A ház, amely nincs többé


A Muromcev-dácsa, a Nobel-díjas Ivan Bunyin és Venyegyikt Jerofejev írók egykori otthona majd múzeuma, Moszkva Caricino kerületének valódi kulturális központja, irodalmi estek, színielőadások, városvédő találkozók színhelye, amelyet húsz éve hivatalosan nem létezőnek nyilvánítottak, majd két hónapja, a január 2-ról 3-ra virradó éjjel felgyújtottak – most már tényleg nincs többé.


Ma hajnalban a rendőrség és az OMON – az orosz belügyminisztérium különleges egységei – megszállták a kiégett Muromcev-dácsa kertjét. A lakóknak, akik a kertben felállított ideiglenes konténerekben élnek, és barátaiknak, akik egymást váltva őrködnek a kertben, nem mutattak fel semmilyen meghatalmazást. A házat kordonnal vették körbe, és mindazokat a lakókat és barátaikat – közel ötven embert –, akik saját testükkel akarták megakadályozni a bontást, letartóztatták és a rendőrségre szállították.






Ivan Mityin, aki a januári tűzvésztől kezdve folyamatosan tudósított a dácsa sorsáról: http://vanmeetin.livejournal.com/

Nyolc órakor a bulldózerek hozzáláttak a ház bontásához. Egy busznyi tadzsik vendégmunkás érkezett, akik tiltakoztak az ellen, hogy fotózzák őket. Nyilvánvalóan azért, mert illegálisan dolgoznak, és bármikor hazazsuppolhatják őket. A polgármester nem kockáztatta az akció sikerét azzal, hogy orosz munkásokat küldjön.












Az orosz törvények szerint aki tizenöt éven át folyamatosan lakik saját lakásában, az jogot szerzett rá, hogy ne lakoltathassák ki. A Muromcev-dácsa lakói az 1930-as évek óta élnek itt, a legidősebb lakó is itt született. A dácsa emellett 2009 óta műemléki felterjesztés, s ilyenformán bontási tilalom alatt áll. Jurij Luzskov moszkvai polgármester személyesen rendelte el a bontást. Caricinóban az utóbbi években, amióta Katalin cárnő palotáját és parkját rendbe tették, magasra szöktek a telekárak. „Fizetünk maguknak ötszáz rubel (kb. 12 euro) kártalanítást” – a lakók által épített szaunáért, amelyet a hatóság egyedül hajlandó a tulajdonuknak tekinteni – „aztán menjenek Isten hírével”, mondja a rendőrök parancsnoka a lakóknak.






Ami a bontás során a tűzvész romjai alól előkerül, az a tadzsikoké lesz. Eltüzelik vagy elviszik, hogy eladják az ócskapiacon. A lakóknak tilos belépni a kordonon belülre, hogy összegyűjtsék saját holmijukat. Szakértők szerint csak a fagy kiengedése után, néhány hét múlva lehetett volna megállapítani, vajon tényleg szándékosan gyújtották-e fel a házat januárban. Most már többé nem lehet.



A fenti fotókat főleg Igor Podgorny és Vlagyimir Asztapkovics, az ITAR TASZSZ fotósa készítette. * Az utóbbi órákban néhány további fotósorozat is felkerült az orosz netre.

http://igorpodgorny.livejournal.com/119503.html
http://igorpodgorny.livejournal.com/119792.html
http://community.livejournal.com/photo_polygon/1460505.html
http://dryutsky.livejournal.com/426280.html
http://bujhm.livejournal.com/466203.html
http://vanmeetin.livejournal.com/89564.html
http://ybelov.livejournal.com/305969.html
http://ybelov.livejournal.com/327954.html
http://community.livejournal.com/5_radialnaya_3/


Megjelent az első angol nyelvű híradás is Lena Lebedeva-Hoofttól, aki a Facebookon támogatói csoportot is nyitott. A jelenlévők és a bloggerek tömegesen küldenek tiltakozó leveleket Medvegyev elnöknek. Nem mintha bíznának benne – hanem mert tudják, hogy nem tehetnek mást:

„Németországban a nácik először a kommunistákért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Majd a zsidókért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Azután a szakszervezetisekért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag. Később a katolikusokért jöttek, de én nem szóltam, mert protestáns vagyok. Végül értem jöttek, de akkor már nem maradt, aki szólt volna értem.” – idézi Igor Podgorny Martin Niemöllert.



