Ha már a szovjet katona Budapest pusztulását Sztálingrád pusztulásához hasonlította, az utóbbiról is van néhány fényképünk, méghozzá magyar fotóstól, Robert Capától, aki John Steinbeckkel járt a Szovjetunióban 1947-ben. Szép riportkönyvükben, az Orosz naplóban elfogulatlanul és nagy melegséggel írnak a háború után újjáéledő Oroszország lakóinak mindennapjairól.
„Ablakaink törmelékhegyekre, darabokra tört téglára, betonra, porzó vakolatra néztek. Egyre jobban lenyűgözött minket ez a romtenger, ugyanis tele volt élettel. A törmelék alatt pincék, lyukak voltak, és ezekben a lyukakban emberek laktak. Sokszor láttuk, ahogy reggel, egy nagyobbacska törmelékdomb mögül hirtelen előbújik egy lány, s munkába indulva még gyorsan végighúzza a fésűjét a haján, elvégzi az utolsó simításokat. Rendesen van felöltözve, tiszta ruhát visel, és a fűcsomókat kerülgetve siet a munkahelyére. Fogalmunk sincs, hogy csinálták. Hogy tudtak a föld alatt élve is tiszták, büszkék, nőiesek maradni. Háziasszonyok bújtak elő más lyukakból, mentek a piacra, fejükön fehér kendő, karjukon bevásárlókosár. Különös hősiességgel parodizálták a modern életet.”
„Délután lementünk a téren át egy kis parkba, a folyó mellé, ahol egy nagy kőobeliszk áll, alatta kert, rengeteg piros virággal, és a virágok alatt eltemetve sok-sok katona, aki Sztálingrádot védte. Kevesen voltak a parkban, de az egyik padon egy asszony ült, a kerítésnél pedig öt-hat éves kisfiú állt, a virágokat nézte. Olyan hosszan nézte, hogy megkértük Csmarszkijt, szólítsa meg.
– Mit csinálsz itt? – kérdezte Csmarszkij a gyerektől.
Mire a kisfiú érzelgősség nélkül, tárgyilagos hangon azt felelte:
– Látogatóba jöttem a papához. Minden este meglátogatom.”
„Az egyik sztálingrádi piacon láttunk egy fényképészt egy régi harmonikás géppel. Éppen egy szigorú, fiatal katonát fényképezett, aki mereven ült egy hokedlin. A fényképész körülnézett, és meglátta Capát, aki éppen őt és a katonát fényképezte. Kollegiálisan rámosolygott Capára, és meglengette a kalapját. A fiatal katona nem mozdult. Rezzenéstelenül meredt maga elé.”
„Megálltunk egy épülő kis háznál, egy gyári könyvelő dolgozott rajta. Maga illesztette helyére a gerendát, maga keverte a maltert a vakolathoz, és két gyermeke a kertben játszott. Nyájas, kedves ember volt. Építette a házát, mi meg fotografáltuk őt. Aztán egyszerre csak eltűnt, majd megjelent a kis albumával, hogy megmutassa, nem volt mindig ilyen toprongyos, valamikor lakása volt Sztálingrádban. És az albuma éppen olyan volt, mint bármely album a világon. A fényképeken láthattuk őt csecsemőként, fiatalemberként, és első egyenruhájában, épp amikor bevonult, más képeken pedig éppen leszerelt. Képek örökítették meg az esküvőjét, a felesége hosszú esküvői ruhát viselt. És néhány képen a Fekete-tengernél láttuk őt, amikor ott nyaralt, fürdött a feleségével a tengerben, és a gyerekek szépen növekedtek. És voltak az albumban képeslapok is, amelyeket neki küldtek. Ott volt az albumban életének egész története, minden jó, ami valaha megesett vele. Minden mást elvesztett a háborúban.
– Hogyan tudta megmenteni ezt az albumot? – kérdeztük.
Becsukta, megsimogatta az album fedelét, élete emlékeit, és azt mondta:
– Nagyon vigyáztunk rá. Nagyon értékes.”
