Március 6-án Balogh Zsolt, a BKV volt vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a cégnél íratlan törvénnyé vált kenőpénz-szabály értelmében hatalmas összegeket kellett rendszeresen átadnia Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek: „azóta tudom, hogy tizenötmillió fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer például abban adtam át az összeget”.
A „Nokia-doboz” azonnal a magyar köznyelv bevett kifejezésévé vált. Jelentése a Szlengblog meghatározása szerint: Jellemzően befolyással bíró politikai szereplő által, közbeszerzésre szánt pénzösszegekből, törvénytelenül, szabályokat megkerülve, trükköket bevetve eltulajdonított több tízmillió forint. Az „N”-t a korrupció mértékegységének javasolják. Külön blogok foglalkoznak azzal – az olvasók fotóit is kérve –, hogy mi minden fér egy Nokia-dobozba. Az indavideo ál-BKV-s oktatófilmet sugároz a Nokia-doboz helyes használatáról, és álhírek jelennek meg arról, hogy Magyarországon a kiterjedt korrupció miatt tavaly 47-szer több Nokia-doboz fogyott mint Nokia-telefon. Sőt már a Nokia finn lapja is beszámolt a kezdeményezésről (gépi fordításban itt olvasható), s az olvasók sürgetik, hogy a cég használja ki reklámcélokra a váratlanul jött népszerűséget.
Filológusként szeretem az efféle, egy-egy történetet magukban sűrítő mémeket, különösen amikor alkotóik és terjesztőik saját nyomorúságukon igyekeznek a humor segítségével felülkerekedni. Fordítóként azonban meggyötrik az embert, mert kénytelen körülírni őket a szövegben, vagy meglábjegyzetelni, ami azért már nem az igazi. A Nokia-doboz azonban váratlan kivétel. A mémnek spanyolul és katalánul is megvan a pontos megfelelője. Úgy mondják: Cola Cao.
Mallorcán már három éve folyik a Magyarországhoz hasonlóan az egész hatalomban lévő politikai elitet érintő korrupció felgöngyölítése. Az érintettek között van Antònia Ordinas, a Baleari-szigetek gazdasági fejlesztési tanácsának igazgatója is, aki az enyhébb büntetés reményében a hatóságokkal való együttműködést választotta. Többek között megmutatta, hová rejtette a kenőpénzek egy 240 ezer eurós – tehát körülbelül „4 N” értékű – részét: a kertjében elásva, egy Cola Cao kakaós dobozban.
A Cola Cao azonnal olyan slágerré vált Mallorcán, mint nálunk a Nokia. Egymást érik róla a viccek, karikatúrák, blogbejegyzések, sőt kiállítások. Állítólag az üres Cola Caós dobozok ára felszökött 15 euróra, azaz a teli dobozok háromszorosára, s már az egész korrupciós botrányt és felszámolását – amelynek során a résztvevők, ugyancsak hozzánk hasonlóan, zsinórban vallanak egymásra – is összefoglalóan Cola Chaos néven emlegetik. A mém egyik jellemző példája az alábbi „Mallorkistan” című rövid video, amelynek főszereplője a már a szárazföldi katalánok számára is érthetetlen archaikus mallorcai tájszólásban beszél, úgyhogy kénytelenek vagyunk átiratot is adni.
Avui he vist als diaris que els interessos han tornat a devallar … tots els bancs són iguals … Amb els collons d’un fan pagar a l’altre … ¿Qué faig? Ara he copiat a na Ordinas … mira-ho, hombre … Fa vint anys … tots el governs tenen la pella pel mànec … fan anar s’oli cap on ells volen … són tots iguals … – I has tret tot els doblers? – Tot! Hombre! Ara veuràs qué faré, Tot. Tot en bitllets de cinquanta … Perquè no n’hi ha molts, però si els hagués tret més petits no haguessin cabut. No és cap doi el que ha fet na Ordinas. Governs i putes governs. Au! Ja està!
Ma láttam az újságban, hogy a kamatok megint csökkennek … minden bank egyforma … az egyikünk tökével fizetik ki a másikat … Mit csináljak? Ordinast utánzom … nézd csak, hombre … már húsz éve minden kormányzat a nyelénél fogja a serpenyőt … oda öntik az olajat, ahová akarják … mind egyformák … – És minden pénzt kivettél? – Mindet! Hombre! Most majd meglátod, mit csinálok. Mindet. Mindet, ötvenes bankjegyekben … mert nincs sok, de ha kisebbekben vettem volna ki, nem fértek volna el a dobozban. Egyáltalán nem hülyeség, amit Ordinas csinált. Kormányok, kurva kormányok. No megvan. Kész!
