A kis herceg

Ahmad Mirza perzsa trónörökös, egy évvel később Ahmad Qajar perzsa sah egy 1908-as képeslapon
A vajszínű árnyalat.-on, azon belül is a Talált tárgyak osztályán bukkantunk erre a képeslapra, amely egy évvel azelőtt ábrázolja Ahmad Mirza trónörököst, hogy 1909. július 16-án Ahmad Qajar sah néven, családjából utolsóként elfoglalta volna Perzsia trónját. A bélyegző dátuma ugyan 1911 március, de ez csak ante quem. Darius Kadivar képgyűjteményében a lap másik oldalát is megtaláljuk – boldog idők, amikor elég volt annyit írni címnek: Seid Rahim úrnak Teheránba – s azon furcsa módon egy másik bélyeg és bélyegző is látható, három hónappal korábbi dátummal. De ez is csak ante quem. A quo keleti arab számjegyekkel áll közvetlenül a kép alatt: ۱۳۲۶ azaz 1326, ami az iszlám naptár szerint az 1908. február 4. és 1909. január 22. közötti időszakot jelenti. Ahmad sah idejében, ahogy az iszlám felvétele óta mindig is, ez volt a hivatalos naptár. Csak megbuktatása után, 1925-ben tette hivatalossá a papsággal szemben álló és az ősi perzsa gyökereket hangsúlyozó Reza Pahlavi azt a zoroasztriánus eredetű perzsa naptárat, amelyen többek között Omar Khayyam is csiszolt, s amely holdévek helyett a hosszabb napévekben számolta a hidzsra óta eltelt időt, ezáltal negyven évvel vetve vissza az Iránra átkeresztelt Perzsia időszámítását. Mire az évek száma a lemaradást behozta volna, addigra fia, Mohammed Reza az időszámítás kezdőpontját is áthelyezte az ókori perzsa birodalom megalapításának évére, ilyenformán a sahpárti emigráció ma is a 2567. évet írja. Az iszlám forradalom után – ki tudja miért – már nem tértek vissza az iszlám naptárhoz, csak az időszámítás kezdetét állították vissza a hidzsra évére. Különös élmény az iszlám napilapokban Allah neve fölött a dátumban a tizenkét zoroasztriánus arkangyal nevét olvasni, amelyekkel a perzsa naptár a tizenkét hónapot – egészen pontosan a zodiákus tizenkét jegyét – jelöli.

Ahmad Qajar perzsa sah 1909-benA trónörökös – itt balra már sahinsah, a királyok királya – ezeken a képeken azzal a végtelenül melankolikus tekintettel néz valahová, egy csak számára hozzáférhető világba, amely egy huszonöt évszázad kifinomult civilizációjának terhe alatt megfáradt nép sajátja. Egy olyan népé, amelynek már főnévi igenevei is – egyedülálló módon – a múlt idő kifejezésére szolgálnak, úgy, hogy a jelen időre ettől eltérő külön tövet kell képezniük. Ezt a jellegzetes melankóliát lépten-nyomon érezni a perzsák között. S ez nem csak a pillanatnyi politikai helyzet következménye, nem az a „hopelessness that rules the heart of every young Iranian”, mint The Labyrinth írja, vagy ahogy az általa idézett levél fogalmazza: „in our 20s and 30s we are already old and will become older still.” Hiszen az ország nem-perzsa vidékein, az energikus kurdok között, az iszfaháni örmény negyedben vagy az életvidám torki-k, azeri törökök lakta Tabrizban nyoma sincs ennek a melankóliának, amelyre már Vámbéry Ármin is felfigyelt, amikor százötven évvel ezelőtt Törökországból perzsa földre ért. S ugyanezt a melankóliát sugározzák Khayyam, Rumi, Hafez versei is. Sőt már Ahmad sah elődje, Xerxész király is, aki élete nagy hadjárata előtt szemlét tartva minden addigit felülmúló roppant serege fölött

boldognak érezte magát, de aztán egyszerre csak könnyekre fakadt. Látván Artabanosz, hogy Xerxész király szeme könnyben úszik, megkérdezte tőle: „Királyom, milyen különösen viselkedsz! Hiszen az imént még boldognak vallottad magadat, most pedig könnyeid hullanak?!” Xerxész pedig így felelt: „Mert eszembe jutott, és szánalom fogott el arra a gondolatra, hogy milyen rövid is az emberi élet! Száz év múlva ebből a hatalmas tömegből tán egy ember sem él már!” (Hérodotosz, A görög-perzsa háború, 7.46)

Ahmad Qajar perzsa sah bélyegenDe Ahmad sahnak – akit kortársai úgy jellemeznek, mint „an extremely intelligent young man, highly educated, with a wide knowledge of both Eastern and Western culture, and well read in history, politics, and economic theory” – ezen túl is minden oka megvolt a melankóliára. Perzsiában északról az orosz, délről az angol imperialisták néztek farkasszemet egymással már száz éve, akik az 1907-es szerződésben fel is osztják egymás között érdekszférákra az országot, a sah dédapja óta útját állják mindenfajta fejlődésnek, a perzsák elleni fegyveres harcra lázítják a népesség negyedét kitevő törzseket, s kizárólagos koncessziót csikarnak ki az 1908-ban felfedezett iráni olajra. Ebben a légüres térben az 1870-es évektől a legelképesztőbb kalandorok, bolondok és ügynökök sajátítják ki a politika és kultúra színpadát, s ők készítik elő az 1905 és 1911 közötti úgynevezett alkotmányos forradalmat, amelynek során a sah apját lemondatják, s ő tízévesen „sírva trónra lép”. A következő három évben harminc kilót szed magára. Uralkodása alatt az angolok „a biztonság kedvéért” megszállják és a világháborúban hátországként használják a semlegességét bejelentő Perzsiát, hozzájárulva ezáltal az ország egytizedét elpusztító 1918-19-es nagy éhínséghez, majd a parlamenti demokrácia fokozatos kibontakozása láttán rábeszélik az egyetlen jelentős perzsa katonai erő, a sah dédapja által létrehozott perzsa kozákezred írástudatlan ezredesét, hogy az 1925-ben apja temetésére Franciaországba utazó sah távollétét kihasználva ragadja magához a hatalmat. Az ezredes Reza Pahlavi sah néven vezeti be az angol érdekeket kiszolgáló diktatúráját. Ahmad sah öt évvel később, harminckét évesen hal meg Párizsban.

Ahmad Qajar perzsa sah 1909-ben
A huszadik századi perzsa történelem legjobb összefoglalójában, az alig száz oldalas A sahinsah-ban Ryszard Kapuściński egy tucatnyi fényképről mesélve mutatja be Reza Pahlavi és Mohammed Reza uralkodását, a foglyot kísérő írástudatlan kozák őrmester képétől a repülőtéren a forradalom elől menekülő fiáéig. Mindig lenyűgözött ez a leírás, nemcsak Kapuściński éles látása és pontos stílusa, hanem a módszer zsenialitása miatt is. Amióta azonban jobban megismertem a régi perzsa fotókat, azóta ha elismerésem nem is csökkent Kapuściński iránt, de jobban látom, mennyire kínálják magukat az ilyenfajta elemzésre. Perzsiában a fényképezés előtt alig volt hagyománya a portrénak, s ezért a korai fényképeken nem érvényesülnek a beállításnak és zártságnak olyanfajta évszázados, részletekbe menő, tudattalan szabályai, amilyeneket Kunt Ernő még a mezőkövesdi parasztság fényképein is kimutat. Van ezekben a fényképekben valami varázslatos spontaneitás, amellyel többet, mélyebbet, személyesebbet ígérnek elmondani tárgyukról, mint a korabeli nyugati fotók.

Mozaffar al-Din Shah QajarAhmad sah nagyapja, Mozaffar al-Din Shah Qajar (1896-1907)

Ahmad Shah Qajar fényképe a Niavaran-palotában (Teherán)
Ahmad sah gyermekeiAhmad sah gyermekei

Ahmad sah máig a valódi perzsa császárság elmúlását jelképezi sok perzsa számára, s a monarchista perzsa emigráció is megoszlik a Qajar-párt és Pahlavi-párt között. Emlékének esszéket, romantikus filmet (Homayun Shahnavaz Shah-e kamoush-át [A csöndes sah], 2005) sőt önálló blogot is szentelnek, sok család őrzi még valamelyik hivatalos uralkodó-portréját, s képe a császárság jelképétől, a shir o khorsid-tól kísérve felbukkan távoli leszármazottja, Marjane Satrapi Persepolis-ában, a huszadik századi perzsa történelem második legjobb összefoglalójában is.

