„Josele Rozenblat hasznosítója. Josele Rozenblat éneke szárnyal a koldus gramofonjából.
Az emberek az ablakokból pénzt dobnak neki a dalért. A zsidó kézikocsiján
udvarról udvarra »hordozza« Joselét, s ezzel keresi kenyerét
Varsóban.” Menachem Kipnis fotója
Az emberek az ablakokból pénzt dobnak neki a dalért. A zsidó kézikocsiján
udvarról udvarra »hordozza« Joselét, s ezzel keresi kenyerét
Varsóban.” Menachem Kipnis fotója
Ez a koldus lassan már többször lép fel itt a Wang folyón, mint Josele Rozenblat a maga idejében. Egyszer már szerepelt Menachem Kipnisnek a háború előtti lengyel zsidóságról készült fotókiállításán, aztán pedig Két Shengnek a Kipnis által megörökített jeles kántorokról szóló beszámolójában. Most harmadszor azért lép fel újra, mert one-way fantasztikus sorozatot tett közzé a régi kintornásokról a maga blogjában, akiket én is áthoztam vendégszereplésre, s gondoltam, legyen együtt az egész kompánia.
Donovan: Hurdy Gurdy Man (A kintornás) (3'17"). A Hurdy Gurdy Man (1968) lemezről.
Ez a dal volt Két Shenggel gyerekkorunk egyik legkedvesebb száma, jóval azelőtt, hogy igazi verklis embert láttunk volna. Azóta persze már tudom, hogy ebben sem kintornás volt az a kintornás. Azért míg a képeket nézik, hallgassák nosztalgiával. A végén lesz még igazi verkliszó is, átvezetésül a második részhez.
„очень мало, молодой господин, очень мало, подайте еще чуть-чуть” – „nagyon kevés,
fiatalúr, nagyon kevés, adjon még egy kicsikét” – Odesszai kintorna.
fiatalúr, nagyon kevés, adjon még egy kicsikét” – Odesszai kintorna.
Karacsoheli-dal, kintornával kísérve. A karacsohelik – „feketekabátosok” – a hagyományos
céhes iparosok és kereskedők voltak Tbilisziben, akik munka után
testületileg látogatták az óvárosi borospincéket.
céhes iparosok és kereskedők voltak Tbilisziben, akik munka után
testületileg látogatták az óvárosi borospincéket.
De a nyitóképet nemcsak a téma, hanem a fotós miatt is idéztem újra. One-way előző fotósorozatának ugyanis még sokkal több köze van Menachem Kipnishez.
Ács leányunokájával. Czortków (ma Чортків), 1925
Alter Kacyzne (1885-1941) éppúgy a Kresyben – Lengyelországnak a háború után a Szovjetunióhoz csatolt területein – született, mint Kipnis. Ő is irodalmár volt, költő, újságíró, és szenvedélyes fotós. Varsóban saját fotóműtermet tartott fenn, de egész Lengyelországot is beutazta életképeket gyűjtve.
„Zambrove (Zambrów, Białystok megye). Eliyohu, a lakatos. Tizenkét éve vak már egyik szemére, de csak akkor engedte megoperálni, amikor a másikra is megvakult.”
Kacyznét ugyancsak Varsó német megszállása idején érte a halál. Neki azonban nem volt olyan szerencséje, mint Kipnisnek, hogy ágyban haljon meg. A megszállás elől menekülve Tarnopolban verték agyon a temetőben ötszáz másik zsidóval együtt a németekkel kollaboráló helyi ukránok. Felesége a belżeci megsemmisítőtáborban pusztult el, hamvai ma minden bizonnyal a leskói temetőben nyugszanak a többi áldozatéval együtt. Lányukat lengyel család rejtegette, így élte túl a megszállást. A háború után Olaszországba került, ott halt meg 1999-ben.
„Varsó. Khana Kolsky százhat éves. Minden este megvallja bűneit és süteményt eszik. Amerikában élő nyolcvanéves fia el sem hiszi, hogy él még. 1925”
Kacyzne fényképeinek is hasonló sors jutott, mint Kipniséinek. Varsói műterme és hatalmas archívuma teljesen megsemmisült. Csak azok a fényképek maradtak fenn, saját aláírásaival, amelyeket az amerikai jiddis nyelvű Forwerts magazinnak küldött el közlésre – ugyanannak a folyóiratnak, amely Kipnis egyedüli fennmaradt felvételeit is megőrizte.
„Rike (Ryki, Lublin megye). A kisfiú kíváncsi, min nevet a nővére (aki észrevette már a fényképezőgépet, míg ő még nem).”
„Lomzhe (Łomża, Białystok megye), 1927. A nyolcvanöt éves Khone Shlayfer amellett, hogy köszörűs, egyben lakatos, esernyőkészítő és gyógyfüves ember is (igazán megérdemel egy teljes oldalt).”
