Én, Csillag Anna

„A nagy fóliánslapon egy nőalak volt látható; zömök, izmos testalkatú, s energikus arcvonásai nagy élettapasztalatra vallottak. E hölgy fejéről hatalmas hajbunda omlott alá, súlyosan gördült le a hátán, s vastag fonadékainak vége a földet söpörte. Ez a hajgyökerekből szövődő, hullámos, dús köpeny a természet valószínűtlen kilengésének látszott, s bajos volt elképzelni, hogy ekkora súly ne okozzon erős fájdalmat, ne bénítsa meg a megterhelt fejet. Tulajdonosa azonban szemmel láthatólag büszkén viselte e pompázatosságot, a melléje nyomtatott vastagbetűs szöveg pedig a csoda történetét hirdette, e szavakkal kezdvén: „Én, Csillag Anna, ki a morvaországi Karlovicében születtem, a gyatra hajnövés csapása alatt görnyedeztem…” Hosszú történet volt ez, szerkezetében Jób történetéhez hasonlatos. Csillag Annát gyatra hajnövéssel verte meg az Isten. Az egész városka szánakozott e szörnyű csapáson, melyet feddhetetlen életére való tekintettel megbocsátottak neki, de mégsem mentették fel egészen. S íme, történék, hogy imádsága meghallgatást talált, s levétetett fejéről az átok: a megvilágosodás kegyelme áradt Csillag Annára, jeleket és útmutatást kapott, s egy csodaszert, nagyszerű orvosságot készített, mely meghozta fejének termékenységét. Fejét sűrűn belepte a haj, s ez még nem volt elég: férje, fivérei és unokafivérei is egyik napról a másikra sűrű fekete szőrbundát eresztettek. A másik oldalon látható volt Csillag Anna, hat héttel receptjének kinyilatkoztatása után, öccsei és bátyjai, sógorai és unokafivérei, e derékig érő szakállal és bajusszal büszkélkedő férfiak körében; csodálattal bámulhatta az ember e hamisítatlan medvei férfiúság valóságos kitörését. Csillag Anna boldoggá tette az egész városkát, melyre valóságos áldás áradt, hullámzó bozontok és óriás üstökök képében, s melynek lakói a földet söpörték széles seprűhöz hasonlatos hosszú szakállukkal. Csillag Anna az emberi szőrzet apostola lett. Miután szülővárosát már boldogította, arra sóvárgott, hogy boldoggá tehesse az egész világot, s kért, buzdított, könyörgött, hogy saját üdvösségünk érdekében fogadjuk el ezt az isteni ajándékot, e csodaszert, melynek titkát egyedül ő ismeri.”

Bruno Schulz: Szanatórium a Homokórához. Könyvek Könyve (Kerényi Grácia fordítása)

Én, Csillag Anna, éppen harminc éve, nem halványuló, édes mosolyommal, akár egy szent, újságod hirdetése, csillagos ággal kézben, liliommal, állok a hasábok közt hajzuhatagommal. Idő nem ront rajtam, angyali szépségen, mintha a hajasság istennője volnék, s kibomlott fürtjeim szőnyege omolnék mezítelen lábamhoz tékozló bőségben. Én, Csillag Anna, harminc éve már, hogy nem bánatoskodok, nem sínylek, nem fájok. De a te szemedbe könny gyűlik, úgy látom, mit értsek, fiam, e nagy szomorúságon? Nekem, Csillag Annus, annyi idő óta, hogy testvéreid vére úgy elárasztotta e földrészt, még a nyomdafesték is vöröslött, s a szomszéd hasábból a halál rám üvöltött – nem őszült meg egyetlen hajam szála, és nem is hullt ki, mindenek dacára. Ó, Csillag Anni, újságbeli szentkép, letűnt gyermekkorunk istenítettje! Megyek, a hulladékot szedegetve, magamnak is az leszek lassan: emlék s fogok még ennél is butább versbe à la recherche à la recherche du temps perdu.

Józef Wittlin: À la recherche du temps perdu (1933)
(Halasi Zoltán fordítása Martin Pollack Galícia c. könyvéből)

I Annie Csilag rosły, rosły włosy És Csillag Anna haja egyre nőtt csak.

