Két ünnep



A posztnak igazából azt a címet kellene adnom, hogy „A képek hatalma”, mert hát erről akarnék beszélni.

Vagy maguk milyen címet adnának egy posztnak, amely csupán e két orosz újévi vacsora fényképét közölné egymás után, minden szöveg nélkül?

Jobbnak érzik-e az egyik kép által megjelenített világot, mint a másikat? Szívesen élnének-e valamelyikben? Látnak-e valamilyen morális (vissza)fejlődést a kettő egymásutánjában, s ha igen, milyet?

Milyen logikai összefüggést vetítenek a két kép közé? Időbelit? Ilyen volt, ilyen lett? Ha igen, milyen történetet írnak le? Vagy párhuzamot, ellenpontot? Míg azok úgy, ezek így? Ha igen, melyik kép ábrázolja azokat és melyik ezeket?

És mit gondolnak, ha valaki egy posztba rakná fel a kettőt, mit akarna velük sugallni?

És most nézzenek meg abszolút friss szemmel két teljesen másik képet két egészen más ünnepről.



Tegyék fel ugyanezeket a kérdéseket.

Befolyásolja-e a válaszokat a képek sorrendje? Jobban azonosulnak-e azzal, amelyiket elsőnek látnak, vagy azzal, amelyik másodjára következik mint ellenpont vagy csattanó? Idegenebb lett-e az, amelyik az imént szimpatikus volt?

Abba az egyszerű grammatikába, amely ott van kivétel nélkül minden szemünk elé kerülő kép tálalásában, s amely nemcsak azért olyan meggyőző, mert jórészt tudattalan konvenciók irányítják, hanem azért is, mert előállítása a legtöbb esetben ránk van bízva, kiváltképpen hasznos belegondolnunk a mai időkben.

13 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

Én plagizálnám Szepes Mária könyvcímét: A változatlanság hullámhosszán.

Jozsef Petrenyi írta...

Ez egy meggyőzéstechnikai probléma. Külön irodalma van annak, hogy ha két ember akarja meggyőzni a saját véleményéről a hallgatóságot, akkor mikor melyiknek jobb elsőnek/másodiknak lenni. Illetve a fontosabb kérdés, hogy ha sorsoltak, akkor hogyan kell elsőként, illetve másodikként érvelniük.

- József -

Studiolum írta...

Így van. Ennek az egész témakörnek, a meggyőzésnek, a vizuális nyelvnek, a propaganda/reklám pszichológiájának hatalmas irodalma van. Nem is ezt próbálom meg gyorstalpaló módon egy posztban átadni. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet ebben a blogban, amelyben oly sokszor esik szó vizuális propagandáról, hogy mennyire evidenciaként szoktunk elfogadni olyan logikai kapcsolatokat, amelyeket ügyesen összeválogatott képekkel sugallnak nekünk.

A sorrend kérdése csak az eszközök egyike, a fenti posztban szinte másodlagos szerepet játszik, már csak ellenpróbaként hozom elő. Sokkal fontosabb, hogy a még előtte feltett kérdésekbe belegondoljon az ember, és tudatosítsa magában, hányféle lehetséges alternatíva közül választja ki – rendszerint tudattalanul – a maga válaszait.

Gabor írta...

Az én első gondolatom ez volt: Nahát, atlétatrikóban a terített asztal mellett ? Hát, ide süllyedtek...

Studiolum írta...

Fontos szempont! Továbbiakat kérek! ;)

Grimpix írta...

