Még több elefánt

Conrad Gesner éppen akkor publikálta Az állatok históriá-ját, amikor Salamon, az elefánt útnak indult Lisszabonból Bécsbe.

Érdemes volt egy hetet várni az új bejegyzéssel (persze nem jószántamból, hanem munkatolulás okán). Ma reggel ugyanis, mintha csak az előző elefánt csalogatta volna ide, újabb elefántot hozott a posta. És még pompásabb, hogy ez az elefánt a Dürer-rinocérosznak is kor- és pályatársa – mintha finom böködéssel figyelmeztetne rá, hogy írjam már meg a Rinocerológia-sorozatban régóta esedékes „Elefánt és rinocérosz” fejezetet.

A Nobel-díjas José Saramago El viaje del elefanté-ja csak két hónapja jelent meg Buenos Airesben. Annak a Salamon nevű elefántnak a kalandos útját rekonstruálja sok humorral és történeti adalékkal, amelyet 1551-ben III. János portugál király küldött Lisszabonból II. Miksa osztrák főhercegnek Bécsbe. Útközben, Salzburgban máig áll a páratlan látogatóról elnevezett Az elefánthoz fogadó, amely az ihletet adta Saramagónak a regényhez.

Érdekes, mennyire divatba jöttek az utóbbi években ezek az Európában bolyongó reneszánsz vastagbőrűek, mint Lawrence Norfolktól A pápa rinocérosza, vagy Silvio Bedinitől The Pope’s Elephant. Amint elolvasom, tudósítok róla. Addig is, hogy ne legyen egyedül, betoldom alá azt a másik elefántot, amelyet kommentben kaptam tegnap délután az előző bejegyzéshez, elefánt és ember barátságának újabb illusztrációjaként. Már csak ezért is megérte várni.

innen