Czesław Miłosz, Traktat poetycki (1957)

„Seht, seht, wer bricht sich Bahn? Ein Weib, dessen Haar länger ist als sie selbst, ein Weib also, das Grund hat, seine Persönlichkeit zu betonen; sie ruft! Ich, Anna…”

„Nézzék, nézzék, ki tör utat magának! Egy nő, akinek haja hosszabb saját termeténél; egy nő, akinek tehát minden oka megvan személyisége hangsúlyozására; aki azt kiáltja: Én, Anna…”

Karl Kraus: Die Welt der Plakate (1909)

„Как всегда, мы сели. Кошка, тряся стул, лизала у себя под хвостиком. Отец шуршал страницами. Маман, посмеиваясь, пришивала кружево к штанам. Я перелистывала книгу. Анна Чилляг, волосастая, шагала и несла перед собой цветок. Поль Крюгер улыбался. Это — гостьи принесли.”

„Ahogy mindig, asztalhoz ültünk. A macska a széket rezegtetve nyalogatta a farka tövét. Papa az újság lapjaival zizegett. Mama mosolyogva zsinórt varrt a nadrágra. Én egy könyvet lapozgattam, amelyben Csillag Anna sétált hatalmas hajzuhatagával, virágot tartva maga előtt, és Paul Kruger mosolygott. A könyvet vendégek hozták.”

Leonyid Dobicsin: Город Эн. Портрет (1935)

Országos Hírlap, 1898. december. 19. Főszerkesztő Mikszáth Kálmán

„»Én, Csillag Anna« után bizonyosan Matlekovits az, akinek a neve még a Zichy Jenőénél is többször fordul meg a lapokban. Ő a sajtó elkényeztetett kedvence. Kolosszális azon lázas tevékenység, melyet a reporterek őróla regisztrálnak. A jámbor olvasónak úgy tűnik fel, hogy örökké egy falka riporter rohan nyomában, följegyezve hol volt, mit mondott, mit nem mondott, mit csinált és – mit nem csinált. Azazhogy azt föl nem jegyzik, mert hiszen mindent ő csinál, ami történik. Csak a nagy túlkiadásokat nem: azokat a szegény Széchenyi gróf csinálja. Annak az, a gondterhelt, bánatos arcához, nagyon jól áll.”

Mikszáth Kálmán: Hogy fogy Matlekovits? (1885)

„Sokat lehetne még erről írni. Arról, hogy ha az a »több mint száz elismerő levél«, melyet Rákosi Jenő minden cikkében meglobogtat, nem is egyéb Csillag Anna reklámjánál, azért hiba volna letagadni, hogy sokan gondolkoznak a dologról úgy mint Rákosi Jenő.”

Fenyő Miksa, Irodalmi vita (Nyugat, 1915)

„És e régi, felejthetetlen években, amikor a férfiaknak szokásuk volt apróra megvizsgálni a nőket, mint valami csodálatos növényeket, sok jelentőséget tulajdonítottak Mária hajának, amelyről nyilvánvaló volt hogy akkor növeszti meg és olyan hosszúra, mint Csillag Anna, - mily boldog ember lesz az, aki valaha e selyemzuhatagban megfürösztheti az arcát!”

Krúdy Gyula: Aranyidő (Nyugat, 1923)

„Hervadsz, öreg Flegman, mint az emlékkönyvbe préselt virág, nem hozol többé szerencsét, amint elmúlt varázsuk a hajkoszorúcskáknak is, akár cigányleány göndörítette őket, akár Csillag Anna küldte utánvétellel. 19**-ben egy majális után kopaszodni kezdtem, és a tükörben észrevettem, hogy megnövekedett az orrom. Az volt az utolsó majális a sóstói tölgyfák alatt, amikor egyetlen nótát s egyetlen női nevet se hoztam haza. Nem volt semmi hatása Csillag Anna hajnövesztő szerének, pedig Bécsbe írtam érte.”

