Kamenyec-Podolszk


„Mintha orkán söpörte volna el az apró házakat Báthory István hatalmas, hétemeletes tornya körül, a Szeles-kapu környékén. Ezt a tornyot valamikor egy magyar király parancsára építették, aki idegen volt a lengyel trónon, és Podólia ukrán földjeit akarta meghódítani. Most pedig nemrég, 1943-ban (amint Jelena Lukjanova meséli) e Szeles-kapu mellett lőtték agyon a hitleristák Magyarországnak több mint hétezer kitűnő fiát, akik nem akartak együttműködni a fasiszta megszállókkal. A Gestapo nem mert Budapesten végezni velük, ezért ideküldte őket meghalni, ebbe az ukrán kisvárosba.”
Vlagyimir Beljajev: A régi vár (1952)

Ez az összefoglaló bejegyzés, amelyet több részletes is követ majd, eredetileg a Mazsike hírlevele számára készült, 2013 áprilisi csernovic-odesszai túránk előkészítésére.
Vannak helyek, amelyekről egy-egy különösen megrázó tragédia után leválik a nevük, és sötét madárként magában repül tovább a világban: Auschwitz, Katyń, Sobibór. El is felejtjük, hogy a névhez tartozó hely továbbra is létezik, s éli a tragédiától független életét: születnek és házasodnak, ünnepelnek és városi napokat tartanak, óvják és turistáknak mutogatják műemlékeiket. Mint Dachau, a reneszánsz kisváros és kiemelkedő német művésztelep. Mint Srebrenica, a hegyi bosnyák városka és fürdőtelep. És persze mint Kamenyec-Podolszk.


Kamenyec-Podolszk legtöbbünk számára egyetlen dologról ismert: hogy 1941 nyarán a magyar hatóságok – megragadva a frissen német megszállás alá került galíciai területek nyújtotta lehetőséget – úgy kívántak megszabadulni a magyarországi zsidóság legalább egy részétől, hogy akik nem tudták igazolni magyar állampolgárságukat, azokat hivatalosan ide, a határon túlra telepítették át. A valóságban a régi-új magyar határon, Körösmezőn átadták őket a németeknek, akik rövid időn belül kivégezték valamennyiüket, közel 18 ezret, de a pontos számot senki nem tudja.

„És aztán különös idők jöttek: igazolni kellett állampolgárságot, honosságot, benyújtani születési bizonyítványt.
Szomory ősei legalább kétszáz év óta éltek Magyarországon, de nem tudta igazolni, mert egyetlen hivatalos papirosa nem volt…
Vállat vont: „Nincs igazolásom. Mindenki tudja, ki vagyok.” Emil kétségbeesett: „Dezsőkém, deportálnak, elvisznek Kamenyec Podolszkba.” Nem zökkent ki: „Ott még úgysem jártam. Szép város?”
Kellér Andor: Író a toronyban (1958)


Ugyanakkor Kamenyec-Podolszk, a város nem érdemli meg, hogy nevét kizárólag ezzel a tragédiával kössük össze. Egyfelől azért nem, mert noha ez volt a deportálások hivatalos célpontja, a tömeggyilkosságok egy része valójában már az ide vezető úton lezajlott, mindenekelőtt az innen hetven kilométerre fekvő Bucsacsban, a galíciai zsidóság egyik intellektuális központjában, Freud családja, Wiesenthal és az első Nobel-díjas héber író, Agnon szülőhelyén. „És ott fekszenek a magukéi”, mondta vezetőm, az idős lengyel ügyvéd a helyi zsidó temető meglátogatása után, arra a két tömegsírra mutatva, amely alatt több ezer „hontalan” magyar zsidó fekszik, s amelyek puszta létéről is hallgatni kellett a szovjet időkben. Hiszen még a kezdő idézetünket jegyző Beljajevnek is a részletek megváltoztatásával és a zsidókra való utalás mellőzésével kellett megemlékeznie a tragédiáról 1952-ben, amikor a Szovjetunióban már javában készítették elő a cionista orvosok pereit.


Másfelől pedig azért nem, mert Kamenyec-Podolszk – Szomory Dezsőnek is válaszolva – igenis szép város. Nagyon szép város, nagy történelmű, és műemlékekben gazdag város. Ráadásul történelme már 1941 előtt is sok ponton összefonódott a magyar történelemmel.