Ahmad Qajar perzsa sah
Ahmad Qajar perzsa sah
Ahmad Qajar perzsa sah
Ahmad Qajar perzsa sah
Ahmad Qajar perzsa sahAz Illustrated London News címlapképe nem sokkal azelőtt, hogy az angolok a Perzsia által fenyegetett világbéke megóvására 1915-ben megszállták az országot
(avagy nincs új a nap alatt)

Ahmad Qajar perzsa sah
Ahmad Qajar perzsa sah
Ahmad sah, mögötte Reza KhanAhmad sah, mögötte köpenyben Reza Khan ezredes, nem sokkal hatalomátvétele előtt

Ahmad Qajar perzsa sah Marjane Satrapi Persepolis-ában

Sursum corda

A Santa Maria Maggiore padlómozaikjának részlete
Wang Weinek, aki tudja,
hogy a fazekak között is ott jár.

1977 egy tavaszi délelőttjén az akkortájt Kaffka – némileg előtte és utána Szent – Margit gimnáziumban a KISZ-összekötő tanár körbejárta az osztályokat. Délután a Fáklya Nemzetiségi Együttes tagjai jönnek néptáncot tanítani az iskolába, arra toborzott résztvevőket.

Az együttes az akkortájt már népszerű magyar táncházak mintájára olyan táncházat akart indítani, ahol szerb, horvát, bolgár, görög és makedón táncokat tanítanak. Ezt előkészítendő, körbejárták a budapesti gimnáziumokat.

Hozzánk az együttes vezetőjének, Kricskovics Antalnak a felesége jött. Egészen rendkívüli szépség volt. Ezt valóban kivételes adottságain kívül fenséges testtartásának köszönhette.

Körbeállított minket és rögtön el is kezdte. A hasunkat behúzzuk, a mellett kiemeljük, a vállunkat lefeszítjük. A hátunk feszes, de a csípő és a végtagok könnyedén és rugalmasan mozognak.

Ha az ember mindezt megteszi, azonnal, automatikusan teli tüdőből kezd el lélegezni. Ez akkortájt nem volt szokás. A magyar társadalom többsége megalkudott a rendszerrel. Az emberek pillanatnyi túlélésre, kis hasznokra, engedélyezett örömöcskékre törekedtek. Görnyedten jártak, kapkodva, felszínesen lélegeztek.

Miután tisztáztuk a szükséges testtartást, megtanította nekünk a „Makedonszko devojcse” kezdetű dalt, majd áttért a lépésekre. Nemcsak a tartás volt fenséges, hanem a dallam és a lépések is.

Most hogy ezt írom, sorra veszem magamban, milyen zenéket lehetett akkoriban hallgatni. Szinte kizárólag olyanokat, amelyek egy görcsösen fegyelmezett, korlátolt, érzelgős és testies kispolgári ízlésnek feleltek meg. Amelyek ha érintettek is valami nagyságot, csak azért tették, hogy erre az alantasságra rángassák le. „Isten véled édes Piroskám, van még rajtad kívül csinos lány.” Kettőt jobbra, kettőt balra, a megalkuvás, a pillanatnyi túlélés, a kis hasznok, az engedélyezett örömöcskék zenei indoktrinációit.

Én akkor semmit sem tudtam arról, hogy a balkáni és a görög zene milyen kifinomult, bonyolult ritmusképleteket használ, sem arról, hogy most az ókori görögök óta megőrzött hagyománnyal találkozom. Nem volt élő zenekar, még magnó se, csak tíz-tizenöt véletlenszerűen összeverődött kamaszlány énekelte, hogy „Makedonszko devojcse” – és felemelkedett a szívem.

S a tánc... Tíz évvel később egy meleg nyári vasárnapon a már kizárólag cigányok által lakott ormánsági faluba megérkezett a vándortamburás. Néhány forintért kólót játszott. Rögtön nagy csapat vette körül, és mindenki vágyakozva nézte. A főnöknek számító férfi kijött a putrija elé, mögötte két felesége. Egyikük sem lehett több harminc évesnél, de már öregasszonyok voltak, meggyötörtek, görnyedtek, csontsoványak. A férfi teátrális gesztussal odaadta a forintokat. Az egyik asszony az egyik oldalára állt, a másik a másikra. Megszólalt a tambura. Feszes háttal, de laza csípővel könnyedén és rugalmasan elkezdték a kólót. Valami különös méltóság jellemezte a táncukat – nyomorúságaikat nem megszüntette, hanem magába foglalta. Mint a feltámadt Krisztus keze a szögek nyomait.

Azon a tavaszi délutánon 1977-ben én még Krisztusról sem tudtam semmit. De ahogy kihúztam magam és összekapaszkodtam a többiekkel, fölemelkedett a szívem. Megérintett az a különös méltóság, amit semmilyen nyomorúság meg nem szüntet.

A foglalkozás végén Kricskovics felesége kihirdette, hogy az első táncház vasárnap lesz a FMH-ban. Természetesen elmentem.

A következő két évben vasárnaptól vasárnapig éltem. Úgy jártam a Kricskovics táncházába, mint hívő ember a misére. Ezek a táncok a testemen keresztül tették megélhetővé számomra – ateista számára – a szentet.

Utóirat. Mikor elkezdtem ezt a bejegyzést írni, Tamás a „Makedonszko devojcse” több előadását is megtalálta az interneten. Csupa érzelgős édespiroskám, semmi közük a szív felemeléséhez.

Azt gondoltam, a Kricskovics táncosi zsenialitása tette, hogy a balkáni zenében és táncban lévő transzcendens potenciált ilyen mértékben ki tudta bontakoztatni. Minden bizonnyal az is kellett hozzá.

De volt még valami, amiről én ezidáig semmit nem tudtam, csak most, ehhez az íráshoz utánakeresve derült ki. A Kricskovics hívő katolikus volt. Életének ezt a korszakát egy 2005-ben adott interjúban így jellemezte:

„A hetvenes években kezdődött nálam az új alkotói korszak: a vallási és bibliai témák korszaka. … Az idő múltával az ember egyre közelebb kerül a hithez, s egyre jobban vonzzák azok a művészi lehetőségek, amelyeket a Szentírás nyújt.” (Kricskovics Antal hetvenöt éves)


Autentikus népzene híján álljon itt egy akkori kedvenc dalom – az „Ilju haramia”, Nagy László makedón ihletésű verse – a régi Kolinda együttestől (1977!). Nem tudom, ők milyen utakon jutottak el oda, hogy az ebben a zenében lévő transzcendenciát megérezték és közvetíteni tudták – énekesük, Zsigmondi Ági például magasrangú kádergyerek volt, akárcsak én – de egyetlen együttest sem ismerek, amelyik ebben akár csak a nyomukba is ért volna. Úgy gondolom, ez fontos szerepet játszott abban, hogy miközben Nyugat-Európában hatalmas sikerük volt, nálunk egyetlen lemezük sem jelenhetett meg.


Kolinda, Ilju haramia, a „Kolinda II” lemezről (Nagy László verse)
Hej de, gyűlnek hadba, édes,
Hej de, gyűlnek hadba
Kocsáni pogányok,
Anyám édes, kocsáni pogányok.

Hej de, sűrün jönnek, édes,
Hej de, sűrün jönnek
Széles Kríva vízhez,
Anyám édes, széles Kríva vízhez.

Hej de, vasra vernék, édes,
Hej de, vasra vernék
Ilju haramiát,
Anyám édes, Ilju haramiát.
Hej de, nincs ott Ilju, édes,
Hej de, nincs ott Ilju,
Széles Kríva víznél,
Anyám édes, széles Kríva víznél.

Hej de, vígad Ilju, édes,
Hej de, vígad Ilju,
Szolun városában,
Anyám édes, jó hűvös ivóban.

Hej de, néki szolgál, édes,
Hej de, néki szolgál,
Széplány, makedonka,
Anyám édes, széplány, makedonka.

Most, hogy újra hallgatom, ez a dal harminc év múlva is megkérdezi, hogy eléggé felemelt szívvel élek-e. Lehet, hogy még majd írok róluk.

Huehuetlahtolli

A dallamos huehuetlahtolli szót tegnap tanultuk a Roxana Recio által szerkesztett Traducción y humanismo: Panorama de un desarrollo cultural (Soria: Vertere. Monográficos de la revista Hermeneus, 2007) tanulmánykötetből. Nahuatl nyelven van, s a huehue („régi, ősi”) és tlahtolli („szó, elbeszélés, figyelmeztetés”) szavak összetétele alkotja, úgyhogy szó szerint „ősi szónak” fordíthatnánk. De talán pontosabb lenne „a régiek szavának” vagy „a régiek tanúságának” fordítani, mert olyan egyszerű – noha lenyűgöző metaforákkal teli, szép versekben megfogalmazott – didaktikus szövegeket jelent, amelyekkel a fiatalokat oktatták a civilizáció morális alapjaira. Ezeket elemzi részletesen Librado Silva Galeana tanulmánya (pp. 173-185), amelyet a fray Andrés de Olmos által gyűjtött, majd fray Juan Bautista által kiadott huehuetlahtolli-k fordítási problémáinak szentelt.

Don Andrés azték jegyző: Techialoyani birtokkönyv nahuatl nyelven (17. század) (Mexikó)Don Andrés azték jegyző: Techialoyani birtokkönyv nahuatl nyelven (17. század)

Ezek a szövegek őrizték meg azt a keveset, ami a régi mexikóiak kultúrájából megmaradt. A gyűjteményekből kiérződik az az erőfeszítés, amelyet az utolsó prekolumbiánus nemzedék a „régi tudás” megörökítése érdekében tett egy olyan pillanatban, amikor világuk már megsemmisült, s a hódítók uralmának véglegessége kézzelfoghatóvá vált.