Krúdy Gyula: Az öreg Korányi professzor tanácsa (1929)

Az illusztrációk forrása: http://www.brunoschulz.org/csillag.htm

„And the man who painted the signboards, Greiner, had previously been a lamp-lighter in the cabaret Hoelle in the Theater an der Wien. He had a vivid imagination, was a great talker and soon became a bad influence on Hitler. Greiner built all sorts of castles in the air, and Hitler took his schemes very seriously. There was eager competition between them in devising plans, and Hitler would say sometimes that Greiner was a genius like Edison, with unheard-of ideas, but that he was too fickle and needed someone to carry out his ideas. Hitler wanted to unite all these people into an organization following such ideas in coöperative work. Some of them should make drawings, design advertising, paint signboards, while the others should sell these products. But he had other projects as well. At that time there was a picture in all the newspapers of a woman named Anna Csillag, with long hair that reached to the floor, and below her picture was an advertisement, starting with the words, «I, Anna Csillag…» recommending an infallible hair-growing remedy. Hitler thought something of the kind ought to be invented. He admitted that the story of Anna Csillag was an obvious bluff, but he said one could earn plenty of money with it. He proposed to fill old tin cans with paste and sell them to shopkeepers, the paste to be smeared on window-panes to keep them from freezing in winter. It should be sold, he said, in the summer, when it couldn’t be tried out. I told him it wouldn’t work, because the merchants could just say, come back in the winter; we don’t need it now. To this Hitler answered that one must possess a talent for oratory. But I thought oratory alone would be useless.”

„…A cégtáblafestő Greiner pedig korábban lámpagyújtogató volt a Hoelle kabaréban, a Theater an der Wiennél. Élénk képzelőereje volt, be nem állt a szája, és rövid időn belül igen rossz hatást gyakorolt Hitlerre. Greiner szeretett légvárakat építeni, amelyeket Hitler igen komolyan vett. Kettejük között versengés alakult ki, melyikük tud nagyobbat álmodni, s Hitler olykor azt mondogatta, hogy Greiner akkora lángelme mint Edison, de túlságosan csapongó, s szüksége van valakire, aki kivitelezze elgondolásait. Hitler szerette volna mindezeket az embereket egyetlen szervezetben összefogni, hogy együttesen valósítsák meg a hasonló elképzeléseket. Egyeseknek rajzokat kellene készíteniük, hirdetéseket tervezniük, cégtáblát festeniük, míg másoknak a termékeket kellene értékesíteniük. De másfajta tervei is voltak. Abban az időben minden újságban ott volt egy Csillag Anna nevű nő képe, földig érő hajjal, s a kép alatt hirdetéssel, amely úgy kezdődött: „Én, Csillag Anna…” és csalhatatlan hajnövesztő szert ajánlott. Hitler azt mondta, valami hasonlót kellene kiötölni. Csillag Anna történetét nyilvánvaló blöffnek tartotta, de azt hangoztatta, hogy nyilván hatalmas pénzt kerestek vele. Azt mondta, használt bádogdobozokat kellene megtölteni kenőccsel, és boltosoknak árulni azzal, hogy a kenőcs a kirakatüvegre kenve megóvja az üveget télen a befagyástól. Nyáron kellene árulni, mondta, amikor nem lehet kipróbálni. Én figyelmeztettem, hogy nem fog menni a dolog, mert a boltosok azt mondhatják, hogy most nincs rá szükségük, jöjjön vissza télen. Erre Hitler azt felelte, hogy az embernek legyenek szónoki képességei. De én azt gondoltam, hogy a szónoki képességek önmagukban még nem elegendők.”

Reinhold Hanisch: I was Hitler’s buddy [Hitler cimborája voltam], New Republic, 1939 április 5-19.
Hanisch, aki az 1910-es években Hitlerrel együtt igyekezett megélhetést találni Bécsben, a 30-as években írta meg visszaemlékezéseit, amelyeket Amerikában közöltek. Németországba visszatérve letartóztatták. A buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg.