A város neve „sziklát” jelent, amit egészen elképesztő földrajzi fekvéséről kapott. Maga a város egyetlen hatalmas, ovális alaprajzú, egy kilométer átmérőjű magas sziklán áll, amelynek függőleges szirtjeit a mély kanyonba bevágódó Szmotrics folyó folyja szinte teljesen körbe, egyetlen keskeny földnyelvet hagyva csupán szabadon, amelyen át bejárás nyílik a sziklatetőre. Ezt a földnyelvet, a város bejáratát gyönyörű héttornyú középkori vár vigyázza, amelyet évszázadokon át erődítettek folyamatosan, míg végül Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király építette ki mai mesebeli vár formájában. Az ő emlékét őrzi a város egykori erődrendszerének másik impozáns fennmaradt darabja is, a hétemeletes Báthory-bástya, amely máig szilárdan magasodik a sziklafalon, a Kis Örmény utca végén, alig néhány percre a Lengyel Piactól.



Kamenyec-Podolszk ugyanis mindig határvárosnak számított: ebből fakadt ereje és gyengesége is. Az egykori lengyel-litván királyság és az oszmán birodalom ütközőpontján saját falaival kellett feltartania az újra meg újra megújuló török támadást, ha annak sikerült áttörnie az alig negyven kilométerrel lejjebb fekvő Dnyeszter-parti erődítményláncot. Ezért építették ki az ország legerősebb várává. A város, a lengyel királyság kulcsa többször forgott végveszélyben, s megőrzése mindig súlyos gondot jelentett a mindenkori uralkodónak, de a sikeresen visszavert ostromok új erőt is adtak a további küzdelemhez, mint az 1680-as években, amikor Jan Sobieski az itteni várak felmentése utáni lendülettel indult meg Bécs alá, hogy megakadályozza a város török bevételét, és ezzel megindítsa Magyarország török alóli felszabadítását.

Az éppen (1672-1699) török megszállás alatt álló Kamenyec-Podolszk vára. Nicolas de Fer (1646-1720) párizsi metszete a város fontos épületeinek és nemzetiségi negyedeinek jelölésével, 1691

De a határhelyzetből fakadt Kamenyec-Podolszk egyedülálló örmény kereskedőváros-jellege is. Az oszmán birodalomból „a kelet-európai selyemúton” érkező örmény kereskedők a lengyel határon átkelve itt szálltak meg először, s itt adták át áruikat a lengyel birodalomban megtelepedett örményeknek, akik aztán továbbvitték azokat Lwów, Krakkó és Breslau felé. Így alakult ki a város máig álló örmény negyede, a hatalmas, erődszerű örmény katolikus székesegyház tornyával és a kisebb örmény monofizita templommal. Kamenyec-Podolszk volt ugyanis az egyetlen város Lengyelországban, ahol a katolikusokkal unióra lépett örmények temploma mellett egy eredeti örmény hitvallású templom is állhatott, kizárólag az oszmán birodalomból megérkező, majd oda visszatérő kereskedők számára.



Ugyanakkor a város lengyel középpontjában ma is álló fényűző paloták egyáltalán nem a határvidék benyomását keltik. Gyorsan eljutottak ide a legújabb szellemi áramlatok éppúgy, mint az utolsó divat újdonságai, vagy a varsói előadóművészek is. A város zsidó negyede – amely rettenetesen sokat szenvedett a Bohdan Hmelnyickij-felkelés majd az azt követő tatár betörések során – ugyancsak nyitott volt minden újdonságra. Nem sokkal Sabbataj Cvi messianisztikus mozgalma után éppen Kamenyec-Podolszk vált a mozgalmat továbbvivő frankizmus központjává, amelynek képviselői a város főterén égették el a Talmudot 1757-ben. Itt született és tartott fenn rezidenciát Joseph Yozel Günzburg, a 19. század egyik leggazdagabb oroszországi zsidó bankára, a jeles filantróp, a Zsidó Kultúra Előmozdításának Társasága alapítója. De itt született Mendele Mocher Sforim, a modern jiddis és héber irodalom egyik alapítója, és Zvee Scooler színész, a Hegedűs a háztetőn filmváltozatának rabbija is.



A városban még ma is egymás mellett áll lengyel, ukrán és örmény piac, katolikus, orthodox, görögkatolikus, örmény katolikus, örmény monofizita, lutheránus templom és zsinagóga, sőt áll még a rövid török fennhatóság alatt épült egykori minaret is: a Kamenyec platóját számos nemzet által emelt középkori tornyok, reneszánsz paloták, hangulatos barokk utcácskák labirintusa hálózza be. Csernovicon át Odesszába vezető utazásunk során már csak azért is érdemes lesz meglátogatnunk ezt a mesebelien szép városkát, hogy igazságot tegyünk neki, s ne csak az 1941-es tragédiához kötődő fekete híréből ismerjük többé.


