Perzsia. Az első benyomás


Hazaértünk első, tíz napos perzsiai túránkról, amelyet hamarosan újabbak követnek majd, inshallah. Nemsokára közzétesszük a túráinkat szokás szerint megkoronázó közös posztot is, amelyben a résztvevők mondják el képekkel és szavakkal tapasztalataikat. De hogy addig se fúrja ki senki oldalát a kíváncsiság, már most közöljük az első beszámolót, amelyet Szvetlana írt Bécsből, s amely pompásan összefoglalja az út hangulatát.

akkor legyen az enyém az első élménybeszámoló, most van rá időm

mások majd biztos sokkal szakszerűbb szöveget írnak, engem most is elragadtak az érzelmek… de megpróbálom rendezgetni az élményeket a fejemben, szívemben. van mit!

láttunk sok csodát – de az mindenhol van, akárhová megy az ember. ami egyedülálló, elvarázsoló volt, az az emberek nyíltsága, kedvessége, barátságossága, haverkodása. mindig, mindenhol

próbálok előítéletek nélkül élni, ami persze sajnos nem sikerül maradéktalanul. ismerek perzsákat személyesen, nagyfiam is volt, mesélt eleget, de ennek ellenére is valami nyomasztó diktatúrának képzeltem el, ahol az emberek feketébe csomagolva, lehajtott fejjel, kerülve a tekinteteket, menekülnek az idegenek elől, nők porig alázva, mindig csak férfiak kíséretében kullognak, stb.

erre ért a meglepetés, hogy

nyílt, barátságos, mosolygós arcok, integetések, üdvözlések, „how are you?” „where are you from?”, és meghallva, hogy „magyarisztán”, még szélesebb vigyorral, még lelkesebben magyaráztak

imádták, ha fotózzuk őket, soha életemben ennyi embert még nem fényképeztem

szinte sértődés volt, ha csak a szomszéd gyereket csodáltuk. jöttek utánam, hogy itt az övék is, arról is csináljunk képet

idős asszonyok leszólítottak, beszélgettek, semmi tartózkodás nem volt bennük

pl. fiatal lány a metrón – bénázásomat látva – egyszerűen odajött hozzám, levette a szerencsétlenül megkötött kendőmet, szépen feltette a fejemre, és két pillanat alatt perfekt megkötötte, majd mosolyogva hátbavágott, hogy na akkor így már mehetek tovább

mikor egyedül utaztam a metrón, egy csodaszép iráni lányt – biztos feltűnően – megcsodáltam, és mikor leszállt, könnyes szemmel átölelt (én ott helyben kezdtem el bőgni…)

álomszép lányok, nők és sok jóképű férfi, csodaszép, hatalmas kerek szemű gyerekek. ami érdekes volt, hogy nem láttunk babakocsit, mindig az apák hurcibászták végtelen büszkeséggel a kicsiket

én folyamatos széles vigyorral jártam az utcákon, és ezt nyilván úgy értelmezték, hogy személyesen tőlük vagyok ennyire oda, és azonnal visszamosoly, azonnal „pózoltak”, hogy lehet fotózni! sőt kell!

többször elszégyelltem magam, hogy nekem itt Bécsben inkább kellemetlen látvány egy csadoros nő, eszembe nem jutott volna mosolyogni rájuk, ők meg lelkesen vigyorogva üdvözöltek minket, naponta többször ámultam el ezen…

pl. amikor egy látványosság mellett a kerítés tövében szőnyeget kiterítve piknikezett egy család, és meglátták a nyilván leesett államat, letéptek egy darab kenyeret a sajátjukból, és egy alma, datolya kíséretében a kezembe nyomták az elmaradhatatlan helló és széles mosoly kíséretében

vagy mikor az ünnepi felvonulás forgatagába kerültünk, akkor vadidegen férfiak vigyáztak ránk, szó szerint a testükkel védtek, hogy el ne sodorjon minket a tömeg

ha valaki kibontott egy csomag édességet, kekszet, datolyát, akkor teljes természetességgel kínálta nekünk körbe

mikor a bazárban bámészkodtunk, két idős férfi szaladt utánunk teával, cukorral (20-an voltunk, mindenkinek jutott!)

