Van egy város

Az AsszaАсса (1987) – a Szovjetunió utolsó éveinek rendkívüli hatású kultuszfilmje volt, és nagyon sokak számára máig az maradt. Nemcsak azért, mert a filmben – amelynek középpontjában a szovjet felső tízezer jaltai üdülőhelyén játszó zenekar áll – olyan korabeli kultikus underground együttesek dalai hangzanak fel, mint a már említett Akvarium, Bravo vagy Kino. Hanem azért is, mert a film nyílt lázadás volt a hazug és sivár rendszer ellen. És ezt nem destruktívan tette, hanem pusztán azzal, hogy egymás mellé állította a saját útjukat, az igazságot és szépséget kereső fiatalok őszinteségét, s a mindent lepusztító rendszernek és újgazdag haszonélvezőinek cinizmusát.

(A filmet rendező Szergej Szolovjov épp ezekben a napokban jelentette meg huszonkét év után a film folytatását Assza 2 címmel, ugyancsak Tatjana Drubics főszereplésével. Nagyon kíváncsi vagyok rá, sikerült-e folytatnia és aktualizálnia ezt a kritikát.)

Ebben a szellemben íródott a filmet lezáró dal, a Перемен! – Változást! – is, amelyet a legnagyobb korabeli rocker, a koreai-orosz Viktor Coj személyesen ad elő. Az alábbi részlet első két perce azzal telik, hogy a zenekar zongoristája beviszi Cojt az étterem személyzetiséhez, aki számon kéri – nem létező – iratait, bizonyítványait és lakcímét, monoton hangon darálva a szálloda előadóművészeti szabályzatát. Mintegy erre válaszolva kezdődik (1'55") az étteremben a dal, amely a film végére sok tízezres fáklyás koncertté tágul, olyan forrongásról adva hírt a birodalom szívéből, amelyről nekünk itt, a békés megalkuvásokba süppedt krajinán akkoriban nem sok fogalmunk volt.

Вместо тепла зелень стекла,
Вместо огня - дым.
Из сетки календаря выхвачен день.
Красное солнце сгорает дотла,
День догорает с ним,
На пылающий город падает тень.

Перемен требуют наши сердца,
Перемен требуют наши глаза.
В нашем смехе и в наших слезах
И в пульсации вен…
Перемен, мы ждем перемен.

Электрический свет продолжает наш день
И коробка от спичек пуста,
Но на кухне, синим цветком, горит газ.
Сигареты в руках, чай на столе,-
Эта схема проста.
И больше нет ничего - все находится в нас.

Перемен требуют наши сердца,
Перемен требуют наши глаза.
В нашем смехе и в наших слезах
И в пульсации вен…
Перемен, мы ждем перемен.

Мы не можем похвастаться мудростью глаз
И умелыми жестами рук.
Нам не нужно все это, чтобы друг друга понять.
Сигареты в руках, чай на столе,-
Так замыкается круг.
И вдруг нам становится страшно что-то менять.

Перемен требуют наши сердца,
Перемен требуют наши глаза.
В нашем смехе и в наших слезах
И в пульсации вен...
Перемен, мы ждем перемен.
Meleg helyett az üveg zöldje,
tűz helyett a füst.
A naptárban kipipált nap.
Vörös nap süt le pusztítón,
kiégeti nappalunk.
A parázsló városra sötétség borul.

Változást követelnek szíveink
változást követelnek szemeink.
Nevetésünkkel, sírásunkkal,
ereink lüktetésével…
Változást, várjuk a változást.

Elektromos fény folytatja napunkat
és kiürült már a gyufásdoboz,
de a konyhában ég a gáz kék virágja.
Cigaretta a kézben, tea az asztalon –
egyszerű képlet ez.
És semmi több – bennünk van minden.

Változást követelnek szíveink
változást követelnek szemeink.
Nevetésünkkel, sírásunkkal,
ereink lüktetésével…
Változást, várjuk a változást.

Nem dicsekszünk bölcs tekintetünkkel
sem kezünk ügyes gesztusaival.
Mindez nem kell, hogy értsük egymást.
Cigaretta a kézben, tea az asztalon –
így zárul be a kör
és közben valamit megváltoztatunk.