Mégis innen, Mallorcáról, tízezer kilométer és ötszáz év távolságából is úgy hisszük, hogy a régi nahuatlok a „mi őseink” is. Abban a pillanatban kezdtek azzá válni, amikor Spanyolország elért hozzájuk és a két nép keveredni kezdett; s az ő „szavukra” éppúgy figyelnünk kell, mint saját európai őseinkére. Sajnos a spanyol egyetemi oktatásban ez a szempont teljesen elsikkad. Azt a hatalmas és groteszk kampányt követően, amelyet a spanyol állam 1992-ben az Ötszázadik Évforduló fényének emelésére szervezett, a spanyol közbeszédet nagyon gyorsan a prekolumbiánus kultúra iránti mélységes lenézés uralta el (természetesen kivételek mindig akadnak). A tizenhat évvel ezelőtti eseményekből talán még azoknak a vitriolos kritikai írásoknak az emléke él a legelevenebben, amelyekkel Rafael Sánchez Ferlosio kommentálta az ünnepségeket és Spanyolország viszonyát Amerikához.

Diego Rivera (1886-1957): A Teremtés. Illusztráció a Popol Vuh-hoz, 1931 k.Diego Rivera (1886-1957): A Teremtés. Illusztráció a Popol Vuh-hoz, 1931 k.

A mi mostani kommentárunkat pedig az a friss megrendülés ihlette, amelyet a Mel Gibson által elkövetett Apocalypto elképesztően torz történelemszemlélete láttán éreztünk. Azért is volt különösen bosszantó ezt látni, mert a rendelkezésére álló eszközökkel fantasztikus filmet lehetett volna csinálni ebből a témából. Persze megejtő volt maja nyelven hallani a párbeszédeket, de a történelem ilyenfajta látványos leegyszerűsítései kullancsként ülnek bele a néző agyába, hogy aztán egyszer s mindenkorra elállják az utat az árnyaltabb megközelítés elől.

No mindegy. A fő, hogy most megtaláljuk ezt a könyvet: Fray Juan Bautista Viseo, Huehuetlahtolli: testimonio de la antigua palabra. Ed. Miguel León-Portilla. Trad. Librado Silva Galeana. México: Comisión Nacional Conmemorativa del V Centenario del Encuentro de Dos Mundos, 1988 (és México: Fondo de Cultura Económica, 1991).

Kirakós

Mallorca, Szent Bonaventura-kolostor kerengőjének egykori tetőszegély-cserepeiA rejtvény megoldását nehezíti, hogy semmilyen támpontunk sincs hozzá – de a történet szép.

A mallorcai tanyaházak alsó tetőszegélyét a középkor óta gyakran rakták ki festett cserepekkel. Nem tudjuk pontosan, mikor és honnan vették ezt a szokást, de úgy tűnik, talán a hegyi udvarházakból terjedt el szerte a szigeten. A Sóller-völgyben ma is sok fennmaradt emlékét találjuk, de éppígy Muróban, Binissalemben, Esporlesben, Sancellesben is. Mindig nagyon egyszerű, rusztikus stílusú bajelhárító mintákkal díszítik őket, hogy ezáltal védjék a ház tetejét és az alatta lakókat. De Mallorcától igen messze is találni hasonlókat, ahogy ezek a perui Chuquingában talált szép darabok is példázzák.

Most jelent meg Guillem Rosselló Bordoy igen érdekes könyve, a Les teules del claustre (A kolostor cserepei), melyben részletesen bemutatja azokat a 17. századi, s a fentiekkel ellentétben képzett művész által festett cserepeket, amelyeket a llucmajori Szent Bonaventura-kolostorban találtak. Összesen 134 cserépről van szó, amelyek valaha a ferences kolostor nyitott kerengőudvarának tetejét szegélyezték. A cserepek festett ornamentikájában egy-egy betűt rejtettek el, s ezek nyilvánvalóan egy szöveggé álltak össze. Ennek a szövegnek a megfejtése lenne ez a bizonyos rejtvény.

A megfejtést nehezíti, hogy a cserepeket az épület különféle átalakításai során másodlagosan is felhasználták, s a fennmaradt 134 darabból csak az a 64 használható, amelyen még világosan olvasható a festett betű. További 19 cserép olvasata kétséges. De úgy számítják, hogy a kerengő négy oldalán végigfutó cserépsor valaha körülbelül 280 darabból állt. Mallorca, Szent Bonaventura-kolostor kerengőjének egykori tetőszegély-cserepeiEzeknek a számoknak az ismeretében kellene megtalálnunk azt a bibliai mondást, fohászt vagy ferences jeligét, amellyel egykor a kerengő egét keretezték. Lehet, hogy egy rafinált szoftver megkönnyítené a dolgot, de jóval nagyobb segítségünkre volna, ha valamilyen egykorú feljegyzést találhatnánk. A rejtély egyelőre nyitott. Íme az egyes betűk előfordulásának számai, ha valaki próbálkozni akarna:

A .......... 3
B .......... 2
C .......... 3
D .......... 2
E .......... 10
G .......... 1
I ........... 11
L .......... 1
M ........ 4
N ......... 6
O ......... 4
Q .......... 1
R .......... 2
S .......... 2
T .......... 3
V (U) .... 5
X .......... 1

A könyvben, ahonnét a képek is származnak, több információt és hipotézist is találunk, de ezek nem sokat segítenek a megfejtésben. Kíváncsian várjuk, vajon a ferencesek hagyományaiban és szokásaiban jártas valamelyik olvasónk képes lesz-e megbirkózni vele.

Hírt ad a hajnal

A Hajnal Mehdi Akhavan Sales Sahar c. versének Soheil Nafissi által megzenésített videoklipjébőlA kanális a háttérben éppolyan, mint az az ezer másik, amelyek a Darbandról futnak le Teherán gazdag északi külvárosaiból Teherán szegény déli külvárosaiba, ezer méter és ezer év szintkülönbséget megtéve, friss hegyi forrásvízzel mosva át szakadatlanul a tizenkétmilliós várost, s felejthetetlen hátteret és alapzajt szolgáltatva olyan csodálatos filmekhez, mint Majid Majidi Bachehâ-ye âseman-ja (Az ég gyermekei), vagy Mohsen Makhmalbaf Tehrân sâ'at-e haft sobh-ja (Teherán, reggel hét). Amennyi a házakból látszik, ez is lehetne valahol déltájt, a sah által kiépített és azóta a bazár által elnyelt egykori központ valamelyik kucsé-jében (a sikátorokat a kicsi szóval jelölik, amely török közvetítéssel egyformán hangzik a perzsában és a magyarban), az árusításra és a szomszédság ápolására egyaránt alkalmas alacsony ablakoktól az égszínkék ajtón át a falak tövében tenyésző smaragdzöld moháig. Csak ilyen égő piros rusari-val nem találkoznánk sehol.

Nemrég, egy sok katalán vörösbort követelő éjszakán vetettük össze a különféle rendszerváltások dalait Wang Weijel Kelet-Európától a spanyol Átmenetig, s ekkor hoztuk példaként az egyik – vagy talán a – legnagyobb modern perzsa költőnek, Mehdi Akhavan Salesnek (1928-1991) ezt a Soheil Nafissi által megzenésített versét. Az alábbi videó stáblistájában azonban hiába keressük Sales nevét. Talán óvatosságból hagyták ki. Sales – ثالث Saless, ahogy lázadó módon a legjobb teheráni könyvesbolt elnevezte magát (a hivatkozott linkben nem sokkal a Szabó Lőrinc-portré előtt) – a kor szorongását megjelenítő verseket terjesztett a sah idejében (a Zemestan ast, Tél van címűről majd még külön is írunk), majd a Hajnal-hoz hasonlókat az ezt követő évtizedekben, s ennek köszönheti a mai hivatalos iráni irodalomtörténet sommás ítéletét: „1979 utáni irodalmi tevékenysége hanyatlást mutat”. A múltkori, sebtében készített éjszakai fordítás után szeretnénk most ennek a versnek egy átgondoltabb fordítását adni, hogy ki-ki maga ítélhesse meg, hanyatlás-e ez (s hogy akkor, uramisten, miféle csúcsok vannak még a perzsa költészetben), és kelet-európai tapasztalatai alapján megjósolhassa, mit jelent az, amikor egy ilyen verset megzenésítenek, nagy sikerű CD-n árulnak, és az internetes iráni rádiókban játszanak.


