Koptok

Ha még ott volnánk, ma 1726. bashon hó 10-ét írnánk, minthogy a kopt naptár 284 évvel van elmaradva a miénk mögött. De mi abban a a hónapban voltunk Kairó kopt negyedében, amelyet paremhotepnek vagy paremhatnak, arabul برمهات baramhatnak neveznek, azaz a mi áprilisunk legelején. A kopt naptár alapvetően az ókori egyiptomi naptár leszármazottja, amely négy helyett három évszakot és tizenkettő helyett tizenhárom hónapot számlál. Az év a Neyrouz-ünneppel kezdődik thout (tut) hónap elsején (szeptember 11-én vagy 12-én). Mi azonban húsvét napján, a kopt egyház legnagyobb ünnepén jártunk ott, amikor minden templomot feldíszítettek az ünnepre.

A Szent György-kolostor (Mar Girgis)

Szerettünk volna minél többet látni Kairóból abban a kevés időben, amit ott töltöttünk, ezért csak keveset tudtunk kóborolni a negyed utcáin, azt remélve, hogy valamikor még hosszabb időre is visszatérhetünk, és jobban megismerhetjük őket.


Amikor ezek az utcák kialakultak, Kairó még csupán egy Babilon nevű régi római erőd maradványa volt. A későbbi város alapjait jóval ezután rakta le ’Amr ibn al-’As arab hadvezér (640). A ma Misr al-Qadima néven ismert negyedet mindig is ősi kopt keresztény népesség lakta. A koptok ma Egyiptom lakosságának 10%-át teszik ki. Paradoxon, hogy miközben befolyásuk és hatalmuk igen nagy az egyiptomi társadalmon belül, mégis közülük kerül ki Kairó legalsó néprétege. Ők a a zabbaleenek, a nem hivatalos utcaseprők egy szemételszállító rendszer nélküli városban, a világ egyik legkaotikusabb és legpiszkosabb városában.


Régóta szeretnénk már megnézni Engi Wassef egyiptomi rendező Marina of the Zabbaleen filmjét, amely elsőként ad hírt ennek az összetett társadalmi csoportnak az életéről. Szinte láthatatlanok Kairó utcáin, és teljesen láthatatlanok a világ többi része számára. Tavaly májusban az egyiptomi kormány a „sertésinfluenza-járványra” adott válaszként kategorikusan elrendelte az ország valamennyi disznajának levágását. A zabbaleenek több mint száz éven át az általuk tartott disznók révén végezték a kairói népesség által naponta termelt több ezer tonna szerves szemét reciklálását. Ilyenformán ők váltak a járvány legnagyobb áldozataivá, minthogy a létfenntartásukra szolgáló rendszer legfontosabb elemétől fosztották meg őket.

A nemzetközi közvélemény azonban, úgy tűnik, kezdi felfedezni a világnak ezt a sarkát. Ezt bizonyítja ez az újabb film a zabbaleenek életéről, amelyet szintén nő, Mai Iskander rendezett tavaly Garbage Dreams címmel, s amely már idáig is sok tekintélyes díjat nyert.