Változást követelnek szíveink
változást követelnek szemeink.
Nevetésünkkel, sírásunkkal,
ereink lüktetésével…
Változást, várjuk a változást.

De a film legemlékezetesebb dala mégsem ez maradt, hanem a ГородVáros, vagy Город золотойArany város az Akvariumtól.

Под небом голубым есть город золотой
С прозрачными воротами и яркою звездой,
А в городе том сад, все травы да цветы,
Гуляют там животные невиданной красы:

Одно, как желтый огнегривый лев,
Другое вол, исполненный очей,
С ними золотой орел небесный,
Чей так светел взор незабываемый.

А в небе голубом горит одна звезда.
Она твоя, о ангел мой, она твоя всегда.
Кто любит, тот любим, кто светел, тот и свят,
Пускай ведет звезда тебя дорогой в дивный сад

Тебя там встретит огнегривый лев,
И синий вол, исполненный очей,
С ними золотой орел небесный,
Чей так светел взор незабываемый.
Kék ég alatt arany város áll
áttetsző kapukkal, fénylő csillaggal.
A városban kert, a fű csupa virág,
sosem látott szépségű élőlények sétálnak ott:

az egyik mint tűzsörényű sárga oroszlán
a másik ökör, figyelmes szemekkel
mellettük arany égi sas
felejthetetlen fénylő pillantással.

S a kék égen egy csillag ragyog:
az a tiéd, én angyalom, örökre a tiéd.
Aki szeret, szeretik, aki fényt ad, áldott:
keress, és a csillag elvezet a csodálatos kertbe.

Ott vár rád a tűzsörényű oroszlán
és a kék ökör, figyelmes szemekkel,
velük együtt az arany égi sas
felejthetetlen fénylő pillantással.

A film finom utalásai közé tartozik, hogy ez a dal akkor szólal meg, amikor a leendő szerelmesek a felvonón – amely hatalmas számokkal megjelölt bádogdobozokkal üzemel, mintegy így materializálva és legitimálva az egykori polgári szórakozás könnyű anyagtalanságát – a néhai jaltai nyaralóparadicsom fölé emelkednek, s a kamera lassan pásztázza végig a lepusztult épületeket, egy valamikori civilizáltabb és élhetőbb világ maradványait. A rendező még olyan finomságokra is ügyel, hogy például a „csodálatos kert” épp akkor hangzik el (2'09"), amikor a kamera a hullámpalából buherált nyomorúságos veteményes-teraszhoz érkezik.

De a dal „arany városa” és a valóságos város közötti éles kontraszt célja nem pusztán a kritika. A filmben épp az a szép, és azzal emel minket, nézőket is a valóság fölé, hogy a dalt a lepusztult városra vetítve egyfolytában látjuk a szépség megmaradt töredékeit a házakon, a belső udvarokban, a túlélő díszfákon. Azokat a töredékeket, amelyek még így is élhetővé teszik a várost, és amelyeket mi is olyan odaadással kerestünk a nyolcvanas évek Budapestjén.

A dalt jó húsz éven át mindenki az Akvariumnak tulajdonította. A valódi szerzők kilétét csak 2005-ben nyomozta ki bravúros detektívmunkával és tette közzé az izraeli orosz bárdok Iszrabard szájtján Zeev Gejzel. Eszerint a dallam a pápai udvar nagy lantművészének, Francesco da Milanónak (1497-1543) egy Canzonéjából ered, amelyet a Melogyija által 1972-ben kiadott „16-17. századi lantzene” című lemez tett ismertté a Szovjetunióban. Gejzel a darab kottáját is közli, s már azon voltam, hogy saját lantjátékomban teszem közzé itt a blogon, amikor váratlanul az eredeti felvételre is rábukkantam: *


„Francesco da Milano”: Канзона. A Лютневая музыка XVI-XVII веков (16-17. századi lantzene, 1972) lemezről, Vlagyimir Vavilov előadásában

A dallam olyan népszerűvé vált, hogy még korabeli szovjet szolfézskönyvekbe is belekerült. Ám amikor Gejzel megpróbált utánanézni a pontos címnek, kiderült, hogy ez a keresés csak orosz nyelven ad találatokat, a darab Nyugaton ismeretlen. Nem volt benne az Arthur J. Ness által 1970-ben kiadott cambridge-i The Lute Music of Francesco Canova da Milano (1497-1543) gyűjteményben sem. S amikor Gejzel a legnagyobb izraeli lanttörténészhez, Levi Septovickijhez fordult tanácsért, az kereken kijelentette, hogy ez a dallam sem nem olasz, sem nem reneszánsz, hanem leginkább is valami orosz népdalra hajaz.

