Forradalom alulnézetből

Ivan Vlagyimirov: A cári képek és sasok elégetése, 1917. május 5.

November hetedike, az októberi forradalom évfordulója. Iskoláskorunk meghatározó ünnepsége. Lenin elhagyta a Szmolnijt, felhívást intézett a forradalmárokhoz. A Téli Palotát körbevették. Az Aurora ágyújának szavára megindult a felkelés. A kadettek elkeseredetten védekeztek, de a forradalmárok behatoltak a palotába, és véget vetettek a cár uralmának (merthogy a februári forradalommal és az Ideiglenes Kormánnyal nemigen terheltek bennünket). Bors Gergely bácsiról nem esett szó.

A forradalom századik évfordulóján egy másfajta, kevésbé közismert krónikával emlékezünk erre a napra, és mindarra, ami utána következett.

Ivan Vlagyimirov: Pusztítás a Téli Palotában, 1918

Sok évvel ezelőtt már közöltünk néhányat Ivan Alekszejevics Vlagyimirovnak (1869-1947) a forradalomról készült akvarelljeiből. Hogy most újra visszatérünk hozzá, az nem csak az évfordulónak köszönhető, hanem annak is, hogy időközben az orosz neten még több darabot tettek közzé e sorozatból, és fény derült e különös képek keletkezéstörténetére is.

Mert különös, hogy Ivan Vlagyimirov, a szovjet kor Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett történeti és csataképfestője, a Forradalmi Művészek Szövetségének tagja, a polgárháború 1930-as években közzétett hivatalos történetírásának illusztrátora, Lenin, Sztálin és Gorkij arcképfestője, és az 1937-es világkiállítás szovjet pavilonjának dekorátora olyan képeket is festett, amelyeken nyilvánvalóan tanúságot tesz a forradalmárok korlátoltságáról és kegyetlenségéről éppúgy, mint áldozataik iránti szimpátiájáról.

Ivan Vlagyimirov: Pétervár utcáin, 1918

Vlagyimirov, aki az 1890-es években párhuzamosan végezte el a katonai és képzőművészeti iskolát, hamarosan az orosz hadsereg hivatalos csataképfestőjévé vált. Végigkísérte az 1904-es orosz-japán háborút, majd 1914-től az első világháborút is. Minthogy anyja angol volt, kiváló londoni kapcsolatokkal is rendelkezett, s a háború kitörésekor a londoni The Graphic kérte fel rendszeres képes tudósításra a keleti frontról. A háború alatt több mint száz ilyen festménye jelent meg „John Wladimiroff” aláírással a folyóiratban, amely 1918-ban fényképet is közölt róla ezzel a felirattal: „Mr. Wladimiroffnak köszönhetően The Graphic az ország egyetlen folyóirata, amely valósághű rajzokat közöl a forradalomról”.


A rajzok, mint látjuk, valóban kendőzetlenül realista képet adnak a forradalomról, amit az is elősegített, hogy Vlagyimirov 1917-18-ban a pétervári rendőrség tagjaként szemtanúja volt mindannak, amit lefestett. Hogy mi volt róla a véleménye, azt a The Graphicban megjelent néhány rajz címe tanúsítja: „A bolsevikok barbársága”, „A lenini rémuralom okozta káosz”, „Anarchia Oroszországban”, „Forradalom, erőszak és rablás”. A képek közzététele azonban 1918 nyarán megszakad. Vlagyimirov valószínűleg ekkor ébredt rá, hogy az átmenetinek hitt helyzet tartós lesz. Ám a forradalom megörökítésével továbbra sem hagyott fel.

Ekkortájt kerülhetett kapcsolatba Frank Golderrel, aki a későbbi amerikai elnök, Herbert Hoover élelmiszersegély-programját jött felügyelni Oroszországba. Golder egyúttal anyagot is gyűjtött a Hoover által a Stanford Egyetemen felállított Hoover War Library számára, és Vlagyimirov képeit kitűnő kortárs dokumentációnak tartotta. Sorra vásárolta őket, majd távozása után a program másik munkatársa, Donald Renshaw folytatta a gyűjtést. Az egyik képen ez az aláírás olvasható: „Mr. Renshawnak a petrográdi éhínséges évek emlékére, őszinte tisztelettel. John Wladimiroff, 1923. június 19.”

