A Kamal-ol-Molk ház


Kashan Irán legöregebb városa. Kilencezer éve lakják folyamatosan, amióta a kasian törzs megtelepedett a Sialk-domb lejtőjén, az írott történelem előtti Irán egyik leggazdagabb régészeti lelőhelyét hagyva ránk. Az iráni sivatag és a termékeny hegyvidék találkozásánál fekvő város évezredeken át a kultúrák találkozásának helye, a sivatagon kelet felől átkelő karavánok első nagy megállója és bazára, a karavánszerájok városa, kézművesek, gazdag kereskedők és politikusok nagy családjainak központja volt, kifinomult művészettel, fényűzően berendezett palotákkal. A csupán 1795-ben alapított, és a 19. század folyamán elsősorban közigazgatási és katonai központként működő Teherán számára Kashan volt az a kulturális és szellemi bázis, ahonnan a fővárost megteremtő építészek, művészek, írók és politikusok nagy része származott, hasonlóan a 19. században felduzzadt más fővárosok és kulturális hátterük, Berlin és Breslau, vagy Budapest és Szabadka viszonyához. Kashanból, a tekintélyes Ghaffari családból származott a 19. század legnagyobb perzsa festője, Mohammad Ghaffari is (1845-1940), aki patrónusától, Naszreddin perzsa sahtól kapta az Irán-szerte tisztelt Kamal-ol-Molk, „a tökéletesség e földön” művésznevet.


A Ghaffari család Irán legrégibb klánjai közé tartozik. Alapítójuk nem kisebb személyiség volt, mint Abu Dhar al-Ghifari, Mohamed társa, az első iszlám törvénytudó, akiről az emigrációban élő, s az iszlám köztársaságot elítélő monarchista család honlapja meglehetős távolságtartással írja, hogy „az volt Mohamednek, ami Joseph Goebbels Hitlernek”. A negatív jellemzés is utal rá azonban, hogy a Ghaffari család mindig is a perzsa uralkodók szellemi támaszai közé tartozott, s számos jogász, politikus, író, történetíró, művész, vagy az újabb időkben filmrendező, újságíró, tudós, színész- és énekesnő származott közülük. Mirza Abu’l-Hasan Ghaffari, a 18. század végi Kashan kormányzója egyszersmind kiváló festő is volt, akárcsak minden utódja egészen Kamal-ol-Molkig. Az ő tulajdonukban volt az a Kamal-ol-Molk nevét viselő négyszáz éves ház Kashan óvárosában, amelyben októberi iráni utunk résztvevői első néhány éjszakájukat töltik majd.


Kashan hagyományos házai kétszintesek, egyik a föld felett, a másik a föld alatt, hogy szobáik a nyári hőségben is hűvösen maradjanak. A Kamal-ol-Molk-házba belépve az utcaszinten körbefutó galériára jutunk, ahol hagyományosan a vendégeket fogadják és a társasági élet zajlik. Egy szinttel lejjebb csöndes udvarra látunk, közepén kúttal, körülötte nyíltak valaha a család, ma a vendégek szobái. A felső szinten a két fiatal házigazda, a kurd Farshad és a kashani Mohammad fogadnak minket. Utóbbi a vendégház vezetése mellett hivatásos idegenvezető, a sivatag jó ismerője, előbbi pedig sármos és intelligens menedzser, tele energiával és ötletekkel, aki állítása szerint kizárólag amerikai filmekből sajátította el választékos angol tudását és lenyűgöző akcentusát. Vele beszélgetünk a vendégházról.

Hogyan hoztátok létre a Kamal-ol-Molk vendégházat?

