|
Kiárusítás zajlik a könyvtárakban, most likvidálják a 60-as – 90-es évek hordalékát, gyerekkorom könyvtári törzsállományát. Ezek a könyvek valamikor még nagyon fognak hiányozni. Már most is külvárosi könyvtárakat kell bújnom egy-egy olyan könyvért, amely húsz éve még minden polcon ott volt – mi lesz, ha valaki húsz év múlva szeretné megtudni, mit olvastunk abban a furcsa korban?Én is vettem hét vaskos csehszlovák fotóalbumot, összesen ezer forintért. Kettőt Csehországról, ötöt Kelet-Szlovákiáról. Kézikönyvtári pecsét van bennük, nem hagyták el a könyvtárat negyven-ötven éve, amióta megérkeztek Magyarországra, hunyorognak az erős napfényben. Bár megvan a maguk előtörténete, mert egyikbe-másikba különös cseh-magyar keveréknyelven van beleírva: Mĕstská Knihovna aj. – a Városi Könyvtár ajándéka.
Az albumokban sok a modern gyár és lakótelep, sok a szocialista emlékmű – ezekből még egy kiállítás-posztot rendezünk –, sok az óriásposzter romantikájú természetfotó. És nagyon sok a gyöngyszem. Azóta eltűnt falvak és eltűnt parasztok, az időben ötven évre felfüggesztett utcaképek, ma már ismeretlen fekete-fehér érzékenységgel fotózott óvárosok. Ahol a fotós – mert ezeket az albumokat jó fotósok fotózták – elengedhette magát, és azt fotózhatta, amit szívesen fotózott.
Jiří és Ivan Doležal Střední Čechy, Közép-Csehország fotóalbumában például a neveklovi tájképek és a Sázava várai közé ékelődik be váratlanul egy nyolc darabból álló számozatlan, feliratozatlan etüd a vasútról, Josef Sudek modorában, valahol a hetvenes évek cseh mezőin. Ez a nyolc fotó mindazt elmondja a korabeli Csehországról, amit teljes fotóalbum nem mondhatott el. Benne vannak Menzel szigorúan ellenőrzött vonatai, Věra Chytilovának a lakótelepek mögött elzakatoló vonatai, Hrabal vidéki mellékvágányon álló vonatai, amelyekben hónapok alatt ronggyá ázik a Königsbergből menekített porosz királyi könyvtár. Az az elhagyatottság és nyomasztás, amelyet az ember mindig érzett a 68 után megdermedt Csehszlovákiában kde se zastavil čas. De az az érzékenység, kreativitás és humor is, amely mindig reményre adott okot.
| A hóba-fagyba dermedt ország sok éve nem látott napot, a koromsetét éjszakában fáznak az árva csillagok. Didergő tájak csontkeményen derengenek a holdsütésben, s az éjszakai ég alatt sötéten világít a fagy. | Ember csak néha-néha mozdul, gyereknép csúszkál a havon, kóbor kutyák árnyéka surran, kering, megáll, továbboson. Meggyújtják odabenn a gyertyát, remeg a gyenge világosság, nagyokat pislogat a láng, sehogy se látja a szobát. Pilinszky János: A naphajú királylány (részlet) |
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
25 megjegyzés:
Arról a "furcsa korról" Kányádi Sándor így gondolkodik, így ír (és nekem nagyon jó, hogy így) :
Kányádi Sándor NEKEM AZ ÉG
nekem az ég régen is kék volt
ha kék volt
borúsnak miért mondanám most
s nagyon szerettem ezt a
már nem-szeretem várost
nekem a jó régen is jó volt
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak föl én is buzgó
megkésett panaszosnak?
nekem a rossz régen is rossz volt
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most-merész a hőssé
horgadt szókimondókat
nekem a hit régen is hit volt
s mert hit volt
az életet is hittel éltem
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben
* * *
Még ebben a minőségben is fantasztikusak a fotók!
Vagy épp azért?!
„ha jó volt”.
Valaki mesélte, hogy rendszerváltáskor nagyapjához, akinek földjét annak idején elvették, jöttek agitálni az újjászerveződött kisgazdák: „visszaállítjuk a negyvenhetes állapotokat”. Az öreg elmosolyodott: „Az nagyszerű lesz. Akkor voltam harminc éves.”
Ha a visszafiatalodásnak egy '70-es évek beli KISZ tagság lenne az ára, én sem gondolkodnék...
Bátyámnak egy 70-es évekbeli KISZ-tagság az egyetemi felvételi ára lett volna. Nem vállalta.
Ott a pont!
De megint elolvastam a Kányádi verset is. És arra is adok egy pontot.
Emlékszik Sánta Ötödik pecsétjére? Az órás mester figurája jut eszembe...
Hogy mit választott az órás és mit a másik három, arról sokat lehet és kell is beszélni. De az vitathatatlan, hogy gonoszak azok a rendszerek, amelyek ilyen választások elé állítják az embereket.
Ezer százalékig igaz!
És nem okoskodásból kérdem, hanem mert én nem ismerek ilyet: léteznek a gyakorlatban jó rendszerek? Lehetséges ez egyáltalán ?