Ivan Vlagyimirov: A Vöröskereszt vagonjának kifosztása, 1922

Ma Vlagyimirov 37 „forradalmi képe” látható a Hoover Institutionben, ahol, míg élt, aláírását letakarták, hogy bajba ne kerüljön. Tíz további képe 1953-ban bukkant fel árverésen, ezeket ma a Rhode Islandi Brown University őrzi. Ezek a képek egyedülálló ablakot nyitnak arra a szörnyűségre és szenvedésre, amelyet a kortárs propaganda eltagadott, s amelyet a későbbi történetírás sem tud ilyen plasztikusan megeleveníteni.

Ivan Vlagyimirov: A forradalmi bíróság halálra ítéli a földbirtokost és a papot, 1919

Vlagyimirov „titkos festészete” csak idén talált haza Oroszországba. A moszkvai Kortárs Történelmi Múzeum ez év februárjában, a februári forradalom századik évfordulóján rendezett először átfogó kiállítást a forradalom és polgárháború alatt készült műveiből. Az Amerikában őrzött festmények ugyan csak reprodukción voltak láthatók, de kiállították azt a Vlagyimir Ruga magángyűjteményében őrzött tucatnyi képét is, amelyek azt ábrázolják, hogyan sajátítja ki és zülleszti le az új „uralkodó osztály” az előző évszázadok alatt felépített kultúrát.

Ivan Vlagyimirov: A Pravdát olvasva, 1918-1923 k.

rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev rev

Ivan Vlagyimirov: Az utolsó út, 1918.
Az Amerikában őrzött első változaton látható, hogyan takarták el a festő aláírását


18 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

A Dunába lövés elsőségét én eddig Szamuelyéknek tulajdonítottam (a két Hollán meggyilkolása 1919-ban), de már látom, ők is csak tanulták.

pera írta...

Szép poszt, mint mindig.
Konferencia volt róla a TTE-ben egy hónapja, ha esetleg érdekes valakinek, Sz. Bíró, Szilágyi Ákos, Krausz Tamás és Halász Iván kitűnő előadásokat tartottak, tágabb összefüggésbe helyezve a történteket. http://tte.hu/se-nem-nagy-se-nem-oktoberi-konferencia-1917-rol/

Swann írta...

A poszt remek,igazi XX.századi, tragédiába oltott abszurd. Ha valakit - Pera meghivatkozott anyagán túl - még érdekel történelmi fehér foltjaink besatírozása, annak ajánom az alábbit, ahol Sz.Biró-szilágyi Ákos megint csak remekelt:http://rtl.hu/rtlklub/magyarulbaloval/milyen-hatassal-volt-a-vilagra-1917-es-mindaz-ami-utana-tortent

Fekete György mentálpedagógus történelemtanár írta...

A fehérterror megelőzte a vöröst - Oroszországban is. A Párizsi Kommün leverőinek tömegterrorja előtt szintén nem lelünk forradalmi tömegterrort.

Fekete György mentálpedagógus történelemtanár írta...

Igen, Szamuelyék tanultak - az ellenforradalmároktól.

pera írta...

Jó a beszélgetés a Balóval, nagyjából ugyanezeket mondták a TTE-ben is. Szilágyi még használta a szmuta szót, egyenesen szmutológiáról beszélt. Érdekes, ami nekem a legjobban tetszett a sztálini korszak leírására, az a "belső gyarmatosítás" kifejezés volt. Nagyon örülök, hogy a Balónál elhangzott a forradalom hatása nyugaton: a szociális törvényhozás felgyorsítása, mert önmagában a Szovjetunió létét kihívásként élték meg stb. Köszönöm, Swann!

pera írta...

Minek a terrorverseny?

Tamas DEAK írta...

A "történelemtanár" olvasgasson egy kicsit.

Tamas DEAK írta...

Döbbenetes még mindig, mennyire élnek még ezek a Csokoládé-kommunista monomániába szorított agyak, mennyire jól érezte Pünkösti Árpád a Rákosi-trilógiában !

Studiolum írta...

Tamás, ami a két utóbbi hozzászólásodban fontos, azt személyeskedés nélkül is meg lehetett volna írni. Lásd a klasszikus posztot.

Tamas DEAK írta...

Ez nekem perával és a hozzá hasonlókkal kapcsolatban, mint ez az új versenyző, az ismert bejegyzések óta nehezen megy, főleg akkor, amikor egy terrorról szóló cikk alatt példul arról olvashatunk, hogy a Szovjetunió léte mennyire elősegítette a nyugati szociális törvénykezés felgyorsítását (frászt, a Hitler hagyta rommező segítette, nem más)
Ha valakit megbántottam volna a személyeskedéssel, bocsánat tőle.

