Budapest 100

Belvárosi házak nyitva felejtett kapuján besurranva azon aggódunk, csak ne találkozzunk senkivel, csak ki ne dobjanak a lakók, mielőtt meglennénk azzal a néhány fényképpel, a város egy téglalapnyi múltjának dokumentálásával. Nem így volt ez régen, s manapság sem így van például Lwówban, ahol a legtöbb ház még bejárható udvartól a padlásig és a gangtól a kommunalkák előteréig, de Budapest az utóbbi években a bezárt kapuk városa lett. Egyetlen napot kivéve. Ezen az áprilisi hétvégén, immár második éve, minden olyan budapesti ház nyitva tartja nemcsak kapuját, hanem pincéjét, padlását és lakásait is, amely idén tölti be a századik évét, s amellyel a projektet szervező Kortárs Építészeti Központ ezt előre egyeztette. A lakók ilyenkor nemhogy gyanakodva néznének, de készségesen mutatják az utat, pogácsával és borral kínálnak, sőt vezetést, előadásokat és koncerteket szerveznek a látogatóknak. És jó látni, hogy mennyien élnek a lehetőséggel. Háztól házig igyekezve sok-sok csoport, pár és magányos felfedező jön szembe, kezükben a KÉK által az alkalomra kiadott térképpel és programfüzettel, akik aztán éjszakába nyúlóan töltik fel a nap fotói a közösségi fórumokra.


A Klauzál utca 26-28. szám számban az addig bőbeszédű program szófukarrá lesz: „Vers, mese a lakókról, pogácsa, padlásbejárás.” Mi már egyikből se kapunk: valószínűleg későn érkeztünk. Hanem a padlásfeljáró még nyitva van.




A padlásról remegő létra vezet ki a tető frissen készült bádogozásához, még a szerszámok is odakinn hevernek. A tetőről, mint hegycsúcsról, soha nem látott domborzat tárul elénk.