drugoi tegnapelőtti fotójaAz oroszországi tűzvész apokaliptikus képei emlékezetünkbe idézik Vlagyimir Manyuhin poszt-apokaliptikus moszkvai városképeit, amelyek valamikor idén tavasszal terjedtek futótűzként az orosz neten. Érdemes nagyítani rájuk. A képek többsége jól beazonosítható moszkvai helyszíneket ábrázol, s az elmúlt évtizedben megerősödött romesztétika erejét bizonyítja, hogy mennyire friss szemmel tudunk így tekinteni rájuk.
Tavasz
nyár
ősz
tél.
Nappalés éjszaka.
Moszkvai napfelkelte, 2010. augusztus 8. A Telegraph fotója.
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
8 megjegyzés:
csakhogy ez a zóna most majdnem fekete-fehér...
Nagyon rossz nézni is ezeket a képeket... és mikor lesz még vége? Sok jó nagy eső kellene... de áradások nélkül, ezúttal...
Nagyon-nagyon profi kepek, tetszenek, engem a Gluhovszkij 'Metro 2033' c. konyvere emlekeztetnek, az is nagyon profi, poszt-apokaliptikus!
@Marta: …mint a Stalkerben is, amíg egyszerre csak ki nem színesedik a film…
@flora: A hétre már jósoltak enyhülést Oroszországra. De akárhogy is, ahogy írják, az európai rész erdőit olyan kár érte, ami csak húsz-huszonöt év múlva áll helyre.
@Petya: Tényleg van hasonlóság, grafikában is (bár Gluhovszkijé jóval kevésbé kidolgozott), és szellemiségében is: G. is bevallottan a Stalkerből merített.
Ha valaki lelkes, sőt odaadó olvasója egy blognak, akkor vonakodik mással mint dícsérettel kommentálni. Másfelől vonakodik attól is, hogy szótlanul továbblapozzon, ha valamivel nem ért egyet.
Akárhogy is, nekem a poszt címében kifejezett párhuzam inkább blaszfémiának tűnik. Ezek a festmények nem nyújtanak többet a 17. századi tájképfestészet kompozíciós sémáinak olcsó, hatásvadász reciklálásánál. Marginális szempont, de nézegetésük közben attól sem tudok eltekinteni, hogy egy akármilyen apokalipszis esetén nem az aranyló kupolák maradnának meg teljes épségben, és a Vörös tér burkolata tűnne el nyomtalanul, hanem inkább fordítva. Valahogy ezen a ponton válnak számomra a Campo Vaccino klasszikus ábrázolásainak (gyorsan, talán nem a legmegfelelőbben kiválasztott példa: http://bit.ly/cR6TUO) reminiszcenciái groteszkké: értetlenül felhasznált segédeszközként, nem pedig "beszélgetőtársként" bánik az előképekkel. Banális webcandy, bár nem tudom, hogy van-e ilyen szó.
Tekintsd kérlek hízelkedésnek, hogy ezt nem tartottam magamban.
Annak tekintem, és köszönöm, a továbbiakban is.
A képek esztétikai minőségéről ugyanezt gondolom. Nem is emiatt idéztem őket, hanem példának egy most formálódóban és előretörőben lévő esztétikára és ikonográfiára, amely éppen a napokban nyilvánul meg a füst borította Moszkva apokaliptikus fotóin is; a rom – a poszt-indusztrális rom – olyan új kultuszára, amely egyre több műfajban szerepel vizuális és fogalmi keretként.
A képek viszonya a Stalkerhez az, ami mondjuk a barokk populáris grafikáé Rubenshez vagy Zurbaránhoz: ezek terjesztik széles körben a nagy mesterek által kidolgozott zsánert és ikonográfiát.
Ami a valószerűséget illeti, persze feltűnő az aranyozott kupolák vagy a vörös csillag érintetlensége a különben előrehaladott pusztulásban. De azt hiszem, itt nem egyszerűen kontárságról, hanem a verisimilitudo elvének a műfajhoz kötődő átalakulásáról van szó: bizonyos szimbolikus elemekre jut az a szerep, hogy képviseljék a mágikust és metaforikust az amúgy brutális modusban felfogott realizmusban.
volt szerencsém négy napja 13 órát eltölteni a Sheremetyevo tranzitjában, csodálkozva láttam, hogy kék az ég, és sehol semmi füst, azóta sem értem ezt
Patyomkin-égbolt volt az, a Riviérán fényképezve, fóliával a reptér üvegablakaira ragasztva. Az oroszok nagyok ebben! :)
Megjegyzés küldése