Ha nincs otthonod

A múlt héten, az első meleg tavaszi nap beköszöntével különös szertartásra került sor a moszkvai Subinói Szent Kozma és Damján templomban. A pályaudvarok és utcák hajléktalanjai gyűltek össze, hogy mint minden évben, megemlékezzenek azokról a társaikról, akik halálra fagytak ezen a télen.


Hogy hányan haltak meg idén a hidegtől Moszkva utcáin, arról nincsenek hivatalos statisztikák. A résztvevők közel ötven társukról emlékeztek meg név szerint. De Szvetlana Fajn, a helyi önkéntesek „Barátaink az utcán” vagy más néven „A Sant’ Egidio közösség barátai” csoportjának vezetője szerint valószínűleg több százan voltak.


A csoport, amely már évek óta szervezi a tavaszi halotti megemlékezést, a római Sant’Egidio közösségről kapta nevét. Ezt 1968-ban alapították római egyetemisták, akik a városszéli nyomornegyedekbe jártak ki először délutáni iskolát tartani, majd az elesetteket és betegeket is támogatni. 1973-ban kapták meg a megüresedett trasteverei Sant’Egidio kolostort, s azóta szervezetten gondoskodnak a szegényekről, fogyatékosokról, hajléktalanokról, bevándorlókról, ma már a világ hetven országában, közel ötvenezer önkéntes együttműködésével. A közösség aktívan támogatja a kultúrák és vallások együttműködését, s így igen sok ortodox csoportjuk is van Oroszország- és Ukrajna-szerte, köztük a moszkvai hajléktalanokról gondoskodó „Barátaink az utcán” csoport.


A csoport önkéntesei a pályaudvarokat járják, rendszeresen ételt, ruhát, gyógyszert osztva a hajléktalanoknak. De nem ebben látják a legfontosabb feladatukat. „Nagyon sok hajléktalan nem ételért vagy ruháért jön hozzánk, hanem azért, hogy meghallgassák, hogy embernek tekintsék, hogy komolyan vegyék őket ebben a helyzetükben is. Nagyon magányosak, elsősorban erről panaszkodnak nekünk és az orvosoknak. Számunkra ezért a legfontosabb, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki velük. Hogy tudjuk a nevüket és hogy mire van szükségük. És hogy ők is tudják, hogy adott órában, adott helyen mindig találnak valakit közülünk, aki csak azért van ott, hogy meghallgassa őket.” Karácsonykor személyre szóló ajándékot készítenek nekik, és közös vacsorát szerveznek a hajléktalanok és az önkéntesek számára egy-egy moszkvai étteremben.

Szvetlana Fajn, a „Barátaink az utcán” önkéntes csoport szervezője

Nem csak a „Barátaink az utcán” csoport törődik a moszkvai hajléktalanokkal. A „Szegény emberek – Kurszki pályaudvar” csoport tagjai a közeli Hitvalló Szent Márton templomból járnak ki naponta a Kurszki pályaudvarra, ételt és ruhát osztani, „rendes napokon háromszáz, hideg napokon öt-hatszáz embernek”. A csoport tagjai segítenek az elveszett vagy ellopott dokumentumok – Oroszországban hatalmas érték – pótlásában, és megveszik a vonatjegyet azoknak, akik pénz híján nem tudnak hazamenni vidékre.


Oleg Visinszkij diakónus a hideg napokon este nyolctól különbusszal járja a várost orvos kíséretében, éjszakánként 10-30 embert összegyűjtve, akiknek nincs hová menniük a fagy elől, vagy rosszul lettek, berúgtak, kirabolták vagy elkábították őket. A Милосердие, „Együttérzés” nevű busz egész éjjel hívható a 76-44-911 számon. „Igazából nem is a leghidegebb éjszakákon fagy meg a legtöbb ember, hanem amikor éppen csak mínusz öt-tíz fokra süllyed a hőmérséklet, és az utcán alvó kimerült, legyengült hajléktalanok még nem érzik a veszélyt.”


A Valerij Sztyepanov ortodox lelkész vezette csoport nappal keresi fel a hajléktalanokat, az alapvető gyógyszerekkel, fertőtlenítőszerekkel, szemcseppel, fájdalomcsillapítóval látva el őket. Tavalyig egy gyógyszertári hálózat is támogatta őket, de a válság óta ez a segítség megszűnt. Most csak magánadományokból segíthetnek – például azzal a néhány liter libazsírral, amellyel, kis adagokba porciózva, a fagysérüléseket kezelik.


A hajléktalanokkal foglalkozó különféle moszkvai szervezetek 2009-ben hozták létre a „Если дома нет” – „Ha nincs otthonod” nevű hálózatukat, hogy közösen lépjenek fel az utcára kerültek érdekében. „A társadalom szinte semmit sem tud a hajléktalanok helyzetéről. Szükség van rá, hogy tudatosítsuk a probléma nagyságát, hogy felébresszük a hatóságok szégyenérzetét. Moszkvában szinte alig van számukra szálló, szociális és orvosi ellátás. A társadalomba való újbóli beilleszkedésükhöz szükség volna rehabilitációs központokra is.”

„Gyima, miután befejezi az ebédet megkérdezi: »Magának is van néha olyan – tudja…
depresszió?… És mit csinál olyankor?… Én alapjában jó ember vagyok,
csak valahogy elvesztem az életben…«”

„A 90-es években, az addig állami lakások privatizációjával és az azt kísérő visszaélésekkel tömegesen kerültek emberek az utcára”, vázolja fel a hajléktalanság kialakulását Andrej Pentyukhov a „Ha nincs otthonod” hálózat 2009. márciusában tartott első, figyelemfelkeltő konferenciáján. Az utcára kerültek számát tovább gyarapítják a vidéki Oroszországból menekülő nincstelenek, akik a fővárosban nem találtak megélhetést, de már hazatérni sem tudnak. A moszkvai hajléktalanok számát sok ezerre becsülik – de hivatalos statisztika erről sem készült.


„A hajléktalanokról gondoskodó önkéntesek azt mondják, sokkal nehezebb számukra gyűjteni mint betegek, öregek vagy árvák számára. Az emberek többsége legföljebb azokon akar segíteni, akik nem a saját hibájukból kerültek bajba, s akiken látszik a segítség hatása. Legyünk őszinték: az utcán élők nagy része nem véletlenül került oda – ha nem is tudatos választásként, hanem inkább akaratgyengeségből –, a legtöbbjük iszik, és ha már hosszan fedél nélkül éltek, nehezen térnek vissza a társadalomba. De élet és halál határán nem az a fontos, ki a hibás.”

„Tudom, hogy képmutatónak hangozhat, de mégis így van: az Úr mindenképpen szeret
benneteket. Tudja, mit jelent hajléktalannak lenni. Az ő Fia is istállóban
született, nem adtak neki szállást. Az a fontos, hogy szívetekben
ne legyen rosszindulat, ne haragudjatok az emberekre.”

„Mi látjuk el gázzal egész Európát, és a saját fővárosunk utcáin az emberek százával pusztulnak
el a hidegtől. Muszáj, hogy legyen számukra ellátás, hajléktalanszállók.
Ha nem beszélünk róla, minden úgy marad, ahogy volt.”

Alekszandr Boriszov, a Szent Kozma és Damján templom lelkésze

Julija Makovejcsuk fotói.
Az írás a Татьянин День orosz ortodox diáklap cikkei [1] [2] [3] alapján készült.