25 megjegyzés:

Pájer Károly írta...

Hajnalban készültek a képek, hogy az egy bevásárló nénin kívül senki nincs az utcán?

Studiolum írta...

Igen, mint a kelő nap fényei, a hosszú árnyékok és a folyóból felszálló pára is mutatják. Napközben ennél azért többen járnak-kelnek, de az óváros alapjában mindig csendes.

pera írta...

Az útvonalatok utolsó része mintha a Duna magyarországi vonalát ismételné, Umany = Vác.
Elképesztően szép a városka!

Studiolum írta...

Igen, s bár ez a hasonlóság a véletlen műve, annyi közös azért van bennük, hogy ezen a ponton mindkettő egy-egy hegységet kerül ki…

Tamas DEAK írta...

Egy rövidebb túrát nem tervezünk? :) Odessza nekem minden (lelki, fizikai) szempontból messze van. De pl. egy Csernovic-Kolomea-Kamenyec-Tarnopol típusú túra nagyon érdekelne.

Studiolum írta...

De igen. Szeretnék egy Máramaros-túrát: az északi részen végigmenni Csernovic-Hotin-Kamenyec-Podolszkig, és a déli, román oldalon visszajönni. A túrakalendáriumot hamarosan közzéteszem, de ami eddig biztos, az valahogy így alakul:

- ápr. elején: Mazsike-Odessza
- ápr. végén: Odessza a Wang folyó olvasóinak
- máj. elején (orthodox nagyhéten): a sokvallású Lwów, húsvéti hétvége
- május vége-június eleje táján: Máramaros-Csernovic
- június: kassai hétvége
- nyáron: galíciai stétl-túra

Több mást is tervezek, de ezek látszanak már eléggé biztosnak.

Tamas DEAK írta...

Szuper. Elkezdek gyűjteni, ebből minimum négy érdekel :)

ZM írta...

Ismételten felvetem: na és Wroclaw?

Studiolum írta...

De hiszen az az ellenkező irányban fekszik!!! :D

Komolyan: már szervezés alatt áll! Szeretném az Európai Akadémia októberi konferenciájával összekötni. Amint biztosat tudok róla, közzéteszem a naptárban.

Tamas DEAK írta...

Akkor már öt érdekel, tekintve, hogy beszereztem két ismerőst is ott ...

Studiolum írta...

És nem akarlak anyagi végromlásba dönteni, de mindez még csak a fele annak, amit jövőre tervezek…

Kálmán Dániel írta...

@Deák Tamás, szerintem menjünk bankot rabolni. ;)
No de tényleg kíváncsian várom én is, október vége óta visszavágyódok időről időre, hjaj. :)

ÉvaZsuzsanna írta...

Már csak a számítógép előtt ülve követem, de izgatottan várom az új meg újabb élvezetes beszámolókat! Az asinarai összefoglaló is megszületik egyszer, ugye?
Köszönettel az eddigiekért, további sok sikert kíván az új esztendőre egy immár hatunokás anyabanyanagyanyó

Tamas DEAK írta...

Megoldjuk ! :)

Studiolum írta...

Köszönöm az újévkívánást, még nincs késő, hogy viszont kívánjam! És igen, az Asinarát nem felejtettem el, amint egy kis lélegzethez jutok, olvasom és recenzálom.

Judit írta...

Április 10-én jártunk itt. Esett, de lenyűgöző volt. Gratulálok a fotókhoz
Judit

HaKohen írta...

Kedves Studiolum!

Most, hogy ez a város a hazai hírek fókuszába került, szeretném, ha fölhomályosítanál.

Én is így ismerem a város nevét. De legtöbben Kamenyec-Podolszkijnak nevezik. Miért? Nekem a főnévi alak (lásd pl. Minszk, Cseljabinszk, Novoszibirszk) tűnik kézenfekvőnek.
A -kij rag melléknévi az oroszban.

Hogy bonyolítsam, a gugli útján orosz nyelvű szócikkeket is találtam, nagyrészt a -kij végződéssel. Melléfogtam volna?

Vagy a módosulás azzal kapcsolatos, hogy az ukrán egyre inkább eltér az orosztól?

Bizonyára tudsz valami magyarázatot.

Előre is köszönöm.

Studiolum írta...

Hát nehéz kérdés. Nem is az orosz alak, mert az a természetes: Kamenyec-Podolszkij, azaz Podóliai Kamenyec, ahogy az eredeti lengyel név is – amikor még oda tartozott – Kamieniec Podolski, azaz a podóliai Sziklaerőd volt. Hanem az, hogy mi magyarok miért is használjuk ezt Kamenyec-Podolszk formában, már akik még használjuk, mert egyre többen a helyes orosz formát veszik át. A város neve valószínűleg éppen 1941-ben került be a magyar köztudatba, mégpedig akkor német közvetítéssel, és az akkori német Kamenez-Podolsk alakból. Igazából nem tudom, érdemes-e az így bekerült magyar alakhoz tartanunk magunkat, ahogy én is teszem, vagy átvenni az orosz formát. (Az ukránt is lehetne végül is, de annyi más ukrán városnak használjuk a számunkra ismerősebb orosz formáját, hogy miért épp ezét ne.)

HaKohen írta...

Kösz a választ, de teljesen nem nyugodtam meg. Hadd kekeckedjek még.

Ha Podóliai Sziklaerőd, akkor miért nem Podolszkij Kamenyec? Hasonlóan ahhoz, mint Nyizsnyij Novgorod pl. és nem Novgorod-Nyizsnij.

És miért a kötőjel közöttük? A jelző és a jelzett szó között nem szokás kötőjelet tenni. Ez egyedül a Kamenyec-Podolszk formában lehetne indokolt.

Szóval, vannak még kétségeim.

Studiolum írta...

Hát én is csak találgatni tudom. Valószínűleg azért ez a sorrend, mert a név lengyel eredetű, és lengyelben szokásos az ilyen „értelmező jelző” hátravetése (pl. Kamieniec Ząbkowicki, Kamieniec Wrocławski, csak hogy még két Kamieniec helységnév legyen, amelyeket a régióra utaló jelzővel pontosítanak). És talán ez magyarázza az ukrán és az orosz kötőjelét is: hogy ők szívük (nyelvük) szerint a Podolszkijt tennék előre, s így, hogy a végén áll, csak mint kötőjellel tagolt nevet tudják elképzelni.

Kálmán Dániel írta...

Mennyire valószínű, hogy már korábban bekerült? Pont ma volt a kezemben egy Kogutowicz Károly-féle térkép, "A magyar Szent Korona országainak politikai térképe" (sajnos datálatlan, de 1910 körülre saccolnám), amin a fenti terület még éppen rajta van és ott "Kamenec Podolszk" áll. Persze ettől még nem biztos, hogy ez mérvadó bármiben is, ráadásul a podóliai-galíciai-bukovinai földrajzi nevek eléggé össze-vissza szerepelnek, pl. Żábie(!), Drohobycz, Stryj, de: Stanislau, Kolomea; Czeremosz; Chotin, Dniestr, de: Szmotrics...

Egyébként most nézem, hogy a litván megcseréli a két szót, náluk Podolės Kamenecas - persze ez max. érdekesség, előrébb nem vagyunk vele, a litván akmuo elvileg csak nagyon-nagyon távoli rokona a protoszláv *kamy-nak, meg hát a külföldi tulajdonnevek honosításában a litván amúgyis szeret elég "önkényes" lenni. Mindenesetre meglepett.

Tamas DEAK írta...

Latinizmus miatt nem lehet hátul a melléknév?

Studiolum írta...

Eredete lehet esetleg latinizmus, de ebben a formában és az elterjedt lengyel használatot tekintve inkább polonizmusnak tűnik már.

Studiolum írta...

Dani: Nagyon érdekes, hogy ekkor még volt Magyarországnak annyi köze a helyhez, hogy magyaros formában írják. Nyilván a hivatalos osztrák-németből átvéve. Persze ekkor még valamekkora magyar lakosság is volt a városokban (Lembergben, Csernovicban, de Kamenyecben is), Wass Albertnél a gróf Volhíniába jár fel vadászni, úgyhogy még voltak kapcsolatok Galíciával. Valószínűleg csak a második világháború után hullott ki végleg a társadalmi emlékezetből.

Kálmán Dániel írta...

Galícia 1910 körül még érthető is, viszont Podólia már a határ túloldala, talán kicsivel kevésbé egyértelmű, nem?

Egyébként a magyar közvélemény az első világháború eseményei kapcsán is hallhatott Kamenyec-Podolszkról, ha 1915-ben nem is biztos (a wiki azt írja, hogy az osztrák-magyar csapatok 1915-ben elfoglalták, de erre nem találtam forrást, és a tékép alapján nem ért el odáig a front), de az 1918-as bevonuláskor mindenképp.