Hejj, amikor még a fotózásnak becsülete volt :) Bár tudja a fene, az volt e jó, amikor a fotómasinától mindenki görcsbe rándult... Olyan ünnepélyes időgép, akár gondoltak az akkoriak erre, akár nem, de mintha a jövőbe üzennének más generációknak. Családfaápolás, hogy többszáz évig álljon az a fa. Egy évig rágtam a család fülét, hogy menjünk el egy fotóshoz MIND. Hát nem kimaradt nagyanyám, mert "bonyolult lett volna megoldani, zárás előtt öt perccel"? Hát mondom én, hogy nincs becsülete a családi fotónak... Ez a "gyere komám kapjál le, hogy zabálom a hurkát, vagy vedelem a sört", vagyis a snapshot-ok nekem a pillanatról szólnak. Nem annyira a majdani nézőknek készülnek. Hanem a szereplőkért. Persze értékké válnak majd ezek is a maguk módján, ha túlélik... Ám ez is csak egy belemagyarázás, mert Ansel is azt mondta, hogy a képen mindig ketten vannak: a fotós és a néző... Vitathatatlan, hogy a második kép meghittebb... mi is pont így tivornyázunk kisgatyában, amikor együtt vagyunk, a gyerekek malackodnak, mi meg teleszájjal beszélünk... és közben néha fotózkodunk, telefonnal, ezzel azzal. Csak az a kérdés, ilyennek szeretnénk e láttatni magunkat majd, és tekintjük e ezeket a képeket akkora értéknek, hogy megadjuk nekik a túlélés esélyét, arra, amikor már nem leszünk...

Marguerite írta...

Grimpix lájk ,)

az Atlétás család szemmel láthatóan oldottabban viszonyul az önreprezentáció kérdéséhez mint Katonáék, és nem hiszem, hogy kiszelektálnák az utókornak szóló képek közül. És ha benne hagynák a családi albumban, hát maximáisan jól tennék, helye van.

Az hogy mi a több ezer vagy tízezer digitális családi képpel mit teszünk vagy fogunk tenni, már másik ügy :)

Studiolum írta...

Igen, ez is fontos kérdés, hogy jó képeket hasonlítunk-e össze egymással, két olyat, amit a rajtuk szereplők egyformán családi fotónak tekintettek, vagy egy családi fotót egy laza alkalmi felvétellel s ezzel illusztráljuk a kultúra erózióját. Közben pedig inkább egy olyat kellett volna keresni a második társaságtól is, mint itt az elsőt, ni. Vagy egy ennél is formálisabbat, de ez már érzékelteti a különbséget. És fordítva, Miklós cár albumában is vannak ilyen laza trikós, katonaiskolás-hülyéskedős képek, csak nézi hüledezve az ember.

Marguerite írta...

talán érdemes figyelembe venni a technológiai fejlődés által lehetővé tett spontaneitást (érzékenyebb film, kisebb gép stb)
meg az olcsóbbá válásból adódó szélesebb körű elterjedését (lehet gépet birtokolni akár kispénzű amatőrként is)
és ebből a megszokásból adódó másfajta (szélesebb spektrumú) pózolást is.

Marguerite írta...

viszont
dédszüleim a gyerekeikkel 1929-ben
nyolcgyerekes munkáscsalád Budapesten, a papa matróz, majd hajógyári munkás

pera írta...

Tényleg újévi vacsora mind a kettő? Mert az atlétatrikós megoldás mást sugall, sőt a kis srác meztelen felsővel áll. Vagy ilyen jól fűtöttek a 30-as években?
Grimpixnek igaza van, görcsösen ülnek, mereven, még a nagyszüleim is így ültek a fotózáskor. Kihozták a házból a székeket és két sorban állva komolyan üzentek Kronosznak. Nem játszottak, grimaszoltak, eredetieskedtek a kamera előtt. A világ hierarchiája működött, mint a csinovnyik/kispolgári család fotóján: Isten alatt a cár, s alatta mi. Irigylésre méltó rend.
A másik képen a modernitás. Nekem Ortega Y Gasset mondata jut eszembe: "a tömegek brutális uralma alatt élünk". Az ember vágyna egy kis arisztokratizmusra, exkluzivitásra, de helyette a kommunalka boldog bambaságát látja, bár a berendezésből ítélve ez nem társbérlet...

Ráfael Balázs írta...

kommunalka... ha akartok erről valami igazán jól sikerültet látni, nézzétek meg a В окно Париж című filmet - az 1990-es évek elejének Pétervára és Párizsa - zseniális! http://my-hit.ru/film/12016/online

Tamas DEAK írta...

Most néztem újra a Találkozó helyét megváltoztatni tilos alias Fekete Macska bandáját, a feeling bizony ott is megvan ...