Digitus impudicus


Újabb vendégposztunk jelent meg a Laudator temporis acti latinblogon, amelyhez barátnőnk, Poly legújabb bejegyzése, ahhoz pedig a Focus német magazin múlt heti címlapja adta az apropót. Most itt is közzétesszük másodközlésként.

Görög barátnőnk, Poly rakta fel blogjába a Focus német magazin múlt heti címlapját, amelyen a milói Vénusz látható görög zászlóval körbetekerve, amint jobbjával félreérthetetlen gesztust tesz. „Az eurocsalád csalói”, hirdeti a címlap a görög költségvetési botrányra utalva, s a cikk egyszerű kulcsot ad a német olvasóknak a helyzet értelmezéséhez: „A görögök szépen berendezték életüket a fekete munka, adócsalás és »fakelaki« [kenőpénz] háromszögében. Nyilvánvaló, hogy a vesztegetés, korrupció és adócsalás a vérükben van.” Poly ezeknek az egészen Odüsszeuszig visszavezethető sztereotípiáknak az elemzését a görögség egy képi sztereotípiája, a milói Vénusz különféle “módosított” változataival illusztrálja.

Gino Boccasile: Fasiszta propaganda-bélyeg a milói Vénuszt elhurcoló amerikai katona képével, ill. ugyanez a német megszállási övezetben borítékra felragasztva, 1944


A képek egy részén a poén forrása az, hogy az ókori márványtorzót nyilvánvalóan modern kiegészítéssel látják el: kampóval, elektromos gitárral, teniszütővel. A Focus címlapképe azonban kakukktojás ebben a sorban. Hiszen a feltartott középső ujj gesztusa nemhogy modern, de sokkal ősibb, mint maga a szobor, s ha nem is klasszikus alkotáson, de korabeli Priaposz-szobron vagy pompeji falfirkán talán még találkozhatunk is vele.

Az interneten ezerszámra kering az az etimológia, amely az 1415-ös agincourt-i csatára vezeti vissza a „middle finger salute” gesztusát. Eszerint a fölényes franciák azzal fenyegették meg a híres angol „longbow”-íjászokat, hogy a győztes csata után majd levágják az íj húrját feszítő középső ujjukat (ahogy azt a spártaiak valóban megtették a foglyul ejtett athéniakkal Thuküdidész szerint). A csata azonban, mint tudjuk, elsöprő angol győzelemmel végződött, s az íjászok diadalmasan mutogatták a fogoly franciáknak középső ujjukat, amely még „pluck yew”, azaz feszíti a tiszafa íjat. A szókezdő „pl” idővel „f”-re torzult, s ilyenformán a „yew” is más ortográfiát és a gesztus is más értelmet kapott.

A különféle urbanlegends-szájtok nem győznek leszámolni ezzel a mítosszal, s azt hangsúlyozni, hogy a „digitus impudicus” (szemérmetlen ujj) vagy „digitus infamis” (becstelen ujj) gesztusát már a görög-római antikvitás is ismerte. Ki Martialist idézi bizonyságul, ki Suetoniust, ki Arisztophanészt. Mi azonban ahelyett, hogy fáradságos munkával kigyűjtenénk ezeket, elegánsan azt a forrást idézzük csupán, amely már ötszáz éve összegyűjtötte mindezt és még többet, de amelyet soha senki nem idézett. Erasmus Adagiájáról van szó, az ókori közmondások legnagyobb, idézetekkel és magyarázatokkal ellátott gyűjteményéről

Adagia 2.4.68. Medium ostendere digitum

Medio item digito porrecto, supremum contemptum significabant. Martialis lib. 2: Et digitum porrigito medium. Nam hunc digitum Martialis impudicum vocat: Ostendit digitum, sed impudicum. Persius infamem: Infami digito & lustralibus ante salivis. Huc arbitror pertinere, quod apud Laërtium Diogenes, ut alibi diximus, hospitibus quibusdam Demosthenem videre cupientibus, non indice digito, sed medio porrecto demonstravit, parum virum innuens & effoeminatum. Ac paulo post, eodem in loco, satis indicat porrectione digiti medii quippiam obscoenum significari, cum ait, insanos haberi, qui medium porrigant digitum, qui indicem, non item. Itaque eodem in carmine duobus adagiis extremum contemptum indicavit Satyricus: Mandaret laqueum, mediumque ostenderet unguem. Elegantius fiet utrumque, si longius detorqueatur. Ut Philosophicis praeceptis laqueum mandes, tu tuo vivito more. Et Theologorum decretis negociatores medium unguem ostendunt, id est, plane contemnunt ridentque.

