Mezuza

„MEZUZA (héb. מְזוּזָה), a zsidó ház ajtófélfáira erősített pergamentekercs. A mezuza szó eredeti jelentése: „ajtófélfa” (vö. Kiv. 12,7). Etimológiája homályos. Egyesek szerint az asszír manzazu-ból ered, ám ez bizonytalan. A Biblia kétszer említi (Mtörv 6,9 és 11,10): „Írd fel őket [Isten szavait] házad mezuzot-jára és kapujára”. A bibliai szavakat a kifejezés második jelentését figyelembe véve nem magára az ajtófélfára, hanem a rá erősített írástekercsre írták fel. A mezuza egy tiszta állat bőréből készült pergamendarab, amelyre a fenti két bibliai részletet (Mtörv 6,4-9 és 11,13-21) írják kvadrát („asszír”) írással, hagyományosan 22 sorban. A pergament összetekerik, és tokba helyezik, amelyen kis nyílást hagynak. A pergamen hátuljára a שַׁדַּי („Mindenható”, de egyszersmind a שׁוֹמֵר דְּלָתוֹת יִשְׂרָאֵל „Izrael kapuinak őrzője” (Kol Bo 90, 101:4) szavak kezdőbetűi is) feliratot írják, és úgy helyezik el a tokban, hogy ez látsszék a nyíláson keresztül.”


„A mezuzát a szoba, a ház vagy a kapu jobb ajtófélfájára erősítik fel ott, ahol ez kötelező (lásd lejjebb), az ajtófélfa felső harmadában, befelé dőlve. Felerősítéskor az „Aki megparancsoltad a mezuza felerősítését” áldást recitálják. A mezuza parancsának legkorábbi teljesítésére a Második Templom időszakából találunk példát. Egy 6,5×16 cm-es mezuza-pergament találtak a kumráni 8. barlangban is, amelyre néhány verset írtak a Második Törvénykönyvből (10,12-11,21), de nem a Shemá-ból (Discoveries in the Judean Desert of Jordan (1962), 158-61.) A szamaritánusok mezuzot-jai nagy kövekből készülnek, amelyeket a ház főbejáratának szemöldökfájára erősítenek, vagy a bejárat közelében helyeznek el, s a Tízparancsolatot, vagy „a világ teremtésének tíz osztályát” vésik fel rájuk. Olykor a tíz parancs vagy osztály kezdőbetűit, vagy egyetlen, Istent dicsőítő verset írnak fel csupán rájuk. Ilyenfajta mezuza-köveket a korai arab, sőt a talán a bizánci korból is találtak Izraelben. A karaitáknál nem kötelező a mezuza használata. Amikor azonban van, olyankor a két törvénytábla formáját utánzó üres tábla, amelyre semmit sem írnak, úgy erősítik nyilvános épületeik és olykor házuk bejárata fölé.”


„A középkorban elterjedt, hogy kabbalisztikus kiegészítéseket, többnyire angyalok neveit és jelképeket (például a magen davidot) fűztek hozzá a szöveghez. Maimonidesz határozottan ellenezte ezt a szokást, kijelentvén, hogy aki ilyet tesz, annak „nem lesz része az eljövendő világban.” „Szívük ostobaságával” „amulettet csinálnak a parancsból”, amelynek célja az Isten iránti szeretet hangsúlyozása volna (Yad, Tefillin 5:4). Ennek ellenére a Talmud világosan utal a mezuza amulettként való hatékonyságára, noha a kontextusból kitűnik, hogy nem ez volt az elfogadott tanítás. Ardavan egy Ravnak küldött ajándékért egy mezuzát kap cserébe az utóbbitól, s amikor meglepetésének ad hangot, Rav azt válaszolja, hogy ez „őrizni fogja őt” (TJ, Pe’ah 1:1, 15d; Gen. R. 35:3). Hasonló kontextusba illeszkedik az a magyarázat is, amelyet a prozelita Onkelos ad a mezuzáról a letartóztatására érkező római katonáknak: „A Szentséges szolgái, áldassék az Ő neve, idebent lakoznak, míg Ő kívülről védelmezi őket” (Av. Zar. 11a).

Maimonidesz tanítása elterjedt, és a mezuza ma csupán egy vagy két bibliai idézetet tartalmaz. Hátuljának aljára azonban a כוזו במוכסז כוזו formulát írják. Ez a kriptogram, amely minden egyes betűt az ábécé rákövetkező betűjével helyettesít, a יהוה אלהינו יהוה („az Úr, az Örökkévaló, az Úr”) formulának felel meg. Említést tesz róla már a 13. századi Asher b. Jehiel is Alfasi Hilkhot Mezuzah-jához írott kommentárjában (Romm-Vilna kiadás, 6b old.).”