• Kashanban két szálloda van, mindkettő több kilométerre az óvárostól, a nyolcvanas években épült sokemeletes, drága és személytelen hotelek, üzletembereknek, negyvenfős turistabuszoknak. Mi arra gondoltunk: az utazó az óváros kedvéért jön Kashanba, hogy belülről lássa a hagyományos házakat, hogy a sok évszázados udvarok kútjánál teázzon, hogy a kapun kilépve azonnal elmerüljön a szűk utcák labirintusában, az ezeréves bazárban. Egy hagyományos családi házat kerestünk, s a Kamal-ol-Molk éppen kiadó volt. Tökéletes hely vendégháznak, nemcsak az óvárosi emlékekhez, az Agha Bozorg nagymecsethez, a nagy kereskedőházakhoz, a bazárhoz való közelsége miatt, hanem történelmi patinája, a Ghaffari család és Kamal-ol-Molk emléke miatt is. Igyekeztünk a házat egy modern szálloda követelményeinek megfelelően, de hagyományos perzsa módon berendezni. A vendégház sikere másokat is utánzásra csábított, úgyhogy ma már majdnem tucatnyi hasonló vendégház működik az óvárosban, jó kapcsolatban vagyunk, együttműködünk velük.


Mi az, ami megkülönböztet titeket a többi hasonló kashani vendégháztól?

• Mindenekelőtt az, hogy mi elsősorban külföldi utazókra rendezkedtünk be. Kashanban nagyon ritka az angoltudás, s nem is igen van rá szükség, olyan kevés Iránban a külföldi turista. Annak a kevésnek azonban angolul tudó menedzsmentre van szüksége, s ezt csak a Kamal-ol-Molkban találja meg. Teherán, Iszfahán és más nagyvárosok szállodáiból már eleve ide küldik a külföldieket, s a többi kashani vendégházból is ide irányítják őket. De a legtöbb vendégünk már a szájról szájra terjedő hírünk, más utazók ajánlása nyomán érkezik hozzánk. Szinte egész évben telt ház van nálunk. Én magam, mint láttad is, hetente háromszor angol órát tartok itt a felső szinten egyetemisták számára, ingyen, csak annyit kérek érte, hogy időnként egy-egy órát ugorjanak be, beszélgessenek a vendégekkel, kísérjék el őket a városban, menjenek el velük Mohammad egy-egy sivatagi túrájára. Azt remélem, hogy ilyen módon sikerül kinevelni egy olyan generációt, amely jól beszél angolul, könnyen teremt kapcsolatot külföldiekkel, és megnyitja Kashant az idegenforgalom számára.

A szállás és a sivatagi túrák mellett milyen különleges ajánlataitok vannak még?

• Például elsőként kölcsönzünk biciklit a vendégek számára Kashan bejárásához. Szívesen és ingyen elkísérjük őket egy-egy óvárosi sétára, hogy megmutassuk nekik a mi személyes városunkat. És esténként, ha van kedvük hozzá, közösen főzünk velük hagyományos perzsa vacsorát.


Milyen terveitek vannak a közeljövőre nézve?

• Szeretnénk saját éttermet létrehozni a közelben. Mégpedig vegetáriánus éttermet. Nem mintha vegánok lennénk, de szégyenletesnek tartjuk, hogy egész Kashanban nincs egyetlen olyan hely, ahol a sok vegetáriánus turista rendesen megebédelhetne vagy megvacsorázhatna. A perzsa kosztról a legtöbb utazónak a kebab jut az eszébe, pedig a perzsa konyhának éppolyan kifinomult hústalan fogásai is vannak, mint az indiainak. Ha ez sikerül, franchise-hálózatot szeretnénk létrehozni más iráni városokban is, ahol ugyancsak hiányoznak az ilyen éttermek.


Mit ajánlasz leginkább a Kashanba látogató európai utazók figyelmébe?