شهاب‌ها و شب‌ها
Shahâbhâ va shabhâ
Üstökösök és éjszakák

A perzsa költészetet az teszi olyan gyönyörűvé és lefordíthatatlanná, amilyen nagy mértékben épít a hangokkal folytatott játékra, s a szavaknak véletlenszerű egybecsengések okozta rokonságaira. Ki gondolná, hogy az éjszaka és az üstökös, a sötétség és a fény ilyen szoros rokonságban áll egymással: shab és shahâb (az „â” hosszú magyar „a”-nak ejtendő). Ez meg is adja a vers egyik alapmotívumát, a sorokat végig átszövő, a fényt és a sötétséget összekapcsoló „s” hangokat, amelyek mellett párhuzamosan fut a „r”-betűs melléknevek és metaforák szála.

از ظلمت رمیده خبر می‌دهد سحر
شب رفت و با سپیده خبر می‌دهد سحر
از اختر شبان رمه شب رمید و رفت
از رفته و رمیده خبر می‌دهد سحر

Az zolmat-e ramide khabar midehad sahar
shab raft o bâ sepide khabar midehad sahar
az akhtar-e shabân rame-ye shab ramid o raft
az rafte o ramide khabar midehad sahar

Az elűzött sötétségről ad hírt a hajnal
az éjszaka elment, és a hajnalhasadással ad hírt a hajnal
a pásztor csillagától megrettent, s elment az éjszaka nyája
az elmentről és az elűzöttről ad hírt a hajnal

A négysoros versszakok AABA vagy CABA rímképletükkel – ahol az A nem pusztán rím, hanem néhány szó szinte mágikus ismételgetése végig a vers folyamán – a középkori perzsa rubáí hagyományát folytatják, amilyenek Omar Khayyam négysorosai is voltak. Ramidan, megrettenteni, elűzni, raftan, elmenni, rame, nyáj (a német Ram, kos rokona) – ezek ennek a versszaknak az r-betűs oszlopai, amelyekkel a latin aster-rel rokon akhtar, csillag, a khabar, hír és persze a héber Zóhár-ral közös gyökerű arab sahar, hajnal r-jei rezonálnak. A sepide, hajnalhasadás (amely gyakori női név is) a „fehér” jelentésű sefid szóból ered, s ennek kontrasztja a következő versszakok vöröseivel további színárnyalattal gazdagítja a fény és sötét játékát.

A megrettent/elűzött és elment az első három sorban az éjszakára és „nyájára” vonatkoznak, de az utolsó sor azáltal, hogy az addigi kontextusból kiemelve hangsúlyosan megismétli őket, nagyon erősen az éjszaka folytán elűzöttekre és elmentekre utal. Ez a kelet-európai olvasó számára ismerős sejtetés szintén kedvelt eszköze a perzsa költészetnek.

Különös kép ez a „pásztor csillaga”, de csak addig, amíg nem látjuk, hogy ez is az egybecsengésen alapul. Az akhtar-e shabân kifejezésben a shabân a shab, „éjszaka” archaikus, költői többes száma, azaz első látásra az éjszakák csillagá-ról van szó. Ám a shabân egyszersmind „pásztort” is jelent (ebből lett török közvetítéssel a magyar csobán), s a sor második fele már erre játszik rá a nyáj szóval, olyan mitikus képét adva a hajnalcsillagnak, amilyet Gergely Ágnes is használ, „régi nyájak pásztorának” nevezve az esthajnalcsillagot.

زنگار خورد جوشن شب را به نوشخند
از تیغ آبدیده خبر می‌دهد سحر
باز از حریق بیشه خاکسترین فلق
آتش به جان خریده خبر می‌دهد سحر

Zangâr khord joshan-e shab-râ bâ nushkhand
az tiq-e âbdide khabar midehad sahar
bâz az hariq-e bishe-ye khâkestarin falaq
âtash be jân kharide khabar midehad sahar

A rozsda megette az éjszaka pajzsát vidáman,
edzett kardokról ad hírt a hajnal
a szürke reggel felgyújtott ligetéből
a léleknek hozott tűzzel ad hírt a hajnal

Hogy a rozsda hogyan tudja megenni az éjszaka pajzsát, azt mi is megtapasztalhattuk a nyolcvanas években. Edzett kardokat emlegetni azonban akkoriban még nem volt tanácsos, s ha jobban megnézzük, ez a vers sem tesz ilyet. A tiq elsősorban sugarat jelent, s csak másodsorban pengét és kardot. A tiq-e aqtân például a hajnal sugarát jelenti. Ezért a fenti tiq-e âbdide szóösszetétel is jelenthet âb-dide, „vízlátta” sugarat, például a felkelő napnak a vízen tükröződő sugarát, ami illene is a versbe, szava sem lehet senkinek. Ennek a szóösszetételnek azonban sokkal bevettebb jelentése a vízlátta penge, azaz edzett acél kard, s hogy ez ellen sem volt szava senkinek, az mutatja, hogy mennyire megette már a rozsda az éjszaka pajzsát.

از غمز و ناز و انجم و از رمز و راز شب
از دیده و شنیده خبر می‌دهد سحر
بس شد شهید پرده شبها شهاب‌ها
وان پرده‌ها دریده خبر می‌دهد سحر

Az qamz o nâz o anjâm o az ramz o râz-e shab
az dide o shenide khabar midehad sahar
bas shod shahid-e parde-ye shabhâ shahâbhâ
va ân pardehâ daride khabar midehad sahar

Az éjszaka jeleiről, kacérságáról, titkairól és elmúlásáról
a látottakról és hallottakról ad hírt a hajnal
az éjszaka leplének lehullta előtt lehullt üstökösökről
akik azt a leplet letépték, ad hírt a hajnal

Az első sor egymásra torlódó rövid szavainak lüktetése a hangokkal folytatott perzsa költői játék egyik legszebb példája a versben.

آه آن پریده رنگ چه بود و چه شد کزو
رنگش ز رخ پریده خبر می‌دهد سحر
چاووش‌خوان قافله روشنان امید
از ظلمت رمیده خبر می‌دهد سحر

Âh ân paride rang che bud o che shod kazu
rangash ze rokh paride khabar midehad sahar
châvushkhân-e qâfele-ye roshanân omid
az zolmat-e ramide khabar midehad sahar

Ó, az a sápadt szín mi volt, és hogy is lehetne,
hogy sápadt arcokról adjon hírt a hajnal?
A reményhozó csillagkaraván dalának vezetője ő,
az elűzött sötétségről ad hírt a hajnal.

S most, a szöveg ismeretében nézzük meg újra a videót.



Üstökösök és éjszakák

Az elűzött sötétségről ad hírt a hajnal
az éjszaka elment, és a hajnalhasadással ad hírt a hajnal
a pásztor csillagától megrettent, s elment az éjszaka nyája
az elmentről és az elűzöttről ad hírt a hajnal

A rozsda megette az éjszaka pajzsát vidáman,
edzett kardokról ad hírt a hajnal
a szürke reggel felgyújtott ligetéből
a léleknek hozott tűzzel ad hírt a hajnal

Az éjszaka jeleiről, kacérságáról, titkairól és elmúlásáról
a látottakról és hallottakról ad hírt a hajnal
az éjszaka leplének lehullta előtt lehullt üstökösökről
akik azt a leplet letépték, ad hírt a hajnal

Ó, az a sápadt szín mi volt, és hogy is lehetne,
hogy sápadt arcokról adjon hírt a hajnal?
A reményhozó csillagkaraván dalának vezetője ő,
az elűzött sötétségről ad hírt a hajnal.

Shahâbhâ va shabhâ

Az zolmat-e ramide khabar midehad sahar
shab raft o bâ sepide khabar midehad sahar
az akhtar-e shabân rame-ye shab ramid o raft
az rafte o ramide khabar midehad sahar

Zangâr khord joshan-e shab-râ bâ nushkhand
az tiq-e âbdide khabar midehad sahar
bâz az hariq-e bishe-ye khâkestarin falaq
âtash be jân kharide khabar midehad sahar

Az qamz o nâz o anjâm o az ramz o râz-e shab
az dide o shenide khabar midehad sahar
bas shod shahid-e parde-ye shabhâ shahâbhâ
va ân pardehâ daride khabar midehad sahar

Âh ân paride rang che bud o che shod kazu
rangash ze rokh paride khabar midehad sahar
châvushkhân-e qâfele-ye roshanân omid
az zolmat-e ramide khabar midehad sahar.

A sós kenyér

Utcai kenyérárus New York olasz negyedében. Fotokróm, 1902. Detroit Publishing Company, 1880-1920Utcai kenyérárus New York olasz negyedében. Fotokróm, 1902. Detroit Publishing Company

Dantét 1301 novemberében száműzték Firenzéből, miután az ellenpárt összeesküvés révén megszerezte a város fölött a hatalmat.

