Ámor töltényei

Nemrég találtuk Párizs egy belvárosi utcájában ezt a graffitit, egy olyan toposz modernizált és stilizált változatát, amelyet például Daniel Heinsius Emblemata amatoria (Leiden, 1613) emblémáskönyvének alábbi darabja is népszerűsít.

Ferrum est quod amant Cedite facundi, locupletes cedite: ferro Ferrea mollitur, atque amat inde virum L’un vante son sçavoir et l’austre sa noblesse L’un ses riches tresors, et l’austre son credit, Mais en vain, car le coeur d’une jeune maistresse Comme il est tout de fer par le fer s’amolit.

A vasat szeretik Félre, bőbeszédű, félre, gazdag: csak a vas lágyítja meg a vasat, hogy szeresse a férfit. Egyik tudásával, másik nemességgel, emez kincseivel, amaz hírnevével henceg. De hiába, mert egy ifjú hölgy szívét, hisz vasból van, csak a vas lágyítja meg.

A metafora kétértelműsége egyfelől a szenvedélyes katonának a „jeune maîtresse”-re gyakorolt ellenállhatatlan hatásán, másfelől a hölgy meghódításához nélkülözhetetlen erőszakon alapul: egyik mozzanat sem számít politikailag korrektnek manapság. A párizsi graffiti mindkettőt hatástalanítja is a maga triviális posztmodern toposzával, az „anti-cupidóval,” amelynek feltett szándéka géppuskasorozattal véget vetni a szerelemnek. De már ennek a toposznak is megtalálhatjuk a reneszánsz előképét Alciato In formosam fato praereptam („A sors által elragadott szépség”, vagy más kiadásokban De morte et amore, „A halálról és a szerelemről”) emblémájában. Itt Cupido tévedésből elcseréli tegzét a haláléval, s így nyilával egy ifjú szerelmes halálát okozza (míg a halál egy öreget gyullaszt lángra). Alciato ezáltal egyszersmind arra is figyelmeztet, milyen nevetséges az öregember, aki átengedi magát a szerelem szenvedélyének: újabb politikailag inkorrekt mozzanat, amelynek ennyire nyílt megfogalmazása szintén zavarna bennünket manapság. De hát a múlt képei itt kísértenek, s gyakran anélkül, hogy tudnánk, hozzásimulnak az új vizuális toposzokhoz és bennük élnek tovább.

Andrea Alciato, Emblematum liber, Rouille, 1614

Heinsius fenti emblémája a kéziratos verssel együtt egy 1620 körüli díszes albumból származik, amelybe egy névtelen francia gyűjtő átmásolta, kifestette és fordította az eredeti 1613-as emblémáskönyv számos darabját, mindenekelőtt a szerelmi témájúakat, Badineriees d’amour dedies a l’auteur et ses comfreres címmel. Facsimile kiadását a Taschen adta ki 2004-ben.