• Kashan csodálatos történelmi épületeit, amelyek közül több is a világörökség része, a régi kereskedőházakat, Abbasz sah kertjét, a nagymecsetet, a bazárt biztosan minden látogató megnézi majd. De Kashanban ugyanilyen elbűvölő csak céltalanul bolyongani az óváros labirintusában, benézni a kis mecsetek udvarába, lemerészkedni az elhagyatott házak lépcsőin, amelyekből sajnos túl sok is van. És a találkozás a kashani emberekkel. Az itteniek nagyon barátságosak és nagyon örülnek a vendégeknek. Ha nem is tudnak szót érteni velük, szívesen mutatják meg nekik a házak udvarát, a műhelyeket, a mecseteket. Kashant a mecsetek városának is nevezik, legalább kétszáz kis házmecset van benne, ahol a nem-muszlimokat is szívesen látják. És persze a leginkább lenyűgöző, amit az ember itt láthat, a sivatag. Az európai ember azt hiszi, a sivatag halott és unalmas. Pedig nem, a sivatag eleven, változékony, tele van meglepetéssel. Ha a sivatag szélének történelmi városain, Kashanon, Iszfahánon, Yazdon, Sirázon utaztok keresztül, mindenképpen ejtsétek szerét, hogy néhány órát a várostól távol, a sivatagban töltsetek. Felejthetetlen élmény.

Úgy lesz. Köszönjük a beszélgetést és a vendéglátást, és ilyen lelkesedést kívánunk még sok évig.


Faraz Kaviani: خطی خطی های باران Khatikhatihâ-ye bârân (Az eső firkái). A هنگامه های پگاه Hangâmehâ-ye pagâh (Hajnal közelít) CD-ről (2011)

kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1 kamalolmolk1


16 megjegyzés:

Pierre de La Croix írta...

Minek köszönheti a klánalapító eme nem éppen dicsőségteljes jelzőt? A monarchák nem voltak elégedettek a tanácsaikkal? (Bár a mai helyzetük alapján azért kicsit kezdem érteni)

Studiolum írta...

A két Pahlavi sah (1920-1988) alatt lelkiismereti szabadság volt, egyszersmind nyugatosítás folyt. A fiatal Pahlavi ez utóbbit alaposan túltolta, ennek reakciója volt az 1988-as forradalom, amely a sokféle résztvevő közül a legszuggesztívabb, Khomeini, és ezzel együtt az iszlám szárny kezébe került, akik aztán az iszlámot tolták túl. A sahval együtt emigrált, túlnyomórészt szekularizált és nyugatos családok számára ezért az iszlám, legalábbis annak jelenlegi iráni formája, maga az ősbűn.

Pierre de La Croix írta...

Ja, most már értem: Az iszlámmal van bajuk és nem a volt - mostani helyzetükből fakadóan joggal kritizálható - tanácsadóikkal.

pera írta...

Mennyire erős a jelenlegi rendszer külső és belső ellenzéke? Mit gondolsz, Studiolum, van remény/lehetőség a nyugatosabb modell visszatérésére? Egyáltalán szükség van-e a váltásra? Azért vívódom ezen sokat, mert az arab tavaszok azt bizonyítják, hogy az ilyen vagy olyan szintű zsarnoki rendszerek moderálják, többé-kevésbé nyugalomban is tartják a térséget, ami az ott lakóknak jó, és hát - most látjuk - Európának is. A szimplán hatalmi szempontokon kívül ezért az ember még támogathatónak is vélheti Putyin rendteremtő/segítő szándékát Szíriában.

Pierre de La Croix írta...

Igen ám, de éppen azért törtek ki az arab tavaszok, mert ezekben az államokban diktatúrák voltak. (Az emberiség eddig - hangsúlyozom, eddig - egyetlenegy olyan politikai rendszert alkotott, amelyben a hatalom átadása/hatalomváltás - viszonylag - békésen - vagyis a "vesztesek" a lehető legkisebb mértékben vesztik el mondjuk megélhetésüket, vagyonukat vagy pláne életüket - zajlik. Ez pedig a - nyugati típusú - demokrácia. A monarchiák esetében is előfordulhat, hogy az uralkodó halálával káoszba süllyed az ország. Hát még egy modern diktatúra esetében - a sah Iránjáról sok minden pozitívat el lehet mondani, de azt nem, hogy például az emberi jogokat olyannyira tiszteletben tartották volna.
Ez pedig a nyugatosítással - főleg az oktatási rendszer kiterjesztésével és kötelezővé tételével - mindig is eléggé veszélyes elegyet képzett - pl.: a cár birodalmában is.)

pera írta...

