Az amerikai keleti partról az erdélyi Kárpátok keleti karéjába utazók számára készült 19. századi vámpírölő készletek, ha korlátozott számban is, de folyamatosan beszerezhetőek az eBayen, sőt még a patinás Sotheby’s aukciós háznál is, 10-14 ezer dolláros áron. Nem kis összeg, de az ember élete minden pénzt megér.
A készletek tartalma igen gazdag és változatos: a vámpírokat elijesztő fokhagymától, szenteltvíztől, szentelt gyertyától és feszülettől a végleges leszámolásra szolgáló fa karón és lefejező-tőrön át olyan apokrif, a vámpír-irodalomban nem említett fegyvereket is tartalmaz, mint például a pisztoly ezüst golyókkal, amely eredetileg a vérfarkasok elleni védekezés eszköze volt. Különösen jelentős szerepet játszik a rózsafüzér, amelyet még a Drakula-regény emelt be a szakirodalomba, s amelynek első dokumentált alkalmazása ugyancsak a besztercei Magyar Király fogadóhoz kötődik:
– Menni kell? Jaj, junger Herr, hát elmegy? – Izgalmában, úgy tetszett, kevéske németségét is valami ismeretlen nyelvvel zagyválja, és mikor azt feleltem neki, hogy indulnom kell, igen, mert fontos ügy szólít a grófhoz, megkérdezte: – Tudja, milyen nap van? – De válaszomra, hogy május negyedike, csak a fejét rázta, és tovább firtatta: – Az, az, de kinek a napja? – Nem értettem, hát elmagyarázta: – Szent György estéje van ma. Hallotta-e, hogy ma, mikor elüti az éjfélt, e világnak ártó lelkei elszabadulnak? Tudja-e, hova tart, minek elébe?
Hiába csitítottam. Térdre rogyott, úgy kérlelt, ne menjek, vagy ha már mennék mindenáron, legalább várjak egy-két napot. Bármilyen nevetséges volt ez a jelenet, nem mulathattam rajta jó szívvel. Ügyfelemet sem várathattam. Ezért talpra segítettem az asszonyt, megköszöntem neki a vendéglátást, és ellentmondást nem tűrően tudattam vele, hogy indulnom kell haladéktalanul. Ekkor megtörölgette a szemét, és a nyakából a rózsafüzért akarta a nyakamba keríteni. Nem tudtam, mitévő legyek, hiszen anglikán hitben neveltek a bálványimádás ellen, mégsem tetszett ildomosnak, hogy az ilyen jóakaratú és izgatott asszonyság ajándékát elutasítsam. A kétséget leolvashatta arcomról, mert amikor olvasóját utoljára mégis sikerült a nyakamba akasztani, ennyit mondott: – Viselje édesanyja kedvéért! – Azzal kifordult a szobából.
Ugyanakkor furcsa módon teljesen hiányzik belőlük a tükör, amely az álruhás vámpír felismerésének legbiztosabb eszköze.
Alig aludtam néhány órát, felébredtem, aztán már nem jött álom a szememre. Felkeltem, borotválkozótükrömet az ablakra akasztottam, és éppen nekifogtam a borotválkozásnak, mikor kéz nehezedett a vállamra, s a gróf szólalt meg a hátam mögött: – Jó reggelt! – Összerezzentem, mert meghökkentett, hogy nem láttam, holott tükröm befogja a teljes hálószobát. Kínomban meg is metszettem magam egy cseppet, bár meg sem éreztem. Fogadtam a gróf köszönését, és fordultam vissza a tükörnek, hátha nem láttam jól. Ekkor azonban már nem tévedhettem semmiképp, hiszen a gróf szorosan mögöttem állt. Láttam a szemem sarkából is. A tükör mégsem vetette vissza a képét! A teljes szobát láttam benne, s magamat ugyancsak, éppen a grófot nem! Mivel e megfigyelésem annyi egyéb furcsaság halmazatának leghegyén állt, ideges lettem a gróf közelségétől. Akkor ötlött a szemembe borotvával ejtett sebem, mert vérezni kezdett, és a vér lecsordult az államon. Letettem a borotvát, és elfordultam; hogy tapaszt teszek a metszésre, azonban amikor a gróf meglátta vérző arcomat, düh lobbant a szemében, és a torkom után kapott. Elhúzódtam, így a keze csak a nyakamban függő olvasót érte – s ahogy azt érte, nyomban el is párolgott a dühe. – Vigyázzon a borotvával – intett –, mert veszélyes, ha a képét ezen a vidéken kicifrázza! – Azzal lekapta az ablakról a tükrömet, és így folytatta: – Ez a hiú kacat okozta a bajt. Ki vele! – Vaskeze egyetlen rántásával feltépte az ablakot, s a tükröt úgy kihajította, hogy lenn ezer darabra tört az udvar kövén.
Vajon mikorból származhatnak ezek a készletek? Az eBayen többségüket az 1840-es és 50-es évekre datálják, ám, ez, mint a BS Historian néhány évvel ezelőtti posztja írja, teljességgel lehetetlen. Az általa idézett – és sajnos azóta eltűnt – MondoSkepto blog részletesen elemezte a készletek összetételét, s kimutatta, hogy számos elemük nem lehet régebbi a századfordulónál – azaz a Drakula-regény megjelenését (1897) követő vámpír-láznál. Persze ma már egy ilyen korú készlet is muzeálisnak számít, de akkoriban muszáj volt hozzátoldalni a hitelességéhez szükséges néhány évtizedet.
A vámpír-láz persze azóta sem ült el. Egy bizonyos Michael de Winter 2005-ben azzal dicsekedett, hogy ő találta fel az ál-vámpírölő készleteket még a 70-es években, ami éppolyan túlzás, mint hogy ezek 19. századiak lettek volna, hiszen hasonlókat már az 1950-es években is bevallottan készítettek. Az azonban hihető, hogy ő tipografálta azt a könyv nélküli címlapot, amelynek révén azóta is számos készlet összeállítását tulajdonítják a sosem létezett Ernst Blomberg professzornak. S az iparág, mint egyes oldalakon nyilvánvaló vagy gyanítható, azóta is virágzik.
1 megjegyzés:
Oké, én mindent el tudok képzelni. De subler...?
Megjegyzés küldése