Kínai macskák


Julia internetes közvéleménykutatás révén szeretne nevet találni új macskájának, és mi a Spanyolországban közkedvelt, de kínaias hangzású Chifu nevet ajánlottuk neki. Ennek kapcsán szóba került, vajon tartanak-e hagyományosan Kínában macskát.


Kínában természetesen tartanak macskát, mégpedig elsősorban egerészésre (valamint – khm – fogyasztásra). Már a Konfuciusznak tulajdonított Szertartások Könyve is megemlékezik róla, hogy a magtárakat az egerek ellen macskák  seregei védték, akiknek tiszteletére a császár évente áldozatot mutatott be. A buddhista kolostorok a szent iratok védelmére külön macskákat tartottak: Ming-ti császár (Kr. u. 58-76) egyenesen Indiából hozatta őket a Fehér Ló Temploma számára, az első kínai szútrafordítások őrzésére. Lu Yu (733-804), A Tea Könyve szerzője pedig verset is írt a könyvtárát és teagyűjteményét védelmező macskákról.


A macskákról mint házi kedvencekről a Tang-korból (618-907) maradtak ránk az első források. Ez volt Kína történetének leginkább a világra nyitott időszaka, s a Nyugatról érkező iráni kereskedők révén ekkor került az országba a hosszú szőrű perzsa macska. Ez a fajta vált az előkelő kínai hölgyek kedvencévé, ahogy arról a klasszikus regények és a Song-kortól (960-1127) fennmaradt tekercsképek tanúskodnak.


Ezer év klasszikus macskafestményei a Tajvani Nemzeti Múzeumból

A kereslet kínálatot generál, s a hagyományosan témánként – madár-virág-képek, hegy-víz-képek, lóképek, bambuszképek stb. – szakosodott kínai festészetben megjelentek az első macskaképfestők is. A műfajhoz külön macskafestőkönyvek adtak útmutatást – ilyenek máig készülnek és ma is széles körben használják őket –, szabályait pedig olyan, a nagy klasszikusok (經 jīng) között számontartott könyvek foglalták össze, mint a 相貓經 Xiāngmāojīng, A Macskaképek Klasszikusa avagy A Macskák Könyve. Ez utóbbi külön szakkifejezéseket használ például az egyes szőrszínekre, és meghatározza ezek rangsorát:

至於毛色,以純黃為上,所謂「金絲貓」的就是。其次純白的,名「雪貓」,但廣東人不喜歡,叫它做「孝貓」,主不祥。再次是純黑的,叫「鐵貓」。純色的貓通名為「四時好」。褐黃黑相兼,名為「金絲褐」。黃白黑相兼,名「玳瑁斑」。黑背白肢,白腹,名為「烏雲蓋雪」。

Ami a szőr színét illeti, a tiszta sárgát színéről „aranymacskának” nevezik. Második helyen áll a tiszta fehér színű, amelyet „hómacskának” neveznek. A kantoniak ezt nem szeretik, „a fiúi engedelmesség macskájának” hívják, s [rossz] előjelnek tartják. Ezután következik a tiszta fekete színű, amelyet „vasmacskának” neveznek. A tiszta színű macskákat „négy évszakon át kitűnőnek” mondják. A sárga-barna-fekete macskát „aranybarnának” hívják. A sárga-fehér-feketét – ilyen van Juliának [a fordító megjegyzése] – „teknőcpáncél-foltosnak”. A fekete hátú, fehér lábút és fehér hasút pedig úgy: „fekete felhő borítja a havat”.



Macska, rák és fürj Shen Zhou (1427-1509) állatfestő mintakönyvéből

A macskaképek önállósulásában nagy szerepet játszott, hogy a 貓 māo macska szó egybecseng a 耄 mào „nyolcvan-kilencven éves öreg” jelentésű szóval, s ezért az ilyen festménnyel frappánsan lehetett születésnapra hosszú életet kívánni. Különösen akkor, ha a képen még egy 蝶 dié pillangó is szerepelt, mert ekkor a két figura neve hangosan összeolvasva éppen a 耄耋 màodié „igen hosszú öregkor” kifejezést adta ki.





A késő Qing-kori, 1850-70 között működő Shen Chenlin udvari festő egész albumot készített „Macskák” avagy „Öregek” címmel, amely az utolsó császárok nagyra becsült coffee table bookja lett. A tizenkét lapból álló albumot a Tajvani Nemzeti Múzeum adta ki naptár formájában. Érdemes megfigyelni, hogy az utolsó lap milyen hűen követi Shen Zhou négyszáz évvel korábbi mintalapját.



A régi macskafestők hagyományát folytatja Gu Yingzhi, a tianjini akadémia professzora is, akit macskafestésben az egyik legnagyobb tekintélyként ismernek el a mai Kínában.



Wu Guangwei modern macskaképei már átbillennek azon a határon, amely a klasszikus kínai festészet stilizált figuráit elválasztja a mai Kínában annyira divatos nyugati típusú hiperrealizmustól.


