Lahidzs

Hegyek közé szorult felhők, közvetlen alattuk a hegyoldalba vájt keskeny út magasan a folyóvölgy fölött. Talán egy hallgatag taxisofőr, aki sötétedés után sem kapcsolja be a lámpát, teljes komolysággal állítva, hogy fogyasztja a benzint, s aki úgy próbálja meg belőni az országodat, hogy megkérdezi, kik a ti hagyományos ellenségeitek. Talán egy jó barát, aki fejből idézi az azerbajdzsáni irodalomnak és filmeknek a vidékre vonatkozó passzusait, de aki éppúgy most jár először ezen a hegyvidéken, mint te, kétszáz kilométerre szülővárosától, Bakutól.

Baku-Lahidzs teljes képernyőn

Tegnapi posztunkban említettük az azerbajdzsáni tat falvakat, amelyeknek iráni nyelvjárásairól a fiatal Gruenberg-Cvetinovic doktori dolgozatát írta. Most fényképen is bemutatjuk a legnagyobbikat, Lahidzs faluját. A képeket Alekszandr Cseban készítette 2011-es azerbajdzsáni túráján.


A déli Kaukázus a Kr. e. 6. századtól kezdve vált a perzsa birodalom részévé, s ekkortól kezdve vándorolnak fel a perzsával rokon tájszólásokat beszélő népek a hegyvidékre. A Szasszanidák (Kr. u. 3-7. sz.) idején a folyamat felgyorsul: perzsa nyelvű helyőrségeket és az őket kiszolgáló falvakat telepítenek az északi határvidékre.

A 11. századtól török törzsek, a mai azerbajdzsániak ősei népesítik be a vidéket, de az iráni lakosság máig fennmarad a hegyek elzárt völgyeiben. A törökök tatnak, letelepültnek nevezik őket, de nekik nincs egységes elnevezésük önmagukra. Egyes falvak parsinak, perzsának nevezik magukat, mások daghlinak, hegylakónak, míg Lahidzs lakói egyszerűen csak lohidzsannak, lahidzsinek, hiszen messze környéken nincs másik település, amellyel közös identitásuk lehetne. Az egységes tat identitásnak az is gátja, hogy egy részük síita, más részük szunnita muzulmán, de vannak köztük örmény keresztények, sőt a hegyi zsidók is tat nyelven beszélnek.

Lahidzs a mai Azerbajdzsán egyik legősibb lakott települése, sok száz éves, földrengésbiztos kőházakkal, és ezer éves csatornarendszerrel, az egyik legrégebbivel a világon.

Lahidzs a középkor óta az azerbajdzsáni kézművesség egyik legfontosabb központja. A falu mesterségek szerint oszlik három részre, mindegyiknek megvan a saját főtere, mecsetje, fürdője, temetője. A bőrművesek és a szőnyegszövők mellett a legfontosabb a rézművesség, amelyet ma is sok mester folytat a hagyományos technikákkal. Valamikor ők látták el az egész régiót, fel Grúziáig és Dél-Oroszországig, s le Perzsiáig. Ellenőrizhetetlen legendák szerint ők készítették Monomah sapkáját, az orosz cárok legrégebbi koronáját. Ma a műhelyek földszintjén kialakított boltokban várják az úttalan utakon idáig elvergődő elszánt turistákat.

A falu szinkretista muzulmán hite szerint a mumifikálódott macska távol tartja a gonoszt

A belorusz TV negyedórás filmje a faluról (oroszul), amelyben a fenti képek váratlanul megelevenednek