Magyar Iparművészet, 1898/9, innen

„Ein Reklameauftrag der Firma Anna Csillag am Kohlmarkt hatte Hitler beinahe um den Verstand gebracht. Diese Geschäftsfrau inserierte in allen Tageszeitungen, Wochen- und Monatsschriften und pries ihre Haarpomade an. Die Reklame zeigte eine Dame mit langem, wallendem Haar, das vom Kopfscheitel bis zu den Fußknöcheln herabreichte und deren Text ständig begann: «Ich, Anna Csillag, mit dem riesenlangen Loreleyhaar, habe nur durch Verwendung der von mir erfundenen Geheimpomade diese Haarpracht erreicht. Jeder, der einen so prächtigen Haarschmuck haben will, schreibe postwendend an Anna Csillag, worauf man gratis und franco einen wundervollen Prospekt mit Beweisen und Dankschreiben erhält.« Hitler war von diesem Auftrag einfach begeistert. »Das nennt man Reklame machen! Propaganda, Propaganda, so lange, bis die Leute glauben, daß dieser Dreck helfen wird«, meinte Hitler. »Anna Csillag ist ein Reklamegenie, und vielleicht morgen schon wird man die neueste Erfindung der Anna Csillag anpreisen: Keine Schädeldecke für den Haarwuchs mehr notwendig! Anna Csillags Haarpomade wirkt sogar auf einer Billardkugel! Keine Angst mehr! Sollten aber mit Hilfe der Pomade weder am Kopf noch auf der Billardkugel Haare wachsen – durch die neueste Erfindung Anna Csillags, durch ihre Haarsamenpillen ist der Erfolg garantiert gesichert!« So spintisierte Hitler fast eine Stunde lang. »Propaganda, Propaganda, so lange, bis daraus ein Glaube wird und man nicht mehr weiß, was Einbildung und was Wirklichkeit ist«, sagte er wörtlich und eilte, ohne Angabe von Gründen, plötzlich davon. Nach zwei Stunden erschien er wieder mit einem Prospekt der Anna Csillag. Er hatte es einfach nicht länger ausgehalten, er mußte ins Geschäft der Auftraggeberin, um das Geheimnis der Pomadenpropaganda studieren zu können.

Vor allem interessierten ihn die Dankbriefe, denn diese müßten doch echt sein, und was mag unter Umständen so ein Dankbrief für eine Salbe, die nicht hilft, gekostet haben! Hitler dachte eine Weile nach, dann sagte er: »Vielleicht ist es ein gutes Geschäft, Dankbriefe für eine Haarpomade zu schreiben.« Ein Dankbrief lockte Hitler ganz besonders an, er stammte mit voller Anschrift aus Wien. Hitler verschwand wieder und hatte das Geheimnis der Dankbriefschreiberin schneller ergründet als ein Detektiv. Die Briefschreiberin war nämlich schon lange verstorben. »Ja, Propaganda, Propaganda! Tote als Zeugen kosten nichts. Nicht mehr als das Abschreiben der Parten am Wiener Zentralfriedhof. Propaganda, richtige Propaganda macht aus Zweiflern Gläubige: Anna Csillag mit dem riesenlangen Loreleyhaar hat den Nagel auf den Kopf getroffen. Sie verkauft die Haarpomade, verspricht unter Hinweis auf Dankbriefe den garantierten Erfolg, nur verschweigt sie, das die Haare erst unter der Erde, im Grabe zu wachsen beginnen. Propaganda«, phantasierte Hitler weiter, »was wirst du erst vermögen, wenn du im Dienste einer Idee stehst, um die Menschen glücklich zu machen!« Hitler war total verrückt geworden. Das von mir angefertigte Plakat hat Hitler persönlich zur Firma Csillag gebracht, um wieder im Pomadenheiligtum der Reklame schnuppern zu können.

Die in einigen Hitler-Büchern enthaltene Behauptung, Hitler wollte selbst irgend eine Salbe fabrizieren und nach Art der Csillag-Reklame vertreiben, beruht auf einer irrigen Information. Er behauptete bloß, daß vielleicht jemand noch auf die Idee verfallen könnte, eine Salbe zu erfinden, mit deren Hilfe man Glas unzerbrechlich machen kann. Er wird die Salbe gewiß so sicher anbringen, wie die Csillag ihre Pomade. »Propaganda, nur Propaganda ist notwendig, die Dummen werden nicht alle. Propaganda ist die Grundessenz jeder Religion«, meinte Hitler, »ob Himmel oder Haarpomade, nur der durch die Propaganda gestärkte Glaube bringt den Pfaffen und der Anna Csillag den Segen.«”