De a 貓 māo macska szó nemcsak az „öregkorral” cseng egybe, hanem 毛 Mao elnök nevével is. Sőt még jelentésük is rokonítható, hiszen ez utóbbi szőrt jelent. Nem csoda, hogy a kortárs kínai avantgard pop-art ihletésű képei, mintegy sokkterápiaképpen, olykor macska képében ábrázolják Mao elnököt.


Qiu Jie: Mao elnök, 2007

Qiu Jie: Mao a földeken, 2006

S végül a klasszikus gyökerű modern kínai művészet minden áthallás nélkül is alkalmazza a macska motívumát, pusztán a kecses és rugalmas vonalak kedvéért, amelyek annyira rokonok a kínai kalligráfiával.

Chen Yang

Din Yanyong


Tien Yuchang

Vlad Gerasimov ugyan orosz festő, de kínai ihletésű képei igen népszerűek a kínai szájtokon

Taipei, a Cat 107 kávézó antik kínai könyvgerinceket imitáló kapcsolószekrénye. A könyvek
címei: Macskát látni. Álmodozó macskák. A szobamacska. A macska, az erény barátja.
A macska beugrott egy kávéra. Megjött a macska. Macska a világ körül. Egy város
hat macskája. Találkozás a macskával.
– A kapcsolón: Második kötet
(amely azonos hangzása révén azt is jelent: „Felkapcsolni.”)

8 megjegyzés:

bitxəšï írta...

Hú, ez nagyon érdekes volt!
Kíváncsi vagyok, hogy a macskafestőkönyvek átkerültek-e Japánba...

Közben eszembe jutott, hogy a Párnakönyvben 枕草子 van egy rész, ami a Mjóbu no otodo 命婦の大臣 nevű macskáról szól, aki a császári udvarban "szolgált".
Ez a "mjóbu" 命婦 egyébként egy udvarhölgyi rang volt, az "otodo" 大臣 meg a hölgyek tiszteleti címe.

Aztán van még egy macskás fejtörő is a 9. századból =^_^=

http://fubito.blogspot.com/2010/04/blog-post.html

Studiolum írta...

Nagyon jó a fejtörő! Különösen kínai oldalról nézve váratlan, ahonnét a jelnek egyedül zi olvasata létezik, és csak vakarja a fejét az ember, hogy hogy lehet ennyi mindent kiolvasni belőle…

A kínai udvarhölgy-regényekben is sokszor szerepel macska, de amennyire látom, Japánban nagyobb kultusza volt. Versekben is többször jelenik meg (Kínában inkább csak a festményeken kedvelték).

Hogy macskafestőkönyvek átkerültek, azt valószínűnek tartom. Tájkép- és bambuszfestőkönyvekről tudom, hogy átkerültek, miért ne vittek volna át ilyet is. És még a 16. századból is láttam olyan japán macskafestményt, amely a néhány századdal korábbi mintakönyvek előírásait tükrözte. Azokat tehát muszáj volt a mesternek vagy a mester mesterének is olvasnia.

kvandor írta...

most ez a bejegyzés lett a kedvencem :-)

Studiolum írta...

megtiszteltetés!

=^_^=

Névtelen írta...

Zenei kiseretnek ajanlhatom:
http://www.youtube.com/watch?v=aQI50yhLXGM

Studiolum írta...

elég nyomasztó, minden szempontból :(

Kinga írta...

Ezeket a képeket eddig is szerettem, mert szépek. A napokban azonban "macskás képet" kerestem,karácsonyra, ajándéknak egy poszterekkel kereskedő weboldalon. Meglepődtem, hogy - legalábbis a kínaihoz képest mennyire egysíkú a nyugati szemlélet, mely a macskát a "jaj de édes" vs. "démoni jelenség" kategóriákban láttatja.
Ez persze nincs közvetlen összefüggésben a grafikai ábrázolás minőségével (http://www.allposters.co.uk/-sp/Tournee-du-Chat-Noir-c-1896-Posters_i1750838_.htm), de nem olyan szofisztikált, mint a kínai megközelítés.

Studiolum írta...

Nagyon érdekes ez a különbség. Biztos, hogy vannak történeti gyökerei: az európai kultúrában a macska nagyon későn, a kínai után jó ezernéhányszáz évvel vált házikedvenccé, hosszan inkább ház körüli félvad haszonállat (egérirtó) volt, és a kora újkortól a boszorkányokkal való összekapcsolása miatt is olyan negatív konnotációt kapott, amely mindmáig nem maradt el mellőle. Míg a lónak, a kutyának, sőt a birkának vagy a szarvasmarhának is ezer arca alakult ki az európai kultúrában, a macskának tényleg csak ez a kettő: a hagyományos „magányosan sétáló macska”, és a nemrég – talán ha száz-százötven éve, a bidermeier korától kezdve – felkapott „polgárlányok öröme”. Kell még néhány száz év, míg eljutunk a kínai bonyolultságig.