„Az egymást követő korrupciós botrányok már összemosódnak az emlékezetben” – írja A korrupció fétisei című cikkében Matías Vallés – „de szerencsére főszereplőik előrelátóan gondoskodtak a mnemotechnikai eszközökről, amelyek megőrzik emléküket. A Casa Alfredo milliós számlája, a Matas-kormány homárvacsorája, Hidalgo papa pónija, Ordinas Cola Caós doboza közérthetővé teszik és szilárdan lehorgonyozzák a történelmi emlékezetben az átláthatatlanul bonyolult ügyek szövevényét.”
Tulajdonképpen vigasztaló, hogy a mai főszereplők már régen nem lesznek színpadon, de a kollektív emlékezet és a köznyelv még mindig számon tartja majd a Nokia- és Cola Cao-dobozok, ezüsthajók, völgyhidak, chilei cseresznyék, digitális táblák és sünök emlékét. Semmi sem örök, csak a becstelenség, mint Jerofejev mondta. Még ha nem is egészen így értette.
A „Nokia-doboz” azonnal a magyar köznyelv bevett kifejezésévé vált. Jelentése a Szlengblog meghatározása szerint: Jellemzően befolyással bíró politikai szereplő által, közbeszerzésre szánt pénzösszegekből, törvénytelenül, szabályokat megkerülve, trükköket bevetve eltulajdonított több tízmillió forint. Az „N”-t a korrupció mértékegységének javasolják. Külön blogok foglalkoznak azzal – az olvasók fotóit is kérve –, hogy mi minden fér egy Nokia-dobozba. Az indavideo ál-BKV-s oktatófilmet sugároz a Nokia-doboz helyes használatáról, és álhírek jelennek meg arról, hogy Magyarországon a kiterjedt korrupció miatt tavaly 47-szer több Nokia-doboz fogyott mint Nokia-telefon. Sőt már a Nokia finn lapja is beszámolt a kezdeményezésről (gépi fordításban itt olvasható), s az olvasók sürgetik, hogy a cég használja ki reklámcélokra a váratlanul jött népszerűséget.
Filológusként szeretem az efféle, egy-egy történetet magukban sűrítő mémeket, különösen amikor alkotóik és terjesztőik saját nyomorúságukon igyekeznek a humor segítségével felülkerekedni. Fordítóként azonban meggyötrik az embert, mert kénytelen körülírni őket a szövegben, vagy meglábjegyzetelni, ami azért már nem az igazi. A Nokia-doboz azonban váratlan kivétel. A mémnek spanyolul és katalánul is megvan a pontos megfelelője. Úgy mondják: Cola Cao.
Mallorcán már három éve folyik a Magyarországhoz hasonlóan az egész hatalomban lévő politikai elitet érintő korrupció felgöngyölítése. Az érintettek között van Antònia Ordinas, a Baleari-szigetek gazdasági fejlesztési tanácsának igazgatója is, aki az enyhébb büntetés reményében a hatóságokkal való együttműködést választotta. Többek között megmutatta, hová rejtette a kenőpénzek egy 240 ezer eurós – tehát körülbelül „4 N” értékű – részét: a kertjében elásva, egy Cola Cao kakaós dobozban.
A Cola Cao azonnal olyan slágerré vált Mallorcán, mint nálunk a Nokia. Egymást érik róla a viccek, karikatúrák, blogbejegyzések, sőt kiállítások. Állítólag az üres Cola Caós dobozok ára felszökött 15 euróra, azaz a teli dobozok háromszorosára, s már az egész korrupciós botrányt és felszámolását – amelynek során a résztvevők, ugyancsak hozzánk hasonlóan, zsinórban vallanak egymásra – is összefoglalóan Cola Chaos néven emlegetik. A mém egyik jellemző példája az alábbi „Mallorkistan” című rövid video, amelynek főszereplője a már a szárazföldi katalánok számára is érthetetlen archaikus mallorcai tájszólásban beszél, úgyhogy kénytelenek vagyunk átiratot is adni.