Hogy Dante melyik párthoz tartozott, s melyik volt ennek az ellenpártja, az még az olasz szakon is beugratós kérdés. Az az alapvető tényező, amely a 13. századi Itália politikai erőterét meghatározta, a pápaság és a császárság küzdelme volt, s e törésvonal mentén hasadt szét ez az erőtér a császárpárti ghibellinek és a pápapárti guelfek két pártjára. De hogy mit is jelent guelfnek lenni és mit ghibellinnek 1301-ben, harminchárom évvel azután, hogy az utolsó Hohenstauf-császárivadékot kivégezték Nápoly piacán, az éppannyira ellentmondásos és városonként más-más volt, mint a jobb- és baloldal jelentése az egyes kelet-európai országokban húsz évvel a hidegháború vége után. Dante a guelf párt úgynevezett „fehér” szárnyához tartozott, amely Firenze függetlensége mellett állt ki, miközben ellenfeleik, a pápasággal szorosabb együttműködést kívánó „fekete” guelfek a ghibellin Siena csapatainak segítségével foglalták el tőlük a várost, valahogy úgy, ahogy Szulejmán beszivárgó katonái 1541-ben Budát. Az azonnal száműzött fehér guelfek viszont azokkal a firenzei ghibellinekkel szövetkezve harcoltak még évekig a város visszaszerzéséért, akiket 1289-ben a feketékkel közösen győztek le a campaldinói csatában és ítéltek életfogytiglani száműzetésre. A fehér guelf Dante, aki – személyes okokból – nagyon hamar összeveszett száműzött-társaival, élete hátralévő húsz évét nagyrészt ghibellin udvarokban töltötte, s a császárság itáliai egyeduralmának leghatásosabb szószólója volt, miközben Bolognában a fekete guelf Cino da Pistoia szerzett neki előadói állást az egyetemen. S ha a szálak nem lennének még elég kuszák: a fekete párt vezére, Corso Donati Dante sógora volt (ezért maradhatott Dante felesége Firenzében), aki egy évvel az után rendelte el a fehérek száműzetését, hogy Dante – 1300 nyarán, amikor fél évig Firenze priorja volt – saját kezűleg írta alá legjobb barátja, Guido Cavalcanti száműzetési okiratát. Cavalcanti ugyan fehér guelf volt, akárcsak Dante, de ő megint másik törésvonal túloldalára esett: nemes volt, akiket a fekete és fehér guelf polgárok hosszú belviszály után együttesen fosztottak meg polgárjoguktól.

Minden embernek megvan a maga traumája, amit aztán egy életen át hurcol magával. Dantének ez a száműzetés volt az, amit haláláig nem tudott feldolgozni. Erre tér vissza újra meg újra írásaiban, ennek okozóit sújtja a legborzasztóbb büntetésekkel a Pokol-ban – legfőbb értelmi szerzőjét, VIII. Bonifác pápát egyszerre többel is, mintha azt próbálgatná, hol fáj neki a legjobban –, s miközben az Isteni színjáték-ban 1300 nagyhetén a Pokoltól eljut a Paradicsomig, erről jövendöl neki a legtöbb szereplő. A legnyilvánvalóbb formában a Paradicsom 17. énekében mondja ki őse, Cacciaguida:

Tu proverai sì come sa di sale
lo pane altrui, e come è duro calle
lo scendere e’l salir per l’altrui scale.

Majd megtudod, mily sós kenyér a másé,
s föl- és lemenni, milyen kínos ösvény,
keserves lépcső az idegen házé.

Ezt a „sós kenyeret” úgy szokás értelmezni mint a „száműzetés keserű kenyerét”, azt, amelyet a népdalokban „könnyével sóz” a bujdosó. Ahogy például Sayers érti a Színjáték angol fordításában:

Thou shalt by sharp experience be aware
how salt the bread of strangers is, how hard
the up and down of someone else’s stair.

Így értelmezi a Színjáték legtekintélyesebb reneszánsz kommentátora, Cristoforo Landino is, aki így fejti ki Cacciaguidának e sorait 1498-ban kiadott kommentárjában:

ma nondimeno tu nel tuo essilio sarai percosso dalla prima saetta, che trahe l’essilio: & questo è, che ti converrà lasciar le cose a te piu care, cioè, la patria, i parenti, gli amici, le case, le possessioni, & simili, & proverai, come sa di sale, cioè, quanto pare amaro.

mindazonáltal téged is elér az a legelső nyíl, amelyet a száműzetés jelent: azaz hogy el kell hagynod mindazt, ami számodra a legdrágább, hazádat, rokonaidat, barátaidat, házadat, birtokaidat és minden mást, s meglátod majd, mennyire sós, azaz milyen keserű dolog ez.

A Színjáték-nak ez a sora azonban egy másik értelmezési lehetőséget is kínál. A sì come sa di sale ma már archaikusnak számító sì come vagy összevonva siccome szerkezetét a régi toszkán irodalmi nyelvben még a mai che értelemben használták, a latin sicut mintájára. Ha így fordítjuk, az első két sor egyszerűen csak annyit tesz: Majd megtudod, hogy a más kenyere sós.

Mi a különbség? Az, hogy a firenzei kenyér nem sós. Már Dante korában sem volt az. A tengerparttal nem rendelkező középkori Firenze a nagy ellenféltől, Pisától vásárolta a sót – uzsoraáron. A só a városban akkora kincsnek számított, mint máshol a bors, s amikor használták, inkább a companaticumot, azaz a kenyér mellé evett „feltétet” ízesítették vele, míg a kenyérből kihagyták. A toszkán konyha egyik különlegessége ma is az, hogy a toszkán kenyérben nincs só, miközben a hagyományos füstölt húsok – kompenzálásként – sokkal sósabbak itt, mint másutt Itáliában. A sós kenyér tehát – mint ma is minden toszkán barátunk büszkén hangoztatja – per definitionem idegen kenyér.

Dante a Paradicsom-nak ezt az énekét majdnem húsz évvel száműzetése után írta Ravennában, ahol annyi vándorlás után végre saját házat kapott a város urától, Guido Novello da Polentától. Itt, írja Barbara Reynolds, akinek kiváló Dante-életrajzát éppen most fordítottuk magyarra,

újra együtt lehetett fiaival, leányával és talán feleségével is, ahol a kenyér bizonyosan ízletesebb volt, s a lépcsők ismerősebbek lábai alatt.

A lépcsők – arra a rövid időre, amennyit halála előtt, a Színjáték-ot éppen csak befejezve még eltölthetett Ravennában, ahol síremléke máig a templom melletti téren áll – talán igen. De a sós ravennai kenyér soha nem lehetett olyan ízletes számára, mint húsz évvel azelőtt quello bbòno, della hhasa.

Nagy honvédő háború

Квас - не кола, пей НиКолу (A kvász nem kóla – igyál Nikolát)
Azt írja az újság... Az újság azt írja, hogy az orosz italfronton győzedelmesen tör előre a kvászfogyasztás. „A helyi cégek ugyanakkor úgy reklámozzák terméküket, mint a nyugati üdítőitalok hazafias alternatíváját. Egyikük már a nevét is úgy választotta meg, hogy erre utaljon: Nikola, ami a Ni kolából [helyesen: ne/nye kolá-ból] származik. Tavalyi reklámkampányában »antikolanizációs« kampányt indított a colanizáló nyugati üdítők ellen.”

Квас - не кола, пей НиКолу (A kvász nem kóla – igyál Nikolát)Mondj nemet a kolanizációra! – A kvász a nemzet egészsége.

Nu pagagyi! – kapom fel a fejem. Nem Pelevintől nyúlták le ezt a nevet és reklámszöveget?

Viktor Pelevin, Generation P címlapjaViktor Pelevin (a jobboldali három Che-portré közül a középső) a 90-es évek végén ingyenes internetes folytatásokban – ma blognak mondanánk – jelentette meg zseniális regényét, a Generation П-t, a posztszovjet káosz és a belőle kibontakozó, a reklám és a tévé által irányított, sőt létrehozott, sőt helyettesített új rend abszurd utópiáját. A kreatívok világában zajló cselekményt jobbnál jobb reklámtervezetek tarkítják, konkrét példákkal illusztrálva azt, amire Pelevin megdöbbentő intuícióval érzett rá: hogy a szellemi felsőbbrendűségükre büszke oroszoknak (de nyugodtan írhatnánk itt kelet-európaiakat is) nagyon ínyükre van, ha valaki kigúnyolja a reklámot, az árut, a fogyasztót, a kapitalizmust és a Nyugatot – s ha mindezt egy reklám teszi, azzal bármit el lehet adni nekik.