Studiolum írta...

Tamás, a személyeskedéssel mindig megbántasz valakit, a személyeskedésnek mint műfajnak pont ez a célja, úgyhogy bocsánatot kérni érte álságos. Ha nehezen megy is, kérlek, tedd meg. „Ki önmagának ellen áll, nagyobb vitéz az, mint Hanni Pál.” Mint a klasszikus posztban megindokoltam, az igazság az efféle preambulum nélkül is éppúgy megáll, sőt elegánsabb, és még a befogadást is megkönnyíti, vagy legalábbis nem nehezíti.

Tamas DEAK írta...

Tény s igaz. Most nagyon túl nehéz volt, nem sikerült.

A "Minek a terrorverseny"-es témára azért mondok valamit, annak, hogy világos legyen az, hogy ez a történet nem a jók és gonoszok harcáról szól, és kőkeményen le kell számolni azzal, hogy például a spanyol polgárháborúban, meg az ahhoz hasonló történetekben az eredendő gonosz fasiszták álltak szemben az eredendő gáncsnélküli népértélőkkel. Elég ha mondjuk vesszük a mostanában divatos katalán témában Andrés Nin esetét Gerő Ernővel. Tudom, hogy esélytelen, hiszen itt van : „Minden forradalomban van vérontás. Az angol (WTF?) és a francia forradalom is véresebb volt, mint az orosz októberi. [...] Az emberi haladás szempontjából kell végiggondolni az orosz forradalom helyét a történelemben[...] Mit tekintünk sikeresnek? Számomra alapvetően sikeres, hogy legyőzték a náci Németországot – azért Sztálin a bolsevik forradalomnak is köszönhető” – mondta erre Krausz [...] Ki ne öntsétek a fürdővízzel együtt a gyereket!
– válaszolta Krausz a végső kérdésre, arról, hogy ki mit tanítana meg egy mondatban minderről a diákoknak. Ő arra hívná fel a figyelmet, hogy a nemes célok milyen könnyen torzulhatnak el, de az orosz forradalomnak szerinte azért vannak értékei. Ehhez képest Szilágyi Ákos rövid és lakonikus válasza:
Gyerekek, soha ne csináljatok forradalmat!
Szóval, lesz itt még jogosultsága a terrorversenynek, tanítanak majd még itt mindenkinek elég hülyeséget, hadd maradjon az a népi mentálhigiénia alacsony. (Most láttam egy 1945 előtti bolgár-magyar filmet, amiben úgy imádkozik a kisfiú: Áldd meg Isten szüleimet stbstbst mindenkit akit szeretek és a mi hazánkat. Jó messze vagyunk ettől.)

Petrus Augustinus írta...

Pera, ez az a TTE-konferencia volt, ahol Krausz akkora GULag-relativizálást adott elő, hogy a plafon repedezett?

Meg amúgy őszerinte forradalom volt az, hiába no, ő kitart: http://nepszava.hu/cikk/1144665/2

pera írta...

Krausz Tamással nem kell egyetérteni! Mondtam, hogy osztom a véleményét mindenben? De azért azt a jogot ne vonjuk már meg tőle, hogy szocialista legyen! Kap érte eleget, megjegyzem, nem mindig jogosan. (Történészként távolabb kellene állnia a napi politikai vitáktól...)
A spanyol polgárháborús példát nem értem. A terror kölcsönösségében konszenzus van szerintem, a múltkor egy Szovjetunióban nevelkedett kommunista menekült fiával láttam interjút az orosz tévében. Ő már a SZU-ban született, anyanyelvi szinten beszélt oroszul, történészként a polgárháborút kutatja, és arról mesélt, hogy a Népfront segítségére érkező szovjet ügynökök hogyan lopták el a sp. nemzeti bank aranykészletét. Senki nem akarja takargatni a sztálinizmus bűneit.

Krausz mondata, hogy a nácizmus megverése a bolsevik forradalomnak köszönhető, alapvetően történetietlen. Talán arra gondolt, hogy ha nincs az őrült áldozatokat követelő iparosítás, akkor a németek a Bajkálig meg se állnak. De hát a "mi lett volna, ha" kérdéssel nem lehet foglalkozni, mint tudjuk.