Igen, de másként mintha nem lenne a térség működőképes. Nem ámítjuk magunkat, ha azt hisszük, hogy az emberi jogok fontosabbak, mint az umma?

Én egyetlen iszlám államról tudok, ahol sikeres nyugati modernizáció zajlott, és ami ráadásul belső fejlődés eredménye volt, bár nem kevés külső provokációra, az atatürki Törökország. Mára megkopni látszik, meg sorolni lehetne diktatórikus vonásait, mégis, történelmi értelemben világteljesítmény.

A cári orosz példát nem értem. Putyin nyugati mércével zsarnok, orosszal nem okvetlenül. Az orosz reformcárok vonalát próbálja továbbvinni az emlékezetkultúrában: II. Sándor óriási szobra az újraépített Krisztus Megváltó székesegyház mellett áll.

Tamas DEAK írta...

Az arab tavaszokat az André Mark Goodfriend-típusú urak által megerősítettnek vélt és feltüzelt belső erők robbantották ki az Amerikával NEM szövetséges államokban, nem azért történt minden, mert diktatúrák voltak.
Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábiában, amelyhez képest az Asszad-rezsim a polgári jogok csúcsharcosa, nem történt semmi. Marokkóban, Jordániában miért nem törnek ki forradalmak?

Tamas DEAK írta...

Azt pedig, hogy Törökország mért akar visszafordulni, ez a tíz évvel ezelőtti cikk pontosan leírja. Ha az EU-nak nem kell Törökország, akkor kap helyette mást.

Pierre de La Croix írta...

A cári példa az 1916-1917-es eseményekre és az azt megelőző korszakra vonatkozik. A krími háború után ugyanis nagymértékben fejlesztették többek között a felsőoktatás rendszerét (a kritikai gondolkodás viszont nagy veszélyt jelentett a rendszer egészét tekintve) :)
"Általános műveltséget adnak, belénk oltják a kortárs világ vágyait és szenvedéseit, majd így kiáltanak föl: Maradjatok néma és passzív rabszolgák vagy elpusztultok."
Alexander Herzen

pera írta...

Pierre, most akkor az oktatásügy fejlődése miatt bukott meg a cári rendszer? Sötétségben kellett volna tartani az oroszokat: тьма власти - власть тьмы!?

Tamás, a hivatkozott MNO cikkel kb. azonos időben én türelmes próbáltam lenni: http://www.tte.hu/tallozo/43-szemle/6445-meglesz-a-torokok-husvetjan
Egyébként most is az vagyok!

Pierre de La Croix írta...

Írtam: "a krími háború után..." Azt hittem ebből egyértelmű, hogy miért kellett az infrastruktúrát és az oktatást is fejleszteni egyúttal.

Tamas DEAK írta...

Én is türelmes vagyok velük, most törökül tanulván nyílnak a kapuk. Jó esetben nemsokára személyes benyomásokkal is megerősítve ...

Studiolum írta...

Pera eredeti kérdésére válaszolva: az iráni ellenzék egyáltalán nem erős. Iránban utazva vagy az amerikai emigráns sajtót olvasva persze érződik a lázadozás, de ez nagyon kevés. A rendszer a leginkább kritikus és nyugatbarát belső ellenzéknek viszonylag nagy szabadságot enged, ezzel kiengedi a gőzt, és persze helyileg is korlátozza a homokozót Észak-Teheránra, ahol a többségük lakik, és amely jelentősen elüt Irán többi részétől.