Az egyik ilyen tervezetben írja a főhős (már a kilencvenes években!):

Mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy nem maradhat fenn sokáig az Oroszországban mára kialakult helyzet. A jövendő diktatúra, politikai és gazdasági programjától függetlenül, nacionalista jelszavakhoz folyamodik: az uralkodó állami esztétikává az álszláv stílus válik. E stílus jel- és jelképrendszerében egyszerűen elképzelhetetlen a hagyományos nyugati reklám. (...) Vizsgáljuk meg a klasszikus pozicionáló szlogent: Sprite – the Uncola! Oroszországban való használata maximálisan célszerűnek látszik, bár kissé más okok miatt, mint Amerikában, ahol az Uncola (azaz nem-kóla) terminus maximális sikerrel pozicionálja a Sprite-ot a Pepsi-Colával és a Coca-Colával szemben. (...) Viszont tudjuk, hogy Kelet-Európa országaiban a Coca-Cola inkább ideológiai fétist, mint hűsítő italt jelent, a „szabadság ízét”, mint ezt a hetvenes-nyolcvanas évek kelet-európai menekültjeinek egész sora hirdette. Ezért a hazai fogyasztó számára az Uncola terminus tág antidemokratikus és antiliberális konnotációt teremt, ami maximálisan vonzóvá és ígéretessé teszi egy katonai diktatúrában. Az Uncola orosz fordítása: Nemkóla [Некола]. Hangzása a Nyikola névre rímel, és az általa kiváltott asszociációk alapján ez a szó kitűnően beilleszkedik a valószínű jövő esztétikájába, különösen a mélységesen orosz közeget idéző, a Nyikolá-hoz hasonló hangzású Nyakolaj szóval együtt alkalmazva. [NB: Ez utóbbi félmondatos leleményt a magyar fordító, Bratka László toldotta be a szövegbe.] Lehetséges szlogenvariánsok:

SPRITE – NEMKÓLA. NYIKOLA NYAKOLAJA

[СПРАЙТ. НЕ-КОЛА ДЛЯ НИКОЛЫ]

Érdemes lenne gondolkozni Nyikola Szprájtovicsnak, ennek a Ronald McDonaldhoz hasonló, csak mélységesen nemzeti lelkületű figurának a fogyasztó tudatába való bevezetéséről.

Igen. Megcsinálták. Megérkezett a NyiKola, megalkották Nyikola Szprájtovicsot, megszervezték köréje a hazafias kampányt, és persze meglett közben a hozzávaló politikai rendszer is.

Nyikola Kvaszovics
Nyikola Kvaszovics
Plakat fruktovogo kvasa (Фруктовый квас, плакат)



Vlad Grinkevich történeti összefoglalója szerint a Nyikolát 2005. május 9-én, a Győzelem Napján (!) hozta létre Nikita Volkov, a nagy nyugati cégek inváziója miatt piacát vesztett novgorodi Deka sörgyár igazgatója, aki bevallottan Pelevintől merítette a név és a szlogen ötletét.

A Nyikola kampánya kezdetben az Oroszországra törő „agresszorok”, mindenekelőtt a két, név szerint is említett Cola elleni nemzeti összefogáson alapult. Azonban az orosz ellencsapás maga is túl aggresszívnak bizonyult. A Pepsi- és Coca-Cola panasszal élt, s az orosz monopolellenes hatóság stratégiaváltásra kényszerítette a Dekát, írja friss elemzésében Anton Gladchenko. Ettől fogva nem említhetik név szerint az ellenséget. De hát finomabb eszközök is vannak erre, nem azért vagyunk mi oroszok.

Колу в гопу. A Nikola cég új kólaellenes kampánya
A 2008-as Győzelem Napjának előestéjén új plakátok lepték el a moszkvai metrót és a buszokat – írja Idiotskaya reklama című blogjában Sergej –, amelyek a kelet-európai polgár egyedülálló képességére, az évtizedeken át tökéletesített sorok közötti olvasásra építenek. A szokásos, unalmas, polkorrekt blabla egyes bekezdéseinek kezdőbetűi ugyanis összeolvasva azt adják ki:

КОЛУ В ГОПУ.

A kólát a... hova? Mi az a „гопа”? – kérdezik maguk az oroszok is. Az orosz alvilág nyelvén ugyan „krimót”, illetve átvitt értelemben „huligánbandát” jelent a szó, s aki ezt tudja, az jót derülhet a reklámon, ám ezt alig tudja valaki. Amit viszont mindenki tud és használ, az a „жопа”, segg szó, s az ezzel képzett „в жопу” – a picsába! – fordulat. Az orosz köznyelvnek a kifejező árnyalatok iránti érzékenységét ismerve nem lennék meglepve, ha a „гопа” eufemizmussal hamarosan nagyszótárakban is találkoznánk.

De mi van Pelevinnel? Kapott-e részesedést az általa kreált brendért és szlogenért a 2005 óta megduplázódott kvászbiznisz forgalmából?

„Levédettük a márkát, s annak minden joga minket illet.” – válaszolja erre a kérdésre Nikita Volkov. – „Egyfolytában szeretnénk köszönetet mondani Pelevinnek, de nem sikerül elérnünk őt.”

Erről a nemes igyekezetről tüstént a rendszerváltás utáni kelet-európai irodalom egy másik nagy klasszikusa, Dan Lungu Egy kommunista nyanya vagyok-ja jut eszembe:

Most van a kedvenc műsora, amikor a hallgatók is betelefonálnak. Elmondhatják, milyen társadalmi feladatokat teljesítettek az utóbbi időben. A vonalban egy elvtársnő van, és azt mondja:
– Munkásnő vagyok Craiovából… Az elmúlt napokban Bukarestben voltam személyes ügyeimet intézni. Az Intercontinental szálloda előtt találtam egy pénztárcát… Természetesen felvettem és belenéztem. Volt benne ötezer lej és kétezer dollár… A személyi iratokból kiderült, hogy a tulajdonos bizonyos Anton Cărăşel, Bukarest, Izvoarelor utca 46, A6 tömb C lépcsőház földszint 3. alatti lakos…
– És? Mi az ön kívánsága?
– Nagyon szeretnék Cărăşel elvtársnak egy szép nótát küldeni.


S ettől lesz a történet igazán szép, kelet-európai és orosz.

A mexikói corrido

Mexikó, forradalom délen, 1912. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content.cdlib.org/ark:/13030/hb367nb4xx/?layout=metadata&brand=calisphere
Olvasóinkhoz intézett felhívásunkra, hogy küldjék el nekünk a saját történelmük dalait, Fleur du Printemps az alábbi szép csokrot küldte a mexikói forradalom (1910-1920) corridó-iból. Levelének spanyol eredetije blogunk idegen nelvű változatán olvasható. A szöveget kommentáló fotókat a forradalom fotográfusa, Agustín Victor Casasola (1874-1938) készítette.

A corridó-k a spanyol románcok mexikói utódai. Az olyan nagy szabású érzelmeket, eszményeket, győzelmeket, vereségeket, fájdalmakat és örömöket éneklik meg, amelyek közösségi jelentőségűvé váltak a mexikói nép számára. A corrido a nép nyelve. A maga idejében az újság szerepét is betöltötte: a hírek énekelve terjedtek országszerte, sokkal inkább, mint újságokon keresztül, amelyek nem válhattak jelentős hírforrássá egy túlnyomórészt írástudatlan országban. Csak a legnagyobb emberek és események voltak méltók arra, hogy corridót költsenek róluk, de olykor az ország belső vidékeinek mindennapi életéből vett jeleneteket is megörökítenek.

Mexikói forradalom. Vonatról leszálló nők. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content.cdlib.org/ark:/13030/hb0v19p09c/?layout=metadata&brand=calisphere
A corrido fontos ismertetőjegye a spontaneitás, az egyszerű nyelv és dallam. Kevés költői eszközt használ, rendkívül tömör, s fontosabbnak tartja a ritmust, mint a formát. Klasszikus szerkezete a 8a 8b 8a 8b képletet követi, ami lehetővé teszi, hogy többet is ugyanarra a dallamra énekeljenek. Ezért aktualizálható és változtatható, s ezért van az, hogy egy-egy corrido számos változatban él.

Mexikói forradalom. Katonák családi körben. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content-s10.cdlib.org/ark:/13030/hb6199p2k3/?layout=metadata&brand=calisphere
Andrés Henestrosa, a mexikói indián származású irodalmár, politikus, szónok és költő szerint a corrido a nemzeti öntudattal és érzéssel együtt született meg Mexikó függetlenné válásának idején, ám a forradalommal érte el csúcspontját, amely a „porfirizmusnak”, Porfirio Diaz mexikói diktátor (1876-1911) rendszerének és az európaizálódásnak (Díaz a mexikói felső rétegek franciásodását támogatta) az elutasítását jelentette. Ez volt a nemzetté válás legjelentősebb és legszélesebb támogatottságú időszaka, amely a leginkább a mexikói valóságban gyökerezett, s innen fakad roppant népszerűsége is.

Mexico, Revolution. Gyalogló nő a lovagló zapatisták oszlopa mellett. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content.cdlib.org/ark:/13030/hb1p300718/?layout=metadata&brand=calisphere
A forradalom az új pártok közötti konfliktusból eredt, minthogy a régieket Porfirio Díaz hatalomra kerülése után betiltották. Az első új pártot Francisco I. Madero szervezte Díaz újraválasztása ellen, s ő indította meg a fegyveres felkelést is. A mozgalom, amelyet a közös ellenség, Díaz gyűlöletén kívül semmi más nem tartott össze, később több kisebb pártra szakadt az egyes csapattesteket vezető tábornokok és az általuk megszállva tartott vidékek szerint. A tábornokok között különösen jelentős volt északon Venustiano Carranza, a máig érvényben lévő 1917-es alkotmány megfogalmazója, középen Emiliano Zapata, illetve ugyancsak északon Pancho Villa, Pascual Orozco y Álvaro Obregón, a Partido Nacional Revolucionario társalapítója, amely a jelenlegi Partido Revolucionario Institucional elődjeként az alapítás évétől, 1929-től 2000-ig volt megszakítatlanul hatalmon.