„A kohlmarkti Csillag Anna-cég egy reklámmegbízása szinte megőrjítette Hitlert. Ez az üzletasszony minden napilapban, heti és havi folyóiratban hirdette és magasztalta hajnövesztő kenőcsét. A reklám egy nőt ábrázolt hosszú, hullámos hajjal, amely feje tetejétől a bokájáig ért, s szövege mindig így kezdődött: »Én, Csillag Anna, óriási Loreley-hajammal csupán az általam feltalált titkos kenőcs alkalmazása révén nyertem el ezt a hajbőséget. Bárki, aki ilyen pompás hajra vágyik, írjon postafordultával Csillag Annának, s ingyen és bérmentve csodálatos prospektust kap igazolásokkal és köszönő levelekkel.« Hitlert ez a megbízás egyszerűen lenyűgözte. »Ezt nevezem reklámnak!« hangoztatta Hitler. »Propaganda és propaganda, amíg csak az emberek elhiszik, hogy ez a szutyok tényleg segít rajtuk. Csillag Anna egy reklámzseni, s talán holnap már a legújabb találmányának dicséretét zengik majd: Már fejbőrre sincs szükség többé a hajnövesztéshez! Csillag Anna hajkenőcse még egy billiárdgolyón is hajat fakaszt! Félre bú! De ha a kenőcs segítségével mégsem fakadna haj sem a fejen, sem a billiárdgolyón – Csillag Anna legújabb találmánya, a hajgyökér-tabletta révén biztos a siker!« Így monologizált Hitler vagy egy órán át. »Propaganda, propaganda, mindaddig, amíg hitté nem válik, s amíg az emberek már nem tudják megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól«, mondta szó szerint, majd minden magyarázat nélkül elsietett. Két óra múlva ismét ott volt, kezében Csillag Anna egy prospektusával. Egyszerűen nem bírta ki, muszáj volt felkeresnie a megbízó üzletét, hogy személyesen tanulmányozza a hajkenőcs-propaganda titkát.

Mindenekelőtt a köszönőlevelek érdekelték, hiszen ezeknek nyilvánvalóan valódiaknak kellett lenniük, s adott körülmények között igen sokba került volna egy köszönőlevél egy olyan kenőcsért, amely nem segített. Hitler gondolkodott egy darabig, aztán azt mondta: »Talán jó üzlet kenőcsért köszönőleveleket írni.« Az egyik köszönőlevél egészen felizgatta, mert teljes bécsi lakcímmel közölték. Hitler ismét eltűnt, s gyorsabban megoldotta a levélíró titkát, mint egy detektív tette volna. A levélíró ugyanis már évek óta halott volt. »Bizony, propaganda, propaganda! A halott tanúk semmibe sem kerülnek. Csak annyiba, hogy az ember leírja a Zentralfriedhof sírköveinek feliratát. A propaganda, a jó propaganda a kételkedőkből hívőket farag. Csillag Anna óriási Loreley-hajával fején találta a szöget. Árusítja a kenőcsöt, a köszönőlevelek alapján szavatolja a sikert, csak azt hallgatja el, hogy a haj igazából a föld alatt, a sírban nő. Propaganda!« fantáziált tovább Hitler, »mire lennél képes, ha egy olyan eszme szolgálatába szegődnél, amely az embereket akarná boldoggá tenni!« Hitlert teljesen megbolondította a gondolat. Az általam elkészített plakátot személyesen vitte a Csillag céghez, hogy még egyszer körülszaglászhasson a reklám kenőcs-szentélyében.

Az az egyes Hitler-könyvekben olvasható állítás, hogy Hitler maga is elő akart állítani valamilyen kenőcsöt, és azt a Csillag-reklámok módján terjeszteni, hamis információn alapul. Ő csupán annyit mondott, hogy ha valaki feltalálna egy kenőcsöt, amelynek segítségével az üveget törhetetlenné lehetne tenni, ő azt a kenőcsöt egészen bizonyosan olyan sikeressé tenné, mint Csillag a magáét. »Propaganda! Csak propagandára van szükség, ostobákból mindig van elég. A propaganda minden vallás kvintesszenciája«, állította, »akár a mennyek országáról, akár hajkenőcsről van szó: csak a propaganda által megszilárdított hit hoz áldást a csuhásoknak és Csillag Annának.«”

Josef Greiner: Das Ende des Hitler-Mythos (Bécs, 1947).
Greiner az 1910-es években ugyancsak együtt lakott Hitlerrel a bécsi férfiszállón. Könyvét, amelyet 1945-ös előszava szerint azért írt, hogy „pszichológiailag megmagyarázza a Hitler-jelenséget”, megjelenése után a szövetségesek azonnal bezúzatták.

Anna Szałapak: Anna Csillag. Szöveg: Bolesław Leśmian, Bruno Schulz.
Zene: Zygmunt Konieczny. A W Trójce lemezről (2005)

Fotó a Wojciech Nowicki gyűjteményből.
A Tygodnik Powszechny „Anna Csillag” cikkének illusztrációja

фотка отсюда