Árnyék Bukarestben

Írtuk már, hogy a két világháború közötti Bukarest micul Paris volt, „kis Párizs”, a fényűzés és a felfokozott életvágy városa. S ahogy lenni szokott, a fénynek megvolt a maga árnyoldala is: a vidékiek tömegei, akik a városba jöttek szerencsét próbálni, a külvárosi szegénynegyedek, s a virágzó alvilág, amelyet Fănuş Neagu ír le az És kiáltott az angyal-ban. A fényt és az árnyékot pedig ugyanaz az ember rögzítette kamerájával: Nicolae Ionescu.


Nicolae Ionescu (1903-1975) az első világháború idején az iskolát félbeszakítva a Cultura Naţională kiadóhoz állt nyomdásznak. Itt főnöke és atyai barátja, a Németországban tanult Dimitrie Demetrian jóvoltából ismerkedett meg a modern technika vívmányaival, többek között a fényképezéssel. 1927-ben a királyi hadsereg fotográfusa lett, s rendszeresen fotózta Bukarestet és az egész országot: ma az ő fotóival illusztrálják a bukaresti retró-albumok legnagyobb részét. Ekkor fogant meg benne egy leendő Romániai Fotómúzeum gondolata, amelynek számára nyaranként szisztematikusan fényképezett az ország egy-egy vidékén. 1930-ban több hónapot dolgozott Franciaországban, a Lumière fivérek lyoni és Pathé-Nathan párizsi stúdiójában, akiknek hatása meglátszik a 30-as években készült bukaresti képein. 1937-ben az Adevarul napilap technikai igazgatója lett. Ebből az állásából a Vasgárda távolíttatta el 1940-ben mint „a zsidók és hazaárulók szolgáját”. Előtte azonban még megakadályozta, hogy zsidó alkalmazottak a Gárda elleni tiltakozásul felgyújtsák az Adevarul palotáját. Emiatt a kommunizmus idején meghurcolták és nem kapott sehol állást, mivel „akadályozta az illegális kommunisták tevékenységét”. 1945-ben megalapította az Enciclopedia Fotografică kiadóhivatalt, amelyet 1947-ben koboztak el tőle. Ettől fogva alkalmi munkákból és kollégák támogatásából élt 1956-ig, amikor felvették a Művészettörténeti Kutatóintézetbe fotósnak. Onnan ment nyugdíjba, s a tervezett „román fotómúzeum” számára készített anyagait az akadémiai könyvtárnak adta át.






A kitűnő bukaresti Art Historia blog nemrégen tett közzé egy válogatást azokból a képekből, amelyeket Ionescu 1925 és 1935 között készített Bukarest szegénynegyedeiben, a Bibescu-tér környékén, a Dâmboviţa mentén, a vásárokon és a városszéli híres Moşilor-piacon, a zsidó negyed bolhapiacán, a Bellu-temető mögötti „Siralomvölgyben”. A címeket Ionescu írta fel a képek hátuljára.

Egy a számtalan parasztcsalád közül, akik Bukarestben keresik a szerencsét (1929)

Nyomornegyed a város szélén

Minden negyednek megvolt a maga „ördögkereke”. Húsvétkor a fizetség egy piros tojás volt (1927)

Vándor cipő- és papucsjavító a Dâmboviţa partján (1932)

(felirat nélkül) Mosás a talaj- vagy forrásvizet a Dâmboviţába vezető csőnél

Háborús rokkant a Domniţa Bălaşa templom előtt a királyi pár képével, rajta adománykérő felirattal

Vándor varga

Vándor kobzos (cobzar) a Bibescu-tér környékén

Favágók

Verklis papagájjal

Verklis fehér szakállal és mezítlábas fiúval

Ócskás a Taica Lazăron (a zsidó negyed bolhapiacán, a mai Baia de Fier utcán)

A Taica Lazăron

Használt és javított cipők a Taica Lazăron

Rettenetes sár az Oboron, a Moşilor-piacon

Lipovánok (duna-deltai oroszok) a Dudeşti-negyed egy teaházában

Szemétlerakó a „Siralomvölgyben”, a Bellu-temető mögött (a 60-as években létesített Ifjúsági Park helyén)

Guberálók a Siralomvölgyben

Üres konzervdobozok szortírozása a Siralomvölgyben. A háttérben a krematórium sziluettje

Esküvői előkészületek Vitanban (1929)

„Lakás” belseje az Ouatu-gödörben (a Grant-negyedben)

És végül itt vannak – még itt vannak – a medvetáncoltató cigányok is.