A január 2-ról 3-ra virradó hajnalon leégett a Muromcev-dácsa, a moszkvai Caricino kerület utolsó történelmi faháza, amelyben az elmúlt száz évben számos neves író, festő, zenész és tudós élt, köztük olyan nagyságok, mint a Nobel-díjas Ivan Bunyin, vagy a mitikus Venyegyikt Jerofejev – Venyicska – akinek 1968-ban írott, de húsz éven át csak szamizdatban terjesztett Moszkva-Petuskija a Brezsnyev-korszak legkegyetlenebb karikatúrája.
A ház annak az elővárosi – podmoszkovnij – dácsa-telepnek az utolsó épülete volt, amelyet még a 19. század végén hoztak létre a ruskini „közösségi telepek” szellemét tükröző sugaras alaprajzzal. Az üdülőtelep tágas, fás kertjei szinte észrevétlenül olvadtak bele a 18. századi caricinói cári kastély hatalmas parkjába.
A Wang folyó versei
A hagyományosan fából épült villákban a moszkvai intelligencia számos előkelő tagja töltötte a nyarat. Alekszandr Mozsajevnek a házról írott cikke név szerint is felsorolja őket. Köztük volt Szergej Muromcev is, a római jog moszkvai professzora, a kadet párt és az 1906-os első orosz parlament elnöke, aki ebben az 5. sugárutca 3. szám alatt általa építtetett dácsában fogalmazta meg az első orosz alkotmány tervezetét. Nyaralója a moszkvai értelmiség találkozóhelye volt. Ivan Bunyin, aki majd az orosz írók közül elsőként kap Nobel-díjat, itt ismerte meg későbbi feleségét, Verát, Muromcev unokahúgát.
A nyaralót 1917-ben elkobozták a Muromcev családtól. Sorozóiroda lett, majd a polgárháború után iskola. 1937-től, amikor a caricinói iskola új téglaépületet kapott, a tanárok költöztek a házba. Máig az ő leszármazottaik laknak itt, sőt egyikük, a száznégy éves nagymama maga is az első lakók közé tartozott.
A 60-as évektől az épület egyik felében biológiai kutatóintézet működött, amelynek több munkatársa is megtelepedett az „őslakók” között. Az itt élő családok és baráti társaságuk révén a ház a 70-es évektől Caricino nem hivatalos kulturális központjává vált. A házban kiállításokat rendeztek, alternatív színház működött, a kertben felolvasóesteket tartottak. Számos művész élt hosszabb-rövidebb ideig a házban, mindenekelőtt Jerofejev, aki itt írta a Vaszilij Rozanovot és a Walpurgis-éjt. Az ő fotóikból, kézirataikból, könyveikből, és Caricino történetének általuk összegyűjtött dokumentumaiból hozták létre a lakók a ház Jerofejevről elnevezett emlékmúzeumát.
A rendszerváltáskor azonban a városi tanács a caricinói telep kezelését egy „Merkurij” nevű ismeretlen cégnek adta át. A cég már 1990-ben leírta a házat könyveléséből, nem létezőnek nyilvánította, és töröltette a földhivatalból és Moszkva térképeiről. A lakók azonban nem akarták elhagyni a házat, amelyben születtek vagy évtizedek óta éltek, hiszen nem is lett volna hová menniük. Megszervezték, hogy maguk gondoskodjanak vízről, fűtésről és – saját áramfejlesztővel – villanyról. Profi honlapot hoztak létre „A ház, amely nincs” címmel a múzeum népszerűsítésére és jogi küzdelmeik dokumentálására. 2005-ben a tizenöt éves elbirtoklási jogra hivatkozva pert is indítottak a jogilag tulajdonos nélküli házért, de a moszkvai bíróság formai okokra hivatkozva elutasította azt. Ezután fordultak segítségért a veszélyeztetett moszkvai műemlékeket védő Arkhnadzor társasághoz, amely hivatalosan is felterjesztette a házat a védendő műemlékek listájára. Amíg a kulturális minisztérium nem foglal állást az ügyben, kilakoltatás és bontás nem lehetséges.
Ezt követően – mint azt a honlapon már hónapokkal ezelőtt leírták – rendőrök jelentek meg a házban, akik figyelmeztették őket: múzeumi védettség ide vagy oda, „értsék meg, egy ilyen házban bármi megtörténhet, például tűzvész.” Ami hamarosan be is következett.
A január 3-i tűz a ház egy lakatlan szobájában ütött ki. Eleinte jelentéktelennek tűnt, s a lakók bíztak benne, hogy a gyorsan kiérkező tűzoltók azonnal elfojtják. Ezek azonban kijelentették, hogy parancsuk van rá, hogy ne mentsék meg a házat. Nem is oltottak semmit – csak majd órákkal később a kiégett ház füstölgő maradványait –, hanem az ablakokat betörve elősegítették a tűz gyors terjedését.
Ide kívánkoznának azok a fotók, amelyeket a kimenekült lakók – hat család, kisgyerekekkel – mobilon riasztott barátai készítettek a tüzet tétlenül szemlélő tűzoltókról. De nincs gusztusom betenni őket. Elég itt megnézni ezt az egyet a Szergej Muromcev százéves hintaszékében üldögélő fiatal tűzoltóról, aki az oltás végén a kavarodást kihasználva a széket több más kimenekített értéktárggyal együtt el is vitte magával.