Mexikói forradalom. General Zapata on horseback. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content.cdlib.org/ark:/13030/hb6p3009q4/?layout=metadata&brand=calisphere
Természetesen Pancho Villa és Emiliano Zapata örvendtek a legnagyobb népszerűségnek, s máig az ő nevükre mint elődjükre hivatkoznak bizonyos mozgalmak, mint a Nemzeti Felszabadítás Zapatista Hadserege (EZLN), vagy a Francisco Villa Népfront (FPFV).

A leghíresebb corridók közül választottam néhányat, meg amelyek a leginkább tetszenek nekem. Remélem, hogy az olvasóknak is tetszeni fognak.

Mexikói forradalom. Revolutionary soldier aboard a train holding the hand of a woman on the ground. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content.cdlib.org/ark:/13030/hb8c601174/?layout=metadata&brand=calisphere
La Rielera. (A vasutasnő) Ezt a corridót még az iskolai kórusban énekeltük, s azóta szeretem. A vasút, ahol a vasutasnő dolgozik, México városát köti össze Durango és Coahuila északi tartományokkal, ahol Lerdo, Gómez, és főleg Torreón környékén fontos bányák voltak. A dal a forradalomnak a pártosodást követő szakaszából származik, amikor a Venustiano Carranzát követő carrancisták a villisták, Francisco Villa hívei ellen fordultak.



Vasutasnő vagyok és Juant szeretem,
ő az én életem és én az ő gyönyörűsége;
amikor azt mondják, indul a vonat,
adiós, vasutasnőm, elmegy a te Juanod.

Amikor azt mondja a mozdonyvezető
hogy indul a vonat San Juanba,
már hozom is a kosarát
amivel a földet rostálja

Van nekem egy pár pisztolyom
elefántcsont markolattal
azzal védem meg magamat
hogyha kell, a vasutasok ellen.

Van nekem egy pár pisztolyom
pontos a lövése
egyiket kedvesemnek hagyom
másikat ellenségemre fogom.

Adiós, lerdói fiúk,
gómeziek, torreóniak,
elmennek már a pályafelügyelők
véget ért örökre a műszak.

Van nekem egy pár lovam
a forradalom számára
az egyiket Vörösbegynek hívják
Verébnek a másikat.

Azt mondják, a carrancisták
olyanok, mint a skorpió,
amikor jönnek a villisták,
futnak felemelt farokkal.

Tudom, hogy mert mundérban látsz
azt hiszed, kérni jövök tőled
pedig én, te barna lány,
csak a kegyeidet keresem.

Amiért csizmában látsz,
azt hiszed, katona vagyok,
pedig csak szegény vasutas vagyok
a központi vasúton.

Yo soy rielera y tengo mi Juan,
él es mi vida yo soy su querer;
cuando me dicen que ya se va el tren,
adiós mi rielera ya se va tu Juan.

Cuando dice el conductor,
va salir para San Juan,
le llevo su canastita
con la que va a refinar.

Tengo mi par de pistolas,
con sus cachas de marfil,
para darme de balazos
con los del ferrocarril.

Tengo mi par de pistolas
con su parque muy cabal,
una para mi querida
y otra para mi rival.

Adiós muchachos de Lerdo,
de Gómez y de Torreón,
ya se van los garroteros,
ya se acabo la función.

Tengo mi par de caballos
para la Revolución,
uno se llama el Jilguero
y otro de llama el Gorrión.

Dicen que los carrancistas
parecen un alacrán,
cuando ven a los villistas
alzan la cola y se van.

So porque me ves de traje
crees que te voy a pedir,
solo quiero prieta chula
tus favores conseguir.

Si porque me ves con botas
piensas que soy melitar, [militar]
soy un pobre rielerito
del Ferrocarril Central.

Mexikói forradalom. Armed soldadera. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content.cdlib.org/ark:/13030/hb909nb8h6/?layout=metadata&brand=calisphere
La Adelita. Ez az egyik leghíresebb mexikói corrido. A forradalomban nemcsak katonák vettek részt, hanem nők és gyerekek is kísérték a csapatokat, akik ellátták és etették a katonákat, s ápolták a sebesülteket és betegeket. [Itt látható a két nagy színésznő, María Félix és Dolores del Río szereplésével egy híres film egyik jelenete a mexikói mozi hőskorából, amely a háborúban a katonákat kísérő nőkről szól.]



A sziklás hegyvidéken
táborozott egy hadsereg
s egy bátor nő követte őket, aki
az őrmestert bolondul szerette.

Mindenki becsülte Adelitát
aki az őrmestert imádta
mert bátor volt és amellett szép is,
még az ezredes is tisztelte őt.

És hallották, hogy azt mondta
az, aki annyira szerette őt:

Ha Adelita hozzám jönne
ha Adelita a feleségem lenne,
selyemruhát vennék neki,
abban vinném táncba a laktanyában.

S ha Adelita elmenne mással,
utána mennék szárazon és vízen
a tengeren egy hadihajóval
s a szárazföldön katonai trénnel.

S amikor véget ért a kegyetlen csata,
s a sereg a táborba visszavonult,
egy asszony zokogása hallatszott,
sírása betöltötte a tábort.

Az őrmester hallván, s félve attól,
hogy imádottját örökre elveszíti,
fájdalmát magába visszafojtva
így énekelt szerelmesének:

És hallották, hogy azt mondta
az, aki annyira haldokolt:

És ha netán meghalnék a csatában,
s holttestemet ott eltemetnék,
Adelita, Istenre kérlek,
gyere el, és sirass el engem.

En lo alto de una abrupta serranía,
acampado se encontraba un regimiento,
y una joven que valiente lo seguía,
locamente enamorada del sargento.

Popular entre la tropa era Adelita,
las mujer que el sargento idolatraba,
que además de ser valiente era bonita,
que hasta el mismo coronel la respetaba.

Y se oía, que decía,
aquel que tanto la quería:

Y si Adelita quisiera ser mi esposa,
si Adelita fuera mi mujer,
le compraría un vestido de seda
para llevarle a bailar al cuartel.

Y si Adelita se fuera con otro,
la seguiría por tierra y por mar,
si por mar en un buque de guerra,
si por tierra en un tren militar.

Y después que termino la cruel batalla
y la tropa regresó a su campamento,
se oye la voz de una mujer que sollozaba,
su plegaria se escucho en el campamento.

Al oírla el sargento temeroso,
de perder para siempre a su adorada,
ocultando su dolor bajo el esbozo
a su amada le cantó de esta manera:

Y se oía, que decía,
aquel que tanto se moría:

Y si acaso yo muero en campaña,
y mi cadáver lo van a sepultar,
Adelita por Dios te lo ruego,
que con tus ojos me vayas a llorar.

Mexikói forradalom. General Pancho Villa on horseback
El Mayor de los Dorados. (A doradók őrnagya) A doradók („aranyozottak”) az Emiliano Zapata mellett leghíresebb forradalmi tábornok, Pancho Villa „elitcsapatai” voltak. Villa északon harcolt, míg Parral az USÁ-val határos Chihuahua államban. Ez a corrido ugyancsak a forradalom pártokra bomlásának korszakából van. Álvaro Obregón jelentős és kitűnő katona volt, később Mexikó elnöke lett.



Francisco Villa katonája voltam
a világhíres tábornoké,
aki ha egyszerű széken ült is
nem irigyelte az elnökét.

Most a tengerparton élek
s arra a halhatatlan időre emlékezem
Ay… Ay…
Most a tengerparton élek
s Parralra és Villára emlékezem.

A doradók egyike voltam
akit szerencséje őrnaggyá tett,
a háború tett nyomorékká
míg a hazát és a becsületet védtük.

Visszaemlékszem az elmúlt időkre
hogy harcoltunk a hódító ellen
ma az elmúlt időkre emlékszem
a doradókra, akiknek őrnagya voltam.

Lovam, amelyet annyiszor megültem
Jiménezben dőlt ki alólam
egy golyó, amelyet nekem szántak
az ő testén szaladt keresztül.

Haldokolva nyerített fájdalmában
s a hazáért adta életét
Ay… Ay…
Haldokolva nyerített fájdalmában
s hogy sirattam, amikor kimúlt.

Pancho Villa, emlékeimben
s szívembe vésve hordozlak téged
még ha olykor meg is vertek minket
Álvaro Obregón csapatai.

Mindig hű katonád voltam
a forradalom végéig
Ay… Ay…
Mindig hű katonád voltam
aki mindig az ágyúkkal szemben harcolt.

Fui soldado de Francisco Villa
de aquel hombre de fama mundial,
que aunque estuvo sentado en la silla
no envidiaba la presidencial.

Ahora vivo allá por la orilla
recordando aquel tiempo inmortal.
Ay… Ay…
Ahora vivo allá por la orilla
recordando a Villa allá por Parral.

