Szabadságot kívánok


Így kezdődik Ilja Varlamov, a népszerű orosz fotóblogger újévi köszöntője. Persze mindjárt meg is magyarázza, nehogy bárki félreértse:

„Az autó – szabadság. Szabadság nélkül manapság sehova nem megyünk. A jövő évre kívánok mindenkinek jó és kényelmes tömegközlekedést, biztonságos kerékpáros infrastruktúrát, széles, tiszta járdákat, megfelelő zebrákat, és természetesen dugó nélküli utakat, amelyen autóval is gyorsan és kényelmesen végig lehet hajtani. Kívánok mindenkinek szabadságot, kényelmet és biztonságot bármelyik városban. Ez nem fantázia, ez minden bizonnyal így lesz Moszkvában és a többi városban is.”

Az áthallásoktól nem mentes poszt képei egyelőre azt ábrázolják, milyen távol áll a valóság ettől az ideális elképzeléstől. Minket azonban – különösen Borisz Indrikov posztja nyomán, amelyben a bicikli válik a szabadság szimbólumává – az első kép ragad meg, a magányos kerékpár az elhanyagolt, de néptelen úton, a távolba vesző perspektívával, ellentétes irányban az egyfelé araszoló, de inkább csak álló autók tömegével. A metaforához, ha akarjuk, még azt is hozzátehetjük, hogy az adott helyzetben a biciklista fotózza az autósokat és az egész kontextust, és nem fordítva. Ezt a szabadságot kívánom mindenkinek az új évre.

svoboda svoboda svoboda svoboda svoboda svoboda svoboda svoboda svoboda svoboda

11 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

... asszem kezdem érteni a honunkban dúló autómániát ...

Galina Lamberger írta...

Tegyük hozzá Varlamov jelmondatát is a blogján: "Только крокодилы спасут эту страну от мудаков!" azaz csak a krokodilok mentik meg ezt az országot a hülyéktől!

pera írta...


Ну что вы, Москва не сразу строилась:

https://www.youtube.com/watch?v=UmD4ep2G0i0

Свобода в ногах, ходите пешочком! :)

Studiolum írta...

hát Varlamov épp arról ír lejjebb, hogy pesocskom sincs szabadság, ha egyszer a közlekedés összes résztvevője egymást nyomasztja, lentebbi képeken a gyalogosokat is (és akkor még csak a metaforája képi hordozójánál maradtunk)

Tamas DEAK írta...

Gondolom genocídium lenne, ha itt bevezetnék az iráni módszert ...

Studiolum írta...

Hát a teheráni forgalmat elnézve ez már az iráni módszer…

Tamas DEAK írta...

"teheráni forgalmat elnézve" márhogy a moszkvait, igaz? :)

Studiolum írta...

úgy értem, a teheráni forgalmat elnézve, aminél telítettebb – az olcsó benzin és az olcsó hazai kocsik miatt – kevés van a világon, itt, Moszkvában már kezdik megközelíteni azt

Tamas DEAK írta...

Halálos balesetek szempontjából is hasonlít ...?

Studiolum írta...

Ja vagy úgy, most esett le, mire gondolsz. Moszkvai statisztikákat nem néztem, nem tudom, mennyire közelítik meg az iráni halálos balesetek magas számát. Viszont valami hasonlóság feltehetően :) létezhet: míg Iránban a halálos balesetek okozóit halálra ítélik, ha nem tudják megfizetni a család által követelt vérdíjat, Moszkvában a koccanásos balesetek okozóit is a helyszínen likvidálják, amennyiben nagy fekete autóban keletkezett a kár :)

Tamas DEAK írta...

Hú, és valóban ... hálistennek elszokhattunk a fekete dzsiptől. Mint a mellékelt ábra mutatja, a törzsfejlődés töretlen.