Külön tudomány ez, amelynek én nem vagyok szakértője. A magam véleménye az, hogy „jó” rendszer a gyakorlatban nem létezik. De ez nem relativizálja a létezők közötti óriási különbségeket. Amelyeket többek között épp az fémjelez, hogy milyen választások elé állítja az embert, illetve hogy milyen választásokat tesz lehetővé számára. Ezen a skálán a mi mai banándemokráciánk sokkal jobb helyen áll, mint az a rendszer, amelyikben felnőttünk. És még az is sokkal jobb helyen állt, mint amelyikben Kányádi felnőtt.
Hogy azokban az egykori rendszerekben is megtapasztaltuk a szépséget és a jót, az nem a rendszer érdeme volt, sőt. Vagy ha igen, akkor nácizmus is jó rendszer volt, hiszen az emberek akkor is tapasztaltak sok szépet és jót, például a szolidaritás erejét, sőt az a rendszer olyan intenzitású műveket ihletett, mint a Bori notesz vagy a Guernica.
Nekem a rossz régen is rossz volt, nem most kezdtem el szidni, mint akikre Kányádi kiköp. De ettől persze még elhiszem, hogy másnak jó volt.
akármilyen a rendszer, lesz mindig olyan, aki szopni fog (ezt szó szerint is lehet érteni:)
de félre a gagyi szójátékokat, a dolgokat önmagában és összefüggésükben is kell nézni, múlt és a korábbi rendszerek mindegyikében volt jó és rossz, pl. nem szabad csak azért nem kézbe venni a szoc kor pár íróját, mert akkor futottak be karriert
az említett könyvek is azért kerülhettek a selejtbe, mert nem nézte őket senki, mondván ez csak valami szoc csehszlovák gagyi, pedig nem
szerintem a jó rendszer az, ami tudásra épül, és ez a legfőbb érték, ahol az emberek a pénzüket nem mérték feletti fogyasztásra költik, hanem ismereteik és tudásuk gyarapítására, pl. elmennek egy nyelvtanfolyamra stb.
de ilyen nincs és nem is lesz
Érzek valami megbántódást sorai között, mintha valamit rosszul mondtam volna.
Nem volt szándékom sebeket föltépni, vagy okozni!
Ha akaratom ellenére véletlenül ez történt, bocsánatot kérek!
„a korábbi rendszerek mindegyikében volt jó és rossz”
Így igaz. De ettől még nem egyformák, hiszen többé-kevésbé mindenki meg tudja mondani, melyikben élne szívesebben.
Az összehasonlításnak sokféle, egymástól többé-kevésbé független szempontja lehet. Én az imént a szabadságot említettem szempontként, kétféleképpen: hogy milyen mértékben kényszeríti a rendszer bizonyos dolgokra az embereket, illetve hogy mennyi választási lehetőséget enged nekik.
Lehet szempont a tudás is, nem az, hogy az emberek tudásgyarapításra költik-e a pénzüket, hiszen ez nem a rendszert, hanem az egyes embereket jellemzi. Az viszont a rendszert minősíti, hogy mennyire enged hozzáférést a tudáshoz, illetve mennyire ösztönzi az embereket a tudásszerzésre. Ebben a tekintetben a szocializmus talán nem áll annyira rosszul mint a szabadság tekintetében, hiszen pl. olcsók voltak a könyvek, ingyenes az egyetem, és így tovább. De az így hozzáférhető tudás nagyon-nagyon korlátozott és kontrollált volt, amire pl. akkor jött rá az ember, ha a háromévente engedélyezett kéthetes nyugati út során beszabadult egy könyvesboltba.
a tudás nem demokratikus, nem jár mindenkinek alanyi jogon, csak annak, aki tesz érte - ez nem volt jó reagálás az előbbire, mert nem erről volt szó
az ismeretek szerzésének a vágya nem csak az egyes embereket jellemzi, ez alapján is le lehet írni egy-egy társadalmat
ki a menőbb a mai értékrend szerint? aki öt nyelven beszél, de metrózik, vagy aki csak magyarul tud, de szép kocsival jár? bár ez nem volt a legjobb példa:/
„Érzek valami megbántódást sorai között”
Nem hiszem, hogy volna. Talán a rezignáltság miatt érzi ezt, amellyel elfogadom, hogy azt a rendszert, amelyet én mindig is nagyon rossznak tartottam, más jónak tarthatja. De tényleg elfogadom, messze nem először.
Ezek az elképesztően gyönyörű fotók talán Ivan Doležaléi lehetnek, ha jól értelmezem ezt az oldalt:
http://orlabs.oclc.org/identities/lccn-n82-89377
*
A fenti elmélkedések pedig annyira messze vezetnek, hogy ha elegendő tudásom lenne hozzászólni, akkor se tenném ilyen - szó szerint - szűk keretek közé szorítva.
Annyit azért mégis, hogy Studiolum 21.46-os kommentjének minden szavával egyetértek.
Nagyon köszönöm, és őszintén megtiszteltetésnek tartom.