Avui he vist als diaris que els interessos han tornat a devallar … tots els bancs són iguals … Amb els collons d’un fan pagar a l’altre … ¿Qué faig? Ara he copiat a na Ordinas … mira-ho, hombre … Fa vint anys … tots el governs tenen la pella pel mànec … fan anar s’oli cap on ells volen … són tots iguals … – I has tret tot els doblers? – Tot! Hombre! Ara veuràs qué faré, Tot. Tot en bitllets de cinquanta … Perquè no n’hi ha molts, però si els hagués tret més petits no haguessin cabut. No és cap doi el que ha fet na Ordinas. Governs i putes governs. Au! Ja està!
Ma láttam az újságban, hogy a kamatok megint csökkennek … minden bank egyforma … az egyikünk tökével fizetik ki a másikat … Mit csináljak? Ordinast utánzom … nézd csak, hombre … már húsz éve minden kormányzat a nyelénél fogja a serpenyőt … oda öntik az olajat, ahová akarják … mind egyformák … – És minden pénzt kivettél? – Mindet! Hombre! Most majd meglátod, mit csinálok. Mindet. Mindet, ötvenes bankjegyekben … mert nincs sok, de ha kisebbekben vettem volna ki, nem fértek volna el a dobozban. Egyáltalán nem hülyeség, amit Ordinas csinált. Kormányok, kurva kormányok. No megvan. Kész!
„Az egymást követő korrupciós botrányok már összemosódnak az emlékezetben” – írja A korrupció fétisei című cikkében Matías Vallés – „de szerencsére főszereplőik előrelátóan gondoskodtak a mnemotechnikai eszközökről, amelyek megőrzik emléküket. A Casa Alfredo milliós számlája, a Matas-kormány homárvacsorája, Hidalgo papa pónija, Ordinas Cola Caós doboza közérthetővé teszik és szilárdan lehorgonyozzák a történelmi emlékezetben az átláthatatlanul bonyolult ügyek szövevényét.”
Tulajdonképpen vigasztaló, hogy a mai főszereplők már régen nem lesznek színpadon, de a kollektív emlékezet és a köznyelv még mindig számon tartja majd a Nokia- és Cola Cao-dobozok, ezüsthajók, völgyhidak, chilei cseresznyék, digitális táblák és sünök emlékét. Semmi sem örök, csak a becstelenség, mint Jerofejev mondta. Még ha nem is egészen így értette.
7 megjegyzés:
Á, mindig jön valami új. Ki emlékszik már arra, hogy néhány éve még "dokumentum"-ban számoltuk a vesztegetési pénzt. :)
Káel Csaba Bánk bán filmje jut eszembe az ezüsthajóról, más élmény mint a sün...
Nagyon igaz a bejegyzés! Olyannyira, hogy bár én legyek az utolsó, aki a szocikat védi, de ez a Nokia-dobozos sztori már annyira szép, hogy egy kicsit gyanús... bár, a fenét, biztos, hogy így volt, de hogy ez a riportban szóba került, az már láthatatlan kezek és emberek munkáját dicséri.
power politizator
@ blist: Persze, a kollektív memória is szelektív, akárcsak az egyéni. Rengeteg hívószó felbukkan, aztán hamarosan eltűnik, de jó néhány még kormányzati ciklusok múlva is emléket állít az egykori hazugságoknak, amikor pedig már alig emlékszik valaki a történet részleteire.
@ ÉvaZsuzsanna: igen, épp erről beszéltem az imént, a szelektív memóriáról…
@ G.d.Magister: Az ilyenfajta történetekben – ahogy a mieinken meg a spanyolokon túl másutt is látni – épp az a szép, hogy tényleg tele vannak ilyen jól kiaknázható spontán blődségekkel. Mintha a túlságos hatalom egy idő után elvenné az ember önkontrollját, s már nemcsak a szájával termelné a bullshitet, hanem egész politikusi lényével.
@ π: Pompás film, remek játékkal! Egyetlen dolog nem hiteles benne: hogy a szegény Károly minden bunkósága mellett túlságosan jó emberként indul. Én még nem láttam, hogy ilyenből sikeres politikus vált volna.
Na ugye!
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=106095
Bár szerintem ez csak helyiérdekű, mert nem vert fel nagy port. Már ha egyáltalán igaz.
A hír mellékesen azt is illusztrálja, miért van a tabu-szavaknak (genitáliák, kenőpénz stb.) oly sokféle és gyakran csupán helyi jellegű helyettesítő változata…
Megjegyzés küldése