Noha az iráni rendszer számunkra sok tekintetben embertelen, az irániak számára még mindig elfogadhatóbb, mint ami előtte volt, a fiatal Pahlavi és a korai Khomeini diktatúrája. A rendszer mára megállapodott, gulyásteokrácia lett, sok engedményt tett, sok apró szabadságot adott, különösen a 2009-es forrongás után. Belső támogatottsága, különösen vidéken, rétegekben, nagyon nagy.

És stabilitást tudott teremteni az országban, az állandó külső fenyegetettség ellenére is (valamelyik mullahnak volt egy bon mot-ja néhány éve, hogy Iránnak azért különösen nehéz, mert csupán egyetlen országgal határos, az Egyesült Államokkal), amit az irániak szintén nagyra értékelnek, különösen a környező országok káoszát látva, amely tapasztalatom szerint éppúgy sokkolja őket, mint minket. Ráadásul most, hogy az amerikaiak áldozatos munkával megszabadították őket nagy ellenfelüktől, Iraktól, regionális hatalommá is váltak, a környező síiták védelmezőjeként fellépve, ami az iráni identitás szempontjából szintén fontos: lehet, hogy egy iráni már nem vallásos, de attól még síitának érzi magát a szunnitákkal szemben. Úgyhogy ez is erősíti a belső pozícióját.

pera írta...

Köszönöm, a gulyásteokráciát védesd le! :)

דוד írta...

Iran: Ez az orszag amelyik teljesen nyiltan es explicit modon kinyilatkozza altalaban
ketnaponkent hogy meg fogja semmisiteni Izraelt. Ez az orszag igen nagymertekben fegyverkezik, nem konvencialis fegyvereket fejleszt ki, valoszinuleg nagyon kozel jutott a nuklearis fegyver birtoklasahoz. Az egyik vezetoje nehany napja azt mondta hogy Izraelnek 20 eve maradt a letezeshez. Tegnap egy masik vezeto azt mondta hogy sokkal korabban meg fog semmisiteni minket. A libanoni siita csoportokat fegyverezte fel, par eve volt egy haboru amikor egesz Eszak Izraelt lottek irani gyartmanyu raketakkal.
Most ennek a csoportnak (hizbollah) mar 100 ezer raketaja van keszenletben.
A monarchia alatt (Pahlavi) diplomaciai, kereskedelmi kapcsolat volt, semmi sem
fenyegetett minket onnan.
Nem kell megmondani hogy ha rajtam mulna, melyiket valasztanam.

Studiolum írta...

Ha rajtam múlna, én sem. De nem rajtunk múlik. Ez a választás már megtörtént 1979-80-ban. Ezzel együtt azt gondolom, hogy Irán ténylegesen jóval kevésbé Izrael-ellenes, mint a retorikája. Irán valódi, halálos ellensége nem Izrael és a zsidóság (amelynek Iránban élő maradéka egyébként abszolút jó helyzetben van, kifejezetten pozitívan diszkriminálják őket, tudatosan jelezve, hogy az iráni vezetés nem antiszemita, hanem anticionista), hanem a szunniták, mindenekelőtt Szaúd-Arábia. Az Izrael-ellenes retorika elsődleges célja, hogy ezt az ideológiai adut is kivegye az arabok kezéből, ezért lép fel Irán a szunnita palesztinok támogatójának szerepében is. Ez a retorika azonban a külföldnek – az iszlám külföldnek – szól, az országon belül nagyon gyenge, kimerül egy-két plakátban és pénteki imában. Irán elsődleges törekvése, hogy közel-keleti síita nagyhatalom legyen, hogy maga köré gyűjtse a környező országok síita lakosságát, és védelmezze őket a szunnitákkal szemben. Szaúd-Arábiáé pedig az, hogy ez ne történhessen meg, ezért támogatják minden erővel a síita vezetésű Irak és síita-barát Szíria elleni összes iszlamista csoportot, az Iszlám Államot is beleértve.