszid temetőt Galíciában. • Utazás bérelt kisbusszal Pestről Lembergbe és vissza. Részvételi díj  450 euro, egyágyas felár 90 euro. • Az első út betelt, a másodikra még van néhány hely.

Április 27 – május 2.: Máramaros és Bukovina. A május elseje körüli hosszú hétvégén már sokadszor térünk vissza erre különlegesen szép és archaikus hegyvidékre a Kárpátok két oldalán. Máramaros völgyeiben a sok száz éves fatemplomokat, Bukovinában a reneszánsz festett kolostorokat járjuk be: mindkét csoport a világörökség része. De utazunk ezen kívül gőzös kisvonaton is az ukrán határhegységben, bejárjuk Máramarossziget soknemzetiségű piacát, megnézzük a szaploncai Vidám temetőt és  elhagyott haszid temetőket is. Szállásaink régi máramarosi tanyaépületekből kialakított exkluzív helyeken lesznek. • Utazás bérelt kisbusszal Budapestről. Részvételi díj 500 euro, amely a szokásosakan kívül a rendkívül bőséges vacsorákat is magában foglalja, ingyen (!) pálinkával.

Május 4-12.: Örményország és Karabah. A Wang folyó naptárában a május már hagyományosan a Kaukázus hónapja, amikor a hegyvidék tavaszi zöld pompába öltözik. Wizzairrel érkezünk Kutaisziba, onnan a Vardzia völgyén keresztül lépünk be az örmény hegyek közé. Két évvel ezelőtti túránk útvonalát követve mindenekelőtt a csodálatos örmény kolostorokat járjuk végig, a grúz határon emelkedő Haghpattól és Sanahintól a Sevan-tó templomain át a déli Tatevig és az Ararát tövében emelkedő Khor Virapig, majd visszafelé Bjniig. Különleges középkori temetőket látunk, az örmény Noratustól a zsidó Jeghegisen át a molokán Bazarcsajig. Átmegyünk a vadregényes Karabahba, ahol elrejtett középkori templomok mellett megállunk a tartomány egykori fővárosában, Shushiban is. A jereváni városnézéssel töltött nap után indulunk vissza Kutaisziba. Örmény posztjainkat itt gyűjtöttük össze; lásd még első örmény bejárásunk útinaplóját is. • Repülő Budapestről Kutaisziba és vissza kb. 150 euro, részvételi díj 600 euro. Az út a következővel is összeköthető egy kéthetes átfogó kaukázusi túrává:

Május 11-19: Grúzia. Grúziában a nehezen megközelíthető hegyvidék archaikus falvai és kolostorai a legszebbek, ahová szervezett utakat nem szokás vinni: ezért elsősorban ezeket keressük fel egyhetes körutunkon. Útvonalunk a tavalyihoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy Kazbegi helyett idén közkívánatra egy nappal többet szánunk Tbiliszire. Wizzairrel érkezünk Kutaisziba, ahonnét felmegyünk Szvanetibe, Európa legmagasabban fekvő lakott településeihez, majd Tbiliszin át Mtskheta katedrálisához és onnan a grúz hadiútra. Goriban megállunk Sztálin múzeumánál, majd visszafelé meglátogatjuk Chiatura kötélpálya-városát és Katskhi kolostorát. • Repülő Budapestről Kutaisziba és vissza kb. 150 euro, részvételi díj 600 euro.

Június: Hosszú hétvége Szarajevóban. A Bosznia magas hegyei között fekvő Szarajevo eredeti perzsa-oszmán neve Saray Bosna, „a boszniai karavánszeráj”, s itt valóban úgy érezni, mintha az oszmán birodalom évszázadaiban megállt volna az idő. A hatalmas bazárban, a mecsetekkel, kis török temetőkkel és régi házakkal teli hegyvidéki utcákban annyira jelen van még az oszmán idők hangulata, mint már Törökországban sem. Ugyanakkor az óváros köré a Monarchia idején szép szecessziós és korai modern városrész épült, amely a jugoszláv időkben is az ország egyik legintellektuálisabb városának számított. A város mára már kiheverte az 1992-96-os ostrom pusztításait, és ma a kortárs építészet egyik legfontosabb balkáni központjának is számít. Hosszú hétvégénken ezt az egyedülálló együttest nézzük végig, s egynapos buszkirándulást teszünk a Neretva folyó csodálatos völgyében Mostarba is. • Repülő Pestről Szarajevóba és vissza kb. 50 euro, részvételi díj kb. 350 euro. A pontos összeget és időpontot júniusi programjaink egyeztetése után hamarosan közzétesszük.

Második félévi terveinket fokozatosan tesszük közzé a következő hetekben, ahogy az egyes utakat olvasóinkkal körlevélben megbeszéljük és megszervezzük. Júliusban grúziai kalandtúrát tervezünk, lovastúrával Szvaneti hegyeiben és raftinggal a Rioni kanyonjában. Augusztusban közkívánatra megismételjük tavalyi katalóniai románkori túránkat, amelyet  szeptemberben burgundiai románkori túrával folytatunk tovább. Szeptemberben tartjuk szokásos iráni Ashura-ünnepi körutunkat a történelmi városokban, és új utat nyitunk a skóciai felföld felé. Ismét felkínáljuk tavalyi albán túránkat, amelynek során a kevéssé ismert északi hegyvidéket is bejárjuk, s átnézünk Koszovó gyönyörű szerb és albán műemlék városaiba is. Októberben megismételjük nagy sikerű Utas és holdvilág-túránkat, s ha elegen jelentkeznek rá, annak tavalyi toszkán folytatását is. Novemberben újra megszervezzük tavalyi legegzotikusabb túránkat, a tea és ló útját a délnyugat-kínai Yünnanban, s ha igény van rá, ezt mindjárt tovább folytatjuk Szecsuánba, ugyancsak a tea és ló útjának fonalára felfűződő hagyományos kisvárosokba. Éves programunkat, ha van rá elég jelentkező, vietnami körúttal fejezzük be. De mindezek mellett és között szervezünk hosszú hétvégéket is egy-egy városba, Firenzébe, Berlinbe, Isztambulba és Prágába is.

Ahogy egy-egy utunkat meghirdetjük és felrakjuk ide a naptárba, körlevelet is írunk róla, amelyre érdemes feliratkozni a wang@studiolum.com címen.

Nincsenek megjegyzések: