A tenger

4 megjegyzés:

. írta...

Pilinszky János
Egy szenvedély margójára


A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Kósa Márta írta...

Lehetnék bár én az a kisgyerek
ki messzire hajítja a fehér követ...

Studiolum írta...

Nagyon pontos és nagyon ideillő vers.

Klara írta...

Gyönyörűen kiragadod a tengernyiből a cseppet! Bájos a kutyamancs.