A Yi-tavon

Wang Wei: A Wang folyó versei • 1. Új ház Meng falánál • 2. A Huazi-hegy csúcsán • 3. A vén barackfa háza • 4. A bambuszok hegyén • 5. A Szarvasparkban • 6. A magnólialigetben • 7. A somliget partján • 8. Ösvény a pagodafák alatt • 9. Pavilon a tó partján • 10. A déli hegy • Tovább… 吹箫陵极浦 日暮送夫君 湖上一回首 山青卷白云。 chuī xiāo líng jí pŭ rì mù sòng fū jūn hú shàng yī huí shŏu shān qīng juăn bái yún fuvolaszó mellett   érünk a túlsó partra napnyugtakor búcsúzom    nemes barátomtól a tó fölött fejemet    még visszafordítom a hegy zöld fejét   fehér felhő takarja

Akinek nemes barátja van, fájdalmas tőle az elválás. Wang Wei olyan szerencsés volt, hogy több nemes barátja is volt, így több verset is írt az elmúlás fájdalmáról. Az egyik, A Yang-kapu három dala a kínai klasszikus zenei repertoár egyik alapvető darabjává vált.

Talán a nemesség része, talán az elválás fájdalmában való hosszú gyakorlat teszi, hogy ezekben a versekben éppen a fájdalomról esik a legkevesebb szó. A Yang-kapu csak egy utolsó poharat említ, és a kaputól nyugatra várakozó magányra utal. Itt a magányába visszatérő Wang Wei tesz finom árulkodó gesztust. Még egyszer visszafordítja fejét, de a kép kétszeresen is aszimmetrikus. Barátja feje helyett már csak a hegy zöld fejét látja, s azt is fehér felhő takarja.

Nincs helye itt az esti ködöknek, írta A magnólialiget ragyogásában. Hát akkor hol van? Itt, ebben a versben.