Kairó utcái

Wang Wei már korábban is elejtett egy-egy bejegyzést húsvéti egyiptomi útjáról, amelynek során Kairóból a Nyugati Sivatagon át Asszuánig jutott. Most fotóalbumát is elkezdi megosztani velünk. Elsőként egy gyors impresszió Kairó utcáiról és arcairól. Egy város, ahol az embernek az az érzése van, hogy bármely pillanatban bármi megtörténhet, s amely annyira meghökkentő kívülről, amilyen meleg és barátságos belülről.

Az egér a mozaikszemek fölött a teljes képet mutatja a hozzá tartozó kommentárral (Google Readerben nem működik). A képek a mozaikszemekre kattintva nagyíthatóak.



5 megjegyzés:

π írta...

Csak én érzek abban valami nagy-nagy szomorúságot, ahogy a város körbefonja a piramisokat? És butaság azt gondolnom, hogy ezek az építmények elvesztik (elvesztették) a méltóságukat?
S talán ezért van az az érzet, hogy "ránehezednek Kairóra"? (ez utóbbit talán már nem is kérdezni kellene)

Petya írta...

Juj, azt a bejegyzést a kopt negyedről várom nagyon! Laci barátom volt kopt katolikus szentmisén, úgy öt éve, Kairóban; a koptok elfogadják a pápa főségét és cserébe liturgiájukat megtarthatják (mint a görög katolikusok pl), egy kopt szentmise állítólag gyönyörű! Kíváncsi vagyok hány templom áll még épen.

Studiolum írta...

Wang Wei válaszát tolmácsolom:

Una civilización de 4.000 años que está en la base de nuestra propia identidad (auqnue a veces no sepamos verlo) no puede perder nunca la dignidad. Nuestra civilización actual sí que la pierde, y con esta pérdida degrada nuestra mirada y contamina desgraciadamente el pasado. Sé que no hay que ser ni catastrofista ni nostálgico de algo que nunca fue como nosotros soñamos que fue. Estos grandes monumentos son a la vez documentos de fugacidad y de permanencia. El Cairo, tal como se ve hoy paseando por sus calles es un enorme monumento al desequilibrio, a lo inestable, a lo que cambia y desaparece. Por eso las toneladas de piedra pesan real y metafóricamente sobre los 20 millones de personas.

Egy négyezer éves civilizáció, amely tulajdon identitásunk alapját jelenti (még ha olykor ezt nem is tudjuk látni) sosem veszítheti el a méltóságát. A mi jelenlegi civilizációnk viszont igenis elveszíti, s ez a veszteség lefokozza látásunkat és visszamenőleg áthatja a múltat is. Persze nem kell sem katasztrófát vizionálnunk, sem nosztalgiát éreznünk valami olyasmi iránt, ami sosem volt olyan, amilyennek álmodjuk. Ezek a hatalmas emlékek egyszerre a múlékonyság és az állandóság dokumentumai. A mai Kairó pedig, ahogy utcáin sétálva megtapasztaljuk, a kiegyensúlyozatlanság, az instabilitás, a változás és eltűnés hatalmas emlékműve. Ezért nehezednek ezek a sok tonnás kövek valós és metaforikus értelemben is az itt élő húszmillió emberre.

Studiolum írta...

A koptokra én is rettentő kíváncsi vagyok. A kairói kopt negyed a város legrégebbi magja. Sajnos Wang Wei nem sokat időzött itt, de sivatagi útján egy napot eltöltött Bawitban, az egyik legősibb kopt településen. Nagyon várom, mit hozott onnan.

zsoltko írta...

A magam részéről csatlakozni szeretnék, én is nagyon várom Wang Wei barátod beszámolóját.