Yo fui uno de aquellos Dorados
que por suerte llegó a ser Mayor,
por la lucha quedamos lisiados
defendiendo la patria y honor.

Hoy recuerdo los tiempos pasados
que peleamos contra el invasor,
hoy recuerdo los tiempos pasados
de aquellos Dorados que yo fui Mayor.

Mi caballo que tanto montara
en Jiménez la muerte encontró,
una bala que a mí me tocaba
a su cuerpo se le atravesó.

Al morir de dolor relinchaba
por la patria la vida entregó
Ay… Ay…
Al morir de dolor relinchaba
cómo le llorara cuando se murió.

Pancho Villa te llevo grabado
en mi mente y en mi corazón
y aunque a veces me vi derrotado
por las fuerzas de Álvaro Obregón.

Siempre anduve como fiel soldado
hasta el fin de la revolución
Ay… Ay…
Siempre anduve como fiel soldado
que siempre ha luchado al pié del cañón.

Mexikói forradalom. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content-s10.cdlib.org/ark:/13030/hb1d5nb3n0/?layout=metadata&brand=calisphere
Caballo Prieto Azabache. (Hollófekete lovam) Ó, ez az egyik kedvenc corridóm. Egy katona siratja benne a lovát, aki megmentette az életét, amikor Villa katonái már kivégzésére készültek. A „Mauser” a forradalom tipikus lőfegyvere volt. Még Porfirio Díaz importálta az első darabokat Németországból, s gyárat is alapított tömeggyártásukra.



Hollófekete lovam, hogy is
felejthetnélek el, az életem köszönöm neked
amikor ki akartak végezni
a Pancho Villához hű csapatok

Felhős volt az éjjel
s egy előőrs meglepett.
S miután lefegyvereztek
kivégzésre ítéltek.

Amikor már a siralomházban voltam,
azt mondta Villa a szárnysegédnek,
tedd félre nekem ezt a lovat,
mert jól nevelt és engedelmes.

Tudtam, hogy nem tudok megszökni,
de csak a menekülésen járt a fejem.
S te, hollófekete lovam,
ugyanúgy gondolkodtál, mint én.

Emlékszem, hogy megkérdezték, mi az
utolsó kérésem halálom előtt.
Azt mondtam, hollófekete lovamon
ülve akarok meghalni.

S amikor felültettek rád,
és előkészítették a kivégzést,
csak a parancsszavamra vártál,
s átugrottál a fal fölött.

Három mausergolyóval benned
vágtattál, fekete, megmentve az életem
amit te tettél értem, lovam,
barátom, soha nem felejtem.

A tiedet nem tudtam megmenteni,
s a keserűségtől csak sírni tudok,
ezért, hollófekete lovam,
soha nem felejtelek el téged.

Caballo prieto azabache,
como olvidarte te debo la vida.
Cuando iban a fusilarme,
las fuerzas leales de Pancho Villa.

Fue aquella noche nublada,
una avanzada me sorprendió.
Y…después de… de…sar…marme,
fui condenado al paredón.

Ya cuando estuve en capilla,
le dijo Villa a su asistente,
me apartas ese caballo
por educado y obediente.

Sabia que no iba a escaparme,
solo pensaba en mi salvación,
Y tú mi prieto azabache
también pensaste igual que yo.

Recuerdo que me dijeron
pide un deseo pa'[para] justiciarte
yo quiero morir monta'o [montado] en mi caballo
prieto azabache.

Y cuando en ti me montaron
y prepararon, la ejecución,
mi voz de mando esperaste
te abalanzaste sobre el pelotón.

con tres balazos de mauser,
corriste azabache, salvando mi vida,
lo que tu hiciste conmigo
caballo amigo no se me olvida.

No pude salvar la tuya,
y la amargura me hace llorar,
por eso prie…to a…za…bache,
no he de olvidarte nunca jamás.

Mexikói forradalom. Katonák. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content-s10.cdlib.org/ark:/13030/hb400008gc/?layout=metadata&brand=calisphere
La Cucaracha. (A csótány) Az egyik legnépszerűbb forradalmi dal Mexikóban, s az egyik legismertebb külföldön. Gyerekként egy ártatlan változatát tanultuk az iskolában, amelyben nem volt szó sem marihuanáról, sem forradalmárokról.

Mexikói forradalom. A La Cucaracha corrido röplapja


A csótány, a csótány
már nem tud járni,
mert nincsen neki
marihuanája, amit szívjon.

Már elmennek a carrancisták,
már elmennek üres hassal
mert azt mondják a villisták,
hogy másként éhen fognak halni.

Szegény csótány
keserűen panaszkodik,
hogy nincs vasalt ruhája,
a szénhiány miatt.

(Kórus)

Szegény Madero,
szinte mindenki elhagyta,
Huerta, a részeg bandita
csak az eke elé jó ökörnek.

Kikeményítetlen ruhát
veszünk fel nap mint nap
és ilyen huncutságok nélkül
mindenki tökfejnek gondol.

(Kórus)

Mindenki a székért harcol
amelyből a sok pénz fakad
északon Pancho Villa
délen meg éljen Zapata!

Egy dolog fakaszt nevetésre:
Pancho Villát ing nélkül látni,
s egy dolog borzaszt el:
a hitvány Huertát ingben.

(Kórus)

Egy Fordocska kéne nékem
hogy megtegyem az utat
oda, ahová a Megegyezést
az anyjába elküldte Zapata.

Egy színes papagáj
azt mondja egy tarkának,
aki a hazámmal tréfál,
azt vigye el a…

(Kórus)

Egyesek sokat rabolnak
aztán messze rejtőznek el
a törvény is őket védi
s minket hisznek bűnösnek

(Kórus)

Milyen szépek a markotányosnők
amikor a fandangót járják
Éljen Pánfilo Natera
Durango büszkesége.

Meghalt már a csótány,
viszik már elföldelni
négy ölyv kíséri
meg a templom egere.

La Cucaracha, la cucaracha,
ya no puede caminar,
porque no tiene, porque le falta,
marihuana que fumar.

Ya se van los carrancistas,
ya se van por el alambre,
porque dicen los villistas,
que se estarán muriendo de hambre.

Pobre de la Cucaracha,
se queja con decepción,
de no usar ropa planchada,
por la escasez de carbón.

(Coro)

Pobrecito de Madero,
casi todos le han fallado,
Huerta el ebrio bandolero,
es un buey para el arado.

La ropa sin almidón,
se pone todos los días;
y sin esas boberías,
se me figura melón.

(Coro)

¡Todos se pelean la silla
que les deja mucha plata;
en el Norte Pancho Villa,
y en el Sur Viva Zapata!

Una cosa me da risa:
Pancho Villa sin camisa,
otra cosa me da horror,
al vil Huerta en camisón.

(Coro)

Necesito algún "fortingo"
para hacer la caminata,
al lugar donde mandó
a la convención, Zapata.

Una guacamaya pinta
le dijo a una colorada,
quien se meta con mi patria,
se lo carga la…

(Coro)

Hay unos que roban mucho,
y luego huyen muy lejos,
validos de fuero y mando
y de que nos creen pen…itentes.

(Coro)

Qué bonitas soldaderas
cuando bailan el fandango.
Viva Pánfilo Natera,
el orgullo de Durango.

Ya murió la Cucaracha
ya la llevan a enterrar,
entre cuatro zopilotes
y un ratón de sacristán.

Mexikói forradalom. Táncoló katonák. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content-s10.cdlib.org/ark:/13030/hb5x0nb6gc/?layout=metadata&brand=calisphere
La Valentina. A forradalom egy másik híres dala, s a másik személyes kedvencem. Igaz, nem a háborúról szól, hanem egy szerelmes katonáról, aki tudja, milyen veszélyekkel jár „Valentinát” szeretni.

A „Valentina” corrido szövege, Mexikó, 1915


Valentina, Valentina,
el akarom mondani neked
milyen érzés uralkodik rajtam
ami eljönni kényszerített.

Azt mondják, hogy szerelmed
bajt hoz arra, aki szeret
de legyen, vigye el az ördög,
tudok én meghalni is.

Ha most tequilát iszom,
azért holnap sherryt fogok,
ha ma részegnek látnak,
holnap már nem látnak annak.

Valentina, Valentina,
lábad elé térdelek,
ha holnap meg kell, hogy öljenek,
akkor is csak egyszer ölnek meg.

Valentina, Valentina,
yo te quisiera decir
que una pasión me domina
y es la que me hizo venir.

Dicen que por tus amores
un mal me van a seguir,
no le hace que sean el diablo
yo también me sé morir.

Si porque tomo tequila
mañana tomo jerez,
si porque me ven borracho
mañana ya no me ven.

Valentina, Valentina,
rendido estoy a tus pies,
si me han de matar mañana
que me maten de una vez.

Végül néhány corrido igazi történelemlecke versben előadva, mint például ezek.

Mexikói forradalom. Agustín Victor Casasola (1874-1938) fotója. Vö. http://content-s10.cdlib.org/ark:/13030/hb2f59n9r0/?layout=metadata&brand=calisphere