Hegedűs a Selyemúton

Gyurinak, születésnapra

Shaxiba, a tea és ló útjának egyik legszebb és legarchaikusabb karavánszeráj-városkájába az ezeréves karavánút és a mellette futó patak az északi városkapun lép be, s a déli városkapun lép ki, hogy a Marco Polo látta öreg hídnál érje el a Heisu-folyót. A két kapu között teaházak szegélyezik, s keskeny gyalogutcácskák ágaznak le róla. Az utcácskákban épült módos kereskedőházak némelyikét már vendégházzá alakították át az újkori selyemút vándorai számára. Másokban még öregek laknak, akik a turizmus uszályába kapaszkodva ugyancsak kiadnak egy-egy szobát, vagy szuveníreket árulnak a ház elé kitett asztalokon.

„Ma van kiadó szoba: normál és franciaágyas!”

A kiadó szobát kínáló ház ajtaja vendégváróan nyitva, zene szűrődik ki rajta. Benézünk. A nagy terem közepén, épp az ajtóval szemben szép, karakteres arcú öregember ül a széken, s erhun, kéthúros kínai hegedűn játszik. „Bejöhetünk?” „Persze, qing zuo, qing zuo, üljenek csak le.” A nagy asztal mellett kapunk helyet, épp szemben az öreggel. Körben a családtagok ülnek, jobbra nagy képernyőn történelmi film fut, de a hangot levették. Az öreg lehunyt szemmel játszik, befelé figyel, mintha a belülről hallott zenét közvetítené számunkra pontosan, tisztán, lenyűgöző könnyedséggel. Mint Okudzsava hegedűse.

Vagy fél óra folyamatos játék után az öreg szünetet tart, nem néz ránk, a háziakkal tréfálkozik. Szokatlan számára az európai publikum, de tetszik is neki a helyzet. Hívjuk, hallgasson bele a felvételbe. Felteszi a füllhallgatót, megint ugyanolyan odaadással figyel befelé, mint az előbb, mintha a kétféle belül szóló hangot vetné össze.

Kérdezgetni kezd, de erős tájszólását szinte egyáltalán nem érteni. Orvosságos dobozt vesz elő a zsebéből, feltépi, és arra írja a kérdéseit kínai karakterekkel: honnan jöttünk, mit csinálunk itt. Írásban beszélgetünk egy darabig. Aztán visszaül, újra játszik. A családfő feláll a tévé mellől, úgy fotózza őt a mobiltelefonnal, hogy mi is rajta legyünk a képen.




Még negyedóra, s aztán kezével jelzi, hogy kiszáradt, inni szeretne. A sarokba állítja a hangszert, töltenek neki. Mi is elérkezettnek látjuk az időt a búcsúzásra. Köszönetet mondunk az öregnek és a háziaknak, meghajolunk. A családfő az ajtóig kísér.


Yünnani túránk első napján Daliban barátom, az egyik legeredményesebb kínai népzenegyűjtő, Shi Tanding látott vendégül minket. 2006 óta több mint kétszáz CD-t adott ki a nyugat-kínai nemzetiségek zenéjéből. Éjszakába nyúló előadásán azt mutatta be számos felvétellel, mennyire eleven még ma is ez a zenei kultúra, mennyire áthatja a falvak és kisvárosok életét, és milyen kitűnő előadókkal találkozhat még mindig lépten-nyomon az ember. Ezt illusztrálta most ez a szép találkozás is.

Illés Gábor, Kálmán Dani és Sajó Tamás fotói, Kálmán Dani videói