Másnap reggel pedig, mintha csak megálmodták volna, mi történt, ott voltak a buldózerek, hogy eltakarítsák a ház romjait.
Hogy a történet nem ér itt véget, mint annyi más régi épületé – a módszer ugyanis teljesen bevett errefelé, mint számos kommentátor írja, konkrét moszkvai, kalugai, rjazanyi, odesszai eseteket említve –, az nagy mértékben a városvédő Arkhnadzor egyesületnek köszönhető, akik minden erővel felhívják a sajtó és a nagyközönség figyelmét a veszélyeztetett épületekre. Tavaly több Jerofejev-emlékestet is tartottak a Muromcev-dácsában, amelyről a tévé és a napilapok is beszámoltak. Az alábbi képek is egy ilyen est fotói tavaly júliusról. A teljes – szép – sorozat Rusztem Adagamov lapján látható.
Az emlékestek révén az orosz blogvilág is megismerte a Muromcev-dácsát és a Jerofejev-emlékmúzeumot, s most azonnal mozgósították hálójukat. Mire a buldózerek kiértek, már emberek tucatjai, újságírók és tévériporterek voltak a helyszínen. A buldózerek azonnal eltűntek, és az elmúlt két hétben nem is bukkantak fel újra. A bloggerek – mindazok, akiktől képeket kölcsönöztünk, és sokan mások – segítséget kértek a lakók – sőt a macskák – ideiglenes elszállásolásához, ruhával, étellel, pénzzel való ellátásához, romeltakarításhoz, újjáépítéshez. Folyamatosan közölnek képeket és híreket, s megalapították a „Muromcev-dácsa” társaságot, amelynek blogja óráról órára hírt ad a fejleményekről. A lakók pedig határozottan hangoztatják, hogy nem adják fel, és kitartanak a ház fennmaradása mellett. És akármi legyen is a dolog vége, ez a szolidaritás, együttműködés és elszántság mindenképpen elismerésre méltó, példamutató, és Oroszország jövőjére nézve is biztató. Köszönet érte.
„Így történt, hogy a hetvenes évek előtt, amikor a város nagy sebességgel növekedett, a fából épült Boszporusz-parti paloták és úri házak sorra tűntek el az egykori pasák unokaöccseivel és udvaroncaival együtt, akik körömszakadtáig harcoltak az örökségért, emeletenként, sőt lakásonként osztották fel egymás között a régi épületeket, s aztán hagyták, hogy minden gondozás híján ott rohadjanak el, hogy a festés lehámoljon, s hogy a fa megfeketüljön a hidegtől és a nedvességtől; sőt igen gyakran ők maguk gyújtották fel, hogy helyén sokemeletes ház épülhessen.”
Orhan Pamuk: Isztambul
„Semmi sem örök, csak a becstelenség.”
Venyegyikt Jerofejev
Folytatás: A ház, amely nincs többé
10 megjegyzés:
Ismét egy pompás meglepetés, köszönet érte. Ahogy a hivatkozásokat megnyitom, sokadszor fájlalom, hogy a nyolc évi iskolai orosz nyelvtanulás alig hagyott nyomot bennem...
Sosem késő bepótolni… :)
hiszen én a jégcsapos képeket már láttam az english russia-n! de most tőled tudtam meg, mit is láttam valójában...rémes.
Én is láttam ott, és eléggé fel is voltam háborodva, hogy a semmitmondó kísérőszövegben csak annyit közöl, hogy egy sok írót látott ház leégett, milyen jó fotók, stop. Gondoltam is, hogy a posztban majd reflektálok erre a már szinte cinizmusra, de közben a poszt eltűnt az englishrussiáról, azért nem írtam. Nyilván Ilya Varlamov, a fotós, akinek a nevét és szájtját persze nem tüntették fel, megtudta a dolgot és tiltakozott.
Többször észleltem már az englishrussián, hogy forrásmegjelölés nélkül közölnek anyagot orosz bloggerektől, mi több, minden „fölösleges” információt lenyesve a képekről, hogy a puszta szórakoztatás és egzotikum maradjon csak. Nem tetszik ez nekem, úgyhogy le is veszem a linklistámról.
Thnx
5_radialnaya_3.livejournal.com
Большое спасибо за почет.
Viszonzásul ajánlom Joani Sancheztől http://www.desdecuba.com/generaciony_hu/
Köszönöm! Őt én is ajánlom. Itt van jobbra a linklistán is, de a magyar fordítás is nagyon sokat javult egy év alatt, mióta létezik.
Ocseny grusztnoje.
Vot tyebe babuska, i jurjev gyeny!
(Sajnos, nem sikerült kitalálnom, hogy miképpen lehet cirill betűket használni.)
Kár is lett volna a fáradságért, kitalálták azt már ezer éve.
Meg jobb is, hogy nem cirill betűkkel van, mert egy erre tévedő orosz még megbotránkozott volna a cinizmusán.
Megjegyzés küldése