„A mezuzát az egyes házak és azon belül minden egyes lakószoba ajtajára fel kell erősíteni, ilyenformán kivéve a raktárakat, istállókat, illemhelyeket és fürdőszobákat, s rendszeresen (hét évben kétszer) ellenőrizni kell, vajon olvasható-e még rajta az írás. Mára már elterjedt, és szinte általánossá vált a szokás, hogy a nyilvános épületek (többek között minden izraeli kormányépület) és zsinagógák bejáratához is felerősítik a mezuzát. Ezt azonban semmilyen forrás sem indokolja, amennyiben a helyiséget nem használják egyszersmind lakószobának is (Levi ibn Habib, Resp. no. 101), sőt a Midrás (Deut. R. 7:2) költőinek szánja a kérdést: „Avagy rögzítenek-e mezuzát a zsinagógák bejáratára?” Mint a szentírási vers nyilvánvalóvá teszi, a mezuzát „kapuidra” kell erősíteni, ilyenformán csupán a lakóházak kapuin kötelező. A jeruzsálemi Yemin Moshe városrész 1860-ban állított kapuin a mezuzák még ma is láthatók. A hatnapos háború után mezuzákat erősítettek a jeruzsálemi Óváros valamennyi kapujára. A brit mandátum idején a latruni zsidó politikai foglyok mellett szolgáló rabbi, D. Eliezrov Sha’ali Ziyyon responsuma (1962. pt. 2, nos. 9-10) szerint ő és Ouziel izraeli szefárd főrabbi is írtak egy-egy responsumot arról, vajon kötelező-e a mezuza a munkatábor helyiségeinek és celláinak ajtófélfáján.”


„A diaszpórában a mezuzákat azután kell felerősíteni az ajtófélfára, miután a tulajdonos harminc napon át ott lakott; Izraelben mindjárt beköltözés után. Ha a házat zsidónak adják el vagy engedik át, a mezuzá-t a helyén kell hagyni. A jámbor zsidók között szokás be- vagy kilépéskor megcsókolni a mezuzát, vagy megérinteni, és megcsókolni ujjuk hegyét (Maharil, a fent idézett Av. Zar. 11a nyomán).”


„A Talmud a mezuzá-t ama hét parancs közé sorolja, amelyekkel Isten az Izrael iránti szeretete folytán vette körül Izraelt. Erről a hétről (a cicit-et négynek tekintve) mondja R. Eliezer b. Jacob: „Akinek tefillin van a fején, tefillin a karján, a cicit ruháján és mezuza az ajtaján, az megerősíttetett a bűnnel szemben” (Men. 43b). A mezuza a zsidó vallás egyik legszélesebb körben betartott szertartási előírása. Manapság a gyakorlat oda fejlődött, hogy sokan ékszerként is viselnek mezuzát nyakukban. A mezuza-tokok némelyike a zsidó művészet kiemelkedő példája, s a művészi mezuza igen magas színvonalat ért el a modern Izraelben.”

Encyclopaedia Judaica (2007) XIV, 156-157

Lemberg/Lwów óvárosa az 1844-as térképen a Ryszard Hubisz-gyűjteményből (a teljes térkép [8,3 MB] itt látható). A főtértől északra fekszik a 13. századi örmény negyed, délre az először 1387-ben említett zsidó negyed. A középkori zsidónegyed magja a Neue Judengasse volt; későbbi folytatása nyugat felé a Servengasse és a Kapitelgasse. A lengyel köztársaság idején az egész utca a Bóimów nevet kapta az erdélyi magyar Boim György által a Kapitelgassétól északra építtetett 16. századi kápolnáról (amelyről még írni fogunk). Ma az utca neve egységesen Староєврейська, Régi zsidó utca. Jól  látszik, hogy egy-egy háztömbön belül a házak belső udvarai, mint az a régi zsidó negyedekben megszokott, átjárhatóak voltak. A zsidókat 1941-ben elhurcolták, s az utca keleti végén álló 15. századi Arany Rózsa zsinagógát lerombolták. Sok ház kapufélfáján azonban máig megmaradt a mezuza nyoma. Az alábbi térképrészleten ferde vonallal jelöljük az általunk idáig felfedezett nyomokat, pontokkal az adott ház egyéb részleteit.