Bell-ringer pedig a dácsa fotóiból válogatott képsorozattal illusztrálta Verocska Dolina dalát: Repül a házam.



Мне что-то стало трудно дышать.
Что-то со мною нужно решать.
То ли это болезнь суеты,
То ли это боязнь высоты.
О, друзья мои, дышащие легко!
Почему вы все время так далеко?
Если мог чей-то дом над землей парить,
Почему моему это не повторить?

Припев: Никто не знает, что мой дом летает.
В нём орущие дети и плачущий пёс.
Никто не знает, что мой дом летает...
О, только бы ветер далеко не унес!
Valahogy nehéz lélegeznem
valamit kellene magammal kezdenem:
vajon átmeneti betegség csupán?
vagy a magasságtól való félelem?
Ó, könnyű lélegzetű barátaim,
miért vagytok folyton olyan távol tőlem?
Ha más a földre tudta építeni házát
nekem ez miért nem sikerül?

Refr: Senki sem tudja, hogy repül a házam
kiabáló gyerekekkel és síró kutyával,
senki sem tudja, hogy repül a házam…
Ó, bárcsak ne vinné messzire a szél!

6 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

"Szállj, te büszke ének..."

sat. írta...

Vaj' mi épül a helyin, bank tán?
Köszönet érte s minden jóut a setét múltból a boldog jövőbe vezető úton.

anna írta...

és a glasznoszty jegyében hagyják magukat fényképezni, ahogy rugdosnak.

Petya írta...

Ezt egész egyszerűen nem hiszem el. Hihetetlen, h abszolút törvénytelenül ilyeneket művelnek még ma is ebben az általam oly nagyon szeretett országban. Nagyon önellentmondásos rendszer ez, melyet Putyin létrehozott.


Megépítik a Nagy Honvédő Háború Múzeumát, ahol az egy négyzetméterre jutó sarlókalapácsok száma nyolc. Majd az állami TV bemutatja az 'Admirális' c. filmet, mely az utóbbi idők legellenforradalmibb, leg antikommunistább alkotása volt. Majd mégis minden május 9-én ott tisztelegnek a sarló-kalapácsos zászlóknak, a tömeggyilkosok képmásának. De Jekatyerinburgban meg áll a cári család emlékműve. És így tovább lehetne sorolni. Pont annyira skizofrén mint a mi szerencsétlen köztársaságunk, ahol fehér hősök & vörös banditák emlékművei váltják egymást, ha belegondolunk, egy városon belül is.

És ez nem fog változni.

Hiába, a monarchisták is bevallották 1940-re: mi mindig csak álmodoztunk egy Oroszországról, ami nagyhatalom. A kommunisták megvalósították. Na most ezt nem fogja eldobni az orosz. De nem fogja Péter cárt sem eldobni, meg a pravoszláv egyházat, ahol pedig az egész (eddigi) utolsó cári család szent.

Mi az eredmény? Katyvasz. Mint nálunk.

Studiolum írta...

anna: Ez már nem a glasznoszty. Glasznoszty idején a rendőrök szoronganak, csak sutyiban mernek erőszakoskodni. Ez már egy magabiztos diktatúra. Lásd Pelevin jóslatát.

Petya: Én úgy látom, van ebben az őrületben rendszer. A hatalomnak olyanfajta monopolizálása zajlik most Oroszországban, ami nálunk az abszolutizmus idején, s ez egyfelől azzal jár, hogy a hatalmat monopolizálók akarata bármikor felülírja a törvényt (viszont cserében rengeteg kisebb gengsztertől elveszik a hatalmat, ezen a társadalmi konszenzuson alapul az oligarcháktól Putyinig vezető út), másfelől pedig azzal, hogy mindenki megkapja magának az ideológiai zsibvásárban, amiért lelkesedik, meg az ellenkezőjét is, csak maradjon nyugton.

Robert írta...

Az ilyen incidensek miatt nem értem azokat, akik ábrándos vagy nosztalgikus érzelmekkel kacsintgatnak Ázsiába.

Onnan túl, ahol a magyarság véget ér Etelközben, már csak az ilyen barbarizmus van. Persze, tudom én, hogy mengyelejev meg Muszorgszkij, de hiába, ha a kijevi Rusz óta ugyanaz a "dal" a Kelet-Európai síkságon és túl. A cár atyuska cár atyuska maradt mégha Sztálinnak vagy Putyinnak is hívták/hívják. Az értelmiség meg legfeljebb felkötheti magát.