A nyugati szociális törvényhozás felpörgésében mindazonáltal Szilágyi Ákos véleményével értek egyet: szovjet megszállás nélkül is nagyon erős volt a baloldali gondolkodás, főleg Olaszországban és Franciaországban. A Marshall-terv igénybe vételének feltétele volt gyakorlatilag a kommunista pártok kiszorítása, marginalizálása a hatalomból, ami be is következett, de a vasfüggönytől keletre létező államok mégis egyfajta kihívást jelentettek, ezért a nyugati elitek a gyors és sikeres újjáépítés után igenis azonmód lépéseket tesznek az akkor még klasszikusan létező munkásosztály életszínvonalának emelésére. A folyamatosan magas fogyasztás biztosította be a legjobban ezeket az országokat a felnagyítottan invazívnak feltüntetett vörös kelettel szemben. A mérsékelt szocialista pártoknak óriási szerepük van ebben a folyamatban, Németországban Bad Godesberg, Skandináviában a jóléti állam létrehozása szinte egy az egyben a szociáldemokráciának köszönhető. Nehezen fogadják el konzervatív oldalon, de a szocializmus sikeres eszme a világtörténelemben! (Hogy a nácizmus romjain mi jött létre, annak ehhez a folyamathoz nyilván volt köze, bár a németek nagyon erős politikai és gazdasági kontroll alatt vannak sokáig, a weimari korszak hibáiból tanulva egy még jobban kiegyensúlyozott demokratikus modellt építenek fel, ami hál'Istennek jól működik ma is. Valami ilyesmire gondolhatott Szilágyi, amikor ezt a nyugati szociális törvényhozást szóba hozta, bővebben kifejteni nem volt idő.

De hát majd legközelebb más szakértőket hívnak...

pera írta...

Nem volt semmiféle relativizálás, Petrus. A bolsevik hatalomátvétel a forradalom része. Ha belenézel Szilágyi szövegébe pl. láthatod: Nagy Orosz Forradalomról beszél a francia mintájára. A nyugatiak is így gondolják, ajánlom figyelmedbe a scepsis.net kiváló szövegeit, te olvasol oroszul: http://scepsis.net/library/id_3791.html

Petrus Augustinus írta...

Hát a francia forradalom is maximum a pusztításában volt nagy, ahogy az orosz is.

A forradalomhoz amúgy nem kéne, hogy legyenek tömegek? Ami Petrográdban történt az bizonyosan nem egy tömegmozgalom puccsa volt.

Olvasom a cikket, hát, az interjúalany kijelenti, hogy ő buharinista. Egyrészt. Másrészt perpetuálja azt a valótlanságot, amit Krausz, hogy 1917 októberében vagy bolsevizmus, vagy anarchia lett volna; ez egész egyszerűen nem igaz. (Krausz szerint vagy fehér vagy vörös uralom, ami szintén nem igaz. De akkor már legyen fehér.)

Ez egy óriási hazugság, hiszen 1918. januárjában alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartottak Oroszországban, amit pont a bolsevikok oszlattak fel egy nappal azután, hogy összeült. A Nemzetgyűlés többsége sem fehér (monarchista), sem bolsevik nem volt. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselőit 40 millió ember szavazataival választották meg általános, egyenlő, titkos választójog alapján. 1918. január 18-án összeült az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, amely első határozataival érvénytelenítette a bolsevik dekrétumokat, és elutasította a bolsevik „alkotmányt” („A dolgozó és kizsákmányolt nép jogainak deklarációja”). Tehát az Alkotmányozó Nemzetgyűlés nem ismerte el a bolsevikok hatalmát, illegitimnek tekintette rendelkezéseiket. Ezt követően az Alkotmányozó Nemzetgyűlést szétkergették és a bolsevikok még aznap belelőttek a Nemzetgyűlés mellett tüntető tömegbe.

pera írta...

Jó hát a Rabinovics így gondolja. Egy Amerikában felnövő zsidó orosz vagy fordítva, ahogy akarod, aki még interjút készített Kerenszkijjel. Na bumm, buharinista. Hát akkor a cárnak nem kellett volna belevinni a népet abba, amiből ez lett. Ezt tudom mondani. Lehet lelkesedni zászlóért, koronáért, címerért, dinasztiáért, mindenért, ami szépen ki van festve, nemes és jelentőségteljes szimbólumokat tartalmaz, csak akkor tessék tisztességesen és mértékletesen viselkedni és kormányozni. Ennyi.