Moszkva udvarai


Gennagyij Mihejev időgépre bukkant.

„Semmi sem történik véletlenül a világon. Nem kezdhetem azzal a történetet, hogy »véletlenül a kezembe akadt egy negatívokkal teli doboz.« Ez nem igaz. Ha ez a doboz túlélt jópár költözést, két árvizet és egy tűzvészt, az annyit jelent, hogy fontos volt nekem, őriztem, vigyáztam rá.


A 80-as években egy kutatóintézetben dolgoztam, távol állt tőlem az újságírás. Egy hobbim volt: a fotózás. Egy »Любитель« márkájú gépem volt, s szabad időben azzal jártam a környező udvarokat. Mintha csak rejtett kamerával fotóztam volna. A Любитель tükörreflexes keresője – azt mondják, a Rolleflexről koppintották – tökéletesen alkalmas volt erre.


Ha mai nyelven akarnám kifejezni, azt mondanám, egy »Moszkva udvarai« munkacímű projekten dolgoztam. Ez az a világ, ahol a gyökereim vannak, az a régi Moszkva, amelyben születtem, ahol felnőttem, a Gribojedov utca és a Sztopanyi pereulok sarkán álló házban. A tisztelt látogató a képek láttán talán arra gondol: ugyan, mennyi csúfságot gyűjtött össze a szerző! Jelentem: a régi Moszkva pontosan ilyen volt. Szombat reggel egyszerűen kiléptem a kapun, végigsétáltam a környékbeli udvarokon. A sokk, amit e képek láttán ma érzek, éppen abból fakad, hogy mennyire megfeledkeztem már erről a világról, mennyire hozzászoktam már a moszkvai utcákat és udvarokat tisztán tartó csöndes tadzsikokhoz.


Igen, különös város volt az. A mai moszkvai fiatal azt gondolhatná, hogy a fotós szándékosan kereste a pusztulás nyomait. De ez nem így van. Ez a homlokzatok mögötti Moszkva az én akkori Moszkvám hű képe. Igen, a város, mondjuk ki, lepusztult volt. De eleven! A Szadovoje kolco gyűrűjén belül akkor még félmillió ember élt. Igen, a szovjet mentalitás nem kedvezett a rendnek és a tisztaságnak. De valahogy mégis lelkesítő volt a régi Moszkvában élni. A régi Moszkva kopottsága sokszínű volt és elbűvölő, mint egy ódon udvarházé. És tudjátok, mennyire megpihenteti a szemet, hogy szinte nincsenek benne autók?! Az az egy-kettő is, amit látunk, régi, roncs.


De a legfontosabb: Ezeket a húsz évnél is régebbi képeket digitalizálva különös érzés fogott el: mintha időgépbe ültem volna, s visszarepültem volna a múlt század nyolcvanas éveibe. Igen, én is megváltoztam. A régi Moszkvában húsz évvel ezelőtt egy egészen másfajta fiatalember élt, egy önreflexióra hajlamos fiú, az amatőr fotózás megszállottja. Rendben: nem tudott jól fotózni. De volt egy felülmúlhatatlan előnye: hogy észrevétlen tudott maradni. Ez a fiú teljesen beleolvadt a maga világába, s képei azt a páratlan lehetőséget és különleges gyönyörűséget kínálják a nézőnek, hogy annak a világnak minden fényképészi modorosság nélküli hű lenyomatát láthatja rajtuk.”


Ilyen udvarok, házak, emberek a 80-as évek Budapestjén is voltak. De ilyen kép csak nagyon kevés. Ezekhez az a manírok nélküli, figyelmes látásmód is kellett, ami Tarkovszkij képein is tükröződik. Hogy ez a nyolcvanas években Moszkvában már egy húszéves amatőrnek is megvolt, abból meg lehet érteni, miért olyan lenyűgöző ma az orosz fotó.













































4 megjegyzés:

flora írta...

1969-70-ben voltam Moszkvában diák. Tényleg megtaláltam az akkori Moszkva hangulatát, azt a szépségra, rendre mit sem adó, "körülbelüli" rendetlenséget, lehangoló, szegényes, de mégis "emberközeli", de semmiképpen sem vidám hangulatot...

Studiolum írta...

Érdekes, hogy a bejegyzés angol változatán is épp most erősítette meg ezt az élményét Irina, aki nagyjából ugyanakkor élhetett Moszkvában.

Én ennek a világnak már csak a legvégét láttam, a peresztrojka idejét és az utána következő éveket, amikor már vidámabb volt a hangulat, de erőteljesen bomlásnak is indult a régi Moszkva. Ma már, ahogy Irina is írja, mindebből semmi sincs.

HaKohen írta...

Hááááááááááááááát... Nem vagyok benne biztos, hogy nem lehetne ha nem is ugyanilyen, de hasonló fotókat készíteni valahol Moszkva valamely külterületén, lakótelepén. Netán a volt Szovjetunió valamely kevésbé ismert városában, falujában.

Mielőtt lenézzük/lesajnáljuk/szánjuk/utáljuk őket (a megfelelő ige ízlésünk szerint aláhúzandó), képzeljünk el egy svájci blogot a Budapesten készült ha nem is ugyanilyen, de hasonló fotókkal.

Az egész továbbgondolása nagyon messzire vezetne. Ám azért talán érdemes továbbgondolni. Legalább úgy magunkban.

gólhaj írta...

úúú első nézésre nagyon sok, köztük nagyon erős fotókkal.
azt hiszem itt azért jelentős ráérzésről beszélhetünk, hisz összességében is nagyon jó.