Győztek és

A Flakelf (német hadsereg focicsapata) és a Fc Start (ex-Dinamo) közös baráti fotója az 1942. augusztus 9-i kijevi meccs után, amelyet a Dinamo-szurkolók évtizedeken át rejtegettek, s csak 2007-ben tette közzé a Киевские Ведомости

Az 1942. augusztusi kijevi „halálmeccs”, amelyről a róla készült ukrán-orosz film kapcsán és orosz források alapján két hónapja – a magyar sajtóban elsőként – írtunk, a most zajló ukrajnai Euro 2012 alkalmával valóságos aranybányát jelent az újságírók számára. A meccsek szünetében kis színesként ki-ki végigpróbálgatja rajta oroszlánkörmeit, ki így, ki úgy, elég gyakran a mi bejegyzésünket használva sorvezetőnek sőt olykor indigónak, s többnyire ugyanarra a konklúzióra jutva, amire 2007, az első hiteles dokumentumok publikálása óta az orosz sajtó mainstreamje is: hogy a német megszállók elleni győztes meccsért az SS által bosszúból kivégzett hős ukrán futballisták legendája úgy ahogy van az 1950-es évek szovjet propagandájának produktuma.

Egészen más, szokatlanul ismerős és már-már elfelejtettnek hitt hangot üt meg azonban a BBC History és az Index által tegnap közösen publikált cikk, amit már drámai hangvételű címe is fémjelez: „Győztek és ez az életükbe került”. Mély bariton hangon, a „győztek” után egy orosz gondolatjelnyi szünettel, miközben Vera Muhina munkása és kolhozparasztnője negyedfordulatot tesz a stáblista előtt, írnám, ha hatásvadász akarnék lenni.


De nem akarok hatásvadász lenni. Csak szomorú vagyok, hogy valaki, akinek hivatalból ismernie kellene mind a szovjet propagandamódszereket, mind az utóbbi évek orosz tényfeltáró újságírását a témával kapcsolatban, ennyire görcsösen ragaszkodik a történet ötven éve (mert azt ő is elismeri, hogy csak 1958-ban bukkant fel először) terjesztett propagandaverziójához. „A németek úgy döntöttek, a pályán kell megmutatni az árja felsőbbrendűséget” (az ukránokkal szemben, akik mind a korabeli náci propaganda, mind a mai hivatalos ukrán álláspont szerint más szláv népekkel szemben szintén árják). Az öltözőben SS-tiszt utasítja a csapatot a vesztésre (tanúk szerint semmi ilyesmi nem történt). A Flakelf „Heil Hitler” köszöntésére a Vörös Hadsereg csatakiáltása a válasz (az ukránok valójában szimuláltak: kinyújtották a kezüket, majd mellükre csapva a tornaklub szokásos „Fizkult [testnevelés] Hurrá!” jelszavát kiáltották). A németek büntetlenül rúgták véresre az ukrán csatárokat (az egyetlen szabálytalankodó németet a bíró azonnal kiállította). És így tovább. Nem érdekes, hogy a mai orosz kutatás mindennek az ellenkezőjét állítja, nem érdekes, hogy a hamburgi ügyészség 2005-ös vizsgálata kimutatta, hogy a legenda egyetlen elemére sincs bizonyíték. És biztos ami biztos, a cikkhez kommentálni nem lehet.

Ugyanakkor figyelemreméltó – és egyben a szerző jóhiszemű tudatlanságát is megkérdőjelezi –, hogy a cikk nem egy az egyben a szovjet propagandaváltozatot ismétli meg. A szerző tudatában van az újabb kutatási eredményeknek, és azokat is beleszövi a cselekménybe. A németek nem azonnal a meccs után tartóztatják le a csapatot, mint az eredeti szovjet változatban, hanem egy héttel később, miután az ukrán nacionalista hadsereg „Ruh” csapata elleni győztes mérkőzés miatt saját honfitársaik feljelentik őket egykori NKVD-tagságukért („a németek a megtorlással megvárták az utolsó meccset”, no persze). A korábban leleplezett NKVD-tisztet később végzik ki (valójában már a meccs előtt, egy razzia során kivégezték, s egyébként is a Dinamónak, a Cseka/NKVD csapatának minden tagja NKVD tiszt volt ex officio). Egyszóval bármi új derüljön is ki az egykori eseményekről, az elvileg nem változtathatja meg a bosszúálló németek és a mártír ukránok legendáját. Megszüntetve megőrizni, mint nagy teoretikusaink hangoztatták.

Sőt még egy félszeg félmondat is bekerül a végére, ellenérvek és cáfolat nélkül: „Vannak, akik az egész történetet a szovjet propaganda kitalációjának minősítik, azt állítva, hogy szó sem volt fenyegetésekről, valójában az FC Sztart játékosainak nagy része nem a meccs miatt vesztette életét a háború során.”

Hát vannak. Kár, hogy mind szembejönnek.

8 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

Lehet érdemes volna megemailezni őket. Volt anno egy cikk Bajcsy-Zsilinszky nevezetes 1942 januári interpellációjáról tele tárgyi tévedésekkel és névelírásokkal (pl. Rajniss József és társai). Levelezgettem a cikk szerzőjével egészen addig, amig nem közölte, hogy valami 1968-as könyvből merített.

Tamas DEAK írta...

... és ha nem is javították, de legalább lekerült a címlapról hamar.
(Meg volt Umberto király által aláírt zsidótörvényes cikk is anno az Indexen.)

Studiolum írta...

A címlapról már így is lekerült, még tegnap délután. Lehet, hogy valamelyik indexes felfedezte a másik változatot, vagy értesítették róla (pl. Styxx, aki engem is). Levelezni időpocsékolásnak tartom, mert a baj nem is a tárgyi tévedésekkel van, hanem mélyebben, a legendához való ragaszkodással, arról meg már mindent elmondtam az előző bejegyzésben. Akit az nem győz meg, azt nincs fölösleges energiám győzködni. Hogy az adatait honnan merítette össze, annak pedig viszonylag könnyű utánanézni: a MSG Wal „erősebb magyar csapatról” szólót pl. szó szerint innen.

Tamas DEAK írta...

... és mennyi ilyen legendánk van ... és még mennyi érdek élteti ezeket a legendákat...

Petrus Augustinus írta...

II. Umberto, a májusi király által aláírt zsidótörvény?? No, ilyet még nem reggeliztem! :-D

Tamas DEAK írta...

Az egyébként kiváló Hajdu B. István sem guglizik eleget és jól, és épp meséli az itt megcáfolt mesét.

Studiolum írta...

hol meséli?

Tamas DEAK írta...

Dinamo Kijev-Genk meccs volt, és a genkiek meglehetősen sokat játszottak lábra, ennek kapcsán elevenítette fel, hogy volt már neccesebb meccs is errefelé ...