Arról már Roman Turovsky, a New Yorkban élő nagy ukrán lantos, minden lantfórum törzsvendége világosította fel Gejzelt, hogy lantos körökben a „16-17. századi lantzene” lemezt úgy, ahogy van, hamisítványnak tartják. Véleményét a moszkvai konzervatórium professzora, Kallós Sándor (!) is megerősítette. Egyetlen valódi lantdarab van rajta, mondta, a Greensleeves, az összes többinek semmi köze a lanthoz: egytől egyig modern szerzemények. Az előadó, Vlagyimir Vavilov minden bizonnyal elmondhatta volna az igazságot, de ő egy évvel a lemez megjelenése után meghalt. Tény, hogy a cikk megjelenése óta Vavilovot tüntetik fel az Arany város zeneszerzőjeként.

A szövegíró kilétét már valamivel könnyebb volt megállapítani. Különféle szájtokon ugyan egyaránt tulajdonítják Borisz Grebenscsikovnak, az Akvarium vezetőjének, Nyikolaj Gumiljevnek, Anna Ahmatova 1921-ben kivégzett költő férjének, a dekabrista Mihail Volkonszkijnak, sőt Rabindranath Tagorénak. Ám a dalt először előadó Akvarium szájtján feketén-fehéren (vagy fordítva) az áll: „слова А. Волохонского и А. Хвостенко” – A. Volohonszkij és A. Hvosztyenko szövege.

Anri Volohonszkij és Alekszej Hvosztyenko 60-as évekbeli leningrádi dalszerzők neve, mondja Gejzel, éppúgy összeforrt, mint a Kamenev-Zinovjev párosé. A 2004-ben elhunyt Hvosztyenko összes szövege meg is jelent barátai gondozásában, ám ezek között Gejzel hiába kereste az Arany várost. Végül rászánta magát, s telefonon hívta fel a Tübingenben élő Volohonszkijt, akitől megtudta a szöveg keletkezésének történetét, úgy, ahogy azt Volohonszkij később önálló interjúban is elbeszélte. Azért nem került be a szöveg a kötetbe, mondja, mert ez 1972-ben keletkezett, abban a rövid időszakban, amikor Hvosztyenko már elment a Szovjetunióból, de Volohonszkij még nem. Szomorúan járta az utcákat, azon tűnődve, mitévő legyen immár barátja és szerzőtársa nélkül. S ekkor került a kezébe a „16-17. századi lantzene” lemez barátjánál, Borisz Akszelrod festőnél, aki éppen a „Mennyország” mozaikpannón dolgozott. „Francesco da Milano” darabja azonnal megérintette őt, s ennek és Akszelrod képének a hatása alatt írta a verset – egyedül.

Az eredeti vers és az Akvarium szövege között azonban számos apró különbség van. A legfontosabb az, hogy Volohonszkij nem az Arany város, hanem a Рай – „Paradicsom” vagy „Mennyország” címet adta a versnek. Ennek megfelelően a kezdő sor is „Над небом голубым”, azaz „A kék ég fölött”, és nem „Под небом голубым”, azaz „A kék ég alatt”, ahogyan Grebenscsikovék az antiklerikális cenzúrától való féltükben módosították a szöveget. Ebből már jobban érthetőek a dal egyes részletei is. Az orosz az „ангел мой”, „angyalom” megszólítást elsősorban nem a kedvesére használja, mint a magyar, hanem az őrzőangyalra a mindennapi imádságban. A három állat pedig Isten trónusa előtt szolgál Ezékiel látomásában és a Jelenések könyvében, ahogyan azt oly gyakran ábrázolják az ortodox templomok freskóin. „Grebenscsikovék nem hibáztak”, mondja Volohonszkij, „amikor a Város címet adták a versnek. A verset valóban a Városról írtam. A mennyei Jeruzsálemről.”