Adagia 2.4.68. Középső ujjat mutatni

A régieknél a feltartott középső ujj a legnagyobb megvetés jele volt. Martialis, 2. könyv [Ep. 2.28]: Mutasd középső ujjadat neki. Ugyanezt az ujjat Martialis szemérmetlennek nevezi [Ep. 6.70]: Felmutatja ujját, de a szégyentelent. Persius pedig becstelennek avagy csúnyának [Sat. 2.33]: …csúnya nagyujjával meg nyállal szenteli meg [ti. a nagymama az újszülöttet, szemmelverés ellen] Úgy hiszem, ide tartozik az is, amit Diogenés Laertiosnál olvasunk, hogy valaki az idegeneknek, akik látni szerették volna Démoszthenészt, nem a mutató- hanem a középső ujjával mutatott rá, mintha azt akarta volna értésükre adni, hogy hitvány és elpuhult embernek tartja. Ugyanez a szerző nem sokkal később azt sugallja, hogy a kinyújtott középső ujj valami illetlent jelent, mert azt mondja, hogy akik a középső ujjukkal mutatnak, azok bolondok, de akik a mutatóujjukkal, azok nem. A Szatírák mestere [Juvenalis, Sat. 10.53] pedig egyazon verssorban két adagiát is idéz a legnagyobb megvetés érzékeltetésére: [Démokritosz az őt fenyegető Fortunának] kötelet kívánt, s középső ujját mutatta. Mindkét adagia használata elegánsabb, ha hosszabb mondatba illesztjük. Például: Kívánj kötelet a filozófusok tanácsainak, te csak élj a magad módján. Vagy: A kereskedők a középső ujjukat mutatják a teológusok előírásainak, azaz teljességgel megvetik és kigúnyolják azokat.


Erasmus a 3.3.87. Ἐσκιμαλίχθαι adagiában a gesztus görög előfordulásait is tárgyalja Aristophanésnél és Suidánál, s a „kötelet kíván” szólásnak is külön adagiát szentel 2.4.67. számmal. Aki kíváncsi rájuk, megtalálja őket a Studiolum CD-kiadásában. Sőt a CD-n még szép magyar változatát is megismerheti Baranyai Decsi János 1598-as Adagium graecolatinoungaricorum chiliades quinque-jéből, amely Erasmus adagiáinak reneszánsz kori magyar megfelelőit gyűjtötte össze: Nagy vyát mutatni: auagy: meg gugolni.

Az Erasmus által említett példák elsősorban a klasszikus irodalomból származnak, ahol a gesztus a megvetés kifejezésére szolgál, éppúgy, mint ma. De mint a Persius-idézet is mutatja, eredetileg apotropaikus, bajelhárító, szemmelverés ellen védő funkciója volt, mint minden egyéb fallikus ábrázolásnak. Az ilyen ábrázolásokat, mint Thomas Wright The worship of generative powers (1865) IX. X. és XI. táblája szemlélteti, amuletten, érmén, nyakban, fibulán egyaránt viselték. S ha vészhelyzetben egyik sem volt kéznél, legalább kézzel mutatták: a mutató- és középső ujj között átdugott hüvelykujjal, amelyet már akkor is „fügének” neveztek, vagy kinyújtott középső „digitus impudicusszal”. Ahogyan a milói Vénusz is teszi a Focus címlapján. A német olvasóknak ilyenformán tehát nem kellene megsértődniük, hiszen a gesztus valójában nem az „eurocsaládnak” szóló megvetés jele, hanem a görög gazdaság jelenlegi helyzete által indokolt ősi bajelhárító szimbólum.

Ugyanakkor igazat kell adjunk Takis Theodoropoulosnak, akinek Το αριστερό χέρι της Αφροδίτης, Aphrodité bal keze (2008) című könyvéből Poly idézi azt a nagyon ideillő mondatot:

A kéz erotikus tartozék. Egy báj nélküli női kéz, egy csúf ujj a legszebb személy tulajdonságainak harmóniáját is megbonthatja.

Amint ezt a Focus címlapja is illusztrálja.

2 megjegyzés:

Petya írta...

Az 1415-ös agincourt-i csatától nem a középső ujjas megoldást eredeztetik az angolok, hanem amikor két ujjal bemutatnak. Angliában a mai napig így mutatnak be; középső és mutató ujjal, így jelezvén, h még tudnak lőni az íjjal. A középsőujjas megoldást nem lehet a százéves háborúbóleredeztetni, hiszen azt az angolok ma sem használják.

Legalábbis én így tudom.

Studiolum írta...

Fantasztikus egybeesés, a poszt angol változatán pontosan ugyanezt írta néhány órája a Wang folyó egy régi brit olvasója.

A történet idézett változatát amerikai szájtok közlik (közülük kötöttem be egyet). Én is úgy tudtam, hogy amerikai a gesztus, de ennél többet nem. Érdekes volna tudni megrajzolni az utat Aristophanéstől a latinokon és Erasmuson át az Egyesült Államokig…