Az utca kiteresedő végén, ahonnan az út már meredeken szalad le az odesszai autópálya felé, héber feliratos panelházaktól közrefogva kóser pizzás bódék, héber könyvesboltok, zarándokközpontok, szőrmesapka-árusok állnak, s az épületek között nagy csapatokban vonulnak ide-oda a fehérbe öltözött, szőrmesapkás haszid férfiak hosszú pajeszos bájos kisfiaikkal, a seregélyekként egyszerre csivitelő fekete kendős haszid asszonyok, az Izraelből vagy Moszkvából érkezett céltudatos zarándokcsoportok, előbbiek nagyon hagyományos, utóbbiak nagyon alternatív ruhákban, a gitárral vagy könyvekkel a hónuk alatt a helyi közösségi házba igyekvő haszid fiatalok, és a jesiva-növendékek, akik hosszú fekete kabátban, kerek kalapban, sokdioptriás szemüvegben csoportosan járnak ki-be a tanházba, amelynek közepén ott áll, aranyhímzéses fekete bársonnyal letakarva, a breszlovi Nachman rabbi sírja.
Nachman rabbi (1772-1810), a Baal Shem Tov dédunokája a podóliai Medzsibozsban született, ahol mindmáig tisztelik dédapja sírját. Innen ment a közeli Braclavba – jiddisül Breszlovba – tanítónak, majd az itteni zsidó negyed leégése után Umanba, ahol maga jelölte ki sírját az 1648-as Hmelnyickij-felkelés húszezer zsidó áldozatának temetőjében. A haszidizmus elterjedt breszlovi ágazatának alapítójaként az Istenhez való egyszerű és örömteli viszony, a tánc és az ének fontosságát hangsúlyozta. Tőle származik a hitbodedut gyakorlata, hogy az ember a kötött imádságok mellett naponta legalább egy órát az erdőbe vagy mezőre visszavonulva, saját szavaival, anyanyelvén beszéljen Istenhez, öntse ki a szívét „mint a legjobb barátjának”. És az is, hogy az örökletes haszid dinasztiák helyett minden haszid maga kell keressen caddikot magának. És valóban, nem is jelölt ki utódot maga után. Követői máig az ő sírjához zarándokolnak egész Oroszországból, Izraelből, Amerikából.
A hatalmas közösségi térben bizonytalanul nézek körül. Egy kis köpcös, öreg, de energikus haszid siet segítségemre. „Budapestről? Olvas oroszul? Hát akkor megajándékozom magát a Tikkun HaKlalival.” A tisztulást kérő imádságot még maga Nachman rabbi válogatta össze tíz zsoltár verseiből. Bevisz a tanházba, ahol vagy ötven fiatal haszid tanulmányozza, ránk se nézve, a Talmudot, s a Nachman rabbi sírja előtti polcon kotorászva előhúz egy héberül és oroszul nyomtatott papírt. „El sem hiszi, milyen hatásos. Nekem, mielőtt idejöttem volna, két infarktusom volt, de mióta elmondtam itt a rabbi sírjánál, azóta úgy élek, mint hal a vízben.” Megígérem, hogy tanulmányozni fogom.
Az évszázados umani zarándoklatban az hozott törést, amikor a lengyel-szovjet háború után Uman a Szovjetunió határvidéke lett, zárt város, ahová idegennek tilos volt a belépés, a helyieknek pedig a gyülekezés. A haszidok ennek ellenére továbbra is jöttek ide titokban, vállalva felismerés esetén a helyszíni kivégzést és deportálást is. A 90-es évek óta azonban ismét szabad a zarándoklat. Azóta jött létre a sok ezres állandó haszid közösség Nachman rabbi sírja körül, s azóta is egyre nagyobb számban jönnek külföldről is a haszidok minden évben az újévi zarándoklatra Rós Hasana ünnepén, amelyet még maga Nachman rabbi jelölt meg a breszlovi haszidizmus legnagyobb ünnepeként. Tavaly huszonhatezren voltak itt a helybelieken kívül, s hogy tegnapra mennyien érkeztek, az csak a következő napokban fog kiderülni. Addig is álljon itt a kijevi Oleg Sztelmah fotóriportja a rós hasanai haszid zarándokünnepről Umanban.
1 megjegyzés:
Nagyon rendben van az az 'emperor' tag a sziklás képen. :)
Megjegyzés küldése