Ebből érthető, amit Gejzel ír, hogy ugyanis a dal Anuar Budagov által énekelt héber változatának szövegét – amely pusztán az orosz eredeti fordítása – Izrael-szerte Juda Halevi 11. századi spanyol zsidó misztikus költőnek tulajdonítják. S ez a háttér még mélyebb jelentést kölcsönöz a vágyott város és megélt valóság kontrasztjának az Assza jelenetében.

Jan van Eyck: Genti oltárkép. A Bárány imádása-középtábla a Mindenszentek és a mennyei
Jeruzsálem ábrázolásával (részlet). Csak e bejegyzés írása közben jöttem rá,
hogy hiszen épp ma van mindkettőnek az ünnepe.


20 megjegyzés:

anna írta...

hú, de szép fiú volt ez a coj. és milyen keveset élt. a zene...hááát...(hogy jövök én ahhoz, hogy a Mestert kijavítsam, de azok öngyújtók, nem fáklyák.)
a vavilov-dal viszont gyönyörű. képestül.

Studiolum írta...

na jóvanna, költői szabadság is van a világon. Mégsem írhattam „öngyújtós koncertet”, aztán hogy tényszerűen miből van az a pilács azt úgyis ki-ki láthatja, ha megnézi a videót.

Coj tényleg keveset élt, de azt nagyon. És épp időben halt meg ahhoz, hogy mítosszá váljék, s hogy ne élje túl önmagát mint Grebenscsikov.

iko írta...

Nem lehetett volna ezt a Vavilov féle előadást úgy kb. két hét múlva megtalálni? ...

Studiolum írta...

hát ha a kedvesvendég úgy parancsolta volna, keccsókom…

Studiolum írta...

bocsánat a lassú felfogásomért, mostanáig tartott, hogy megértsem a finom célzást…

szóval itt most mindenképpen autentikusabb Vavilov előadása, ha már egyszer gyaníthatóan ő a szerző, de majd tartok én is lantestet a blogon…

Vavilov előadását meghallgatva egyébként tényleg világosan fel lehet ismerni azokat a romantikus harmóniákat és kifejezetten kubai kromatikákat, amelyek a klasszikus gitáros tanulóévek gyakorlódarabjait jellemzik, és a reneszánszban persze szóba se jöhettek volna. Kár, hogy nem vállalta fel a lemezt a saját nevén, nem kellett volna szégyenkeznie miatta.

ravic írta...

"И вдруг нам становится страшно что-то менять. - És közben valamit megváltoztatunk."
Ez kulcsmondat is lehet(ne). Ám jelentése - költői szabadság ide vagy oda - érzésem szerint éppen ellenkezője a fenti fordításnak...
Мне страшно - félek, нам страшно что-то менять - szó szerint: félünk valamit megváltoztatni... Vagy nem?

Egyébiránt: elképesztően jó ez a blog: szépség, ismeretek, csodák. Császárliliom - tulipán* – felüdülés minden bejegyzése.
Gratulálok és köszönöm a lehetőséget a "nyugalom, otthonlét; szemlélődés; megértés és bekapcsolódás; jelenlét, részvétel, lassú érlelés" * megélésére:
rav

* „A kultúra az időt nem ismeri. A versenyt sem, a piacot sem, még kevésbé a haladást. Ha valami vers, ha valaki olvasó, akkor sem különb, sem hitványabb másnál. Hérakleitosz és Hamvas Béla évezredek óta sakkozik óra nélkül és egyik sem fog nyerni. A kultúra nyugalom, otthonlét. Szemlélődés. Megértés és bekapcsolódás. Jelenlét, részvétel, lassú érlelés. Evés és ivás és ízlelés. Tulipán. Belső rend. A szenvedélyek elsimulása. Szeretet. Uram, jó nekünk itt. Titok.” (Czakó Gábor)

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm. Nagyon örülök, hogy így látod. Jó érzés, hogy van értelme mindezt megírni és másokkal is megosztani itt a Wang folyó völgyében.

