A 21. század lánya

Kislány a 21. századból. Írta K. Bulicsov, rajzolta K. Bezborodov

Újévkor az ember egy percre visszanéz a múltba. És azt találja, hogy a múlt visszanéz rá. Ez az 1977-es szovjet diafilm azt vetítette előre a kortársaknak, hogyan él egy kislány a 21. századi intergalaktikus Moszkvában, Alisza Csodaországban.

A 21. századi Moszkvában él egy kislány, Alisza a neve. Próbáljunk meg előrerepülni az időben, és megismerkedni ezzel a kislánnyal. Ki tudja, talán éppen valamelyikőtök köb-köb-köb-köbükije ő…

Apja az űrlények biológusa, anyja házakat tervez idegen bolygókon. A kislány pedig hétköznapi moszkvai kislány, aki ilyenformán, mint mindenki más, tacskót, macskákat, sünt és marsbéli imádkozósáskát tart a szobájában, és nagyfülű susát, egy igazi élő cseburáskát kap ajándékba a Szíriuszról, akit megtanít beszélni és – oroszul! – olvasni. A legvonzóbb álom számunkra, akik ugyanekkor – mármint nem a 21. században, hanem 1977-ben – ugyanilyen idősen Gerald Durrellt és Dr. Dolittle-t – Doktor Ajbolitot – rongyosra olvasva ugyanerre vágytunk, és arra készültünk, hogy majd egzotikus biológusok leszünk a 21. században, már persze ha egyáltalán lesz olyan.

Alisza papája – Szeleznyov professzor – a moszkvai állatkert igazgatója, aki a Föld és a világűr állatait tanulmányozza.

Igen, valahogy így.

Azért így negyven év múltán visszanézve, ebben az alternatív huszonegyedik században nem az űrlények a legérdekesebbek. Nem is a nyolcvanemeletes városok. Nem is az, hogy megvalósult a nagy-nagy álom, és végre a podmoszkovszkij szovhozban termelik a narancsot és a banánt (noha valószínűleg kifizetődőbb lenne rakétával hozni a Tau Cetiről, de hát mégis – a mienk.) Hanem az, hogy az űrhajós díszletek ellenére a mindennapi életben semmi sem változott, minden úgy zajlik, mint 1977-ben. Éppúgy, ahogy a száz évvel ezelőtti képeslapokon megámodott 2000-es években is a boldog békeidők élete folyik tovább Verne Gyula díszletei között. Bele se merek gondolni: vajon mennyire találják majd reménytelenül ódivatúnak a Csillagok háborúja képi világát és életmódját abban a korban, amelyben az eposz játszódik?

Talán csak egy dolog változott igazán: a tudósok kinézete. A késő brezsnyevi idők jellegzetes vastag nyakú, alkoholista apparatcsik-intézetvezetői és tenyérbemászó képű, szervilis adjunktusai helyett a 21. századra végre minden tudós intelligens, valódi érdeklődésről és hozzáértésről tanúskodó arckifejezést öltött. És már csak ezért az egyért is megérte kivárni ezt a csodálatos huszonegyedik századot.


alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa alisa


5 megjegyzés:

rizikat írta...

Igen jól szórakoztam! Remekül néz ki a víz/fagyi/szörp automata, bár nem újdonság, a nyolcvanas években ittam már szovjet utcai szóda automatából. Ami a megjósolt jelentős újítások közül várat még magára, az a kék rózsa, nagyon várom!
Egyébként meg hol vannak a nők? A tudósok közt alig, és anya is száműzve van.

pera írta...

Nekem Obrucsev Utazás Plutóniába c. könyvét juttatja eszembe, amit én nagyon szerettem.
A legmulatságosabb a valóban Kalinyinra emlékeztető főprof!

Studiolum írta...

Igen, a Plutóniát is, nekem Nemtudomka útjait is. Nagy szovjet műfaj volt ez a tanító jellegű jövőutazás, érdemes lenne többről is írni.

Kati: Alisza elég erőteljes egyéniség ahhoz, hogy ne engedje más nőnek ellopni a sót a róla szóló történetben. Nem bukkannak fel barátai sem: a diafilm amerikai párjában ez elképzelhetetlen volna. Amennyire beleláttam, az értelmiségi-csemetéket így nevelték, magányos harcosoknak.

Balázs Árpád Rafael írta...

Tündéri. Hát nem itt van a szép, új világ?

Studiolum írta...

De igen. Csak nem így képzeltük. Ahogy a szerző sem.