10 megjegyzés:
Ezekben a hetekben hallgattam Capa világháborús visszaemlékezéseit, érdekes volt...ahogy ez a poszt is.
Arra azért nagyon ügyeltek, hogy mit láthat (és mit nem) Steinbeck és Capa.
Ez így van, nem is igen lehetett másképp. Ami engem az Orosz naplóban megragadott, az az, hogy amit végül is láthattak, arról hogy írnak: a politikai helyett az emberire figyelve, szeretettel – ahogy mondjuk én írnék az általam ismert Iránról – és nem utolsósorban: pontosan. Ezzel együtt a könyvet kiegyensúlyozottnak találom, nem társutasnak („hasznos idiótának”), mert nem a rendszer iránti szimpátiával írták, és rámutat egy sor olyan jelenségre, amely azért eléggé problematikus a nyugati olvasó számára. Az egésznek az a végső sugallata, hogy „a rendszer olyan, amilyen [eléggé távol áll a mi eszményünktől], de az emberekben sok jóság van”, és azt hiszem, éppen erre volt szükség a korabeli Amerikában.
"Ha nem elég jók a képeid,annak az az oka hogy nem vagy elég közel".(Robert Capa alias Friedmann Endre-1913.Október 22.Budapest-1954.Május 25.Thai Bihn,Vietnam).Tisztelet a LEGNAGYOBB MAGYAR FOTÓSNAK!!!
steinbeck mindkét oldalát megjárta a frontnak, könyvei után szinte evidensnek lépésnek tűnt ez a könyv, nagyon el kéne olvasnom.
furcsa látni, hogy mivé érik a gyümölcs.
valaki megpróbálja eldönteni melyik város volt nagyobb veszteség?
Ha így tesszük fel a kérdést, akkor aligha kétséges, hogy a két város közül Budapest pusztulása a maga nyolcszáz évre visszatekintő történelmi szövetével sokkal nagyobb veszteség volt, mint a tatár kor után alapított határtelepülés Cariciné. Polgári életekben ugyancsak nagyobb pusztítás történt itt, mint a németek előrenyomulása során jórészt evakuált Sztálingrádban. Ugyanakkor katona sokkal több esett el ott mindkét oldalról.
azért itt is volt banzai...jól szétlőtték a fővárost, ráadásul '56-ban megint rendezkedés volt.
most olvastam asszem a laudator blogon, hogy szétkapták a várnegyedben az országos levéltár épületét.
mindezek után a moszkva tér meg akár szépnek is mondható.
persze, hát ugyanazt mondom én is.
A levéltár nekem külön történet. A nápolyi Anjou-levéltárat a második világháborúban lőtték szét. A magyar Anjoukra vonatkozó anyag jó része azonban megmaradt, mert előtte magyar kutatók kigyűjtötték belőle másolatban, és a budavári országos levéltárban tárolták 1956-ig, amikor ez ott is megsemmisült. Előtte azonban a feloszlatott jezsuita rendből civil kutatóvá avanzsálni kényszerült szerzetesek az akadémiai művészettörténeti kutatóintézet megbízásából igen részletesen végigcédulázták őket, ezek a cédulák fennmaradtak a művtört. int. fotótárában, ez a tucatnyi doboz a történelem kíméletlen szűrője után. Ezeknek a kurátora voltam én kezdő művészettörténész koromban. Igen nagy tisztelettel tekintettem rájuk.
a velünk élő történelem, amiről semmit sem tudunk...ezért kell Wang-folyót olvasni!!! :D
egyébként, mint lelkes olvasó, megkérdezhetem, hogy azok a fotók néhány számon kívül mást is tartalmaznak, vagy minden elveszett?
Nagyon alapos cédulák, tkp. részletes tartalmi kivonatok a latin nyelvű okiratokból, igazán hozzáértő kutatók keze által. Rendkívül gazdag anyag maradt fenn bennük.
Megjegyzés küldése