Ami az említett sort illeti, tényleg igazad volna, ha nem állna ott a становится ige. Azzal együtt viszont már azt jelenti: „és közben sikerül nekünk, különös módon, valamit megváltoztatni.” Mintha csak a a страшно két oldalán egy-egy vessző állna: И вдруг нам становится, страшно, что-то менять. Persze első pillantásra még ezt is lehetne (az odaképzelt vesszők nélkül) a Te értelmezésed szerint fordítani: „És közben félelmetessé válik számunkra, hogy valamit is megváltoztassunk.” Csakhogy ebben az esetben a страшно eszközhatározós esetben állna, lévén a становится vonzata: И вдруг нам становится страшным что-то менять.

Kálmán Dániel írta...

A 'Gorod' nagyon szép. Hangulatával a jelenet engem valahogy Tarkovszkij egyes filmjeire (Stalker, Nostalghia) emlékeztet halványan.

Esetleg elérhető valahol angol felirat a filmhez? Én sajnos nem találtam, pedig érdekelne.

Studiolum írta...

Igen, tényleg van egy ilyen hangulata. Biztos, hogy Szolovjov tanult is Tarkovszkijtól, de a téma is kínálta ezt a megközelítést.

Sajnos én sem tudok angol feliratról a filmhez. Azt hiszem, ez Nyugaton teljesen ismeretlen maradt, és senki nem vette a fáradságot, hogy feliratozza. Most épp nem tudom megnézni, de a fenti jegyzetben (az „egyfolytában látjuk” szavak utáni csillag alatt) megadott full DVD-forrás nem tartalmaz esetleg angol feliratot?

Kálmán Dániel írta...

Nem, sajnos nem ad, azért is kérdeztem rá, hátha esetleg máshol létezik. Közben rákerestem másként is ('Acca' helyett 'Assa'-val), de érdemi találatot így sem kaptam. Segond, majd keresgélek tovább, és köszönöm szépen!

Unknown írta...

Köszönöm! :)
...a többit is!

Studiolum írta...

Én köszönöm a kommentet. Erőt ad a következőkhöz.

Héjoká írta...

Üdvözletem!
Többed magammal én is keresem az Assza c. film feliratát. Ha netán valaki ráakad, szívesen osztozom örömében! Szép napot a Wang- völgyben!

Kozmács István írta...

Akit érdekel: itt van Hvosztyenko előadásában az eredeti:

http://www.moskva.fm/artist/%D0%BC%D0%B8%D1%82%D1%8C%D0%BA%D0%B8/song_702020

És köszönöm nagyon a posztot: a régi Akvarium, sok ilyet tudott, de ez az egyik legjobb, még ha nem is az övék teljesen.

Studiolum írta...

Kozmács István ezt a megjegyzést küldte, de az eredetit a Blogger valamiért nem akarja közzétenni:

Akit érdekel: itt van Hvosztyenko előadásában az eredeti:

http://www.moskva.fm/artist/%D0%BC%D0%B8%D1%82%D1%8C%D0%BA%D0%B8/song_702020

És köszönöm nagyon a posztot: a régi Akvarium, sok ilyet tudott, de ez az egyik legjobb, még ha nem is az övék teljesen.

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm! Igen, a régi Akvarium tényleg ilyen zseniális volt.

viator írta...

Csak meglesz ez. Az imént találtam angol feliratot a filmhez, itt. A "Russian Subtitles for Assa" cím ne tévesszen meg senkit, a felirat angol, kisebb elgépelésekkel tarkítva. Most épp csak leellenőriztem, de passzol a filmhez (igaz, végül nem a bejegyzésben megjelölt forrásból értem el).

hopi írta...

Régóta visszatérő vendég vagyok, kincsesládika ez a blog, nagyon köszönöm.

Studiolum írta...

Én köszönöm a visszatérést!

Marguerite írta...

2014 januárjában Berlinben a Marheinekeplatz szélén, a piac mellett hegedülte egy nő nagyon szépen. Időbe telt, míg rájöttem, mi is ez, amit vele tudok dúdolni. A gorod zalatoj. Meg kellett volna kérdeznem tőle, honnan jön.

Minenesetre ketten voltunk az előretolt helyőrség aznap, a nő, aki játszotta, és én, aki felismertem. Ilyenformán már nyugaton sem ismeretlen.