Az Ivan Doležal-oldal nem egyértelmű a szerzőséget illetően. Szerepel rajta a könyv címe, de mögötte Jiří Doležal neve áll. Magát a könyvet pedig ketten együtt jegyzik: „Jiří a Ivan Doležalovi”. Azt hiszem, apa és fia lehetnek; Jiří 1925-ben született és 1991-ben halt meg, Ivan 1950-ben született, és még ma is aktív fotós. Különös, hogy szinte semmi sem található tőlük a neten.
89-ben dolgoztam néhány hónapot Prágában a Művészettörténeti Kutatóintézet fotótárában. Fantasztikus kifinomult látású műemlékfotósaik voltak, seregével. Ma talán egy-kettőnek a neve ha ismert szakmai körökben, a többi teljesen ismeretlen. Fekete-fehérben dolgoztak, ugyancsak Sudek modorában.
„a tudás nem demokratikus, nem jár mindenkinek alanyi jogon”
Azt hiszem, a tudás önmagában véve sem nem demokratikus, sem nem nem-demokratikus, ahogyan a pénz vagy a hatalom sem. A tudás, pénz vagy hatalom társadalmi elosztása lehet többé vagy kevésbé demokratikus, ez pedig elsősorban az adott politikai rendszertől függ. A szocializmusban a hozzáférhető tudás mennyisége nagyon korlátozott volt, de annak a kevésnek az elosztása talán valóban demokratikusabb, mint ma.
Az viszont kétségtelen, hogy egy rendszer jobban vagy kevésbé ösztönözhet a tudás megszerzésére, s ebben a mai tömegkultúra nem sok jóval dicsekedhet.
Ugyanakkor amennyire vissza tudok emlékezni, már a 70-es és 80-as években is nagyobb társadalmi elfogadottsága volt a szép kocsinak mint az öt nyelvnek. A mai értékrend csak ennek szerves folytatása.
Még vissza a vasúthoz: nemcsak, ott, nemcsak akkor, nálunk is fantasztikus fotókat lehetne készíteni vasúti pályákról, állomásépületekről. Sőt, arról a Vértes Volán autóbuszpályaudvarról is Esztergomban, amit nemrégiben láttamés jobb lenne elfelejteni...
„Érzek valami megbántódást sorai között”
Gondolkodtam még rajta, és talán az utolsó mondat kemény szavai miatt érezheti ezt. De azokat a Kányádi-versből idéztem.
ÉvaZsuzsanna: Bizony, a vasúti (és kisebb mértékben a többi szervezett tömegközlekedési) infrastruktúra minden állapotában hálás téma. Már maga a sínpár is mágikus dolog, egyfajta mozdulatlan mozgató, perpetuum mobile immobilis, amely térben és időben szakadatlanná teszi a két pont közötti folyamatos mozgást, miközben nyilvánvalóan tanúskodik az idő pusztításáról és a térbeli állandóságról. És hasonló funkcionális és vizuális paradoxonok jellemzik az infrastruktúra minden más elemét is, az állomásépületeket aztán főleg. Majd még igyekszem is ezt-azt közzétenni e tárgyban, főleg másoktól persze.
Kedves Studiolum!
Hol zajlik ez a kiárusítás? Néztem a fszek.hu honlapon, de ott nem találtam erre vonatkozóan semmit. Tudna segíteni?
Köszönöm!
Nem központi dolog ez, azt hiszem, az egyes könyvtárak maguk szervezik már jó ideje. Nemrég a központi SzE könyvtár ruhatárában volt – talán van is még – nagy kiárusítás, év elejétől meg a XIII. Dagály utcai könyvtárban volt óriási, merthogy új termet rendeztek be és kellett a hely. Én is az utóbbi helyen vettem az albumokat. Sajnos már itt is a végét járja a készlet. De sok más helyen is volt kiárusítás és vásároltam is az elmúlt egy-két évben. Ha az ember az antikvarium.hu szájton a korabeli könyvekre keres, nagyon soknál ott találja a megjegyzést, hogy „könyvtári állományból törölt példány”, s átnézve őket talán még az elmúlt évtizedek budapesti könyvtári törlések kronológiáját is meg lehetne írni.
Idevág:
Labanino Rafael: A zsarnokság nosztalgiája NOL 2009. május 20.
Köszönöm szépen a több szempontból is nagyon tanulságos írást.
Két adalék, bár sajátos nézőpontokból:
Vas István: Rapszódia a hűségről c. verse egy nyilván más szemszögből, mint Kányádi szövegéé. (Bármelyik gyűjteményes kötetben megtalálható.)
A Magyar Narancs már évek óta rövidebb-hosszabb kihagyásokkal közöl riportokat (vagy inkább tudósításokat) egy-egy ma is létező régi vasútállomásról. Ez ugyan nem kép (legföljebb egy fotó), hanem szöveg, de az sem baj. (A honlapjuk archívumában minden bizonnyal az összes hozzáférhető.)
HaKohen: Nagyon-nagyon szép a Rapszódia a hűségről c. vers. Sokat kell olvasgatnom, hogy teljes mélységében és szépségében megértsem.
Köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmet!
Megjegyzés küldése