Pünkösd a keresztény egyház születésnapja. Tizenkét ember együtt volt egy szobában – ajtaját nemrég még zárva tartották félelmükben –, és Isten „erővel töltötte el őket.” Ez tette a szün-agógét, az összegyűlteket ek-klésziává, ki-szólítottakká.
Két kép jut erről eszembe.
Az egyiken, Margaret Bourke-White haditudósító képén amerikai katonák 1945 márciusában misét hallgatnak a lebombázott kölni katedrálisban.
A hetvenes évek nyomasztó légkörében felnőve sokáig valahogy így képzeltem el az egyházat. Jólesett így elképzelnem. Felemelő dolog hinni a katedrális, az összetartozás, a szün-agógé erejében.
Ma már, jóval kevesebb illúzióval, pontosabbnak találom azt a képet, amelyen 1942 áprilisában húsvéti körmenetet tartanak valahol a németek által megszállt Ukrajnában. Pap nincs velük: lágerbe zárták, megszökött, vagy átállt a megszállók oldalára, mint a gyerekkorom munkáskerületébe delegált békepapok. Férfi is csak egy maradt, aki nem volt jó se munkaszolgálatra, se partizánnak. Igyekszik elbújni a kereszt mögé a német katona lencséje elől. A nyomában a pocsolyákon át botorkáló asszonyok mindennapjaira a feszültség, kicsinyesség, irigység, nyomorúság nyomja rá a bélyegét. Ezen a képen semmi felemelő sincsen. A rekvirált ház kapujából német tisztek nézik a menetet.
Egyetlen dolog nem látszik a képen. Egy zene is tartozik hozzá, amelyik nem mindig hallható. De ugyanazzal az erővel tölti el azt, aki hallja, mint annak idején a tizenkettőt.
Христос воскресе из мёртвых – Krisztus feltámadt halottaiból. Ortodox húsvéti tropárium. A novokuznyecki székesegyház kórusa.
Két kép jut erről eszembe.
Az egyiken, Margaret Bourke-White haditudósító képén amerikai katonák 1945 márciusában misét hallgatnak a lebombázott kölni katedrálisban.
A hetvenes évek nyomasztó légkörében felnőve sokáig valahogy így képzeltem el az egyházat. Jólesett így elképzelnem. Felemelő dolog hinni a katedrális, az összetartozás, a szün-agógé erejében.
Ma már, jóval kevesebb illúzióval, pontosabbnak találom azt a képet, amelyen 1942 áprilisában húsvéti körmenetet tartanak valahol a németek által megszállt Ukrajnában. Pap nincs velük: lágerbe zárták, megszökött, vagy átállt a megszállók oldalára, mint a gyerekkorom munkáskerületébe delegált békepapok. Férfi is csak egy maradt, aki nem volt jó se munkaszolgálatra, se partizánnak. Igyekszik elbújni a kereszt mögé a német katona lencséje elől. A nyomában a pocsolyákon át botorkáló asszonyok mindennapjaira a feszültség, kicsinyesség, irigység, nyomorúság nyomja rá a bélyegét. Ezen a képen semmi felemelő sincsen. A rekvirált ház kapujából német tisztek nézik a menetet.
Egyetlen dolog nem látszik a képen. Egy zene is tartozik hozzá, amelyik nem mindig hallható. De ugyanazzal az erővel tölti el azt, aki hallja, mint annak idején a tizenkettőt.
Христос воскресе из мёртвых – Krisztus feltámadt halottaiból. Ortodox húsvéti tropárium. A novokuznyecki székesegyház kórusa.
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
4 megjegyzés:
Szervusz, tudom, hogy illetlenség ilyet kérdezni, de ehhez a zenéhez teljes albumnyi mennyiségben hogyan lehethozzáférni? Orosztudásom nincsen sajnos, és a cirill betűkkel is hadilábon állok...
Nem illetlenség egyáltalán. Többnyire szoktam is adni letölthető linket a felrakott zenék mögé. Ebből azonban nincs CD-m, mert nekem még egy régi Melogyija-lemezen van meg. Megpróbálok keresni CD-t a neten, és ha nem találok, digitalizálom az LP-t.
Köszönöm szépen!
Kata átvette ezt a bejegyzést a Feljegyzések blogra, ahol ez a megjegyzés érkezett rá:
„Számomra igenis van felemelő a második képben is. Minden nyomorúság ellenére, ami a képen jelen van. Az az egyszál férfi nem egy ólban bújkál a német katonák elől, hanem a keresztet magasra tartva kiáll a menet élére. Az asszonyok nem bújnak a nehézségeik mögé és nem mondják azt, hogy most kisebb gondom is nagyobb annál, hogy ünnepeljek, hanem beállnak Krisztus mögé és ellenség tekintetétől kísérve, követik Őt. Nekem ez felemelő! Különösen, ha arra gondolok, ami nem rég történt a mi falunkban: az emberek azért nem mentek el a misére, mert úgy érezték most fontosabb a kerti munkát végezni, hiszen végre nem esik az eső. Alig több mint fél óráig atrtott a mise.”
Én erre ezt válaszoltam:
„Teljesen igazad van. A „nincs semmi felemelő”-t nem a kép látványára értettem, hiszen a néző számára nagyon felemelő ez a tanúságtétel. Hanem magára a helyzetre, különösen az előző képpel párhuzamba állítva. Éppen azért választottam ezt a második képet, mert annyira otthonos volt számomra az a helyzet, amelyet ábrázol. Gyerekkoromban, a 60-as és 70-es években ugyanígy vonultunk a húsvéti körmeneten a tócsákat kerülgetve a külső-kőbányai munkásnegyedek és börtönőr-telepek utcáin, első ministránsként gyakran én vittem úgy a keresztet, mint itt ez a férfi, miközben a kapukban kétoldalt osztálytársaink és tanáraink és a felnőttek munkatársai álltak és gúnyoltak minket – akkor is meg még utána is napokig az iskolában és a munkahelyen. És tudtuk, hogy ez a vesszőfutás majd Úrnapján is megismétlődik, meg a következő húsvétkor is, és így sorjában. Nem futamodtunk meg, nem maradtunk el a körmenetről, tudatosan vállaltuk, évről évre végigcsináltuk, és akkor is erőt adott és azóta is nagyon örülök, hogy így tettünk. De arra a helyzetre és az akkori érzéseinkre nem a „felemelő” a jó kifejezés. Ez a helyzet megalázó volt. Nem olyan, mint az első képen, közeli bajtársak között hálát adni egy fenséges katedrálisban. Azért tettük, mert tudtuk, hogy ez a dolgunk, ezt kell tennünk.”
Megjegyzés küldése