hihetetlen emberi találkozások, kapcsolatok, élmények, naponta sokszor

egyetlen kellemetlenség se volt sehol. egyedül tán a nagyobb éttermekben nem váltottunk ki lelkesedést. gondolom ugyanannyi pénzt kapnak, ha nem kell dolgozni és ha egy nagy csoport körül kell ugrálni

sokat utazom, és megszoktam, hogy a helyi lakosságnak a turista szükséges rossz, akiket valahogy túl kell élni, le kell húzni, át lehet verni, rá kell tukmálni az árut, berángatni egy étterembe, meggyőzni, hogy mindenképpen ezt-azt vegyen

Iránban ennek nyoma sem volt! se erőszakoskodás, se átverés! még a bazárban sem!

sajnos a tíz nap kevés volt ahhoz, hogy a pénzük használatát, értékét megértsem ( http://wangfolyo.com/2015/10/a-perzsa-banko.html), így bárhol, ahol fizetni kellett, odanyújtottam a pénztárcám, hogy vegyék ki, amennyit gondolnak. egészen biztos vagyok benne, hogy soha senki nem vágott át

fantasztikus élmény volt, még mindig kóválygok tőle, és próbálom rendezgetni az élményeket. van mit…

a csoport is kellemes volt. rengeteget nevettünk, jókat beszélgettünk

sikerült egy hozzám hasonló humorú, gondolkodású szobatársat kapnom, akivel esténként hangosan nyerítve végigpörgettük a napi eseményeket

szeretek egyedül, kettesben utazni, és nyilván fogok is még (sokszor van előnye a csoporttal szemben), de a mindig jó hangulatú, röhögcsélős, anekdotázós, élményeket felelevenítő közös reggelik, vacsorák, megbeszélések feledtetik a csoportos utazás néha felmerülő nyűgösségét

arról nem beszélve, hogy a vezetőnk végtelen tudása és nagyon jó stílusú előadása pótolhatatlan. egyedüli szervezésben valószínű ennek felét sem láttam volna (de tervezem egyedül IS visszamenni!)

egy szó mint száz, fergeteges út volt!

nagyon ajánlom mindenkinek, hogy felejtse el az előítéleteit, a médiákból áradó „Irán a gonosz”-t (ami persze nem jelenti azt, hogy a politikájukkal, Izrael-ellenességükkel egyetértek, sőőőt), mert az utca embere egészen más!

Irán mindenképp megér egy utazást! hatalmas élmény megismerni a kultúrájukat, emberségüket

igyekszem kiválogatni a képeket is, feltenni párat, de nem kis feladat, nekem mind kincs, mert az enyém, de tudom, hogy 3000 fotó senkit nem érdekel, még 300 se

addig is nézegessétek itt a vezetőnk profi képeit: https://www.facebook.com/Studiolum-154265574590018


svetlana svetlana svetlana svetlana svetlana svetlana svetlana svetlana svetlana
Sándor Szvetlana fotói

2 megjegyzés:

Márta írta...

Szerveződik még ilyen csoport?
Milyen jó volt olvasni, hát még megélni mennyire jó lehetett.
Köszönöm!

Studiolum írta...

Igen, tényleg nagyon jó volt megélni. Nekem már sokadszor, és mindig ugyanolyan kedvesek. És igen, lesz még út, jövőre hármat is tervezek Iránba, az elsőt az iráni újévre, Noruz ünnepére, március 21-re, amelyről már sokszor volt szó itt a blogon. A napokban teszem közzé itt a blogon a jövő évre tervezett utazások naptárát – külön posztban is, meg oldalt a margón a Jöjjön velünk menüpont alatt is –, lehet belőlük szemezgetni.