„Purisov (Parysów, Lublin megye), 1927. Eszter munkában. Férje hét éve magára hagyta öt gyerekkel, akiket fehérvarrónőként tart el.”
„Varsó, 1928. Miért harcolt? Feyvl Tabakmen, a korábbi politikai fogoly műszerészként nem kap munkát. Ezért kénytelen kést élezni az utcán.”
„Purisov (Parysów, Lublin megye), 1926. Ez a falusi szabó kilencvenhat évesen még szemüveg nélkül fűzi be a cérnát”
„Ostre (Ostróg, Równe megye), 1925. A régi kastélyt és a zsinagógát (jobbra) föld alatti folyosó köti össze.”
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Azrielke, a shabes-klaper. Péntek este ő kopogtatja végig az ablaktáblákat, jelezve a szombat bejövetelét.”
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Wolf Nachowicz, a sírásó olvasni tanítja unokáját, amit a nagymama örömmel figyel. (Az apa Amerikában van)”
„Byale (Biała Podlaska, Lublin megye), 1926. Apa és fia. A rontástól tartva Leyzer Bawół, a kovács nem mondja meg a korát, de százon felül járhat. Ma már fia végzi a kovácsmunkát, s az öreg orvoslással foglalkozik. Törött karokat-lábakat tesz helyre.”
„Tshortkev (Czortków, Tarnopol megye), 1925. A tshortkevi zsidók pihennek vasárnap, amikor a boltok hivatalosan zárva tartanak.” A falon plakát hirdeti a fotográfus, A. Kacyzne előadását „Az irodalom – nemzeti kincsünk” címmel.
9 megjegyzés:
„Varsó, 1928. Miért harcolt? Feyvl Tabakmen, a korábbi politikai fogoly műszerészként nem kap munkát. Ezért kénytelen kést élezni az utcán.” - Erről jut eszembe, hogy a kilencvenes évek közepén a Lehel téri piacnál volt egy késélező fazon, aki egy átalakított biciklin nyomta az ipart, ott van még? (Lehet, hogy lecsukták időközben, mert nem adott nyugtát az elvégzett munkáért.... ) Egyébként a képek nagyon jók!
A Lehel térit nem ismertem (nekem az mindig egy kicsit kiesett, csak bárányhúsért megyek el külön oda, mert azt nagyon jót adnak, egyébként a Bosnyákra járok). De Kőbányán gyerekkoromban még jártak biciklis vándorköszörűsök. Mallorcán és Barcelonában pedig még ma is mindennapos látvány az utcán a biciklis köszörűs.
A sok kiváló képet nézve jut eszembe, hogy gyerekkoromban a Murányi utcában a harmadik emeletről újságpapírba csomagolva dobtuk le a tíz- és húszfilléreseket a harmadik emeleti függőfolyosóról vasárnap délelőtt az udvaron játszó verklisnek. Kár, hogy erről nincs fényképem!
Még a héten is láttam a Lehel piacon a köszörűst, munka közben.
Fantasztikus fotók!Gyerekoromban Erdélyben Gyergyószentmiklóson is volt egy ilyen köszörűs aki a főtér egyik sarkában mindig kitolta szekerét és ott dolgozott.Nem tudom hogy zsidó volt vagy magyar de megmaradt az emlékezetemben mély barázdákkal teli arcvonása.
Most, hogy mondod, beugrik, hogy a 80-as évek második felében Csíkszeredán is láttam rendszeresen egy idős utcai köszörűst a piac mellett. Még az is lehet, hogy ugyanaz az ember volt – nem tudom, hány köszörűst volt képes eltartani a Csíki-Gyergyói-medence.
"A nyolcvanöt éves Khone Shlayfer amellett, hogy köszörűs, egyben lakatos, esernyőkészítő és gyógyfüves ember is.”
A gyulafehérvári tér sarkán ücsörgő esernyőjavítóra nem emlékszel? Kis fakocsin húzta maga után a "műhelyt", és időnként orbáncfüvet és kakukkfüvet is árult. Én a kilencvenes évek legvégén találkoztam ott vele, de gondolom, nem akkor kezdte:)
Fantasztikus egybeesések sorozata! Sajnos őrá nem emlékszem: túlságosan sokat ültem akkoriban az érseki könyvtárban és keveset jártam a téren… Micsoda malőr, kihagyni egy ilyen szép jelenséget!
MiCSODA képek!!!
A. Kacyzne konyvei letolthetok az
internetrol, pl nagy regenye
שטארקע און שוואכע (starke un swache)
Buenos Aires, 1954 -es kiadas vagy
Vilne, 1929-es kiadas es meg kb 8 -10 konyv.
Megjegyzés küldése